Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja


Aranyosi Ervin: A zsák és a foltja

Egyszer volt, hol nem volt…
Volt egyszer egy zsák, s egy folt.
Ám ez a zsák lyukas volt,
s kellett volna rá egy folt!
Csakhogy a folt nem ott volt,
egész máshol kóborolt.

Elindult hát ez a zsák,
várta őt a nagy világ,
és valahol az a folt,
amely sajnos máshol volt!
A zsák nagyon kereste,
mert lyukas volt a teste,
így talált rá az este,
és a kutyát megleste!

Mert a kutyán is volt folt,
amit régen megspórolt.
A bundáját színezte,
barnára lett kifestve!
Kérte a zsák: – Add nekem,
hisz lyuk van a testemen!
Ha nem adod, letépem,
legyen dísz az enyémen!

Ám a kutya elszaladt
és a foltja sem maradt!
Búsult tovább hát a zsák,
s nem sajnálták meg a fák,
sem a fű, s a virágok.
– Erre foltot kilátott?
Indult hát a zsák tovább,
hogy meglelje a foltját.

A folt is csak vándorolt,
zsák nélküli vándor volt,
Keresett egy szép lyukat,
amit egy zsák megmutat.
Amerre járt nem volt zsák,
nem értette a sorsát.
Ment, csak folyton mendegélt,
de zsák nélkül egyre félt.

Hogyan történt? Nem tudom!
Találkoztak félúton,
vagyis zsákjába botolt,
a kóborló kicsi folt.
Reá talált az a zsák,
foltra lelni boldogság,
befoltozta a lyukat,
s foltjával már jól mutat!

Egyszer volt, és hol nem volt,
volt egy zsák és volt egy folt.
Megtalálta zsák a foltját,
szép kis zsák lett, ahogy mondják.
Zsákból, foltból, mondd elég-e?
Itt a vége, fuss el véle!

Aranyosi Ervin © 2018-02-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nagy a hó!


Aranyosi Ervin: Nagy a hó!

Nagy az öröm! Nagy a hó!
Örül neki Nagyanyó!
Örülnek az unokák,
cukrozódik be a fánk!

Fehér porcukor esik,
tető, úttest megtelik.
Ránézni is csuda jó!
Mindent eltakar a hó!

Ébredjetek gyerekek!
Reggel óta nevetek!
Hótól fehér a világ,
ki szereti, nekivág!

Menjünk gyorsan játszani,
hógolyókat gyártani,
hógolyózni csuda jó,
s végre elég is a hó!

A hó csak kívül hideg,
melengeti a szíved,
ha megvívtad harcod is
piros lett az arcod is!

De csuda szép a reggel,
épüljön sok hóember!
Legyen kedved csuda jó,
hadd örüljön Nagyanyó!

Aranyosi Ervin © 2018-01-21
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Festmény: Szitár Éva

Aranyosi Ervin: Nevetnem kell!

Megszállt a kisördög,
folyton nevetnem kell!
Képzeld, nevetéssel
indul minden reggel.
Mindegy hová nézek,
mindegy mit csinálok,
bármit a világban
viccesnek találok.

A hétköznapokat
sem veszem komolyan,
hisz, aki nem nevet,
hát tudod, az olyan…
Olyan kis szomorú,
vagy bánatos kedvű,
mint a barlang mélyén
éppen megeredt fű.

Az nem lát kacagást,
sohasem lát Napot,
az csak egy borongós
kis életet kapott.
Ám én – tudod – mindig,
jól és vígan élek,
mert reggeltől estig
folyton nevetgélek.

Mi ad arra okot,
hogy folyton kacagjak,
hogy vidámságomnak
mindig hangot adjak?
Hát minden, mert látom,
csodaszép az élet,
s találok rá okot,
nem is keresgélek.

Korán reggel a Nap
beragyog szobámba,
derűsen ébresztget,
ne maradjak ágyban!
Kinyitom a szemem,
máris vidám vagyok,
hisz az egész szoba,
mosolyától ragyog.

Aztán belenézek
mélyen a tükörbe,
látom, hogy a szájam
mosolyomtól görbe,
mert a tükörképem
vidáman rám nevet,
ilyen társaságban
búsulni nem lehet!

Lassan öltözködöm,
s elkezdek kuncogni,
elszökött az egyik
incselkedő zokni!
Elbújt a fiókban,
s rajtam már a párja,
kuncog a bújócskán,
és a párját várja.

Jön a reggeli is,
az is nevetséges,
vidámnak maradni
itt is lehetséges.
Nézd csak, mosolyog
a lekvár a kenyéren,
s megeszem mosolyát,
feketén-fehéren.

A tea gőzölög,
rám kacag a gőze,
így a mosolyomhoz
neki is van köze.
Aztán a tükörben,
ismét viccet látok,
lekvárbajuszt kent rám,
a reggeli, látod?

Lemosom friss vízzel,
csiklandozza ajkam.
Eszembe juttatja,
nevetni akartam!
A fésű simítja
szétkuszált hajamat,
helyenként kisimul,
máshol kócos marad.

Mint a szénaboglya
sima füvű réten,
ezen is kell nekem
egyet nevetgélnem.
Megyek és felveszem
az iskola táskát,
hogy iskolás vagyok,
kint az utcán lássák!

Megyek át a kerten,
Morzsi jön elébem,
vidám csaholásán
muszáj nevetgélnem!
A farkát csóválja,
vagy épp őt a farka,
mert az egész mozog,
kacagnom kell rajta!

Elindulok szépen,
hangyaboly a város
mindenki rohan fut,
vagy épp buszra vár most.
Faarccal bámulnak
bele a világba,
s nem látják jókedvem
hogy szökik virágba.

Látom, nem csak nekem
van nevethetnékem,
vannak más gyerekek,
kik nevetnek éppen.
Csak egymásra nézünk
és máris mosolygunk,
reggeli kedvünkre
nem nehezül gondunk.

Lassan be is érek
már az iskolába.
jönnek a barátok
vidáman, sorjában.
Csak köszöntjük egymást
és máris nevetünk,
e találkozástól
vidámak lehetünk.

Mindig, minden reggel
valami történik,
ami miatt aztán
nevetgélünk délig.
Na jó, bent az órán
egy kicsit figyelünk,
a tanító néni
mosolyog mivelünk.

Mert ő szereti
a vidám képünk látni,
a feladatokat is
könnyebb megcsinálni,
Sokkal fogékonyabb
minden vidám gyerek.
Mikor derűs vagyok
könnyebben figyelek.

A szünetben persze
kieresztjük hangunk,
de csuda jó érzés,
vidáman kacagnunk.
Feltöltődünk, bizony,
egy kis nevetéssel,
kieresztjük a gőzt
nyitott szájon réssel.

Aztán a délután is
vidáman zajlik,
vidám nevetésre
minden gyerek hajlik.
Néha bohóckodunk,
vagy okot keresünk,
aztán az egészen
folyton csak nevetünk.

Ám, nem gúnyolódunk,
senkit meg nem bántunk,
senki se bánkódjon!
Legyen a barátunk!
Szeretnénk, hogy mindig
mindenki nevessen,
hogy a mi világunk
vidámabb lehessen.

Este anyukámnak
mindent elmesélek.
A sok közös mókán
vele nevetgélek.
Mosollyal arcomon
bújok este ágyba,
egy vidám álomra,
kacagósra várva.

Aranyosi Ervin © 2017-12-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Volt egyszer egy hercegnő,
ki dacolt a világgal,
szembeszegült mindenkivel,
szívében a lánggal.
Baj csak az volt, a dac miatt
nem szerette senki.
Ő pedig a viharral is
szembe akart menni!

Így az emberek kerülték,
kitértek előle,
együttérző viselkedést
nem várhattak tőle.
A világon mindent jobban
tudott bárki másnál!
Nem is próbálkozott sosem
mástól tanulásnál.

A király és a királynő
egy darabig tűrték,
megoldásként lányuk ellen
a levet összeszűrték.
Kitalálták, mennie kell,
járjon be világot,
hadd tanuljon alázatot,
és egyéb tudást ott!

Felmálházták hát a lovát,
és útnak engedték,
fájó szívvel messze küldték,
bár nagyon szerették.
Öreg szolgát adtak mellé,
útján elkísérje,
kiszolgálja és ha baj van,
épségét megvédje!

Ez a szolga egy mágus volt,
még ha nem is látszott,
egyszerűen öltözködött,
csak szolgának játszott.
Ráhagyott a hercegnőre
minden, amit mondott,
engedte, hogy hadd csináljon
magából bolondot.

Elindultak és estére
fogadóhoz értek.
Ha ott voltak, éjszakára
azonnal betértek.
A hercegnő szokás szerint
adott ki parancsot:
– Hozzanak a vendéglősök
tíz érett narancsot.

Mert ő éppen megkívánta,
hát azt akart enni,
ám a környéken nem termett,
nem volt hát mit tenni.
A fogadós sajnálkozott.
A hercegnő tombolt,
mérgében a fogadóban
tőrt, zúzott és rombolt.

Azután meg nagy mérgesen
felült a lovára,
s elindult az éjszakába.
Aztán nem sokára
sötét erdő állta útját,
ahová az ember,
besétálni, által menni,
könnyű szívvel nem mer!

A szolgája csak követte,
nem szolgált tanáccsal,
mert nem akart szembeszállni
a dacoló lánnyal.
Léptettek hát át az erdőn,
s közben, mint harangok,
innen-onnan hallatszottak
félelmetes hangok!

– Fordulj vissza! Fordulj vissza!
Különben megbánod!
Ha az úton tovább haladsz
itt leled halálod!
De a hercegnő nem bánta,
dacolt a veszéllyel.
Fényes szemek villogtak rá
körben szerte-széjjel.

A lovak már ágaskodtak,
nyerítettek, sírtak,
a vándorok a hátukon
ülni alig bírtak.
Aztán lángok gyulladtak fel
fák ágain körben,
és a leány megláthatta
magát egy tükörben.

Leugrott a ló hátáról,
– szörnyű dühöt érzett –
Élő tükörképhez futott,
s a szemébe nézett.
A vállánál megragadta,
rúgni, tépni kezdte,
ám ugyanazt kapta vissza,
ez volt hát a veszte.

Minden ütést, minden bántást
önmagán is érzett,
átérezte, hogy tettével
elő mit idézett.
Visszakapta minden szavát,
millió gúny érte,
tükörmása minden dacát,
ugyanúgy rámérte.

Harcoltak kifulladásig,
sikítottak, fájtak,
és a végén összeestek,
ájultakká váltak.
A háttérből nyugodt szívvel
nézte ezt a szolga,
valójában a varázslás
volt a mágus dolga.

Másnap reggel a hercegnő
meggyötörten ébredt,
fájdalmasan izzó szeme
a mágusra tévedt.
– Tudsz-e nekem válaszolni
mi történt az éjjel?
Akaratom szörnyű súlyát
ki törhette széjjel?

– Felség, nem történt itt semmi,
önmagad bántottad,
szörnyű dacod magad ellen
szembefordítottad!
Talán érzed, hogy mit okoz
másokban a bántás,
s talán láttad, hogy mennyire
megbántónak lát más!

El kellene gondolkodnod,
mikor dac vezérel,
milyen érzés, amikor mást
ez az érzés ér el!
Jó lenne tán megtanulni,
hogyan is bánj mással,
átérezni, hogy a tetted
hogy van rá hatással!

A hercegnő megváltozott,
kedveskedni kezdett,
mosolyával felvidított,
s ez volt csak a kezdet!
Igyekezett jóvá tenni
korábbi hibáit,
remélve, hogy szerethető
hercegnővé válik…

Aranyosi Ervin © 2017-12-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szerelmes vándor


Aranyosi Ervin: Szerelmes vándor

Ha én egyszer nekivágok
felfedezni a világot,
elindulok, megyek, megyek,
szembe jönnek völgyek, hegyek.

Vár a világ, vár az élet,
de én szívet nem cserélek!
Találkozunk álmainkban,
tarisznyámban drága kincs van!

Keszkenődet nekem adtad,
a szép szíved belevarrtad,
elkísér a hosszú útra,
addig, amíg látlak újra.

Ha én egyszer elindulok,
biztos nagyon messzi jutok,
ha van kedved gyere velem,
ha nem, akkor várd levelem!

Mert majd ír egyszer a vándor,
másik helyről, másik tájról,
csak, hogy tudd, hogy gondolok rád,
szívem mélyén őrzöm orcád.

S ha majd én hiányzom neked,
akkor te küldj egy levelet,
és én akkor visszatérek,
tartom szavam – lásd – mit érek!

Akkor együtt indulunk el…
Ha marasztalsz maradnunk kell!
A hazámba visszatérek,
s onnan fogva veled élek!

Aranyosi Ervin © 2017-11-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Diófalevelek…


Aranyosi Ervin: Diófalevelek…

Diófánk szanaszét leszórta levelét,
eső megsiratta, rácseppentve levét.
Szaladt a szél gyorsan, szárítja lelkesen,
hogy a sok szép levél nehogy nedves legyen.

Jöttek a gyerekek, néhány gereblyével,
hogy a sok szép levél ne maradjon széjjel.
A föld levegőzzön, mikor jön a tavasz,
sarjadjon a jó fű, ne lehessen panasz.

Hoztak pár fadézsát, abba összeszedték,
ez a sok szép levél a nyárról csak emlék.
Emlék a tavaszról, rügyet bontó ágról,
melyre a napsugár levélkét varázsol.

A tavaszi divat üde, friss és zöld lett,
és ezt kiszínezni nem ártott egy ötlet.
Így hát áprilisban barkákat növesztett,
sárgászöld függőkként ágon csüggedeztek.

Az ágak végein sárgás kis csomókban,
apró termő-virág fürdött virágporban,
valahányszor mikor szélúrfi arra járt,
sárgás virágporral szórta be a határt.

Hosszú szép szárakon nőttek a levelek,
legtöbb átellenben egymásra nevetett,
de a szár végében is akadt egy levél,
ki a többiektől sokkal messzebb elér.

Hét-kilenc levélke nőtt a hosszú száron,
s bizony tenyérnyire megnőttek nyáron.
Aztán eljött az ősz és ők útra keltek,
leszálltak a fáról, földön megpihentek.

Néha őszi széllel vidám táncot jártak,
s mikor elfáradtak, megpihenni vágytak.
A gyerekek előbb benne hancúroztak,
aztán elszaladtak gereblyéket hoztak.

Mintha újra, újra felráznák a dunyhát,
felpúposították, amíg meg nem unták,
aztán fadézsákba vígan összeszedték,
s egy külön gödörben a komposztba tették.

Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Volt egyszer egy bagoly,
s gondolt egy merészet:
– éjjel inkább aludt
és nem egerészett.
Tudós ébrenlétét
napközbenre hagyta,
mert az éj sötétje
őt már nem izgatta.

Nem akart már senkit
ijesztgetni éjjel,
inkább tudományát
kezdte szórni széjjel.
Bölcs volt, ha már egyszer
bagolynak született,
hát az ész osztásban
nem tartott szünetet.

Bár okos tanácsát
szívesen osztotta,
a tisztánlátástól
a Nap megfosztotta.
Okosságainak
az árát megkérte,
az állatok mégis
jártak hozzá érte.

Tágas odújában
volt az irodája,
ez volt a nagy erdő
legodvasabb fája.
Ott rendelt a fának
alsó, ágas szintjén,
a bejárat lent volt
a tölgyfa földszintjén.

Az állatok hozzá
csigalépcsőn jártak,
az ajtaja előtt
órákat is vártak.
Ám, mert bölcs bagoly volt
messze ment a híre,
jöttek jó tanácsra,
(s néha reggelire).

Kérdéssel kereste
őt fel minden állat,
persze, munka közben
megevett egy párat.
Egér, hörcsög, ürge
ritkán jött ki tőle,
működött az üzlet,
s jól megélt belőle.

Közben ügyfelei
szép lassacskán fogytak,
de a bölcs bagolyra
mégsem gyanakodtak.
Legtöbb jó tanácsa
igen csak működött,
könnyen eloszlatott
szemtakaró ködöt.

Dolgát napról-napra
nagyszerűen tette,
ám ha megéhezett
ügyfelét megette.
Többé ez az ügyfél
nem okozott gondot,
és miközben ette,
még tanácsot mondott.

Tanulsága is van
ennek a mesének:
– Elmúlna a gondod,
hogyha megennének…
Én nem vagyok bagoly,
te meg figyelj rája:
– Ne te légy a bagoly
mai vacsorája!

Aranyosi Ervin © 2017-11-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kandúr Bandi meséje


Aranyosi Ervin: Kandúr Bandi meséje

Egyszer volt egy Kandúr Bandi,
nem tudott nyugton maradni!
Neki folyton menni kellett,
nem ült a gazdája mellett.
Minden reggel nekivágott,
felfedezni a világot.
Felfedezni és bejárni,
igazi vadásszá válni!

Legelőször fára mászott,
a fakérgén kaparászott,
élesítette a körmét,
– hallotta is ezt a környék.
Minden egér, minden madár,
odabújt, hol nyugtot talál,
hol a vadász el nem éri,
hol a holnapot megéli.

Szóval, Bandi neki vágott,
hogy bejárja a világot,
pontosabban a környéket,
s felfedezze, hol van élet?
Ment, mendegélt kíváncsian,
cicaszeme fel-felcsillan,
mikor meglát gyíkot, lepkét,
kik mozgásukkal meglepték.

Ha mozgás van, Bandi lapul,
a figyelme sosem lazul,
figyeli a mozgót, élőt,
incselkedőt, félve félőt,
aztán huss, mint nyíl úgy repül:
zsákmány alulra kerül.
De Bandink nem éhes fajta,
vagy csak most nem látszik rajta.

Inkább játékosnak látszik,
akit elkap, azzal játszik.
Feldobja a levegőbe,
mégsem futhat el előle,
mert a Bandi ezzel becsap,
s zsákmányára újra lecsap.
Alaposan kifárasztja,
s mert nem éhes, futni hagyja.

Már újabb kalandra vágyik,
kerítés tetején mászik.
Ott fent illegeti magát,
felbosszantva Morzsi kutyát.
Mert a kutyus is vadászna,
de Bandink fúj a vadászra,
bosszantja csak, felhergeli,
az örömét ebben leli.

Szegény Morzsi ugat, tombol,
s álmodik szép jutalomról…
Macskabunda jól mutatna,
s a kutyák közt rangot kapna,
mert egy kandúrt levadászott,
kényes szép nyakára mászott…
Ám ez a kép álom marad,
csak csahol a macska alatt.

Bandink is megunja végül,
s nem is marad eleségül.
Mivel már a gyomra korog,
lám most már haza csámborog,
Az ablakon kopog, kapar,
beeresztik nagyon hamar.
A gazdája hazavárja,
s táppal telik meg a tálja.

Gazdájához törleszkedik,
megköszöni a reggelit.
Ölébe ül és dorombol,
az ételért, jutalomból,
meg hogy végre simogassák,
álomszépen elringassák.
Álmában megint vadászik,
de ott oroszlánnak látszik!

Aranyosi Ervin © 2017-11-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesélő angyal

Festmény: Jacsó Teodóra (akvarell)

Aranyosi Ervin: Mesélő angyal

Egyszer volt, hol nem volt,
talán a mesében…
Élt egyszer egy angyal,
zafír füvű réten.

Mikor eső esett,
szivárványt varázsolt,
és hogy meg ne ázzon,
az alá bemászott.

Vitte mesekönyvét,
és olvasni kezdte,
miközben a felhő
nedvét eresztette,

Napfényes perceket
olvasott belőle,
így a morcos felhő,
tovaszállt felőle.

Mindig és mindenre
volt egy jó meséje,
akinek gondja volt,
rögtön lett reménye.

Mert bizony az angyal,
mesével varázsolt,
mosollyal vidított,
bús lelkeket ápolt.

Minden apró gyerek,
ki róla vett példát,
megtanulta tőle,
hogy: – Mesédet éld át!

Keress olyan mesét
mely szíved vidítja,
mert a boldogságnak
vidámság a nyitja.

Amikor teheted,
végy egy mesekönyvet,
mert a mese szárnyán
élni, s szállni könnyebb.

Mikor bánatos vagy,
keresd meg az angyalt,
ő már a mesékkel
mást is megvigasztalt.

Egyszer volt, hol nem volt,
s lesz a valóságban!
Vidáman, nyílt szívvel
járjál a világban!

Angyal és a mese
mindig legyen véled!
Legyél attól boldog,
hogy álmaid éled!

Aranyosi Ervin © 2017-11-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet szele


Aranyosi Ervin: A szeretet szele

Messzi égben, felhők felett,
született egy szellő gyerek.
Nem volt bátor, inkább félős,
nem volt büszke rá a szél ős!
Egyhelyben ült, folyton lapult,
futni, tombolni nem tanult,
nem is nagyon vágyott másra:
– a világát szépnek lássa!

Ezt az apja nem tűrhette,
jégesőben megfürdette,
hátha így szilajjá válik,
s vágtat, tombol mindhalálig.
A szelecske némán tűrte,
hogy az apja jégbe gyűrte,
végül a Nap szárította,
szellőszemét felnyitotta.

– Játszom inkább fényes szelet,
én viszem a szeretetet,
minden szívet megetetek,
ettől majd boldog lehetek!
Gondolta a kicsi szellő:
– postás lesz, amikor felnő
és a szívnek üzenetét,
más szívekbe repíti szét.

Úgy is tett, s a Földre szállott.
– Jobbá teszem a világot,
szeretetet szórva széjjel –
s tette dolgát nappal, s éjjel.
Emberekkel találkozott,
s szívükbe örömöt lopott,
tiszta fényt és melegséget.
Érezzék, hogy szép az élet!

Csak hát nagyon nagy a világ!
Felkeresni minden fiát
– minden embert – lassú dolog,
még ha bennünk vágy is lobog.
Ráadásul bezárkóznak,
és a sok-sok házlakónak,
akik nem is látnak szelet,
hogy vigyen hát szeretetet?

Pedig a szeretet-szele,
átgondolva fogott bele,
hogy szép kincsét szertehordja,
hogy a bánatot feloldja.
Úgy döntött, toboroz társat,
aki talán melléállhat.
Olyat, aki házban lakott.
Megkereste a huzatot!

Ám a huzat nem vállalja,
inkább csak a port kavarja.
Inkább elolt, mint gyújt lángot,
inkább bosszantott és bántott.
Szeretet nem érdekelte,
csak fütyült az istenverte,
nem volt kedve jóvá lenni,
sok bosszantást jóvá tenni.

Sajnos a szeretet szele,
semmire sem ment így vele.
Szóba állt a többi széllel,
szembeszállva száz veszéllyel,
de mind csak rombolni vágyott,
felborzolni a világot,
törni, zúzni, széjjel tépni,
megtépázni, csapást mérni.

Bosszantotta a kis szelet:
– Így nem jut el a szeretet
megkínzott fájó szívekbe,
ha nem jut az emberekbe.
– Mi lesz velük akkor, Ó jaj!
– feltört belőle egy sóhaj,
és míg ezen sóhajtozott,
sok kis sóhajt létrehozott.

Azután csak nézte őket,
a sóhajtott kis szellőket:
– Egész takaros kis csapat,
meg lesz oldva a feladat!
Ők majd szeretet visznek,
s azok, akik így majd hisznek
szeretetben, sóhajtoznak,
sok kis sóhajt létrehoznak.

Szeretetet hord a hála,
s jár majd néhány sóhaj nála,
s viszik tovább üzenetét:
– a szeretet mennyire szép!
Ahány emberhez elérnek,
száz forgószéllel felérnek,
szeretettel szívhez jutnak,
s új szívekhez tovább futnak.

Tán a Földön körbeérnek,
– hála a szeretet-szélnek,
és a sóhajok hadának –
akik hittek szép szavának!
A szeretet terjed, terjed,
apró lángok gyúlnak benned.
Ne felejtsd el tovább adni,
s hidd el, vissza fogod kapni!

Aranyosi Ervin © 2017-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva