Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Diófalevelek…


Aranyosi Ervin: Diófalevelek…

Diófánk szanaszét leszórta levelét,
eső megsiratta, rácseppentve levét.
Szaladt a szél gyorsan, szárítja lelkesen,
hogy a sok szép levél nehogy nedves legyen.

Jöttek a gyerekek, néhány gereblyével,
hogy a sok szép levél ne maradjon széjjel.
A föld levegőzzön, mikor jön a tavasz,
sarjadjon a jó fű, ne lehessen panasz.

Hoztak pár fadézsát, abba összeszedték,
ez a sok szép levél a nyárról csak emlék.
Emlék a tavaszról, rügyet bontó ágról,
melyre a napsugár levélkét varázsol.

A tavaszi divat üde, friss és zöld lett,
és ezt kiszínezni nem ártott egy ötlet.
Így hát áprilisban barkákat növesztett,
sárgászöld függőkként ágon csüggedeztek.

Az ágak végein sárgás kis csomókban,
apró termő-virág fürdött virágporban,
valahányszor mikor szélúrfi arra járt,
sárgás virágporral szórta be a határt.

Hosszú szép szárakon nőttek a levelek,
legtöbb átellenben egymásra nevetett,
de a szár végében is akadt egy levél,
ki a többiektől sokkal messzebb elér.

Hét-kilenc levélke nőtt a hosszú száron,
s bizony tenyérnyire megnőttek nyáron.
Aztán eljött az ősz és ők útra keltek,
leszálltak a fáról, földön megpihentek.

Néha őszi széllel vidám táncot jártak,
s mikor elfáradtak, megpihenni vágytak.
A gyerekek előbb benne hancúroztak,
aztán elszaladtak gereblyéket hoztak.

Mintha újra, újra felráznák a dunyhát,
felpúposították, amíg meg nem unták,
aztán fadézsákba vígan összeszedték,
s egy külön gödörben a komposztba tették.

Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Volt egyszer egy bagoly,
s gondolt egy merészet:
– éjjel inkább aludt
és nem egerészett.
Tudós ébrenlétét
napközbenre hagyta,
mert az éj sötétje
őt már nem izgatta.

Nem akart már senkit
ijesztgetni éjjel,
inkább tudományát
kezdte szórni széjjel.
Bölcs volt, ha már egyszer
bagolynak született,
hát az ész osztásban
nem tartott szünetet.

Bár okos tanácsát
szívesen osztotta,
a tisztánlátástól
a Nap megfosztotta.
Okosságainak
az árát megkérte,
az állatok mégis
jártak hozzá érte.

Tágas odújában
volt az irodája,
ez volt a nagy erdő
legodvasabb fája.
Ott rendelt a fának
alsó, ágas szintjén,
a bejárat lent volt
a tölgyfa földszintjén.

Az állatok hozzá
csigalépcsőn jártak,
az ajtaja előtt
órákat is vártak.
Ám, mert bölcs bagoly volt
messze ment a híre,
jöttek jó tanácsra,
(s néha reggelire).

Kérdéssel kereste
őt fel minden állat,
persze, munka közben
megevett egy párat.
Egér, hörcsög, ürge
ritkán jött ki tőle,
működött az üzlet,
s jól megélt belőle.

Közben ügyfelei
szép lassacskán fogytak,
de a bölcs bagolyra
mégsem gyanakodtak.
Legtöbb jó tanácsa
igen csak működött,
könnyen eloszlatott
szemtakaró ködöt.

Dolgát napról-napra
nagyszerűen tette,
ám ha megéhezett
ügyfelét megette.
Többé ez az ügyfél
nem okozott gondot,
és miközben ette,
még tanácsot mondott.

Tanulsága is van
ennek a mesének:
– Elmúlna a gondod,
hogyha megennének…
Én nem vagyok bagoly,
te meg figyelj rája:
– Ne te légy a bagoly
mai vacsorája!

Aranyosi Ervin © 2017-11-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kandúr Bandi meséje


Aranyosi Ervin: Kandúr Bandi meséje

Egyszer volt egy Kandúr Bandi,
nem tudott nyugton maradni!
Neki folyton menni kellett,
nem ült a gazdája mellett.
Minden reggel nekivágott,
felfedezni a világot.
Felfedezni és bejárni,
igazi vadásszá válni!

Legelőször fára mászott,
a fakérgén kaparászott,
élesítette a körmét,
– hallotta is ezt a környék.
Minden egér, minden madár,
odabújt, hol nyugtot talál,
hol a vadász el nem éri,
hol a holnapot megéli.

Szóval, Bandi neki vágott,
hogy bejárja a világot,
pontosabban a környéket,
s felfedezze, hol van élet?
Ment, mendegélt kíváncsian,
cicaszeme fel-felcsillan,
mikor meglát gyíkot, lepkét,
kik mozgásukkal meglepték.

Ha mozgás van, Bandi lapul,
a figyelme sosem lazul,
figyeli a mozgót, élőt,
incselkedőt, félve félőt,
aztán huss, mint nyíl úgy repül:
zsákmány alulra kerül.
De Bandink nem éhes fajta,
vagy csak most nem látszik rajta.

Inkább játékosnak látszik,
akit elkap, azzal játszik.
Feldobja a levegőbe,
mégsem futhat el előle,
mert a Bandi ezzel becsap,
s zsákmányára újra lecsap.
Alaposan kifárasztja,
s mert nem éhes, futni hagyja.

Már újabb kalandra vágyik,
kerítés tetején mászik.
Ott fent illegeti magát,
felbosszantva Morzsi kutyát.
Mert a kutyus is vadászna,
de Bandink fúj a vadászra,
bosszantja csak, felhergeli,
az örömét ebben leli.

Szegény Morzsi ugat, tombol,
s álmodik szép jutalomról…
Macskabunda jól mutatna,
s a kutyák közt rangot kapna,
mert egy kandúrt levadászott,
kényes szép nyakára mászott…
Ám ez a kép álom marad,
csak csahol a macska alatt.

Bandink is megunja végül,
s nem is marad eleségül.
Mivel már a gyomra korog,
lám most már haza csámborog,
Az ablakon kopog, kapar,
beeresztik nagyon hamar.
A gazdája hazavárja,
s táppal telik meg a tálja.

Gazdájához törleszkedik,
megköszöni a reggelit.
Ölébe ül és dorombol,
az ételért, jutalomból,
meg hogy végre simogassák,
álomszépen elringassák.
Álmában megint vadászik,
de ott oroszlánnak látszik!

Aranyosi Ervin © 2017-11-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mesélő angyal

Festmény: Jacsó Teodóra (akvarell)

Aranyosi Ervin: Mesélő angyal

Egyszer volt, hol nem volt,
talán a mesében…
Élt egyszer egy angyal,
zafír füvű réten.

Mikor eső esett,
szivárványt varázsolt,
és hogy meg ne ázzon,
az alá bemászott.

Vitte mesekönyvét,
és olvasni kezdte,
miközben a felhő
nedvét eresztette,

Napfényes perceket
olvasott belőle,
így a morcos felhő,
tovaszállt felőle.

Mindig és mindenre
volt egy jó meséje,
akinek gondja volt,
rögtön lett reménye.

Mert bizony az angyal,
mesével varázsolt,
mosollyal vidított,
bús lelkeket ápolt.

Minden apró gyerek,
ki róla vett példát,
megtanulta tőle,
hogy: – Mesédet éld át!

Keress olyan mesét
mely szíved vidítja,
mert a boldogságnak
vidámság a nyitja.

Amikor teheted,
végy egy mesekönyvet,
mert a mese szárnyán
élni, s szállni könnyebb.

Mikor bánatos vagy,
keresd meg az angyalt,
ő már a mesékkel
mást is megvigasztalt.

Egyszer volt, hol nem volt,
s lesz a valóságban!
Vidáman, nyílt szívvel
járjál a világban!

Angyal és a mese
mindig legyen véled!
Legyél attól boldog,
hogy álmaid éled!

Aranyosi Ervin © 2017-11-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet szele


Aranyosi Ervin: A szeretet szele

Messzi égben, felhők felett,
született egy szellő gyerek.
Nem volt bátor, inkább félős,
nem volt büszke rá a szél ős!
Egyhelyben ült, folyton lapult,
futni, tombolni nem tanult,
nem is nagyon vágyott másra:
– a világát szépnek lássa!

Ezt az apja nem tűrhette,
jégesőben megfürdette,
hátha így szilajjá válik,
s vágtat, tombol mindhalálig.
A szelecske némán tűrte,
hogy az apja jégbe gyűrte,
végül a Nap szárította,
szellőszemét felnyitotta.

– Játszom inkább fényes szelet,
én viszem a szeretetet,
minden szívet megetetek,
ettől majd boldog lehetek!
Gondolta a kicsi szellő:
– postás lesz, amikor felnő
és a szívnek üzenetét,
más szívekbe repíti szét.

Úgy is tett, s a Földre szállott.
– Jobbá teszem a világot,
szeretetet szórva széjjel –
s tette dolgát nappal, s éjjel.
Emberekkel találkozott,
s szívükbe örömöt lopott,
tiszta fényt és melegséget.
Érezzék, hogy szép az élet!

Csak hát nagyon nagy a világ!
Felkeresni minden fiát
– minden embert – lassú dolog,
még ha bennünk vágy is lobog.
Ráadásul bezárkóznak,
és a sok-sok házlakónak,
akik nem is látnak szelet,
hogy vigyen hát szeretetet?

Pedig a szeretet-szele,
átgondolva fogott bele,
hogy szép kincsét szertehordja,
hogy a bánatot feloldja.
Úgy döntött, toboroz társat,
aki talán melléállhat.
Olyat, aki házban lakott.
Megkereste a huzatot!

Ám a huzat nem vállalja,
inkább csak a port kavarja.
Inkább elolt, mint gyújt lángot,
inkább bosszantott és bántott.
Szeretet nem érdekelte,
csak fütyült az istenverte,
nem volt kedve jóvá lenni,
sok bosszantást jóvá tenni.

Sajnos a szeretet szele,
semmire sem ment így vele.
Szóba állt a többi széllel,
szembeszállva száz veszéllyel,
de mind csak rombolni vágyott,
felborzolni a világot,
törni, zúzni, széjjel tépni,
megtépázni, csapást mérni.

Bosszantotta a kis szelet:
– Így nem jut el a szeretet
megkínzott fájó szívekbe,
ha nem jut az emberekbe.
– Mi lesz velük akkor, Ó jaj!
– feltört belőle egy sóhaj,
és míg ezen sóhajtozott,
sok kis sóhajt létrehozott.

Azután csak nézte őket,
a sóhajtott kis szellőket:
– Egész takaros kis csapat,
meg lesz oldva a feladat!
Ők majd szeretet visznek,
s azok, akik így majd hisznek
szeretetben, sóhajtoznak,
sok kis sóhajt létrehoznak.

Szeretetet hord a hála,
s jár majd néhány sóhaj nála,
s viszik tovább üzenetét:
– a szeretet mennyire szép!
Ahány emberhez elérnek,
száz forgószéllel felérnek,
szeretettel szívhez jutnak,
s új szívekhez tovább futnak.

Tán a Földön körbeérnek,
– hála a szeretet-szélnek,
és a sóhajok hadának –
akik hittek szép szavának!
A szeretet terjed, terjed,
apró lángok gyúlnak benned.
Ne felejtsd el tovább adni,
s hidd el, vissza fogod kapni!

Aranyosi Ervin © 2017-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A mókus és a cipő


Aranyosi Ervin: A mókus és a cipő

Itt maradt egy pár jó cipő,
valaki levette.
Az egyiket az egérke
már birtokba vette.

A mókus is gondolkodott,
jó lehet-e háznak?
Vagy az odút kibélelni,
ha majd télen fáznak?

Csak, hogy most a mókusodú
telve élelemmel,
a mókusnak meg a szíve,
egy kis félelemmel.

Mire a makk, a mogyoró
elfogyhat belőle,
bizony ezt a szép lábbelit
elviszik előle!

Hogyan tudná szerzeményét
biztonságban tudni,
hova lehetne a cipőt
más elöl eldugni?

Ki lehetne talán adni
egy madárnak bérbe,
havonta egy egész diót
kérhetne cserébe.

Hát a cipőt hol őrizze,
míg bérlőt találhat?
Mert addig egy jó rejtekhely
előnyére válhat.

Úgy döntött hát, hogy elviszi
medve barlangjába,
rá a cipő úgy sem lesz jó,
mert túl nagy a lába.

A medvének barlangjába
úgysem jár be senki.
Róka, nyúl, vagy tolvaj szarka
nem merne bemenni!

Így aztán a medvénél
a cipőt elrejtette,
s büszke volt, hogy mennyi észre
vallott ügyes tette.

Kínálgatta fűnek-fának
cipő-bérleményét,
csillogtatva az albérlet
számos szép erényét.

De a cipőt látatlanban,
a holló sem kérte,
azt üzente, hogy a mókus
előbb menjen érte!

Elment hát a mókusunk
a medve barlangjába,
ám az odarejtett cipőt
sehol sem találta…

Barlang előtt, a tisztáson
medvebocs tanyázott,
valamivel bíbelődött,
elfoglaltnak látszott.

A mókusunk felszaladt
egy közeli fenyőre,
onnan lesett le a földön
buzgón ügyködőre.

Aztán elhűlt, szörnyülködött,
borzasztó mit látott,
a kis mackó éppen
az ő cipőjével játszott!

Karmaival széttépkedte,
foggal marcangolta,
félredobta, majd ráugrott,
s széjjeldarabolta.

Mert a mackó azt tanulta
egész bocs korától,
hogyan szabaduljon lelke
mások bocskorától.

A mókusnak nem lesz holló
idén a vendége,
mert a cipő széjjelszakadt…
Itt a mese vége!

Aranyosi Ervin © 2017-10-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Képzeld el és alkoss!


Aranyosi Ervin: Képzeld el és alkoss!

Ha elképzelsz valamit,
lesz egy képed róla!
Ha majd sokat gondolsz rá,
úgy válik valóra!
Mert az ember alkotni,
teremteni képes,
Az alkotás öröme
már magában édes!

Alkotással alakot
adsz, a képzeletnek,
s elmondhatod magadról:
– Világot teremtek!
Mert az elképzelt világ,
mind valóra válhat,
kigondolod, s ott terem
előbb-utóbb nálad!

Minden nagy felfedezés
gondolat volt egyszer,
így alkotott új csodát
minden elmés ember.
Csak abból nem lesz való,
amiben nem hisznek,
amit elfelejtenek,
vagy szemétbe visznek.

Alkoss tehát lelkesen,
képes vagy rá, hidd el!
Gondolatod fonalát
a végsőkig vidd el!
Képzeld el, hogy létre jött,
érezd a kezedben,
alkotásod értékét
más sem látja szebben!

Alkoss, ami neked jó,
és jó a világnak!
Az angyalok elhozzák,
rögtön nekivágnak!
Képes vagy rá, ezt tudod,
hagyd, hogy létrejöjjön!
Univerzum talaján
semmiből kinőjön.

Nézd csak meg a ceruzád,
ha hegyére nézel,
nem tudod, hogy mire jó,
csak késztetést érzel.
Ha húzol egy vonalat,
mi lesz majd belőle?
Színétől csak a fehér
szalad el előle.

Ám, ha görbül, alakul,
házzá, fává válhat.
Kezed akár rakétát,
vagy Napot csinálhat.
Te dolgod a tervezés,
mi legyen a rajzból?
Képzeleted fejedben,
már terveket rajzol!

Ha van képed, alkoss hát,
váltsd valóra álmod!
Képes vagy rá, ügyes vagy,
biztos megcsinálod!
Szebbítsd hát a világod,
szívvel szeretettel,
legyél te is alkotó,
jót teremtő ember!

Aranyosi Ervin © 2017-10-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe


Aranyosi Ervin: Kutyus és a törpe

Ideültem a törpéhez, hogy mesét olvasson,
csalja elő álmaimat, a lelkemre hasson!
Olyan mesét meséljen, hol én vagyok a főhős,
melynek köze van játékhoz, és szabadidőhöz!

Hol a kutya varázsolhat, gazdájára hathat,
és amikor kedve támad, kedvére ugathat!
Ahol a csontot elásva kincseket találok!
Amiben majd elkísérnek kedves, jó barátok!

Amiben a huncut macskát csőbe tudom húzni,
és a szomszédos kutyákat túl tudom vau-zni!
Én leszek a kutyakirály, kutyalányok álma,
szeretném már, ha a mese valóra is válna!

Ám a törpe nagyon csendes, csak magában olvas,
és a gomba nem engedi, hogy közel hajolhass!
Ejnye törpe, én itt hagylak, tovább nem hallgatlak,
elmegyek és álmodom egy szebb mesét magamnak!

Aranyosi Ervin © 2017-09-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egy óvodás napja


Aranyosi Ervin: Egy óvodás napja

Milyen is egy óvodás,
vidám kedvű és csodás,
vagyis nincs benne hiba,
ezért járhat oviba!

Az oviban rá mi vár,
sok kis pajtás, gumi vár,
és az óvó néni is,
őt szereti Pisti is.

Tudod mi az óvoda,
miért járunk mi oda?
Vígan játszunk, nevetünk,
barátok közt lehetünk.

Mesét, verset hallgatunk,
délután meg alhatunk.
Van reggeli, van ebéd,
vígan teszik le eléd.

Rajzolunk is, jaj sokat,
lemásolunk másokat,
zöldre festjük az eget,
rajzolunk rá egeret.

A fű piros, s égig ér,
szaladj gyorsan kisegér,
mert most cicát rajzolok,
kinek pocakja korog.

Rajzolok egy kis lyukat,
ahová egy nyíl mutat,
hova majd a kisegér,
ha ügyes, hát belefér.

A rajz kész van, menni kell,
a cicának enni kell!
Tálat rajzolok neki,
étellel öntöm teli.

Vár az udvar, hát megyek,
a levegőn kint legyek!
Homokvárat építek,
alagutat mélyítek.

Nézd a Piri mit csinál,
sütit süt, s rá port szitál,
sütőjébe beteszi,
s az egész csoport ezt eszi.

Na jó, számba nem veszem,
csak úgy játékból eszem,
s elképzelem, de finom,
mint a múltkori mignon.

De jó is az óvoda,
ezért is járok oda,
s látod, itt az oldalon,
elmeséltem egy napom.

Végül anyu jön értem.
– Lehorzsoltam a térdem!
De nem sírok, semmi vész,
kis baleset az egész.

– Most már mehetünk haza!
– anyunak van igaza.
Mert holnap megint jövök,
amíg nagyra nem növök.

Aranyosi Ervin © 2017-09-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A kő meséje


Aranyosi Ervin: A kő meséje

Hevertem az út porában,
körül vett sok társam.
Úgy szerettem volna szállni,
hogy világom lássam.

Erős vágyam izzott bennem,
volt hitem, reményem.
Folyton azért imádkoztam,
hogy célom elérjem.

Hogyan tudnám a figyelmet
felhívni magamra?
Hogyan tudnám idehívni,
ki szárnyakat adna?

Jártak ott az út porában
mindenféle népek.
Nem láthatták vágyaimat,
a fejemre léptek.

Üvöltöttem, kiabáltam
– nem hallotta senki!
Vágyakoztam: – Hogyan tudnék
láthatóvá lenni.

Tudtam, engem lát az Isten,
hiszen megteremtett!
Csak bíznom kell, s látni fogom
az isteni rendet.

Tudtam, egyszer szállni fogok,
mélyen hittem benne.
Csak a módját nem tudhattam,
– ám csodaszép lenne!

Egyszer aztán, egy szép napon
kirándulók jöttek.
Sétáltak és beszélgettek,
napfényben fürödtek.

Egy kisfiú lehajolt, és pont
felkapott engem.
Emelkedtem, s a kőszívem
nagyot dobbant bennem.

A világom nagyra tárult,
sokkal többet láttam.
ám csak magasabban voltam,
nem az égben szálltam!

A kisfiú reám nézett,
megcsodálta testem.
– Vajon mit fog most csinálni?
– mozdulatát lestem.

– De csodás kő, milyen kerek,
milyen sima – mondta.
– Ilyen formás, szép kavicsot
nem látok naponta.

Kezét összeszorította,
rabbá tette testem.
– De hisz én a szabadságot,
az eget kerestem!

Börtönömben lázadoztam:
– Én nem erre vágytam!
Csalódás kelt a szívemben,
s hitem is elhánytam.

– Bárcsak, ott maradtam volna,
kövek közt, a porban.
Nem volt olyan rossz a létem
abban a csoportban.

S lám, a fiú vitt magával,
nem tehettem semmit.
Nem gondoltam, hogy a kétség
hitemben megrendít.

– Mit okoz a nagyravágyás?
Rabbá lettem végül.
Gondolkodtam, kit hívhatnék
végső segítségöl.

Önmagamba fordultam hát,
s imádkozni kezdtem:
– Istenem, most tegyél csodát,
szabadítsd ki testem.

Leértünk a folyópartra,
a Nap vízen táncolt.
Fénye hullámon csillogott,
aranyhidat vázolt.

Elképzeltem – de szép lenne –
hullámokra ülni,
S a kisfiú elhajított,
elkezdtem repülni.

Hullám hátán lovagoltam,
és ugrálni kezdtem.
Arannyá vált vízcseppek közt
oly boldoggá lettem.

Végre szálltam, végre éltem,
teljesült a vágyam.
Hálás voltam Istenemnek,
mert boldoggá váltam.

Ez az élmény lelkemben él,
gyakran felidézem,
Új otthonra találtam itt,
a folyó vízében.

Más kövek közé kerültem,
s néha a víz felkap,
hétről-hétre vándorolok,
újabb álmok hívnak.

Ma már tudom, rábízhatom
Istenre a sorsom,
terveimet, álmaimat
a lelkemben hordom.

A hogyan-t, azt rábízhatom,
nagyon leleményes.
Csak a hited ne veszítsd el,
ő csak arra kényes.

Álmodozom és teremtek,
erről szól világom.
Megtanultam és már tudom:
– Ha hiszek – meglátom!

Aranyosi Ervin © 2017-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva