Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Földi pokol


Aranyosi Ervin: Földi pokol

Létezik az ördög?
Úgy hívják, hogy ember!
Isten ruházta fel
sötét értelemmel.
Hagyta, hadd legyen rossz,
– az is tapasztalás –
ha az ember másnak,
s magának gödröt ás.

Csábította bizony a pénz,
a nagy vagyon,
a fényűző élet,
az erős hatalom.
Csak azt nem figyelte
meg a szegény pára,
hogy a vágyainak
túl nagy lesz az ára.

Az ördögöt bizony
az ember alkotta,
s vele a társait
mind sakkban tartotta.
Aki ellenkezett
a pokolra került,
máson uralkodni,
így könnyen sikerült.

Félelem rablánca
gúzsba köt sok lelket,
kik haláltól félve,
pokoltól rettegnek.
Nem marad idejük
boldogulni, élni!
Mást is riogatnak,
hogy kitől kell félni.

Bennük él az ördög,
mivel ők táplálják,
s hirdetik, hogy ők bíz’
az Istent szolgálják.
Hozzá imádkoznak,
hiszen őt is félik,
és a másképp látót,
rögtön elítélik.

Ha te is ilyen vagy,
akármilyen okból,
nem tudlak kihúzni
a saját poklodból.
Onnan kilábalni
csak te lehetsz képes,
te tudod számodra
mikor esedékes.

Ragaszkodhatsz persze
saját ördögödhöz,
hited erős bilincs,
oda köt a röghöz.
Ezért nem szárnyalhat
sosem képzeleted,
s hiszed, „ezt a sorsot
írták egykor neked”.

Csak súgom, a sorsod
saját magad írod,
hitrendszer a tintád,
s álmod a papírod.
Ám ha semmi újat
nem vagy írni képes,
akkor szabadságod
már igen kétséges!

Akkor a lelkedben
ott lakik az ördög,
s fájó napjaidat
árnyékában töltöd,
s nem kell külön pokol,
hisz belülről éget,
s így várod a reád
rég kiosztott véget.

Persze tudom, ezt te
nem fogod hallani,
ezt még magadnak sem
mered bevallani,
mert félsz, összeomlik
megszokott világod,
ha az ördögödet
szemtől szembe látod.

Lelkiismereted bánt
és kínoz téged,
de a színjátéknak
mégsem vethetsz véget.
Nem hiszed, hogy tetted
visszaszáll fejedre,
inkább a sorsodat
okolgatod egyre.

Hiszel az ördögben,
s vele istenedben?
A kétség madara
e két szárnyon reppen.
Ám az Istenünkkel
akkor leszünk együtt,
ha az ördögünket
végre elengedjük…

Aranyosi Ervin © 2018-03-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

3 Responses to Aranyosi Ervin: Földi pokol

Hozzászólás a(z) kornelia bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .