Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Levél a Mennyországból

aranyosi_ervin-level_a_mennyorszagbolAranyosi Ervin: Levél a Mennyországból

Az én Édesanyám a Mennybe költözött,
Isten országában angyalnak öltözött.
Habos felhőn ülve néz le gyermekére,
szeretetet szórva annak bús fejére.
Lám az aggódás is eltűnt homlokáról,
most már minden tudhat erről a világról.
Megnyugtatná szívem, úgy megvigasztalna,
de lelkemre hatni nincsen már hatalma.

Álmomban egy levél érkezett a Mennyből,
a jó anyám írta, s én ezt láttam egyből.
A gyöngybetűiből szép mosolya áradt,
nem érződött rajta, hogy írója fáradt.
Nem nyomta a vállát földi élet súlya,
már egy másvilágnak lett a szemtanúja.
Szeretné, ha tudnám, hogy amitől félek:
– Nem létezik halál, csak egy másik élet.

Olvasom álmomban jó anyám levelét,
büszkeség feszíti anyai kebelét,
büszke a fiára, hiszen Ő nevelte,
általa lett tiszta, bűntelen a lelke.
Üzeni magáról, most már minden rendben,
egész más a Mennyben, minden értelemben.
Nem múlik az idő, aggódni sincs miért,
senki sem bánkódik, sohasem, semmiért.

Odafent a lelkek már teljesen mások,
nincsenek félelmek, harcok, lázadások.
Szeretet érzése és mosoly vesz körül,
ott mindegyik lélek, mindenkinek örül.
Nincsen nyugtalanság és nincsen irigység
nincsen haragvó szív, csupán a meghittség.
Ott mindenki angyal, s a szeretet árad
a lélek a létbe bele sosem fárad.

Akik már meghaltak, azt mind ott találta.
Mikor megérkezett annyi lélek várta!
Mind ott volt már, kivel együtt volt a létben,
de mind fényben álltak, nem földi sötétben.
Egynek sem volt kincse, földi gazdagsága,
csak a lelkük tiszta, nyitott ragyogása,
mindent elborít ott a szeretet fénye,
boldog a Mennyország minden egyes lénye.

Ezért azt üzente: – Fiam, nem kell félned,
csak az örömöket már ott lent megélned!
Sose izgasd magad, csupán tedd a dolgod,
legyen sok-sok ember már a Földön boldog!
Azt is tudom, neked mit is kéne tenni,
tanítsd meg az embert őszintén szeretni!
Segíts teremteni földi Mennyországot,
– drága fiam, szeresd jobbá a világot!

Aranyosi Ervin © 2015-10-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

6 Responses to Aranyosi Ervin: Levél a Mennyországból

  1. Eke Ilona says:

    A legszebb vers amit valaha olvastam.Lelkem vigasza. Annyira hálás vagyok. Köszönet érte Aranyosi Ervin. 🙂

  2. Koko says:

    Csoda…Anyu meghalt 2019.12.20.-án és a sógornőm ezt küldte át akkor.Nem is tudtam akkor végig olvasni,annyira szép,és mélyről vagy (magasról?)jövő.
    Ez a vers egy csoda…

  3. Ondrus - Vribinszkiné Pápai Ilona says:

    Draga Ervin !
    Vegtelenűl hálás vagyok az anyáknapi versedért: Mimi

  4. Márti says:

    Reggel ilyen csodára ébredni.
    Hálásosan köszönöm.
    Ez egy áldás,mit fentről küldtek.
    Tovább adom, had örüljenek az emberek

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..