Aranyosi Ervin: Bocsáss meg!
A múlt halott,
s mit rád rakott,
mázsás súlyát ereszd csak el…
Míg rád szakad,
nem vagy szabad,
légy megbocsátó, hogyha kell…
Vigasztalódj,
nevess, dalolj,
engedd szállni a lelkedet.
Ha húz a súly,
hogy porba hullj,
fennen szárnyalni nem lehet.
Lelked, ha száll
szabad madár,
valót teremt a képzelet.
Bocsáss meg hát,
minden hibát,
s élj boldog, teljes életet!
Szép gondolat egy gyönyörű versben!
Nehéz elengedni a múlt rám rakott mázsás súlyát,főleg akkor amikor mindig rakódik a súly, így a megbocsájtás se megy,nincs tehát – sajnos – teljes élet!
Gyönyörűen írsz e sok fájdalmat okozó súlyos teherről……
Megbocsátás nélkül ott marad a teher. Viszed magaddal tovább és rezgéseiddel hasonlókat vonzol. Könnyebb lenne megbocsátani. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtjük, ami történt, azt jelenti, hogy elengedjük.
A múlt az maga a jelenünk és egyben a jövőnk…életünk…múlt nélkül nem létezünk!….
Kedves Judit!
Tény, hogy időben a múlt-jelen-jövő egymásra épül és az is igaz, hogy jelentős befolyással bírnak ránk a múltunkban velünk történt események, viszont amit sugallni próbáltam versemmel, az az, hogy a múltunkon nem áll módunkban változtatni. A változás csakis itt, a jelenben lehetséges. Ha beleragadunk a múlt mocsarába, esélyünk sincs egy szebb, egészségesebb, a korábban elkövetett hibáinktól mentes jövőhöz.
Üdvözlettel: Aranyosi Ervin
Igen, a múlt rám is mázsás súlyokat rakott. Verseid tanácsára próbálom elengedni, de mindig visszaköszön valamilyen formában. A gyermekkoriakra gondolok! Pedig nagyon igyekszem, a saját lelkem nyugalma érdekében. Lassan haladok előre………! Nehéz! Nagyon nehéz!!!