Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Egy öreg kutya panasza

Az embert szolgáltam egész életemben,
de már nem lát hasznot egy megvénült ebben.
Romlott a szaglásom, gyengült a látásom,
már a kedvenc csontom sem túl mélyre ásom.

Fáradtan cipel már a négy öreg lábam,
futkosni sincs kedvem, úgy mint hajdanában.
Pedig sok szép hőstett fűződik nevemhez,
emlékek, amiket szívem sorba rendez.

Mára nyugdíjaztak, kitettek a házból,
barátságot velem már senki sem ápol.
Hisz nagy kutya voltam, ebek közt az első,
jellemzett szívósság, nyughatatlan belső!

Egész kiskutyaként jöttem ide lakni,
itt tanultam meg én rendesen ugatni.
Itt lettem az ember leghűebb szolgája,
pedig rajtam kívül sok hű eb szolgálja!

Összes iskolámat igen jól végeztem,
mindent megtanultam, míg dolgozni kezdtem.
Találékony voltam, alapos és eszes,
erőtől duzzadó, szinte tökéletes.

Sosem kerülte el semmi a figyelmem,
az embert szolgálni hűen, ez volt elvem.
Még az életem is odaadtam volna,
és elmentem volna, akár a pokolba…

Vadászatra jártunk, felvertem a vadat,
megleltem hová bújt – nem könnyű feladat!
Közel mentem őzhöz, szarvashoz, vagy nyúlhoz,
fácánhoz, rókához, meg a vaddisznóhoz.

Felvertem, menekült, a gazdám meglőtte.
Nem maradt elbújva egy vad sem előtte.
S azt mi lassan múlt ki, nyomát megkerestem,
s a gazdámat hozzá mindig elvezettem.

Dicséretet kaptam, s néhány jó falatot,
ez az élet nálam nagy sikert aratott.
Otthon pedig hűen őriztem a házat,
volt bennem vitézség, s volt bennem alázat.

Hej, gyönyörű évek, mennyi kedves elmék,
bárcsak én is újra fiatalabb lennék,
de megöregedtem, nem vagyok már régi,
lehet új gazdám lesz, de nem földi, égi!

Már megöregedtem, másik kutyát vettek,
a gazdám házából az udvarra tettek.
Néha adnak enni, néha belém rúgnak,
visszaadnám lelkem a teremtő úrnak!

Öreg kutya vagyok, s tudnék még szeretni,
de már nyűg tartásom, hisz meg kell etetni.
A szeretet kihűlt, már meg sem becsülnek,
öreg szemeimen bánat-könnyek ülnek…

Gondolkodj el ember, szeresd a kutyádat,
akkor is, ha öreg, s nem fut már utánad!
Ott él a szeretet öregen is benne,
és ha bírná teste, érted élne, tenne!

Te is megöregszel, te is ilyen leszel,
elfárad a tested, de akkor is eszel…
Mit szólnál, ha téged éppúgy kidobnának,
vagy beléd rúgnának fiatalabb lábak?

Becsüld az időset, aki egykor szolgált,
aki ma is imád, ne láss benne szolgát!
Sokkal inkább azt a régi, jó barátot,
aki életedből annyi szépet látott!

Gondoskodj hát róla, amíg tart az élet,
ne dobd el magadtól, hadd szeressen téged!
Most rajtad van a sor, megháláld hűségét,
szíves szolgálatát, minden segítségét!

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Babázok


Aranyosi Ervin: Babázok

Pici vagyok, még babázok.
Átmelegít, hogyha fázok.
Sosem vagyok így egyedül,
érző szív van bennem belül.
De ha gazdámat meglátom,
rögtön itt hagyom barátom,
mert a gazdám él és szeret,
elkényeztet, szívvel etet.
Ám, ha elmegy óvodába,
itthon marad kis barátja,
s mivel kicsi, még babázik,
saját kutyusával játszik…

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mesék birodalmában (vers a borítón)


Aranyosi Ervin: A mesék birodalmában
(vers a borítón)

Vár a mesék birodalma,
légy várva várt vendég!
Talán közben eszedbe jut,
néhány kedves emlék,
ami egykor történt veled,
s ahogy a mesében,
megoldódik minden gondod.
Hívlak gyere vélem!

Legyél te is szereplője,
képzeld azt, hogy ott vagy.
Felejtsd el a hétköznapit,
a már megszokottat!
A mesékben minden álom
valósággá válhat.
Rájöhetsz, hogy nincs ügyesebb,
vagy okosabb nálad.

Építs te is a mesékből,
csodás mesevárat!
hidd el, amit elképzelünk,
valósággá válhat.
Az a dolgod, legyél boldog,
álmodd valóságod,
használd ehhez képzeleted,
s a mesevilágot!

Aranyosi Ervin © 2018-03-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ördögöt festettem…

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Ördögöt festettem…

Oly szomorú vagyok,
a sarokban állok.
Tudod, én nem tudtam,
hogy rosszat csinálok.

Amikor a falra
ördögöt festettem,
azt hittem, aki rossz
tőle majd megretten.

Találtam filctollat
sok színeset, szépet,
s elkezdtem festeni
sorban az egészet.

Közben mondogattam:
– Elvisz majd az ördög,
akik más szíveket
csúnyán összetörtök!

Mind, aki hazudik,
az rosszul fog járni,
neki nem kell soká
az ördögre várni.

Én meg lerajzoltam,
ahogy elképzeltem,
s a falon ott termett
az az ördög menten!

Aztán anyu bejött,
felsikoltott elébb,
összecsapta rögtön
mind a két tenyerét.

Azt kérdezte tőlem,
hogy fog ez lejönni.
Mondtam: – Az ördöggel
nem muszáj törődni.

Nem jön az le onnan,
örökre ott marad!
Csak ha lekaparja
valaki a falat…

Hát ez volt a bűnöm.
De én csak festettem,
én csak jót akartam
és bűnbe sem estem.

Többé nem is festek
ördögöt a falra!
Nehogy megjelenjen!
Anyu nem akarja!

Inkább rajzolok majd
kedves angyalkákat,
azért majd dicsérnek,
előnyömre válhat.

Múltkor a templomban
olyan volt a falon,
én angyalt is tudok,
ha akarom nagyon.

Anyu örülni fog,
ha az angyalt látja,
s végre megdicsér majd,
s tátva marad szája.

Angyal őrzi álmunk
s többé nem kell félni,
nem kell az ördöggel
egy lakásban élni!

Aranyosi Ervin © 2018-03-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem vagyok Megváltó!


Aranyosi Ervin: Nem vagyok Megváltó!

Nem vagyok Megváltó,
bár, akár lehetnék!
Ha sok sérült lelket
boldoggá szeretnék.

Ha csak megmutatnám,
milyenné kell válni,
ha már képes lenne
magáért kiállni!

Megnyitva a szívét,
őszintén szeretni,
önmagáért, s másért
csak jót cselekedni.

Nem vagyok Megváltó!
Hiszem, él az Isten!
Az embernek útja
ő nélküle nincsen.

Hiszed, vagy nem hiszed,
tudod, ez sem számít!
Minden gondolatod
valósággá válik!

Nem létezik pokol,
csak a földi élet,
magad teszed azzá,
mikor rosszul éled.

Minden rossz tettedet
egyszer visszakapod,
jövőd fájdalmait
magadnak faragod.

Amíg a lelkünkben
ott lakik a kétség,
míg van megosztottság,
addig lesz sötétség!

Dobd el irigységed,
dühöd és haragod,
hadd járjon át fénnyel
az éltető Napod!

Bocsásd csak meg másnak,
mit ellened vétett,
az elengedéssel
saját lelked véded.

Mert a harag méreg,
megöli a lelket
akik egymást bántják,
bűnükért felelnek.

Ki lop, csal, hazudik,
mind-mind visszakapja,
majd új életében
áldozik le Napja.

Nem vagyok Megváltó,
mégis segíthetek,
felolvaszthatom a
megfagyott szívedet.

Nem fogom el venni
tőled bűneidet.
Élvezd csak hatását,
amit tettél, tied!

Inkább tedd a jót hát,
szeresd a világot.
Ha változik minden,
eredményét látod!

Nem vagyok próféta,
de ha ezt megérted,
akkor tudtam tenni
a legtöbbet érted.

Szeretet a jövő,
szeretet az élet,
ha szeretsz, világod
gazdagabb lesz véled.

Engedd el a fájót,
bocsájtsd meg a múltat,
ha a tanítását
végre megtanultad.

Kérlek, hited szerint,
tegyed jól a dolgod,
változzon világod,
s legyél tőle boldog!

Aranyosi Ervin © 2018-03-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Március 15. a mában


Aranyosi Ervin: Március 15. a mában

Ünnep van, Magyarok!
Álljatok hát talpra!
Hisz egykor Petőfi
éppen ezt akarta!

Hogy a nép rabláncát
tépje le magáról,
s legyen végre nemzet,
istenigazából!

Hisz csak együtt tudunk
magunkért kiállni,
csakis összefogva
hős nemzetté válni!

Vagy hiába hullott
hősök büszke vére?
Magyarnak a magyar
nem lesz már testvére?

Emeld fel a fejed
drága, büszke népem,
A szabadság vágya
benned újra éljen!

Márciusi ifjak,
– emlékezzünk rájuk!
Követendő ma is
nagyszerű példájuk.

Ünnep van, Magyarok!
Álljatok hát talpra!
Hisz egykor Petőfi
éppen ezt akarta.

Aranyosi Ervin © 2018-03-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szebb jövőt remélni


Aranyosi Ervin: Szebb jövőt remélni

Egy gyertya fényénél tekints önmagadba,
merülj el lelkedben, s keresd meg a fényt.
Isten csodáiból lettél összerakva,
éld meg hát a létet, s ne veszíts reményt!

Teremts gondolattal, élj meg minden álmot,
a szó hatalmat ad, használd helyesen!
Szeretet tüzével formáld a világod,
változz előnyödre, s haladj lelkesen!

Mikor jó úton jársz, jó érzés lesz társad,
mikor jót sugárzol, az hat vissza rád!
Amikor a célod végre megtalálod,
élvezed a létnek szebbik oldalát.

Meg kell hát tanulnunk végre szépen élni,
önmagunkban hinni, szebb jövőt remélni!

Aranyosi Ervin © 2018-03-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szeretnék adni

Aranyosi Ervin: Szeretnék adni

Szeretnék adni kezedbe új világot,
rád bízni mindent, mit rád hagyott az Ős!
Higgy önmagadban, s egy szép napon meglátod,
lelked a sorshoz már elég erős!

Csak hinned kéne élőn önmagadban!
Csak tudnod kéne: – Honnan jössz, s ki vagy?
Nem élhetsz mindig az anyagba ragadtan,
várva, hogy Isten egyszer majd élni hagy!

Mindennap újabb esélyt adj a létnek,
álmokat szőve indulj el felé!
Ne adj helyet a fájó csüggedésnek,
álmodd világod és szeress belé!

Keress örömöt, békét, boldogságod,
s találd meg úgy, hogy mind valóra váltod!

Aranyosi Ervin © 2018-03-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Ébredni kéne

Aranyosi Ervin: Ébredni kéne

Ébred szép világunk, csak az ember alszik.
pedig felébredni neki kellene.
Magába fordultan szuszogása hall’szik.
s hiszi a világa fordult ellene.

Pedig csak érteni kéne a világot,
meglátni a szépet, élvezni a jót!
Valóra váltani minden kedves álmot,
életre kelteni az életrevalót!

Szeretet vízével öntözni a földet,
hiszen a szívjóság örömöt terem.
Meglátni a Napot, tőle tündökölhet
minden, ami élő – s éled a jelen!

Ez lenne az élő, az igazi dolgunk,
amivel teremtünk és mindent megoldunk!

Aranyosi Ervin © 2018-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nőnapi vallomás


Aranyosi Ervin: Nőnapi vallomás

Mi lenne vélem nélküled?
Üres volnék, kihalt, sivár!
Megtörne vágy és lendület,
nem is akarnék élni már!

Értelmet adsz, hogy itt legyek,
álmodjak szépet és nagyot,
veled már lent mennybe megyek,
általad több és jobb vagyok!

Őrizlek hát, mint kincsemet,
általad lettem gazdagabb,
s bár lelkem lebilincseled,
sosem voltam ilyen szabad!

Veled teljes a földi lét,
Ó nő, az érdem a tiéd!

Aranyosi Ervin © 2018-03-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva