Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész

Véget ért a napom,
utazásba kezdtem,
szép Tündérországba
újra visszamentem.

A tegnapi varázs
mára feloldódott,
a tündér, s a fiú
önmagaként volt ott.

Ott volt a királynő
és szerető férje,
a fejüket törték,
készülve veszélyre.

Hisz a szegényember
örökké, nem alhat,
útra kell, hogy kelljen,
nyugton nem maradhat!

Felébresztik, aztán
hadd jöjjön közéjük,
felkészülten várják,
volt tervük, ne féljünk.

Most a fiú fogta,
s hatalmas kört rajzolt,
úgy mint a varázsló,
s éppen olyan nagy volt.

Feszített víztükör
színes képet festett,
s lám, a szegényember
öltött benne testet.

Éppen ébredezett,
nagyokat nyújtózva,
indulni is készült,
szörnyen gonoszkodva.

Mert a szép fogadót,
szeme lángra gyújtja,
s látja porig égni
és ez le nem sújtja.

Mintha gonoszságát
ébresztgetni kéne,
lángra kap mögötte
a poros út széle.

Varjak gyűlnek köré,
s az ég is beborul,
a banyavarázstól
minden elkomorul.

Hej, a szegényember,
maga árnyéka volt,
azt hinné az ember,
nem is élő, csak holt.

Üveges szemekkel
nézett a világba,
aki reá nézett,
az mind megsajnálta.

De ő nem volt hálás,
ahol járt ott ütött,
minden jó emberbe
rögvest belekötött.

Ezért, amerre ment,
mindenki kerülte,
s aki nem, azt rögtön
a pokolba küldte.

Így jutott el végül
szép Tündérországba,
csodás virágokon
taposott a lába.

Ám a várba ő sem
mehet dúlva-fúlva,
úgy tett hát, mintha most
éppen megjavulna.

Úgy kért bebocsájtást,
mint egy szegény beteg,
kinek akad baja,
méghozzá rengeteg.

Akin csak a tündér
királynő segíthet,
és ezt mutatta a
szomorú tekintet.

Persze ezt mind látták
a tündér királyék,
gyorsan varázsoltak.
Kezdődjék a játék.

Tündér beköltözött,
az anyja testébe,
így lettek gonosztól
mindketten megvédve.

A fiú varázsolt,
s ő is beköltözött,
mondhatnánk úgy is,
hogy királynak öltözött.

Persze így a király,
s ő is meg lett védve,
így néztek ezután
a veszély elébe!

Aztán nyílt az ajtó,
s jött a szegényember,
benne a banyával,
és pusztító kedvvel.

Én úgy megijedtem,
szemeim behunytam,
becsukódott könyvem,
s nyomban elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 42. rész

Ahogy esteledett,
visszakéredzkedtem,
tündér palotában,
ott lehettem menten.

Tegnap ott tartottam,
hogy tündérem mesélt,
elmesélte talán
egész történetét.

Mesélt erdejéről,
említve az átkot,
hogy elzárták tőle
az egész világot.

Beszélt nagynénjéről,
akit átok sújtott,
a szegényemberről,
kibe gonosz  bújt ott.

Szóval kiskorától,
ami történt vele.
A mesébe sok-sok
fordulat fért bele.

Mesélt kedveséről,
kit be is mutatott,
és a varázslóról.
A meséje hatott.

Hiszen elbűvölten
hallgatták szülei,
s gyakran kérdéseket
is feltettek neki.

Ő meg türelemmel
mind megválaszolta,
tündéri mosolyát,
közben rájuk szórta.

A mesének végén
nem maradtak veszteg,
hanem az eljövőn
gondolkodni kezdtek.

Hiszen, majd ide tart
szegényember útja,
testében a banya
lelketlen mély kútja.

A gonosz boszorkány
jön már rosszat tenni,
fel kell hát készülni,
észnél kell majd lenni!

Azt találták hát ki,
felkészülten várják,
meglepni a gonoszt
együtt megpróbálják.

A könyvem tündére,
egy nagyot varázsolt,
nekünk embereknek,
tán furcsa varázs volt.

Háromszor megfordult
a tengelye körül,
arcán mosoly játszott,
a szíve is örült.

Édesanyja testét
öltötte magára,
egy testben két lélek,
a varázslat ára.

Csakhogy tudományuk
megkétszereződött,
erejük egymástól
szebb alakot öltött.

A varázserejük
megsokszorozódott,
ez már önmagában
nagyobb esélyt hordott.

Aztán jött a varázs
másik, durvább fele,
mert fiú, a tündér
apjába bújt bele.

Az ő mágiájuk
is összeadódott,
s mérhetetlen erős
képességük volt ott.

Így aztán a banya,
szegényember képben,
nem is fogja tudni,
hogy ők lényegében,

nem csak a tündérek
szép uralkodói,
hanem a világnak
legjobb varázslói.

Mert összes tudásuk
egymáshoz adódott,
mintha összefonnál,
négy szép, erős drótot.

Ezt a bűvös erőt,
nincs ki szétszakítsa,
a jóság erejét
kell, hogy bizonyítsa!

Készen álltak tehát,
a próbát kiállni,
a gonosz erővel
jóként szembeszállni.

Ám én elfáradtam,
hát pihenni megyek,
hogy majd holnap este
üde és friss legyek!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész

Visszatértem újra,
hosszú napom végén,
varázskörben lássam,
a folytatást még én.

A varázsló mellett
álltam a teremben,
annyi kíváncsiság
gyúlt az én szívemben.

Ám a kíváncsiság,
csak szomj a tudásra,
megértést szolgálja
bennünk egyre-másra.

A tündér, s a fiú
egy füstgömbben szálltak,
amíg tündérország
előtt meg nem álltak.

Aztán felszállt a füst,
színe szerte foszlott,
tündérek várának
nagy kapuja volt ott.

Megnyílott előttük,
szépen, hívogatva,
és ámult a tündér,
aki nyitogatta.

Köszönt, de már futott,
vitte őt a lába,
ő meg a hírt vitte
fel a palotába.

Hiszen csoda történt,
hazatért a lányka,
akit soká gyászolt,
szerető családja.

Pici lányként tűnt el,
felnőtt hölgyként jött meg,
vitték gyorsan a hírt
a tündér szülőknek.

Mindenki boldog lesz,
ki itt él a várban,
hazajött a kislány,
de csak nagy korában.

Tündér-kürtök szóltak,
hirdették a csodát,
itt nagy ünnep lészen,
meglásd, több napon át!

Tündérek királya,
rohanvást érkezett,
ölelte a lányát,
s a szeme könnyezett.

Ám ez öröm könny volt
és milyen jól esett,
s látszott, nem szégyenli,
szívből eredezett.

A tündérkirálynő
is eléjük szaladt,
az ő lelkéből is
végre öröm fakadt.

Hisz újra láthatta
elveszett kislányát,
drága szeme fényét,
legszebb tündér-álmát.

Le sem lehet írni,
mennyire örültek,
s köröttük mind a
népek összegyűltek.

Így, együtt kísérték
őket ünnepelve,
felszabadult szívvel,
jó érzéssel telve.

Fent a palotában
folytatódott tovább,
hiszen tündérország
élvezte a csodát!

Hét nap és hét éjjel,
mind együtt vigadtak,
tündér meséjének
vidám szárnyat adtak.

Minden tündér táncolt,
vidáman nevetett,
búslakodó tündért
látni sem lehetett.

A nyolcadik napon
aztán megpihentek,
de jót tett az ünnep
a tündér szíveknek.

Ekkor minden tündér
elment a dolgára,
így maradt a Király
családja magára.

Ott a könyv tündére,
meséjébe kezdett,
hol mély kútba vivő
lépcső volt a kezdet.

Ám én e pontnál már
kezdtem elaludni,
becsukva a könyvet,
jó volt hazajutni.

A tündérem biztos
végig elmeséli,
s aki visszalapoz,
az majd újra átéli.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 40. rész

Kinyitottam könyvem,
mert elszállt a napom,
s reméltem a mesém
mára is megkapom!

Vissza kellett mennünk,
addig a mesében,
hogy a szegényember
útnak indult éppen.

A legyőzött banya
a lelkét megszállta,
gonosz céljaihoz
testét felhasználta.

Ahogy a tündérlányt
megszállta az ördög,
a szegényember is
rosszra készülődött.

Tönkretenni mindent
szép Tündérországban,
mert a gonoszságot
hordozta magában.

