Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor (Aiszóposz meséje nyomán)

csoka

Aranyosi Ervin: A sas, a csóka és a pásztor

Egyszer a csókának nagy ötlete támadt!
Elképzelte magát, böhöm nagy madárnak.
Rögvest példaképet választott magának:
A sas lesz a bálvány, – eléggé nagy állat!

Legközelebb ezért lesben állt és nézte,
– mert egy emelettel alatta volt fészke –
hogy a ragadozó bárányra vadászott,
felkapva prédáját hipp-hopp tovaszállott.

Így a zsákmányszerzést elleste a csóka.
Egyből belevágott, nem is gyakorolta.
Kinézte magának a nyáj legszebb kosát,
lecsapott az égből… De mégsem tett csodát.

Mert a csóka körme kos gyapjába akadt,
hiába csapkodott, nem szállt fel, ott ragadt.
Nehéz volt a hím juh, – s csapdában a karma!
Nem tud menekülni, bárhogy is akarna.

Rohan már a pásztor, elkapja a csókát.
Gyorsan lenyiszálja összes szárnya tollát.
S mivel időközben beköszönt az este,
pásztor a csókával otthonát kereste.

Megörvendezteti apró csemetéit,
s ahogy megmutatja meredt szemmel nézik.
Örülnek a lurkók, azért megkérdezik
apjuktól a dolgot: – Milyen madár ez itt?

– Ez bizony egy csóka – válaszol a pásztor
– az persze más dolog, mit gondolt magáról.
Ez a buta madár, magát sasnak hitte,
és ahogy látjátok igen “sokra vitte”.

Végül tanulsága is van a mesének:
Nem sok értelme van olyan versengésnek,
mikor nálad jobbat próbálsz megelőzni,
de meglévő erőd kevés, nem tudsz győzni.

Nem fogsz majd örülni baljós sikerednek!
Egy dolgot érhetsz el, azt, hogy kinevetnek.

Aranyosi Ervin © 2009-12-31.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Újévi jó kívánságok:

Újévi jó kívánságok:

Aranyosi Ervin: Boldog új évet

Eljött hát a szilveszter,
Éjfélt üt az óra.
Legtitkosabb vágyaid
váljanak valóra.
Harangoznak, szól a himnusz
pezsgő a kezedben.
Kívánom, hogy életed
teljen szeretetben.
Egészséged, egyre jobb,
szíved fitten dobban,
mozogj, nevess, s érezd magad
napról-napra jobban!
Váltsd valóra terveidet,
legyen, ahogy kérted.
Kívánok egy sikeresebb,
boldogabb új évet!

Aranyosi Ervin: Varázslatos kívánság

Hej, ha varázspálcát foghatnék kezembe,
a világon minden ember boldog lenne.
Nem is ismernének szomjúságot, éhet,
s vidámmá válhatna az emberi élet.
Minden ember arcán csak mosoly ragyogna,
s kinek kedve támad vidáman dalolna.
Nem ismerné senki a szomorúságot.
Egy nagy zsákba kötném a nyomorúságot
és eldugnám a mély tenger fenekére.
Bőség és a jó kedv jöjjön a helyére!
Higgyük, megváltozhat a világ, s az élet!
Mindehhez kívánok boldogabb, új évet!

Aranyosi Ervin:  Szilveszterkor

Engedjük el ezt az évet,
hozott rosszat, hozott szépet.
Az újat kezdjük tiszta lappal,
legyél boldog éjjel-nappal.
Kísérjenek szép emlékek,
amik szíved mélyén élnek.
A jövőtől újat várok,
boldog új évet kívánok.

Aranyosi Ervin © 2009-12-31.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jót akaró hótakaró…

jotakaro

Aranyosi Ervin: Jót akaró hótakaró…

Jót akaró,
hótakaró
betemet
egy tetemet?
Miska bátya
kiskabátja
meg nem óvta?
Reggel óta
nyelve szótlan.
Benne holtan
sem beszél
a szembe szél.
Hallja Eszti,
s eszét veszti,
mert dermedve
nem egy medve,
alszik mélyen
erdőszélen.
– Ki? – A  Miska,
kis hamiska!
Az, a részeg,
bolhafészek.
Megfagyott,
s lett tetszhalott.
Ám a teste,
ami este,
még elázott,
– s nem teázott! –
alkohollal átitatva.
A hatását nem vitatva,
hóban ágyat keresett,
és el is szenderedett.
Eszti mikor rátalála,
akkor lett szörnyű halála.
A sodrófa kemény éle,
lesújtott Miskánk fejére
és a hóban elterült,
majd jobb létre szenderült…
Jót akaró,
hótakaró
betemet
egy tetemet…

Aranyosi Ervin © 2009-12-29.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

hotunderszignos

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

Varázslatos téli este
az ablakomnál álltam én,
a csodás hóesést lesve,
min áthatolt a lámpafény.
Orrom az üveghez nyomtam,
néztem, ahogy hullt a hó.
S mint apró gyermek újra vártam,
hátha eljön télapó.

A hópelyhek kavarogtak,
vidám táncuk körözött.
Több millió apró csillag,
hópihének öltözött.
Mintha egy kéz, egy kancsóból
csillagfolyót töltene,
színes, fényes kavalkádban,
s új alakot öltene.

Szemem előtt e varázslat
megtörtént pár perc alatt.
Arcomra ült a csodálat,
s féltem csodám elszalad.
Apró csillagok ködéből
fehér alak, lám kivált.
A sarki lámpa, fényköréből
hajába font glóriát.

Hótündér állt udvaromban,
fényes, csodás tünemény,
s néztem bűvös zavaromban,
ilyet sose láttam én.
Ruhaujja pálcát rejtett,
varázspálcát, – már tudom.
Néhány bűv’ varázskört ejtett,
s fényben úszott udvarom.

Csillámpor körzött a szélben,
színes szikrát szórva szét,
varázspálca bűvkörében
Hóférfi életre kélt.
Fehér testű, ember forma,
halvány, márvány, szép szobor,
– nemes arcél, keskeny orral,
tüzes szeme még komor.

Ám a Tündér még nem végzett,
a varázslat egyre folyt:
a hóból egy hölgy kilépett,
kit a férfi átkarolt.
Kézen fogta és az arcán
elomlott a szeretet,
mosolyogva nézte hölgyét,
akit táncba vezetett.

Hótündér tovább varázsolt,
még egy alak összeállt,
Hógyerek, hatéves forma,
kit már várt a hócsalád.
Két szülő magához vonta,
ölelte a gyereket,
S hócsalád hideg szívébe,
költözött a szeretet.

A Hótündér megint intett,
s jött az újabb fordulat.
Leesett állal csodálták
frissen épült házukat.
Én még ablakomnál álltam,
néztem ezt a nagy csodát,
a Hótündér rám mosolygott
és ahogy jött, ment tovább.

A hócsalád örömében
táncot járt az udvaron,
öröm ébredt a szívemben,
hogy ezt a szépet láthatom.
A táncuk után útra keltek
figyelmem nyomukban járt,
a szomszéd ablakán belestek,
hogy él egy hús-vér család.

Látták, hogy az asszony főzött
a konyhában Ő az úr,
férfi egy könyvvel időzött,
olvasott hangtalanul.
Szoba mélyén, szőnyeg szélén
játszottak a gyerekek,
kocka gurult, bábu lépett,
és aki nyert nevetett.

Vidáman telt így az este,
vacsora jött, majd mese.
Az idilli boldog órát
nem zavarta semmi se.
Elfáradó nagy családra
álom manó rátalált,
s átlépték a varázst várva,
álomország kapuját.

S kint a hóban derűs szível
a hócsalád is hazatér,
követik a látott példát,
ki nem hagynák semmiért.
Hókonyhában, hósütőben
készül már a vacsora.
A Hóférfi hókönyvének,
hóbetű minden sora.

Hó kisgyermek, lent a padlón
hó kisautót tologat,
bár egyedül játszik ott lent,
mégis nevet nagyokat.
Végül Ők is vacsoráznak,
s érkezik álom manó,
ágybabújnak, s alvó testük
fedi a hótakaró.

Kialudt a lámpa fénye,
hókuckóban béke van.
Néztem még egy kis ideig,
aztán eluntam magam.
Ablak mögül búcsút intek,
szép álmot, jó éjszakát!
Meghallgatom búcsúzóul
álom manó szép szavát.

Hosszúra nyúlt éjszakának
gyenge nap a végzete.
Fénye a szememhez kúszik:
– Reggel van már, érzed-e?
Eszembe jut, amit láttam,
folytassuk hát a csodát!
Úgy döntöttem, jól megnézem
milyen is a hócsalád.

Felöltöztem alaposan,
a téli reggel jég hideg,
s elindultam hócsaládot
közelebbről nézni meg.
Ahogy az udvarra értem,
szomorú kép fogadott.
Csak egy óriás hókupac volt,
hol a hócsalád lakott.

Felébredtek, útra keltek?
Miért hagytak itt nem tudom.
Nem látszott csak 3 pár nyom,
ahogy mentek az úton.
Ha egy reggel udvarodon,
hóból egy hegy volna ott,
tudni fogod a hócsalád
aznap éjjel ott lakott…

Aranyosi Ervin © 2009-12-23.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Manó mese (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

télimanószignóskis
Aranyosi Ervin: Manó mese (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Erdő mélyén, vén tölgyfában,
földközeli, szép odvában,
kis manócska éldegélt.

Hablaty nevet adták néki,
mert annyit tudott beszélni,
állandóan csak beszélt.

Vagyis be nem állt a szája.
Más mit gondol? Fütyült rája!
Csak fújta, min esze járt.

Egy nap összefut Szeliddel,
a kedves, jószívű őzzel,
aki véle szóba állt.

Jaj, szelíd, de jó hogy látlak,
s nem kell elfutnom utánad,
hogy elmondhassam neked.

Álmomban, egy pillanatban,
beleestél a patakba,
s veszélyben volt életed.

De én éppen arra mentem,
kihúztalak onnan menten,
s megmentettelek, tudod?

Milyen jó, hogy én ott voltam…
Azt mindenki tudja rólam,
milyen nagyszerű vagyok.

És miközben mindezt mondta,
tovább indult a vadonba,
s a másikra nem figyelt.

Az Őz így szólt: – Jó hogy látlak..
De a manólábak messze jártak.
így Szelídnek nem felelt.

Hablaty útját tovább járva,
Rálelt a dolgos harkályra
és megszólította Őt

Képzeld el sapkás barátom,
– füleddel most csüngj a számon –
mi történt tegnapelőtt.

Délelőtt az erdőt jártam,
s térdig érő posvány sárban,
széles ösvény közepén,

mászott egy óriás giliszta,
ki magát kövérre hízta.
– Akkor rád gondoltam én.

Milyen jó falat is lenne,
harkály pajtás de jót enne,
jól is lakna tán vele.

De mivel te nem voltál ott,
s én nem eszem csúszómászót,
megmenekült élete.

Csak gondoltam, jó, ha tudod,
most keresel, ott meg jutott,
volna néhány jó falat.

Jó helyen kell jókor lenni,
ha finomat akarsz enni,
más különben nem marad.

Harkály a fejét csóválta,
de őt most a dolga várta,
hogy élelme meglegyen.

Hablaty bizony önző módon,
viselkedett mással, folyton.
Átgázolt a lelkeken.

Az erdő többi kis lakója
megunta a kelekótya
manó önző tetteit.

Úgy döntöttek, hogy a rosszat,
aki mindenkit felbosszant,
hozzá méltón büntetik.

Megbeszélték, hogyha látják,
szó nélkül faképnél hagyják,
elkerülik messzire.

Úgy is jól el van magával,
barátkozzon a magánnyal,
s fájjon most az ő szíve.

Hablaty másnap mit sem sejtve,
Önmagával jól eltelve,
Járta kedvenc erdejét.

Látta Szurit szembejönni,
készült is már ráköszönni,
de a süni hopp, letért.

Útját másfelé folytatta,
a manót faképnél hagyta,
eltűnt, a föld nyelte el.

Hogy ez mily’ gyorsan elmászott,
az is lehet, hogy nem látott?
– magában ezt tette fel.

Így járt később cinikével,
a gyors lábú kisegérrel,
mikor észre vette őt,

messze surrant, mint egy árnyék,
szinte, mintha köddé válnék,
s nem volt ott, hol azelőtt.

Elkerülte minden állat,
szíve ezért nagyon fájhat.
ki meglátta menekült.

Nem esett jól a lelkének,
hogy mások vele nem beszélnek.
s egy fa tövébe leült.

Brü-hü-hü – sírt kicsi lelke,
mert a magányt nem viselte
s fájt a szíve, jaj nagyon.

Miért kerüli minden állat?
– A válasz csak egyre várat, –
mi lehet az ok vajon?

Arra repült egy kis cinke,
kit úgy hívtak, hogy picinke,
s megsajnálta a manót.

– Ne sírj, nincsen minden veszve,
tudok írt fájó sebedre!
– vigasztalta Hablatyot.

– Tudom neked, mit kell tenni,
s ismét tudjanak szeretni
barátként az állatok.

Rossz természettel megáldva,
Nem figyelsz a más szavára,
ennyi lehet rá az ok.

Lelki szemetesnek nézed,
ki nem kerül messze téged,
figyelmetlen vagy sokat!

Nem csak rólad szól az élet,
mi eszedbe jut elmeséled,
s nem hallgatsz meg másokat.

Kérlek, figyelj oda rájuk,
így lehetsz csak a barátjuk,
hadd meséljenek neked,

Engedd, hogy más is elmondja,
Mi öröme, s mi a gondja,
– bátran ossza meg veled.

Sőt, – meséljen,- erre  kérd meg!
Hidd el majd jobban megérted,
hogyan zajlik életük.

Meghallgatnak Ők is téged,
kalandjaid elmeséled,
együtt mulathatsz velük.

Sose felejtsd megkérdezni:
A “hogy vagy?” kérdést fel kell tenni,
s érezzék, hogy érdekel.

Mert ha odafigyelsz másra,
számíthatsz a barátságra,
s a legtöbbet éred el.

Hablaty tehát megfogadta,
a becsület szavát adta,
megváltozik, meg bizony.

Nem ismer rá a mamája
egyre több lesz a barátja
fontos lesz a jó viszony.

Figyelmes lesz és törődő,
büszke lesz rá ez az erdő,
Vagyis hát az állatok.

Kíváncsian mindig kérdez,
s mindenkivel együtt érez:
– Mi újság van nálatok?

Elbúcsúzott Picinkétől,
a segítőkész kis cinkétől,
s indult, is hogy megtegye

Mindazt, amit megbeszéltek,
amiről eszmét cseréltek,
de támadt egy ötlete.

Utoljára visszakérdez,
kedvesen szólt Picinkéhez,
– Hát te kedves hogy vagy ma?

Boldogan szállt el a cinke,
és  amikor búcsút inte,
kísérte a mosolya.

Hablatyunk hát neki vágott,
megszerezze, mire vágyott,
szeretetre szert tegyen.

Kedvessége megnyerő volt,
mindenkihez csak szívből szólt,
ahogy járt erdőn, hegyen.

S ahogy újra útját járta,
arra tévedt kis barátja,
a pettyes hátú őzike.

Bár Hablaty megérdemelte,
ahogy rég, most sem kerülte,
– de hallgatni győzi-e?

Ám manónk beszéde kurta,
oldalát egy kérdés fúrta,
s ezt a kérdést tette fel.

Szervusz Szelíd! Kérlek, mondd csak
őzgidácskám, te ma hogy vagy?
– s kíváncsiság lepte el.

Őzgidácska meglepetten,
érte manócskánkat tetten.
– Nahát, hogy megváltozott!

S a manónk már nem csak kérdez,
kíváncsi és együtt érez,
ott maradt,  s nem távozott.

Köszi Hablaty, jól vagyok.
Vagyis hát! vannak bajok,
fáj a torkom egy kicsit.

Reggel, napos hangulatban,
megfürödtem a patakban.
S hallottam a szél visít!

Beborult az ég felettem,
s megfáztam, mert vizes lettem,
s nem száradtam meg hamar.

Kedves Szelíd! Gyere, mára
meghívlak forró teára,
s torkod többé nem kapar.

Hívta lelkesen az őzet.
– Egy kamillás teafőzet,
meggyógyítja torkodat.

A nyakadra kötök sálat,
amíg iszod a teádat,
melegít, és ott marad.

Együtt teát szürcsölgettek,
bizony jól átmelegedtek.
Szívüknek is jól esett.

Kedves Hablaty, oly jót tettél,
– mint álmodban, – megmentettél,
s vissza adtad hitemet.

– Kár, hogy eddig nem figyeltem,
Látom már, hogy rosszul tettem!
– Szólt manónk, s már nevetett.

Aztán Szelíd búcsút intett,
megmászta a hegygerincet,
biztos haza sietett.

Kis manónk ezután sokkal
jobban bánt az állatokkal,
s mindenkit meghallgatott.

Minden állat észrevette
a változást,  s megszerette
ezt a kedves kis manót.

Hadd mondjam el itt a végén,
amire gondolok még én,
figyeljetek gyerekek:

Legszebb dolog a világon,
s legyen részed, azt kívánom,
az önzetlen szeretet.

Aranyosi Ervin © 2009-12-22.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

hótündérek hópihék
Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

Hótündérek, hópihék,
hírhozók az égből.
Embereknek a hitét
hozzák a mesékből.

Bár lehetnék hópihe,
a szívedre szállnék.
Sose mennék messzire,
boldogsággá válnék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet legyen mindennapos!

angyalok

Aranyosi Ervin: A szeretet legyen mindennapos!

Legyen a karácsony éjjel,
első lépés az úton.
A szeretet angyala,
meleg szívünkbe bújjon.
A hétköznapok súlyát,
könnyítse szeretet,
s naponta tapasztald meg,
kívánom teneked!

Aranyosi Ervin © 2009-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Az erdőt, a rétet
vastag hó takarja.
Hótól elnehezült
a fák ága-karja.
Kis fenyőfa áll
az erdő közepében,
üde-zöld ruháját,
hó fedi el szépen.

Vidám beszélgetés
töri meg a csendet,
két fiú jár erre,
fenyőfát keresnek.
Mosolygó szemükben,
reményteli álom:
– Karácsonyi fámat,
itt majd megtalálom.

S ahogy körbenéznek,
szemük is felcsillan:
Ilyen szép kis fenyőt
láttam álmaimban.
Óvatos a fűrész,
hogy ne nagyon fájjon:
Ez a legszebb fácska,
ezen a világon!

Lazán körbe kötik,
egy vékony kötéllel,
s elindulnak haza,
dacolva a széllel.
Nemsoká elérik,
a szülői házat,
a házuk tetején,
a kémény pipázgat.

Ablak üvegén a
nyíló jégvirágok,
takarják a kinti,
hideg, zord világot.
Nyílik már az ajtó,
s a fenyő is végre,
odakerülhet az
ünnepi helyére.

Háromlábú “cipő”
kerül a lábára,
betlehemi csillag,
középső ágára.
De még várnia kell,
a féldíszítésre,
A család most készül,
ünnepi ebédre.

Szépen megterítve
az ünnepi asztal,
fehér terítővel,
megkímélt damaszttal.
Evőeszközök is
fényesen ragyognak,
visszaverve fényét,
napnak, csillagoknak.

A “férfiak” hárman,
az asztalnál ülnek.
régi karácsonyok
képébe merülnek.
Két fiú hallgatja,
amit apjuk mesél,
– az a szép történet,
mit az ember megél.

Amott a kis zugban,
kemence tövében,
összegömbölyödött
cirmos alszik éppen.
Nem zavarja álmát,
a beszélő ember,
éjszaka vadászott,
s most jött haza, reggel.

Konyhaajtó nyílik,
anya, s lánya tálal,
megtelik a szoba
az étel illatával.
Vígan falatoznak,
jól esik az étel,
Ízes minden falat,
egyik sem kivétel.

Ebéd koronája
diós, mákos bejgli,
a karácsonyt ezzel
illik ünnepelni.
Jóllakott mindenki,
az asztalt leszedik.
Fenyőfa díszeit
most előkeresik.

Csillagszórók, gyertyák,
színes papírláncok
fénylő üveggömbök,
– kisbolygóknak látszók,
angyalhaj, jégcsapok
és girland füzérek
pár papírdobozban,
pihennek, megférnek.

Sorban előjönnek,
“felszállnak” a fára.
Boldog hangulat ül,
az egész családra.
Miközben a díszek
helyükre kerülnek
a család tagjai
énekbe merülnek.

Mennyből jön az angyal,
szívből szól a nóta,
így csinálják mindig,
ki tudja mióta.
Új dalba kezdenek,
ha lejárt a régi.
Cica is nyújtózik,
álmos szemmel nézi.

Leugrik a földre,
a fenyőhöz sétál.
szaglászik az orra,
sok kis bajsza szétáll.
Szemmagasságában
egy kristálygömb csillog.
Benne tükörképe
macskaszeme villog.

Odalép a gömbhöz
fejét félre hajtja,
mancsával a mását
pofozni akarja.
Ám az nem ijed meg
és nem ugrik félre,
hintázik a cicánk
nagy-nagy örömére.

Kész a karácsonyfa
– gyönyörű a fájuk!
Mind magukra öltik
ünnepi ruhájuk.
Az apuka ekkor
szól a gyerekeknek,
most egy órácskára,
szánkózni mehetnek.

A fiuk titokban
hócsatára várnak,
hósáncot emelnek,
bástyaként hóvárnak.
Hógolyókat gyúrnak,
kezük melegével,
s nem törődnek a hó,
fagyasztó levével.

Az apa a lányát,
szánkón húzza éppen,
ám egy hó golyóbis,
eltalálja, képen.
Körülnéz, hogy lássa
kiküldte a havat?
Válasz hógolyója,
majd győzelmet arat.

A szánkó is megállt,
a kislány leugrik.
– Megdobták az aput!
Többé Ő sem nyugszik.
Gyúrja hólabdáját,
mint reggel a bejglit,
megbánják a fiuk,
hogyha felingerlik.

Kemény hócsatában,
nem veszít és nem nyer,
hideg ellenére
kimelegszik az ember.
Véget ér a játék,
mert letelt az óra,
melegségre vágynak,
s nem a hideg hóra.

Elérik a házat
és ahogy belépnek,
a szemüket vonzzák
táncos gyertyafények,
karácsonyfa ágán
sorra meggyulladtak,
és a fa tövében
ajándékok vannak.

– Itt járt a Jézuska!
a három gyerek ámul.
Hát az anyu hol van?
Most jön a konyhából.
Ő is csodálkozik,
Ő sem vette észre,
hogy a sok ajándék,
hogy került helyére.

Apa anya egymást
átölelve nézik,
ahogy bontogatják
vidám csemetéik.
Gyermeki szemekben
az ünnep varázsa,
boldogságra lobbant
fényes tűz parázsa.

Sorra kibontódik
az ajándék sora,
mesekönyv, egy baba
na és két korcsolya.
Sapka, sál és kesztyű,
ami éppen kellett,
örömet okoz a
társasjáték mellett.

Mégis a kedvencük
most a társasjáték,
közös élményeket
adó szép ajándék.
Asztalhoz is ülnek,
nem lehet már várni,
győz a kíváncsiság,
hát ki kell próbálni.

Elindult a játék,
fut a dobó kocka,
egyik bábu ellép,
a másik kipofozza.
De ki lesz a győztes,
ki nevet a végén?
A míg célba érnek,
nem tudhatom még én.

Arcukon izgalom,
néha felnevetnek,
őszintén örülnek,
őszintén szeretnek.
Ölelik a győztest,
vállát veregetik
és a játékot most
elölről kezdhetik.

Így telik az idő,
így szállnak a percek,
szemük elnehezül,
a játszó gyerekeknek.
A kinti világból
eltűntek a fények,
a rádióból szól egy
karácsonyi ének.

Lefeküdni készül,
a család minden tagja,
minden gyerek ágyban
a mesét hallgatja.
Szemük lecsukódik,
szájuk szegletében
apró mosoly bujkál,
elalusznak szépen.

Éljenek vidáman,
álmodjanak szépet
így lehet majd teljes
nekik is az élet.
S ne csak karácsonykor
legyen náluk vendég,
szeretet, boldogság,
s milliónyi emlék.

Bár így teljesülne
minden nap az álmunk,
s csupa szeretetben
élne a családunk.
Sokkal többet ér ez
mint egy drága játék,
a szerető család
a legnagyobb ajándék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-19.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Aranyosi Ervin: Fiatal, vagy öreg?

Az ifjúság mércéje
sosem az életkor.
Szellem és a lélek,
mely benned össze forr.
Akarat, elszántság,
és képzelőerő,
érzelmek tisztasága
szívedből tör elő.

Vágysz-e újabb kalandra?
S ha kell, legyőzöd-e
a lustaság igáját,
s erővel győzöd-e?
Hogy megvívd újabb harcod,
kiállj eszméidért,
mely nem hajlott igába,
mi szebb jövőt ígért?

Ha évek múlásával
arcodra ránc kerül,
lángoló ifjúságod
lobog-e legbelül?
Vagy lelked simaságát
borítja korod ránca,
szellemed csuklójára
került bilincse-lánca?

Kétség, ha felmerül,
– mit okoznak a gondok,
reménytelen, hitetlen,
tehetetlen bolondok,
kik holtan menetelnek,
lelkük tiporva porba.
Öreggé vénült szívvel
a földi pokolba.

Nem számít mennyi éves,
az ember fiatal.
Ki felnéz a csillagokra
és repülni akar.
Ki minden egyes éjen,
kalandot álmodik,
s a szépséges világra
rácsodálkozik.

Nem fél a kockázattól,
és gondolkodni mer,
bízik a holnapjában,
hogy eljön a siker.
Naponta megcsodálja,
mit addig alkotott,
s megújuló reménnyel
vár minden új napot.

Oly friss az ifjúságod,
amint reményeid,
ahogy öreggé tesznek
rút kétségeid.
Ha hited hajtja vágyad,
szemedbe fény kerül.
Lelkednek csillogása
tekintetedben ül.

Oly ifjú most a lelked,
akár az Önbizalmad!
Korod súlyát, ha érzed,
az csak félelmet adhat.
Fiatal minden álmod,
s Öreg a csüggedésed!
Ifjú szíved és lelked,
ha a szépséget érzed.

Tiéd öröm, s merészség,
a büszkeség, s a nagyság,
az emberség, s e föld is,
a végtelen szabadság.
Amíg bent fiatal vagy,
bármi tiéd lehet,
s elvenni tőled mindezt,
sehogyan nem lehet.

Tudd, csak akkor öregszel,
ha lelked szárnyait,
földhöz bilincselik
a csalódásaid.
Ha szomorú szemekkel,
lesed a nagy világot,
s úgy teszel, mint vak árva
ki szépet sohase látott.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az angyalok erdejében

TündérekerdejeAranyosi Ervin: Az angyalok erdejében

Jó lenne látni azt a szépet.
Az életet, mi elvarázsol.
Ami csak kiszakíthat minket
az olykor kegyetlen világból.
Lelkünkre nyugalom leple szállna,
szemünk színekben megfürödne,
varázsos, ringó dallamára,
táncolnánk körbe. S víztükörben,
nevetve vizsgálnánk magunkat,
honnan vesszük a boldogságot,
mit a szív soha meg nem unhat,
s amit csak érző ember látott.
Nem nagy dolog. Csak néhány lépés,
az angyalokkal élő erdő.
S megérzed majd, hogy milyen szép és
megnyugtató, s tán búfelejtő.

Aranyosi Ervin © 2009-12-18.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva