Aranyosi Ervin versei

Hogyan tudnálak szavakkal szeretni?
A szó csak lelked érintheti meg.
Én többre vágyom. Több akarok lenni!
Szél, mely simítja érzékeidet.

Csók lennék, amely becézi az ajkad,
csiklandozóan kedves üzenet,
azt kérve tőled, mindig ezt akarjad,
felgyújtva újra, s újra tüzemet.

Álom lennék. Nap, mint nap visszatérő.
Elringató, romantikus, kaland.
Csatáink végén bocsánatot kérő,
válladra szálló, hófehér galamb.

Könyved lennék, hogy a lelkemben olvass,
Soraim között, engem megtalálj!
S lennék a gyűrűd, hogy ujjaidon hordhass,
És támaszod, ha kell, hogy talpra állj.

Lennék Napod, akire büszkén nézhetsz,
S lennék felhőd, ha Napod elvakít.
Varázslód lennék, ki eljuttat a széphez,
S valóra váltja titkos álmaid.

Lennék a szó, mely megérinti lelked.
Elcsábít, bűvöl, magával ragad.
Nem kell mást tenned, csak őszintén szeretned.
Lelkemhez szólj hát, és add Önmagad!

Figyelni apró rezdülését
kedvesednek egy éjszakán.
Álmot feledve, – ébredését
várni, – nem kis kaland csupán.
Hűs éjjelen álmát vigyázni,
- midőn a karodban piheg.
Kisimult arcát megcsodálni,
míg tűnő álom lepi meg.
Ahogy a hajnal újra éled,
a fény is lassan vissza tér.
Szíve is együtt dobban véled,
e perc egy élettel felér!

Szeretet fénye csorduljon a Földre,
mint szép Napunké árad le mi ránk.
A gonosz sötétjét űzzük el örökre,
fényesen ragyogjon szeretet-glóriánk!

Mindenki szívét érje el a lángja,
olvasztva jeget – dühöt, haragot!
A fagyott Földnek ez legyen kabátja,
s míg meg nem enyhül, addig marad ott.

Lelkünk e fényben hagyjuk megfürödni,
arcunknak dísze mosolyunk legyen!
Kezdjünk el végre egymással törődni,
s hagyjuk az érzést, hogy boldoggá tegyen.

Szemeidnek tündöklő fénysugára,
megolvasztotta fagyott szívemet.
Rám találtál hát végre, valahára,
s örül a lelkem, hogy végre itt lehet.

A zord idő, mint látod szerte foszlott,
ami csak bántott, faképnél hagyom.
A magány csak egy összeomló oszlop,
mely eltakarta tőlem a napom.

A világosság szívemben elárad,
a vér eremben száguldva lohol.
Szemed fénye, testembe gyújtva lázat,

lüktetve újabb dallamot dobol.
Folyó a vágy, mely áttöri a gátat,
a szerelem már lelkemben honol.

A párkereső mindig válogat.
Tökélyre vágyik, hibátlan gyémántra.
Kerget misztikus, színes álmokat.
S ha nem találja, szíve meg van bántva.

Majd a hibát magában keresi,
de szemén hályog, – meg sosem találja.
Önnön hibáit másokban leli,
- s azt taszítónak, s idegennek látja.

A szerelmes ezt másképpen teszi,
- szívével lát, és lelkével szeret.
Párja hibáit felöltözteti
díszes ruhákba, mitől az szebb lehet.

De idővel elfogynak mind e díszek.
A foszlott ruhán átüt, ami rossz.
A szerelem már nem lesz más, csak díszlet,
mit legtöbbször kihasznál a Gonosz.

Ha meglátod saját hibáid mását,
- a világ fényes tükröt tart neked.
Elkezdheted lelked megváltozását.
Tisztábban lát, ki szívéből szeret.

Az érzelmekből őrízd meg a szépet,
s a hibáit is tudjad elfogadni!
Így örök társsal jutalmaz az élet,
s eképpen tudtok boldogok maradni…

A szeretet az élet csodája,
nem tarthatod meg, add tovább!
Tegyél egy apró, kedves gesztust,
amitől szépül a világ.

Álmodj csodáról, szebb jövőről!
Ne tartsd magadban, add tovább!
Segítsd a ma még csüggedőket,
teremts holnapot, szebb hazát!

Szívedből más szívekre szálljon,
dobbanjon együtt, add tovább!
Gyertyád gyújtson meg ezer gyertyát,
boruljon fénybe a világ!

Legyen vége a háborúknak,
az ember másért született!
Emeljük fel a nyomorgókat,
ebben segít a szeretet!

Ne gazdagságra fájjon lelked,
mert élvezni azt nem fogod,
de akik szeretetben élnek,
azok igazán boldogok.

Adj hát az adás öröméért,
szívedből, szívnek, adj tovább!
Ha képes vagy taníts meg mást is!
Indíts “szeretet iskolát”!

Tudod, ha mind, mind megbocsátunk,
s elengedünk sérelmeket,
s egymásra tudunk jól figyelni,
felszabadul a képzelet.

A szeretet, az lelkeket gyógyít,
gyógyíts te is, hát add tovább!
Ép lélektől a test is gyógyul,
Minden gondunk megoldanánk…

A szeretet az élet csodája,
nem tarthatod meg, add tovább!
Tegyél egy apró, kedves gesztust,
amitől szépül a világ…

http://www.emberiseg.hu/portal/add-tovabb/a-mozgalom-leirasa

Az élet, a szépség megtapasztalása,
eszerint teremtsd új világodat!
Itt van a mennynek apró, földi mása,
ha megleled, nem lehetsz áldozat!

A világodban te lehetsz az “Isten”,
mert gondolatod nap, mint nap teremt.
Mit el nem érhetsz, oly dolog itt nincsen,
tapasztald meg a fénylő végtelent!

Érzéseid, s a gondolat  hatalma,
kezedbe adják a teremtő erőt.
Nélküled az értelem meghalna,
álmodj hát szebbet, jobbat, élhetőt.

A gonosz általad éli a világát,
- haragod, dühöd, fájdalmad élteti,
- s nem látod tőle, mi nélküle vár rád,
mert túl sok érzést áldozol neki.

A megbocsátás lehet jövőd nyitja,
engedd el végre a vélt sérelmeket!
Az élet neked éppen azt tanítja,
boldogan élni csak szabadon lehet.

Rúgd hát le végre lelked összes láncát,
álmodj merészet, képzelj el nagyot,
képzeld el azt a fénylő aranytálcát,
amin az álmod készen megkapod…

Hogy tudnád elfeledni,
haragod, dühöd, mérged?
Hogy tudnád elfogadni,
amit kínál az élet?
Hogy tudnád véghez vinni,
örömmel minden dolgod?
Hogy kéne szebben élni,
hogyan lehetnél boldog?

Hogyan tudsz megnyugodni,
egy túl zűrös világban?
Hogy tudnád észre venni
Napod a gyertyalángban?
Hogy tudnál feloldódni
a mélyen kongó csendben?
Hogy tudnál újra hinni,
hitetlen emberekben?

Vajon hogy lennél képes
álmokat újra szőni?
A szürke nagy tömegtől
még magasabbra nőni?
Hogy tudnád szíved nyitni,
hogy megláss minden szépet?
Hogyan tudnád megtenni,
a jó felé a léptet?

Ugye, hogy mennyi kérdés,
mi felmerülhet benned?
S ki az ki választ adhat,
mikor és mit kell tenned?
Pedig, ahol a kérdés,
a választ ott találod,
megleled Önmagadban,
ha lelkedet kitárod…

Szívedből szólj,
s másoknak küldd el azt!
Vidíts, taníts, ha kell,
mindig te nyújts vigaszt!
Segítsd, emeld fel azt,
ki előtted, lent hever!
Ápold a sérült lelkét,
mert többet érdemel.

Ha mások bántanának,
- porold le lelkedet!
Ne őrizgesd magadban
a vélt sérelmeket.
Mert gyarlók vagyunk mi,
s már túl érzékenyek.
- Szótüskék bántják, szúrják
az érző lelkeket.

Ha így teszel – meglátod,
- lelked is felderül.
A békesség madara
erős válladra ül.
Szívedet boldog képek,
nyugalom járja át.
Becsüld meg ezt az érzést,
s másoknak add tovább!

Lazulj el szépen, csendesen!
Érezd, a lelked megpihen!
Hogy ne lehessen más jelen,
rajtad kívül és Istenen.

Apró harangok konganak,
eltűnik minden gondolat.
A fény lebont minden falat,
feloldva benned gondokat.

Érzed a tested ellazul,
gyógyulni kezd, ami beteg.
Érzések jönnek válaszul,
s oldják leláncolt lelkedet.

Fenséges megtapasztalás,
gyógyul a lélek és a test.
Benned, egy mennyei varázs,
lelkedben fájót, szépre fest!

http://narayana.hu/