A tündérek királynőjét
kellett megkeresni,
a jóságost, csodás lelkűt,
pokol tűzbe vetni.

A szándékát eltakarta,
szegényember külseje,
s nem láthatta senki azt,
hogy egy rút banya bújt bele.

Ment, csak ment az országúton,
egykedvűen baktatott,
került minden jó szándékút,
került minden alakot.

Aztán, ahogy jött az éjjel,
egy fogadónál megállt,
szobát foglalt, hogy ott töltse
a sötétlő éjszakát.

Itt tartott a könyv tündére,
– a varázslónak mesélt –
csakhogy baj volt az idővel,
mert túl korán odaért.

Ezért kérte a varázslót,
– s a fiút – a kedvesét,
valahogy a fogadónál
állítsák meg a mesét,

Jobban mondva marasztalják,
állítsák meg az időt,
hiszen meg kell védelmezni
időben a királynőt.

Tündérország szép várába,
az ember még ne menjen,
aludjon még néhány évet,
s tudta nélkül pihenjen.

S lám a tündér és szerelme,
megtervezte mit tegyen,
hogyan legyenek könnyedén
túl ezen a gondhegyen.

Valamit ki kell találni,
hogy ők oda jussanak,
hogy megvédjék a jóságot,
s a rossz elé fussanak.

Szegényember hát elaludt,
s közben évek teltek el,
itt meg Tündér és a párja
varázsnótát énekel.

Körülöttük színes füst száll,
pörög, gyorsul, már forog,
aztán hipp-hopp megtörténik
egy varázslatos dolog.

Mint egy labda, pattanni kezd,
magasra az ég felé,
s úgy, ahogy a pillangók is,
az ablakot meglelé.

Színes füstgömb elszállt messze,
két utast is szállított,
de, aki csak kintről látta,
gömböt látott szállni ott.

Ott maradtam a mágussal,
a hatalmas teremben,
a mesének folytatását
vele együtt meglestem.

Ahol múltkor megrajzolta
a mindent látó körét,
benne láttuk a füstgömböt,
színes füstjét szórva szét.

Más nem látta, de mi tudtuk,
benne a két utazó,
leírni a boldogságuk,
talán túl suta a szó.

Repültek a céljuk felé,
Tündérország rájuk várt,
Tündér végre hazatérhet,
s átlépheti a határt.

Holnapra majd megérkezik,
apja, anyja boldog lesz,
Tündérország újra virul,
mert a gyásznak vége lesz.

Visszatért az elveszett lány!
Könyvem itt becsukódott.
Álomra hajtottam fejem
szemem is behunyódott!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Eltelt egy újabb nap,
megint mennem kellett,
s ott találtam magam
a tündérem mellett.

Ott volt a Fiú is,
a tündérem párja,
végre felébredjek,
mindkettő azt várja.

Közben leszállt a sas,
a piactér szélén,
ekkora nagy vásárt
nem is láttam még én.

Mert, mikor hajnalban
először érkeztem,
csak egy csupasz tér volt,
és beépítetlen.

Most meg sátrak hada,
árushelyek sora,
színpadon bohócok
vidám kis műsora.

Körhinta, mutatvány,
gyereknek bábsátor,
tündérmesét szórtak
szívből, igazából.

Nyüzsgött ott a tömeg,
hangosan, vidáman,
s látszott, mennyi ember
lakik itt a várban.

Úgy látszott a nép itt,
nagyon elégedett,
de hol élni hagynak,
az a föld szép lehet.

Ott hol a szeretet
mindennap tanyázik,
és ahol a lélek
vidámságban ázik,

ritka a betegség
és a szomorúság,
nincsen haragosság,
nincsen háborússág!

Hát ide érkeztünk,
vásár közepébe,
s menni is készültünk
varázslónk elébe.

Sasom épp csak letett
a pázsitra minket,
aztán szárnyival
csak kettőt legyintett.

Majd elrúgta magát,
s már odafent szárnyalt.
Napot eltakarva,
bennünket beárnyalt.

Aztán tova repült,
integettünk neki,
hálával búcsúzva,
mely lelkét eteti.

Fiú és Tündérem
indultak előttem,
virágos ösvényen
nyomukat követtem.

Mentünk be a várba,
hol a varázsló várt,
magunk mögött hagyva
a zsibongó vásárt.

Amikor beléptünk
az óriás terembe,
a mágus is megjött,
átvitt értelemben.

Csak kinőtt a földből,
mintha gomba volna,
csak – tudod – a gomba,
biztosan nem szólna.

Ő viszont örömmel
üdvözölt hármunkat,
mint, ki jó barátunk,
aki ránk nem unhat.

Örült, hogy a Fiú
az átkot levette,
és a könyv tündére
most ott állt mellette.

Úgy virult az arcuk,
jó volt rájuk nézni,
ahogy egymást tudták
szeretve becézni.

Ott a drága tündér
elkezdte meséjét,
adva a mágusnak
a megértés esélyét.

De én most nem kezdem
elölről mesélni.
Hisz sohasem tudnánk
a végére érni.

De van miről szóljak,
megijedni nem kell!
Onnan folytatjuk majd,
hogy: a Szegényember…

Ám mára a könyvem,
s én is becsukódtam,
azért, hogy alhassak
egy nagyot nyugodtan!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem a hétfő miatt…


Aranyosi Ervin: Nem a hétfő miatt…

Gondolod, a hétfő miatt
ráncolom a homlokom?
Hidd el nekem, nem a naptár
segíthet a gondomon!

Volt egy csontom, jól elástam,
most, hogy kéne, nem lelem.
Ráncoltam már a homlokom
épp eleget pénteken.

Az elásást megcsináltam,
vállaltam a nehezét,
de nem hittem, hogy eltűnik,
ha nem fogom a kezét.

Ha rájövök, hogy valaki,
kiásta és megette,
őt fogom megropogtatni
– ha elkapom – helyette!

Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész

Ahogy eltelt napom,
varázsolni kezdtem,
legyek a sas hátán,
most azonnal, menten.

A fiú már várt rám,
hiszen ő már szállna,
tündér szerelmére
végre rátalálna.

Akkor hát induljunk,
varázsigét szórtam:
– ZEHRÉDNÜTAJLÜPER –
induljunk hát nyomban!

S lám, a sasmadarunk
egyből szárnyra kapott,
talán ő is örült,
hogy fenn szárnyalhatott.

Fent a Napkorongot
épp csak megkerültük,
forró kemencéjét
közelebbről tűrtük.

Aztán Földre szálltunk
a kerek erdőben,
csupán a fiú volt
izgatottabb tőlem.

Alig szállt le a sas,
ugrott le a földre,
a szíve lámpája
pont most váltott zöldre.

Szaladt a tündérhez,
ki már nagyon várta,
csoda szép kedvesét
karjaiba zárta.

Én le se ugrottam,
sas hátán maradtam,
csendben várakoztam,
csak úgy egymagamban.

Tudtam, a szerelem
két szívre tartozik,
és az enyém nyugodt,
épp nem sóhajtozik.

Órák teltek? Napok?
Én észre sem vettem,
az idő, mint felhő,
repült el felettem.

Ők egymás karjában
beszélgettek szépen,
s minden csudaszép volt,
pont mint egy mesében…

Később megjelentek,
– kézen fogva jártak –
A sasom hátára
könnyedén felmásztak.

Aztán biztonságban,
jól elhelyezkedtek,
szépen mosolyogtak,
egymásra nevettek.

A szemükön látszott,
a szívük mit érez,
amint közeledtek
egymás szép szívéhez.

Jó volt rájuk nézni,
fényesen ragyogtak,
tükörképei a
fénylő csillagoknak.

Jól megkapaszkodtunk,
sasmadaram hátán,
s máris fellibbentünk
magas fák határán.

Szépen körbe-körbe,
spirál mentén szálltunk,
Messzire látókká,
csodálókká váltunk.

Aztán a magasban
elértünk egy felhőt,
ami utunk során,
épp előttünk megnőtt.

Ott utaztunk tovább,
bent a belsejében,
nincsenek rá szavak,
hogy ezt elmeséljem.

Szívárványhidak közt,
repültünk csak tovább,
hét szín festette meg
előttünk a csodát.

Majd süllyedni kezdtünk,
ahogy egy nagy kádban,
folyik a víz körben,
spirál-karikában.

A sas kitárt szárnnyal
lassan vitorlázott,
s megláttuk alattunk
a megnövő világot.

A varázsló vára
hívogatott minket,
tornyokat csodált ott,
a megbűvölt tekintet.

Majdnem földet értünk,
mikor elaludtam,
de majd holnap este
folytatódik. Tudtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Festmény: Kóródi Mária – Erdei tündér

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Újabb napot kellett
megint végig várnom.
Aztán forgó széllel
kellett visszaszállnom.

De épp megpörgetett,
– s közben nem is szálltam –
szemem kinyitottam
és ámultan láttam,

hogy ott vagyok ismét,
ahol tegnap este,
bár elmém a hogyan-t
erősen kereste…

De a függőleges
varázskörnél voltam,
mit mindenki nézett,
megkövülten, szótlan.

Ott volt a tündérem,
erdő közepében,
madarak röpdöstek
az ő közelében.

Ahogy lépett, táncolt,
kis nyulak követték,
szép vállára szálltak
megpihenni lepkék.

Látszott a kunyhója,
annak szép tornáca,
a földön a sámli,
mely jöttömet várja.

Ott volt a hintaszék,
ahol gyakran ülve,
mesélte meséjét
mélyen elmerülve.

Ott volt a tündérem,
jaj, de csoda szép volt,
mint szeles nap előtt,
elpirult az égbolt.

És láttam a fiút,
epekedve nézte,
tündérem csodája
őt is megigézte.

– Drága, jó varázslóm,
oda kell hát mennem,
Nincs mi visszatarthat,
mert beleszerettem.

Szívem nélküle már
dobbanni sem képes
– szólalt meg az ifjú –
ez a tündér édes.

Oly jó reá nézni,
szívem átmelegszik,
minden porcikája,
tiszta lelke tetszik.

Tisztelt, jó Mesterem,
kérlek, engedj hozzá,
hiszem, hogy életem
ő bearanyozná!

Tudom, hogy jót tennénk
együtt a világnak,
visszajövök hozzád,
hamarosan látlak!

Elhozom őt ide,
ha támogatsz benne,
tudom, mindegyikünk
nagyon boldog lenne!

Folytatom iskolám,
s nem leszek hálátlan,
öröm a lelkemnek,
hogy inasoddá váltam.

És szólt a Varázsló:
– Menj csak, tedd a dolgod,
mért bántana engem,
ha a szíved boldog.

Hisz nevelt fiam vagy,
szeretet köt hozzád!
Örülnék, ha őt is,
ide, közénk hoznád.

Bezárta hát a kört,
amit eddig néztünk,
Kinyitott egy ajtót,
s mindhárman kiléptünk.

Siettünk mind vissza
a nagy piactérre,
zöldellő porondra,
s hívtuk a sast végre.

Elsötétült a Nap,
árnyékba borultunk,
az óriás madárhoz képest
aprók voltunk.

Könnyed szárnycsapással
érte el a földet,
sötét színre festve
az imént még zöldet.

Szárnyait becsukta,
s ráült a lábára,
mi felkapaszkodtunk
hatalmas hátára.

Mielőtt felszálltunk,
szemeim behunytam.
Mesém itt ért véget,
mára elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 36. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 36. rész

Újabb nap teltével,
ismét csak ott álltam,
s alig vettem észre,
hogy mennyit is vártam.

Aztán zene csendült,
egy angyali dallam,
patak csobogása
talált rám a dalban.

Magas szólamokon
szellő fütyörészett,
hegedű hangolta
szebbé az egészet.

Hárfa és fuvola
versenyezni kezdtek,
melyikük szólama
lesz vajon a legszebb?

Üvegcsengettyűk
is vígan csilingeltek,
énekes madarak
beleénekeltek.

Aztán harsona szólt,
s megnyíltak az ajtók,
tizenkét kisgyerek
futott épp be rajtuk.

Rózsaszirmot szórva,
vidám táncot járva,
valami különös
új csodára várva.

Majd a zene elült,
s nagyon sűrű csend lett,
így fokozva bennem
a várakozó kedvet.

Tizenegy ajtó most
halkan becsukódott,
és peregni kezdett
halkan egy futó-dob.

Majd nagy dobbanással
hirtelen tett rendet,
a nyitott ajtóra
hívva fel figyelmet.

Akkor érkeztek meg
azok, kikre vártunk:
Varázsló, s a Fiú,
míg mi csendben álltunk.

A gyerekek, s én is,
néztük áhítattal,
s mocorogni kezdett
mellettünk az asztal.

Fénylő kémcsövekből
színes füstök szálltak,
csodás mesebeli
pillangókká váltak.

Majd felszálltak messze,
könyvespolcok között,
s fent az ablakon át,
mindegyik kiszökött.

Ám amíg felszálltak
szép spirált alkotva,
ámult és csak bámult,
ki még meg nem szokta.

Aztán a varázsló
mély, kellemes hangon,
megszólított engem.
Megkérdezve rangom,

nevem és az okát,
miért idejöttem,
a gyerekek köre
szétnyílt körülöttem.

Elmondtam ki vagyok,
elkezdtem mesélni.
Alig bírtam mesém
szép végére érni.

Elmondtam, tündérem
követeként jöttem,
a mesékért hála,
szerződést kötöttem.

Vagyis megígértem,
elviszem szerelmét,
hogy kiszabadítsa!
S nagyon hálás lennék,

ha ő velem jönne,
sassal földre szállna,
s rohanna, ahol már
régen várja párja.

A Varázsló közénk
Óriás kört rajzolt,
hogy mindenki lássa,
igen hatalmas volt.

A kör felületén,
mintha víz feszülne,
mely hullámot vetett,
színekbe merülve.

Mint varázsedényben
a víz, pont úgy látszott,
s mutatott egy messzi,
ismert szép világot.

Én meg néztem, néztem,
ahogyan csak tudtam.
Ám a varázslatba
jól belealudtam…

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 35. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 35. rész

Tegnap elaludtam,
elnyomott az álom,
segíts drága tündér
most visszatalálnom.

Kinyitottam szemem,
s a sas hátán ültem,
tudom, varázslat volt,
hogy ide kerültem.

Ide csak magamtól
nem tudnék feljutni,
ezért a világot
kéne körbefutni.

De ott ültem megint
csodás sasom hátán,
kissé elképedve
a vártornyok láttán.

A varázsló vára
itt volt, pont alattunk,
s kitágult a tér is
amerre haladtunk.

Egy nagy piactéren
landolt a madaram,
hátáról lecsúszva
földre rúgtam magam.

Talpraesett voltam,
hisz arra érkeztem,
a hatalmas téren
körül is nézhettem.

Majd a sasmadaram
újra szárnyat bontott,
maga mögött hagyta
a kerek porondot.

Követtem szememmel
csodás szárnyalását,
élveztem magamban
a mese varázsát.

A varázsló várban
még hajnal lehetett,
nem láttam felnőttet,
sem apró gyereket.

Oly kihalt volt minden,
s olyan titokzatos.
Árnyak hajoltak földig,
s mind oly alázatos.

Mintha csak az utat
próbálnák mutatni,
elmesélve nekem,
merre kell haladni.

A palota felé
vezetett az ösvény,
virággal díszítve,
cseppet sem volt fösvény.

Színek kavalkádja
mutatta az utat,
majd lépteim sora,
hamar oda juttat.

Díszes boltív várta,
hogy rajta belépjek,
ott még ébredeztek
az ott élő népek.

Fenn a magas tornyon
kakas kukorékolt,
szivárványszín tolla
jaj, de nagyon szép volt.

Álmos szemű lányka
futott épp elébem,
mintha álmodozna,
nyitott szemmel, ébren.

Köszöntött kedvesen,
s tessékelt befelé,
még az én arcom is
felragyogott belé.

Belül a palotát
mennyi dísz színezte,
szeretet érzéssel
volt csodásra festve.

Szép faragott ajtó
magától kitárult,
és a látogató
nyitott szemmel ámult.

Hatalmas teremben
találhattam magam,
s számoltam hogy körben
mennyi ajtaja van.

Tizenkét nagy ajtó,
mindegyiken címer,
csodásan kifestve,
ezer fénylő színnel.

Ott az ajtók között,
felnyúlva az égig,
könyvespolcok voltak
végestelen végig.

Középen asztal állt,
szépen kifaragott,
a sok varázskellék
azon sorban lakott.

Megálltam mellettük,
mindet megcsodáltam,
amíg a nagy csendben
a varázslót vártam.

De nem a Mágus jött,
hanem csak az álom,
s hiszem, hogy magam majd
újra itt találom.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva