Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Ötvenhárom éve

Megszülettem egykor, ötvenhárom éve,
felsírt piciny lelkem, a fényes napba nézve!
Tán Ő is megrémült, ám nem adott hangot,
– “Ennek a porontynak adjak szívet, rangot”?
Nőttem, növekedtem testben és lélekben,
erősödtem is tán, s okosabb is lettem.
S voltak oly tanárok, akik értékeltek,
ám ilyen pályára Ők még nem tereltek.
Eltelt majd’ ötven év, s alig írtam verset,
nem is dédelgettem nagyra vágyó tervet.
Éltem úgy mint mások a hétköznapokban,
s olvadtam a mások által írt dalokban.
Ám valami történt, egy új útra léptem,
– máig nem tudom, hogy kié volt az érdem,-
életem változott, egész másképp élek,
több lett a hit bennem és kevésbé félek.
Nem csak kapni vágyom, adni is magamból,
szabadulni végleg dühtől és haragtól.
Szeretetre, szépre tanít’ni a népet,
s megtanulni hitet, érzést, emberséget.
Szívemből szolgálni az egész világot,
aki leszületett, legyen boldog, áldott.
Megtalálni Istent, a tudást átadni,
pillanat varázsát mindig megragadni,
és ha életedet szebbé tudom tenni,
akkor érdemes volt egykor megszületni!

14 Responses to Aranyosi Ervin: Ötvenhárom éve

  1. Éva says:

    Isten éltessen erőben ,nagyon sok egészségben!Tartsd meg a hitedet,a humorod ne hagyjon el ezután sem,gondolkozz pozitivan,és igy éld az életed ,mely fáklya lesz,és világitani fogsz! Szeretettel ölel:Éva

  2. maryjuhasz says:

    Kedves Ervin! Sosem késő, az ötvenediktől bepótoltad az előző párat, s nem csak versírásban. 🙂 Sok boldogságot!

  3. Farkas Anna says:

    Kedves Ervin, Te igazán meg tudod mindíg lepni szép, új verseiddel az embereket, akik szeretnek és nagyra értékelik munkádat.
    “Megszülettem egykor, ötvenhárom éve,
    felsírt piciny lelkem, fényes napba nézve!”
    Boldog és szerencsés nap lett ez rajóngóid számára is!

    • Aranyosi Ervin says:

      Kedves Anna, köszönöm a jó kívánságodat. A vers ötlete nem tőlem eredt. Kaptam egy szép köszöntőt egy kedves barátomtól, aki egyúttal leírta, hogy nem tudja versbe szedni. Az első néhány sorát áttettem versbe, aztán jött a többi gondolat és ez lett belőle… Barátsággal, szeretettel, Ervin

  4. Ilona says:

    Szívből gratulálok!
    Remélem még nagyon hosszú ideig fogod “Szeretetre,szépre tanít’ni a népet.”
    Az meg tény,hogy ÉRDEMES volt egykor MEGSZÜLETNED!
    Kívánok neked a következő “53”-év-hez Erőt,.!Egészséget,.!Szeretetet és kitartást.
    Szeretettel, Dékányné Ilona

    • Kedves Ilona!
      Nagyon szépen köszönöm kedves szavaidat. Én is remélem, hogy még sokáig taníthatom a kedves olvasóimat szeretetre, jóságra, vidámságra.
      Igaz, ennél is nagyobb öröm lenne, ha mindenki, ezen a gyönyörű planétán, megtanulna őszintén szeretni, megbocsátani másoknak és saját magának is. Mindannyian boldogokká válhatunk, ha megszabadulunk haragunktól, félelmeinktől, de ezt még nekem is tanulnom kell, mert a legjobb tanítás a példamutatás. Sok szeretettel: Ervin

  5. Dénes Antalné says:

    Kedves Ervin! Először is kívánok neked még NAGYON SOK BOLDOG, SZERETETTELJES SZÜLINAPOT, hozzá jó egészséget, mert csak azzal együtt teljes az élet! Legyenek mindennapjaid is olyanok, mint a szülinapod! Nagyon szép verset írtál, gratulálok! IGEN ÚGY VAN NÁLAM IS, hogy néha elég KÉT SZÓ, ami ihletet ad ahhoz, hogy abból vers szülessen. Minden jót, baráti szeretettel: Ari

    • Aranyosi Ervin says:

      Kedves Kollegina!
      Köszönöm jó kívánságaidat. Hasonló jókat kívánok szeretettel: Ervin

  6. Szarvasné Editke says:

    Kedves Ervin! Elsősorban Isten éltessen nagyon sokáig születésnapodon, erőben, egészségben, boldogságban! Gyönyörű, és nagyon kedves ez a versed is! Hál Istennek, hogy 50 évesen is, de el kezdted a versírást. Rengeteg boldog percet, órát szereztél azzal, hogy megosztottad velünk ezt a sok gyönyörűséget. Ehhez szükséges, hogy Te egy végtelenül jólelkű, szeretetteljes ember vagy, aki verseiden keresztül átadod ezt nekünk. Köszönöm, és kívánom, hogy nagyon boldog, hosszú életed legyen, és kicsit önző módon, magunknak sok szép verset! Szeretettel: Edit

  7. Szarvasné Editke says:

    Kedves Ervin! Eltelt egy év, s újra itt vagyok, hogy felköszöntselek! Születésnapod alkalmából sok szeretettel kívánok minden jót az életben! Köszönöm azt a sok-sok gyönyörű verset, amivel megajándékoztál minket olvasóidat, szépíted napról-napra életünket! Nagyon BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT kívánok kedves, kedvenc költőm!!! 🙂

    • Aranyosi Ervin says:

      Kedves Editke!

      Először is köszönöm, hogy gondoltál rám, hogy köszöntöttél.
      Nem nagyon szoktam ezeket az ünnepeket ünnepelni, legfeljebb a szűk családi körben, igazából rájuk tartozik, hogy lettem nekik, s ugyanúgy a névnapok sem kiemelkedő események az életemben. Persze az időnek, ebben a fizikai világban van jelentősége és emberek sokasága viszonyítási alapnak tekinti. Gyermekként várják a felnőttkort, felnőttként siratják a gyermekkort, idősként talán az egész elszaladt életet és várják az elmúlást. Pedig minden kornak érdemes kiélvezni a csodáját és segíteni az esztendő számolókat, hogy nem az idő, hanem az években valóban benne lévő tartalom a fontos.
      Szeretettel: Ervin

  8. Szarvasné Editke says:

    Szívesen, és igazad van, mint mindig! 🙂

Vélemény, hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..