Ó NŐ, Te vagy az élet nagy csodája,
Szépség és öröm, mind belőled jő!
A nyugalom, a szeretet hazája,
Te vagy a biztos, éltető erő!

Te vagy a startkő, az élet vizénél,
s Te vagy a cél, amiről álmodunk.
Szegények lennénk, ha nem értünk élnél,
üres és halott lenne otthonunk.

Kislányként mosolyt csalsz Te minden arcra.
Kedvesként Te vagy a bűvös szerelem.
Társként felkészítesz a mindennapi harcra,
mindig a jobbik felem vagy nekem.

Nélküled az élet olyan sivár lenne,
nem lelném benne soha örömöm,
ezért is írlak mélyen a szívembe.
Ó NŐ, a létezésed szívből köszönöm!

Megszülettem egykor, ötvenhárom éve,
felsírt piciny lelkem, a fényes napba nézve!
Tán Ő is megrémült, ám nem adott hangot,
- “Ennek a porontynak adjak szívet, rangot”?
Nőttem, növekedtem testben és lélekben,
erősödtem is tán, s okosabb is lettem.
S voltak oly tanárok, akik értékeltek,
ám ilyen pályára Ők még nem tereltek.
Eltelt majd’ ötven év, s alig írtam verset,
nem is dédelgettem nagyra vágyó tervet.
Éltem úgy mint mások a hétköznapokban,
s olvadtam a mások által írt dalokban.
Ám valami történt, egy új útra léptem,
- máig nem tudom, hogy kié volt az érdem,-
életem változott, egész másképp élek,
több lett a hit bennem és kevésbé félek.
Nem csak kapni vágyom, adni is magamból,
szabadulni végleg dühtől és haragtól.
Szeretetre, szépre tanít’ni a népet,
s megtanulni hitet, érzést, emberséget.
Szívemből szolgálni az egész világot,
aki leszületett, legyen boldog, áldott.
Megtalálni Istent, a tudást átadni,
pillanat varázsát mindig megragadni,
és ha életedet szebbé tudom tenni,
akkor érdemes volt egykor megszületni!

Tőled kaptam e földi létet,
hordtál méhedben boldogan.
- Ki tudja milyen anyának lenni?
Csak aki szeret, s megfogan.
Az életet magamba szívtam,
Szívünk egyformán lüktetett.
Fénylő burokként óvott, védett
a lágy anyai szeretet.
Megmutattál egy új világot.
Életre hívtál, hogy legyek.
Óvón vigyáztad minden léptem,
s tanítgattál, hogy mit tegyek.
Aggódtál, hogyha lázban égtem,
s hittél bennem, akár vakon!
Érzéssel lelkem felruháztad,
s tudással elmém, gazdagon.
Angyalként védtél, hogyha kellett,
s büszke vagy rá, hogy az vagyok,
akivé váltam, – hibákkal együtt -
akár rosszat, vagy jót adok.
Érzéseink egymáshoz fűznek,
ezüstszál, el sosem szakad!
Járjak bárhol e nagy világban,
elfelednem ezt nem szabad.
Nem is tudom tán megköszönni,
de nem is várod, – jól tudom!
Természetes, hogy elkísértél,
az életnek hívott szép úton.
Hálás vagyok én minden percért,
a létért, mit adtál nekem.
Fogadd gyermeki ölelésem,
a neked szóló ünnepen.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

Hány kedves éved volt enyém,
tovarepültek könnyedén,
édesítve az életem
hálám ezért most végtelen.
Patakmeder, s a kis patak
mely lágy ölében elhalad,
egymást simítva alakul,
néha lágyan, néha vadul.
Így csiszolódik életünk,
s hisszük, hogy jobbakká leszünk,
vagy elfogadjuk azt, ha nem,
de erről szól a szerelem.
Mert szép, ha boldog, de néha fáj,
néha megalkudni muszáj.
Nem túl nagy ár az örömért,
mely bennünket oly gyakran ért.
Itt köszönöm most meg neked,
pár szál virág az üzenet.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

ANYÁMNAK:

Te, aki e földre egykor szültél engem,
te vagy, aki a jót láttad mindig bennem,
te, aki megóvott a világ zajától,
te vagy, aki szeret, te vagy, aki ápol.
Általad tanultam egykor meg beszélni,
s te biztattál arra, hogy sose kell félni.
Te mutattad nekem, hogy milyen az élet,
s hogy megbocsátható, ha valaki téved.
Te, ki megbocsátod minden rossz hibámat,
s én vagyok az első, mindenki más várhat.
Tegyek bármi rosszat, én akkor is kellek!
Anyám! A mai nap téged ünnepellek.

KEDVESEMNEK:

Te, aki gyermekem e világra hoztad,
te, aki osztozol velem jóban, rosszban.
Te, aki gondoskodsz, őrzöd a családom,
Meleg fészket építsz, támogatod álmom.
Vállaimról gyakran leveszed a terhet,
s beéred annyival, hogy viszont szeretlek.
Gyermekünknek megadsz mindent, amit kérhet.
Őrzöl, vigyázol ránk – baj sohasem érhet.
Mosol, főzöl reánk, hogy legyen mit enni,
otthonról gondoskodsz, legyen hol pihenni.
Csodákat teszel, hogy szép legyen az élet.
Kedves feleségem! Most köszönöm néked.

KEDVESEM ANYJÁNAK:

Te, ki kedvesemet adtad a világnak,
gondozója voltál egy nyíló virágnak.
Kit nekem neveltél, tanítva a jóra,
neked szól e versszak, tiéd ez az óra.
Megköszönöm neked, hogy őt nekem adtad,
s nem kellett aggódnom sohasem miattad.
Életünkbe mindig szeretetet hoztál,
s kéretlenül is csak rólunk gondoskodtál.
Nagyiként unokád szépen nevelgetted,
számíthattunk reád, itt voltál, ha kellett.
Remélem, örömben is bőven volt részed,
Engedd megköszönnöm neked az egészet!

Kis rózsaszál, szívem szerelme,
kit nekem szánt, s adott az ég,
te vagy életem legszebb értelme,
leírom neked itt, ma még,
hogy mit jelent nekem ha nézlek,
s bársonyos bőröd érinthetem.
Ajkammal kedvesen becézlek,
hogy mit jelent mindez nekem?
Lehetnék sas, s tán elrepülnék,
- kalandra vágyó, szabad madár.
Szívem súlyától földre hullnék,
tudva, hogy szíved visszavár.
Tudod, erőm belőled árad,
nélküled én csak fél vagyok,
szeretni lelkem sose fárad,
s ha barna szemed rám ragyog,
megbűvöl, mindig elvarázsol,
álomba ringat kedvesen.
Sose ébredjek fel e varázsból,
álmodjunk együtt kedvesem!
Tudom, rózsa nincs tüske nélkül,
ha bántják lelkét, visszaszúr.
De kedves szótól újra szépül,
szépségét adja válaszul.
Maradj ilyen, csak ennyit kérek,
figyeld és óvd a léptemet,
hidd el én szívet nem cserélek,
örökre itt leszek veled.