Aranyosi Ervin: A könyv tündére (1.rész)

Aranyosi Ervin: A könyv tündére (1.rész)

Kinyitottam egy nagy könyvet
és olvasni kezdtem.
Lassan feltárult egy ösvény,
s elindultam menten.

Magas fák közt, zöld erdőben,
keskeny kis csapáson,
vezettek a gondolatok,
eszem nem járt máson.

Csalogatott a gyalogút,
s amerre csak jártam,
a bozótos életre kelt,
s minden félét láttam.

Költő rigó tojásait
melengette éppen,
rókakölykök játszadoztak
almuk közelében.

A fák törzsén harkály kopog,
s nem akar bemenni,
keresi a fanyüvőket,
férget akar enni.

Ágak között napsugarak,
cikáztak vidáman,
fürödtek a fülemüle
vidám dallamában.

Pár méterre patak szaladt,
kövek hátán futva,
csobogása bölcsen hangzik,
mintha mindent tudna.

Sustorogva viszi hírét,
annak, amit látott,
élményekkel árasztja el
a tündér-világot.

Lám a patak szélesedik,
apró tóvá érik,
vize szalad be a tóba,
és halak kísérik.

Fénylő hátukon a napfény,
csillám-fényét szórja,
vidám strand a medencéjük,
a kis tó lavórja.

A tó partján kerek tisztás,
pázsit puha réttel,
ezer virág színes szirma,
– öltöztető ékszer.

Pázsit szélén kis nyulacska
ugrál, meg-megállva,
apró orra szimatol csak,
friss illatra várva.

Hosszú füle ég felé áll,
s szállnak felé hangok.
Gyöngyvirágok csilingelnek,
mint apró harangok.

Tisztás szélén, fák tövében,
cseppnyi kis ház épült,
ajtó mellett, egy kis lócán,
szárnyas kis tündér ült.

Amint meglát, talpra szökken,
meglepettnek látszik,
felém indul és az arcán
kedves mosoly játszik.

Üdvözöl és körül repül,
jól megnéz magának.
Nem talál kivetni valót,
elfogad barátnak.

Örül nekem, évek óta
nem járt erre senki,
ez bizony a tündérnek is
a magányt jelenti.

Csalogat hát, menjek vele,
majd megmutat mindent.
Cikázik és őt követni
lassú a tekintet.

Mutogatja a kincseit,
házát, kedvenc fáját.
Ház körüli kicsi kertjét,
csodaszép virágát.

Fűszálakra mászó csigát,
földtúró vakondot,
erdő minden élőlényét,
egy varázsos dombot.

Hamarosan elfáradok,
bár élveztem, tényleg.
Jó volt látni, örülni tud
minden apró lénynek.

Ám, most mégis elbúcsúzom,
elég lesz ez mára,
megígérem visszajövök,
s Ő már alig várja.

Előveszem a könyvjelzőt,
ma itt hagytam abba,
mert az ember belefárad,
a szép, hosszú napba.

Magamnak is megígérem,
visszatérek újra,
folytatom a tündér könyvét,
a meséken túlra.

Párnámra hajtom fejem,
s rám talál az álom.
Ezt az utat végigjárni
újra megpróbálom!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva