Aranyosi Ervin versei

Önző szabályoktól hemzseg a világunk,
szembe szállni velük nem merünk, nem vágyunk.
Lelkünkben bombaként ketyeg fojtott vágyunk,
így betegedünk meg, s testünk nyomja ágyunk!

Aki felettünk áll, s azt hiszi, hogy gazdag,
rögtön törvényt készít, s bennünket igazgat.
Ha a szabályokban logikát sem látsz már,
amit kapsz, az jogos, biztos “rászolgáltál”.

S ne hidd, – politika, – amit itt beszélek,
csak a hétköznapok gondjai közt élek.
Hej, hogy sajnállak én, – aki szabályt alkot, -
mert úgy érzed csak így lehetsz te a bajnok.

Nem “versenyzem” tovább, mert nem azért írok,
hogy a szavaimmal teljenek papírok,
Korábban is járt már, úgy a költő ember,
szembe kellett szálljon önző értelemmel.

Bármennyire fáj is, ki kell ezt mondani,
másképp kell a népet jóra “tani-tani”!
Hogy a pénz helyébe a szeretet lépjen,
hogy az emberiség végre észre térjen!

A szeretet az élet csodája,
nem tarthatod meg, add tovább!
Tegyél egy apró, kedves gesztust,
amitől szépül a világ.

Álmodj csodáról, szebb jövőről!
Ne tartsd magadban, add tovább!
Segítsd a ma még csüggedőket,
teremts holnapot, szebb hazát!

Szívedből más szívekre szálljon,
dobbanjon együtt, add tovább!
Gyertyád gyújtson meg ezer gyertyát,
boruljon fénybe a világ!

Legyen vége a háborúknak,
az ember másért született!
Emeljük fel a nyomorgókat,
ebben segít a szeretet!

Ne gazdagságra fájjon lelked,
mert élvezni azt nem fogod,
de akik szeretetben élnek,
azok igazán boldogok.

Adj hát az adás öröméért,
szívedből, szívnek, adj tovább!
Ha képes vagy taníts meg mást is!
Indíts “szeretet iskolát”!

Tudod, ha mind, mind megbocsátunk,
s elengedünk sérelmeket,
s egymásra tudunk jól figyelni,
felszabadul a képzelet.

A szeretet, az lelkeket gyógyít,
gyógyíts te is, hát add tovább!
Ép lélektől a test is gyógyul,
Minden gondunk megoldanánk…

A szeretet az élet csodája,
nem tarthatod meg, add tovább!
Tegyél egy apró, kedves gesztust,
amitől szépül a világ…

http://www.emberiseg.hu/portal/add-tovabb/a-mozgalom-leirasa

Az élet, a szépség megtapasztalása,
eszerint teremtsd új világodat!
Itt van a mennynek apró, földi mása,
ha megleled, nem lehetsz áldozat!

A világodban te lehetsz az “Isten”,
mert gondolatod nap, mint nap teremt.
Mit el nem érhetsz, oly dolog itt nincsen,
tapasztald meg a fénylő végtelent!

Érzéseid, s a gondolat  hatalma,
kezedbe adják a teremtő erőt.
Nélküled az értelem meghalna,
álmodj hát szebbet, jobbat, élhetőt.

A gonosz általad éli a világát,
- haragod, dühöd, fájdalmad élteti,
- s nem látod tőle, mi nélküle vár rád,
mert túl sok érzést áldozol neki.

A megbocsátás lehet jövőd nyitja,
engedd el végre a vélt sérelmeket!
Az élet neked éppen azt tanítja,
boldogan élni csak szabadon lehet.

Rúgd hát le végre lelked összes láncát,
álmodj merészet, képzelj el nagyot,
képzeld el azt a fénylő aranytálcát,
amin az álmod készen megkapod…

Érezz belülről késztetést,
hogy megérett egy gondolat.
Álomvarázs szálljon szívedre,
hogy megmutathasd Önmagad.
Hogy elmond, amit szíved diktál,
s kezed leírni kénytelen.
Írd le a vágyat, álmot, eszmét,
mi átkisér az életen.
Írd ki magadból, ami fájhat,
de ne rólad szóljon dalod.
Inkább másoknak add tanácsként,
legyen példa, – ha akarod.
Ne szegd kedvét az olvasóknak,
ápold inkább a lelküket.
Mutass utat a csüggedőknek,
vidámítsd megtört kedvüket.
Vigyázz a versed ütemére,
legyen lüktető dallama!
Kényszerből, kérlek, ne írj verset,
ha nem “jön”, ne kezdj dalba ma!
A rim, mint ékszer ott ragyogjon
soraid végén, ha lehet,
ünnepi díszbe csomagolva
maradandóbb az üzenet.
Ne írj prózát, rövid sorokba,
szöveget írni bárki tud!
Költő legyél, ki megtalálja,
az ember szívhez a kaput!

Hogy tudnád elfeledni,
haragod, dühöd, mérged?
Hogy tudnád elfogadni,
amit kínál az élet?
Hogy tudnád véghez vinni,
örömmel minden dolgod?
Hogy kéne szebben élni,
hogyan lehetnél boldog?

Hogyan tudsz megnyugodni,
egy túl zűrös világban?
Hogy tudnád észre venni
Napod a gyertyalángban?
Hogy tudnál feloldódni
a mélyen kongó csendben?
Hogy tudnál újra hinni,
hitetlen emberekben?

Vajon hogy lennél képes
álmokat újra szőni?
A szürke nagy tömegtől
még magasabbra nőni?
Hogy tudnád szíved nyitni,
hogy megláss minden szépet?
Hogyan tudnád megtenni,
a jó felé a léptet?

Ugye, hogy mennyi kérdés,
mi felmerülhet benned?
S ki az ki választ adhat,
mikor és mit kell tenned?
Pedig, ahol a kérdés,
a választ ott találod,
megleled Önmagadban,
ha lelkedet kitárod…

Sólyom száll a rét felett,
fentről nézi népemet.
Fentről nézi népemet,
vigyázza a léptemet.

Sólyom kérünk vigyázz ránk,
légy velünk, ha hibáznánk.
Légy velünk, ha hibáznánk,
lelkünk néked kitárnánk.

Reményt hozz a népünkre,
költözzön szép lelkünkbe.
Költözzön szép lelkünkbe,
bőség szálljon kertünkre.

Sólyom szállj a rét felett,
töltsd el hittel népemet.
Töltsd el hittel népemet,
álmodjunk szebb életet.

Szívedből szólj,
s másoknak küldd el azt!
Vidíts, taníts, ha kell,
mindig te nyújts vigaszt!
Segítsd, emeld fel azt,
ki előtted, lent hever!
Ápold a sérült lelkét,
mert többet érdemel.

Ha mások bántanának,
- porold le lelkedet!
Ne őrizgesd magadban
a vélt sérelmeket.
Mert gyarlók vagyunk mi,
s már túl érzékenyek.
- Szótüskék bántják, szúrják
az érző lelkeket.

Ha így teszel – meglátod,
- lelked is felderül.
A békesség madara
erős válladra ül.
Szívedet boldog képek,
nyugalom járja át.
Becsüld meg ezt az érzést,
s másoknak add tovább!

Árva levél, milyen magányos,
tavasszal szülte őt a fa.
Testvérei rég tova szálltak,
őt marja csak a zúzmara.

Ragaszkodik kis életéhez,
mert ez az egy jutott neki.
Nyár elején repülni vágyott,
de öregen már nem meri.

Süvít a szél, testébe markol,
jeges késsel húsába vág.
Nem hiszi el, hogy véget érhet,
hogy ennyi volt a nagy világ.

Szitál a köd, arcára fagy,
míg új tavaszról álmodik.
- Bevárom itt az ébredést
- és görcsösen kapaszkodik.

Hiába harc, hiába minden,
ereje jégként olvad el.
A gyilkos szél fülébe súgja:
- árva levél, most menni kell…

Lazulj el szépen, csendesen!
Érezd, a lelked megpihen!
Hogy ne lehessen más jelen,
rajtad kívül és Istenen.

Apró harangok konganak,
eltűnik minden gondolat.
A fény lebont minden falat,
feloldva benned gondokat.

Érzed a tested ellazul,
gyógyulni kezd, ami beteg.
Érzések jönnek válaszul,
s oldják leláncolt lelkedet.

Fenséges megtapasztalás,
gyógyul a lélek és a test.
Benned, egy mennyei varázs,
lelkedben fájót, szépre fest!

http://narayana.hu/

Nem mondhatod el senkinek?
Magadban mégsem tarthatod.
Lelked mélyét a tüske bántja,
bezárva, s nem maradhat ott!

Kell valaki, aki meghallgatja,
s nem mondja tovább senkinek!
Életed fájó, csúf darabja,
lelkedet betegíti meg.

A lélek ott duzzog magában,
kitörni onnan mégse tud,
megpróbál apró jelzést adni,
keresi hozzád a kaput.

Testedben furcsa változások,
- a tőle jövő üzenet.
Aztán egy orvosnak meséled,
a jelentkező tünetet.

Kis pirulák majd csillapítják,
nem fáj már úgy, elhallgatott,
de lelked mélyét tovább rágja,
s ő tudja, nem maradhat ott!

Ha nem figyelsz a tünetekre,
amit a “gyógyszer” csillapít,
lelked új jelzést küldhet hozzád,
fokozva tested kínjait.

Fájdalmaid, ha fokozódnak,
gyógyszered száma egyre nő!
Lelkedet tépő bánat-tüskéd
még mindig nem került elő.

És a lelked duzzog a mélyben,
fájdalmad okát nem leled,
pedig mindennek okozója,
az, ami bántja lelkedet.

Nem mondhatod el senkinek?
Magadban mégsem tarthatod.
Lelked mélyét a tüske bántja,
bezárva, s nem maradhat ott!

Kéne egy lelki segítő társ?
Ki előhozza, mi zaklatott?
Kell, aki végre meghallgatja?
Hát jöjj el hozzám, itt vagyok!

Mesélj a múltról, s tükröt tartok,
s feltárul majd, mi volt az ok,
mikor, s hogyan bántották lelked,
s hogyan kezdődtek a bajok?

Mondd el mi fáj, a jelenedben,
keressük meg mélyebb okát!
Isten segít, s elküldi néked
a gyógyító energiát.

Lelked mélyéből előtörnek,
sérelmeid, mindaz, mi bánt.
Együtt tervezzük gyógyulásod,
s lelked egy szebb jövőbe lát.

Csak hinned kell a gyógyulásban,
elengedni, mi rég zavar.
Bárki meggyógyul, ki ezt érzi
és aki gyógyulni akar!

http://www.gyogyitoenergia.com/