Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Carpe Diem

Aranyosi Ervin: Carpe Diem

Élj minden nap a mának!
A tegnapból tanulj!
A félelmet felejtsd el!
Időnként térdre hullj!
Szemed tartsd mindig nyitva!
A holnaptól ne félj!
Az élet nem kalitka!
Szeress, örülj, remélj!
Álmaid váltsd valóra!
Legyen erőd, hited!
Jelezze minden óra,
miért dobog szíved.
Ha kell használd az elméd,
s figyeld érzéseid!
Értsd a szeretet nyelvét,
fogadd el érveit!
Csodálkozz rá a szépre,
s engedd, hogy hasson rád!
Ne másoktól rabolj el
életenergiát!
Holnap is élj a mának!
Hited legyen veled:
hogy lám csak jó az isten,
s itt van mindig, neked!

Aranyosi Ervin © 2011-04-21.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nézz Önmagadba!


Bolond, ki lelkét veszni hagyja,
s kirekeszti az életet.
Magába néz és jéggé fagyva
retteg a fénytől. Nem nevet!
Fájdalmakkal, ha szembenézel,
félelmed néz csak vissza rád,
megrettensz attól, amit érzel,
mi lenne, ha kimondanád?
Mi lenne, hogyha szembeszállnál?
– Mi ellen vívod harcodat?
S néha a tükör elé állnál,
s szeretve néznéd arcodat?
Tudod-e magad úgy szeretni,
ahogy szeretnél másokat?
Amíg ezt nem tudod megtenni,
tudod, a szíved fáj sokat.
Lelkedben él egy apró gyermek,
törékeny, árva, elveszett.
Kit nem nevelnek, nem szeretnek,
s nem érti még az életet.

By

Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb


Aranyosi Ervin: A két nagyszájú veréb

Talán egyszer,
talán régen,
talán éppen egy mesében,
élt egy veréb, persze szürke
– ki a levet összeszűrte,
egy verébbel, aki látott,
éjszaka is napvilágot.
Vagy nem látta,
vagy csak mondta,
– állította az a ronda –
hogy felszállt a magas égig,
– s a sasok is azt beszélik –
“elrepült a nap felett!”.

Mert egy templom fura tornyán,
– hol kereszt még sose volt tán –
bizony egy nap ragyogott!
A hiú erről gagyogott,
vagy csiripelt saját nyelvén,
– kis medál volt tollas mellén,-
ami nem tett egyebet,
dicsérte a verebet.

Nos a két nagyszájú hős,
– pici volt, s nem ijedős –
egy szép napon megbeszélték,
– mert a cél a legfőbb érték,-
hogy szárnyaik erejével,
akarattal és nagy hévvel,
ha nem is a messzi égről,
de a templom tetejéről
legurítják a napot.

Ötletüket tett követte,
s a gyanútlan napfelkelte
mikor rájuk kacsintott,
furcsa látványt láthatott:
Tollazatuk felborzolták,
bögyüket degeszre fújták,
s pöffeszkedve keltek útra,
fel a magas torony csúcsra,
– lelökni azt a napot.

Ám a felkelő Nap fénye,
szikrát szórt a négy szemébe,
a két orvul támadónak,
a két rosszat akarónak.
Elvakítva mit se láttak,
egymás karjaiba szálltak,
ám így nem tudtak repülni,
fogságukból menekülni.
Minél jobban kapaszkodtak,
annál gyorsabban zuhantak.
Hamarosan földet érnek,
s véget ér két röpke élet.

Ám de látta ezt az isten,
kigondolta hogy segítsen,
a hullóknak utat mutat,
így találták el a kutat.
Templomkertben kútba estek,
becsobbantak a kis testek,
egymás szárnyát eleresztve,
kerek nagy szemet meresztve,
kászálódnak ki a vízből,
egyik csuklik, másik prüszköl.
Alább hagy a büszkeségük.
Örüljünk, hogy nem lett végük.

A mesének tanulsága,
kinek túl erős a vágya,
bármily magasra elérhet.
Ám, de attól óvlak téged,
hiúságod, fösvénységed,
nagyra vágyásod vezessen.
Nem úszták volna ezek sem
meg a dölyfös, kalandjukat,
ha nem lelik meg a kutat…

Aranyosi Ervin © 2011-04-18.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Te milyennek látsz másokat?

Aranyosi Ervin: Te milyennek látsz másokat?

A város mellett, az út szélén
egy öreg bölcs üldögélt,
Itt született e városban,
azóta itt éldegélt.
Városába igyekezvén,
arra járt egy idegen,
a bölcset megszólította,
s érdeklődött ridegen.
Milyen népek laknak erre,
milyenek itt az emberek?
Az öreg csak felnézett rá,
s lassan visszakérdezett.
Mondd, te vajon honnan jöttél,
hol élted az életed?
Ahol laktál, hogy érezted
milyenek az emberek?
– Csupa csaló, önző, lusta,
Igaztalan és hazug.
Ezért hagytam magam mögött,
s ide hozott ez az út.
Hát azt bizony nem jól tetted,
elhagytad az otthonod.
Otthagytad a szülőfölded,
de itt is csak azt kapod.
Az emberek oly galádok
erre felé, mint felétek,
rossz célpontot választottál,
rosszból van itt temérdek.
Csupa csalót fogsz találni,
önzőt, lustát, hazugot!
– Azt sem tudod, hogy mit mondok?
Igazat, vagy hazudok.
És a vándor mordult egyet,
sarkon fordult, s távozott:
– Úgy látszik mindegyik város,
s minden ember átkozott.

Alig telt el egy fél óra
s jött egy másik utazó,
Illendően köszöntötte
úgy, ahogyan az való.
Kíváncsi volt Ő is arra,
amit meg is kérdezett:
– Aztán mondja, erre felé,
milyenek az emberek?
A bölcs kicsit gondolkodott…
– Hát milyenek nálatok?
Ha te előbb elmeséled,
megjönnek a válaszok.
Lám, a vándor büszkén mondta,
– Hol máig éltem életem,
csupa igaz emberrel volt,
eddig dolgom énnekem.
Mindenkinek segítenek,
mindenkihez kedvesek,
nagyszerű mind, egytől egyig
igazak és rendesek.
Vajon itt a városodban,
milyen az ember és a nép,
kérdezte az, a bölcs öregtől,
– elmeséled, ha várok még?
– Szerencséd van, városunkban
csupa kedves ember él.
Szólt az öreg – s a helyiekről
minden szépet elmesélt.
Ugyanazt fogod találni
nálunk, amit nálatok.
Békésen élnek a népek,
mesébe illő állapot.
Vándort mindez megnyugtatta,
s fütyörészve ment tovább.
Csodásnak látta a világot,
nem úgy, mint az ostobák…

Egy helybéli ifjú ember,
– a bölcset ismerte rég, –
meghallgatva a két beszédet,
szidta a bölcset ezért.
– Hát öreg, csalódtam benned,
ily kétszínű hogyan lehetsz?
Sosem hittem volna rólad,
hogy bárkit így félrevezetsz!
– Bizony tévedsz ifjú barátom!
válaszolta a jó öreg.
A világ szívünkben tükröződik,
mindenki másképp éli meg.
Kinek a szíve túl gyanakvó,
nem láthat jót, helyén valót,
nem fog találni kedves embert,
csakis galádot és csalót.
Ám, ki szívét szeretettel,
és jósággal tölti fel,
járhat bárhol a világon,
olyan emberekre lel.
Gondold meg kedves barátom,
téged kik vesznek körül?
Szívedben, ha jó a válasz,
örömöt kaphatsz örökül…

Aranyosi Ervin © 2011-04-13.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A farkas dala

Mindig csapatban, falkában vadászom.
Erős vagyok, és tudatos, nagyon.
Éjszakánként a hegytetőre mászom,
s panaszomat a holdnak ordítom.
– Nem az vagyok, akinek hisztek engem,
meséknek gyűlölt, gonosz ordasa.
Mi összetartunk, – él a csapatszellem,
– nem lennénk sose, farkasnak “farkasa”.
Nem értem hát, miért utáltok minket.
Nem ártunk másnak, ha nincsen rá okunk.
Nem tűrjük meg az ellenségeinket.
S jellemtelent, mi sosem pártolunk.
Falkán belül mi mindig szépen élünk.
Szívünk szeret, bár lelkünk nyugtalan.
Összefogunk, mert együtt többet érünk.
s holnapunk mégis oly bizonytalan.

By

Aranyosi Ervin: A farkas


Ma élő kutyáink vadon élő őse,
de a rossz híréről nem tehet még Ő se.
Annyi rosszat írtak róla a mesékben,
amit minden gyermek elhitt róla szépen.
Nem is nagyon van már szerte e hazában.
Állatkertben él pár, mint virág a vázában.
Egykor pedig itt is falka-számra éltek,
a falkavezértől a többiek féltek.
Fontos volt a rangsor, a vezér vezetett,
zsákmányból először, ezért Ő ehetett.
Tudjuk, hogy húsevő, ragadozó állat,
de az emberekre ok nélkül nem támadt.
Ritkán előfordult, az hogy embert öltek,
ám az ember sajnos túl sok farkast ölt meg.
Ezért erdeinkben nem honos már régen,
egyszer volt, de már nincs, – úgy mint a mesékben!

By

Aranyosi Ervin: Az élet iskolája


Iskolákat jártál végig,
emeltek a magas égig,
mégsem tudod, hogy ki vagy.
Nem ismered önmagad!
Keresed a választ erre?
Ne rohangálj el semerre,
mert a válasz ott él benned,
csak észre kell végre venned!
És ha segítségre vágynál,
ne maradj meg csak a vágynál!
Önmagadra rátalálni,
tudatos emberré válni,
itt közöttünk, hidd el, könnyebb,
– a lelkedet mossa könnyed –
felismered hol hibázol,
– s lelkedbe senki se gázol,
csak felemel, talpra állít,
– mert tanulunk mindhalálig.
Mint földet a hajnal pírja,
életedet újraírja,
fáklyát ad a fáradt kézbe,
beléphess a tiszta fénybe,
meglásd, mit szemed nem látott!
Fedezz fel egy új világot,
amit a szeretet épít,
s elvezet az öröklétig.

By

Aranyosi Ervin: Öcsi emlékére

És jött a baj,
– s a mentő sajnos késett.
Egy pillanat,
s egy élet semmivé lett.
Kinek a férje,
s van kinek az apja!
Eltávozott,
és nincs ki visszaadja!
Apró porszem,
ennyi csak egy ember.
Aki érzi,
az rágondolni sem mer.
Milyen rövid
az ember “tudománya”!
S mit itt hagyott,
lám, a többiek magánya.
Ne sírjatok,
mert van a túlvilágon
találkozás,
– a félbemaradt álom,
nem marad így,
ettől már félni nem kell!
Mert újra jön,
mert újra él az ember!

By

Aranyosi Ervin: A szeretet fénye

Mi is a dolgom ezen a világon?
Mi hajt, mi kerget át az életen?
A választ erre, tudom, megtalálom,
s eloszlik bennem minden félelem.
Szeretet lángja itt él a szívemben.
Melegét érzi mindaz, ki erre jár.
Megerősítést lelek a hitemben,
hogy jó az ember, s az élet sem sivár!
Csak vakságunktól kéne szabadulnunk,
mit dühünk, haragunk táplál szüntelen.
Az egyszerűt, a csodát kéne látnunk,
s szívünkbe zárni, hogy velünk legyen.
Átélni újra múltunk szép emlékét,
kívánni azt, hogy újra, úgy legyen!
Dédelgetni a boldogság tiszta képét,
– felfelé menni mindig a hegyen!
Ahogy a Nap ott fenn ragyog az égen,
ha kél, ha fekszik, épp oly messze van.
Szeretettel tekint a nagy világra,
és járja útját, sohase nyugtalan.
A Napnak fénye szívünkben parázslik,
a szeretet lángja fáklyaként lobog.
Ne tartsd magadban, érezze a másik,
ebben a fényben lehetünk boldogok!

By

Aranyosi Ervin: Ha jót akarsz…


Aranyosi Ervin: Ha jót akarsz…

Ha jót akarsz, – hajót akarsz,
vitorlád bontsd ki bátran!
Szél szárnyán száll a képzelet,
repülj a nagy világban!
Amerre jársz, amerre élsz,
álmok válnak valóra.
Alkot, teremt a hűvös ész.
s addig megáll az óra.
Az idő áll, ha elmerengsz,
súlya nem nyomja vállad.
Nincs kényszer – önmagad lehetsz,
nem görnyeszt zord alázat.
A múltad olykor visszahúz,
jelened egyre múlik!
Jövőd tisztán nem látható,
nem látsz faladon túlig.
Amit látsz, az álomvilág,
s valóság lesz belőle!
Sorsod csillagokban áll,
ne menekülj el előle.
Nézz szembe, legyél önmagad,
kit szeret sok barátod!
Ki mint vet, egykor úgy arat,
– egyszer, tudom, belátod.

Aranyosi Ervin © 2011-04-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva