Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Reggeleink

Aranyosi Ervin: Reggeleink

Mikor felébredsz, én már dolgozom.
Angyali lépted mögöttem elsuhan.
Munkám alól magam feloldozom,
s karomba simulsz kissé még álmosan.
Egymást ölelve testünk összeér,
szeretet-burkunk lágyan vesz körül.
E perceket nem adnánk semmiért,
vibrál a lelkünk, szívünk így örül.
Mindentől megvéd e szeretet-páncél,
vigyáz reánk, könnyíti lépteink.
Olyan előny, mint futónak a hátszél!
– Kik nem próbálták, meg sem érthetik.
Feltöltődés és frissítő bizsergés,
szívmelengető és lágyan ringató,
mint tűző napon, lágy szellő didergés,
– megnyugtató és egyben biztató.
Indul a nap a kávé illatával.
Két falat között elbeszélgetünk.
Reményeinket keverjük a mával,
hiszünk abban, hogy mindig itt leszünk.
Így lehet hát a hétköznapból ünnep!
Útravaló, akárhová megyünk.
A szeretet közöttünk meg sem szűnhet,
s hogy napról napra boldogok legyünk.
A Valentin nap nekünk csak egy lépés,
egy lépcsőfok, mely sikerhez vezet.
Éveken át kitartó, boldog érzés,
amit te adsz, s én adhatok neked.

Aranyosi Ervin © 2010-02-12.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

One Response to Aranyosi Ervin: Reggeleink

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .