Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok


Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok

Jászolban született, nem pénztől volt gazdag.
Tanítani készült szegénynek, igaznak.
Új utat mutatni az emberiségnek,
világot láttatni élőnek és szépnek.
Mint az újszülötté, tiszta volt a lelke,
az élete célját a jóságban lelte.
Tudta, a szeretet szebb világot épít,
csak le kéne zárni végre már a régit.

Ember fia volt ő, s Istené is egyben,
s mi mind részesültünk, ebben a nagy kegyben!
Csak nem tudunk róla, bár jó lenne tudni,
így tudnánk a létben mennyországba jutni!
Jászolban született, s mutatta az utat,
amit a tudomány nem igazán kutat.
Ma is a hatalom, a pénz uralkodik,
az emberi szívben nem is hajnalodik.

Eltelt kétezer év, de ma is ott tartunk,
kilépni a körből soha nem akartunk,
nyomába eredni az ősi tudásnak,
amit eltitkolnak, előlünk elásnak?
Sajnos a megváltás neki sem sikerült,
minden tanítása messzi ködbe merült,
s kinek a tanítás volna csak a dolga,
az is hatalomtól megvezetett szolga.

A szeretet útját kellene meglelnünk,
azon elindulva Őt megünnepelnünk,
zarándokká válni egy szebb világ felé,
hol a lét értelmét az ember meglelé.
Jó lenne, ha bennünk újra megszületne,
és az életének értelme lehetne,
ha képesek lennénk mi is feltámadni,
és a földi létnek új értelmet adni!

Aranyosi Ervin © 2019-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

4 Responses to Aranyosi Ervin: Betlehemi gondolatok

Hozzászólás a(z) Aranyosi Ervin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .