Aranyosi Ervin: A Hús vét, de a lélek szabad!


Aranyosi Ervin: A Hús vét, de a lélek szabad!

Megszületünk és haldokolni kezdünk,
az elmúlástól rettegünk!
A halálunktól egyre-egyre félünk,
hogy aztán mi lesz majd velünk?

A feltámadás vajon kiváltság?
S ahhoz nem tudjuk, hogy mi kell!
Ránk verték: folyton bűnben élünk,
s a csapdát nem ismerjük fel!

Feltámadás? De furcsa szó ez,
felkelve tovább harcolunk?
Zombiként megyünk mások ellen,
míg itt a Földön megszokunk?

Vagy eltűnünk a végtelemben,
s itt hagyjuk a kihűlt helyünk,
s ha holttestünket nem találják,
élőként számolnak velünk?

Siratjuk azt, kit halni hagytunk,
s vele mindent, mi elveszett,
de mikor cipeli keresztjét,
nem nyújtunk segítő kezet!

Inkább beállunk csak a sorba,
saját kereszt a vállakon,
végigszenvedjük Golgotánkat,
s a stigma vérzik, s fáj nagyon!

Beállunk hát a csatasorba,
ez lesz a nagy feltámadás,
lelkünk vesztjük, széjjel szórva,
hitetlenül, akár Tamás!

Jézusra várunk? S újra eljön?
Hisszük, hogy újjá születik?
Hogy egy emberként tündököljön,
azoknak akik megvetik?

Vagy azoknak, kik tőle várják,
hogy újra megváltó legyen,
s amit nem tesz a gyarló lélek,
helyettük mindent ő tegyen!

A hús vét, minden a test hibája,
a lélek hallgat, s nem vezet,
megóvja majd a bibliája,
még akkor is, ha nem szeret!

Övé a lélek szabadsága,
amit ma test magába zár,
s feltámad, harcol, ez a vágya,
megszabadulva mennybe száll!

Aranyosi Ervin © 2022-04-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva