Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Birkabeszéd


Aranyosi Ervin: Birkabeszéd

Hiába is bégetek
értetek,
ha szavaimból úgy sem értetek,
végetek!
Jövendölő farkasok írták,
hogy eljönnek értetek, birkák.
Nyakatokon nyoma lesz a késnek,
itt lesznek időben – megmondták – nem késnek.

Mindnek az a terve,
hogy lábaitok kitekerve,
lenyírják rólatok a gyapjút!
Ha nem hiszitek el, akkor inkább hagyjuk!

Persze én megyek is, és szedem az irhám,
el nem viselném, vagyis hát nem bírnám,
hogy a farkas csorda,
veletek állítson sorba.
Ám a becsületen ne essen csorba!
Mert én nem bízom a sok éhes latorba’!

Na meg itt a birka pásztor,
az is átvert engem párszor.
Azt ígérte megvéd,
s mégis rám küldött egy medvét,
akit gyorsan futva hagytam magam mögött,
igaz, beteg volt már, erősen köhögött!

Mikor egykor választanunk kellett
csak farkasok voltak, a pásztorok mellett,
sajnos mi a farkasok ellen szavaztunk,
erre mint tudjátok, igencsak rá…fáztunk.
Mi szavaztunk volna inkább legelőre,
de a pásztort küldték nekünk legelőre,
mert hogy ő az egész legelőnek őre,
s nekünk szükségünk volt egy jó vezetőre.

Meg is ígért nekünk, mindent a jó gazda,
hát a birkanépség gyorsan megszavazta,
ám a hazugságot nem kérhetjük számon,
s bizony szánom-bánom,
de az ellenkezés nem jött ki a számon.
Pedig ahhoz fűzne engem érdek.
Ok is van temérdek,
miért is kellene végre lázadozni,
s a többi birkát is lázba hozni,
(vagy ha nem sikerül, hosszan lábadozni).

Hiszen a sok birka csak rosszat választhat,
felhatalmazást a kirablásra adhat,
mindenki lenyírja hátunkról a gyapjat,
s mindehhez mi magunk adjuk a hatalmat.

Amíg megosztás van, s amíg vannak pártok,
minden választással önmagamnak ártok,
Jogot adok neki, hogy kirabolhasson,
és a kirablásról törvényt alkothasson.

Én meg hiába is bégetek
értetek,
ha a szavaimból amúgy sem értetek.
Végetek!

Aranyosi Ervin © 2018-06-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

One Response to Aranyosi Ervin: Birkabeszéd

  1. Hát ez a birka (vagy talán nem is az) nagyon igazat béget, csak az a baj, hogy soknak rossz a hallása.

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.