Halványszürke égből apró hószilánkok,
el akarják fedni az egész világot.
Az út szélén álló, óriásra nőtt lámpa
sárga fényét önti, a hószínű világra.
Hófehér szőnyegen szürke óriások
sétálnak előttem, amerre csak járok.
Le-le maradoznak, majd előre futnak,
megtörve magányát az unalmas útnak.
Fehér kucsmás házon, zord kémény pipázgat,
sötétebbre festve a hópettyes vásznat.
Halvány arcú ablak, villogó szemekkel,
színes lámpáitól felvidul az ember.
Hó száll a szemembe, szinte alig látok.
Üvegen viruló kecses jég virágok
a hideg hevében kinyílva virulnak.
Hajlott eresz alatt jégcsapcsúcsok nyúlnak.
Hosszú utam végén, végre hazaérek,
s hallom pattogását, kandallóm tüzének.
Szívem véle vidul, testem átmelegszik.
Hűséges, jó kutyám lábaimhoz fekszik.
Hintaszékben ülök, rám talál az álom.
Legjobb helyen vagyok ezen a világon.
Ma reggel ismét madárdalra keltem,
lágy fény derengett át az ablakon.
Csendben hallgattam, s odakint a kertben
egy apró kórus trillázgatott nagyon.
Vidám dalukból, áldott élet áradt,
Kicsi szívükben öröm zakatolt.
Háladalt zengve a gyönyörű világnak,
élve a jelent, s várva a holnapot.
Mi, emberek, vaj’ mért nem vesszük észre,
az életünk, pont ilyen egyszerű.
Boldog lehetsz, gondolj mindig a szépre,
arcodat fesse a megértő derű!
Adj végre szárnyat képzelt vágyaidnak!
Amit remélsz, az mind tiéd lehet!
Nem szab határt semmi sem álmaidnak,
amire gondolsz, el is érheted.
Hitetlenséged, lehet ami gátol,
az akadályt is csak te építed.
Mert minden gond megoldódik magától,
- mégis oly kevés ember érti meg.
Ne legyen nyögés, vége akarásnak,
a természet sosem erőlködik.
A folyók folynak, sorra utat vájnak,
az élet mindig magától működik.
Csodálkozz rá e szépséges világra,
élvezd a jelent, értékeld a mát!
Szemed, füled, s szíved nyisd végre tágra,
érezd az élet ragyogó dallamát!
Categories: Érzelmek, szeretet, magány, boldogság, vágyakozás Tags: ablak, csend, dal, fény, gond, kert, madár, öröm, szem, szív, vers, vidám, világ
Legutóbbi hozzászólások