Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Süni az úton


Aranyosi Ervin: Süni az úton

Baktatok az országúton,
talán eltévedtem?
Száguldoznak fémdobozok,
elmennek felettem.
Átérek a túlsó partra,
megúszom a sétát?
Remélem az autósok
nem bennem látnak prédát!
Vezessetek óvatosan,
mert én gyalog járok,
tőletek egy kis figyelmet
és megértést várok!
Ez itt régen erdő volt még,
hol állatok éltek.
Az utat az erdőnkön át
ti építettétek!
Legyetek ránk tekintettel,
hiszen mi is élünk,
átjutni a túloldalra muszáj,
de mi félünk!

Aranyosi Ervin © 2018-11-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bútorfaragó cica


Aranyosi Ervin: Bútorfaragó cica

Szép bútort készítek, apró fogaimmal,
ebben egyeztünk meg tegnap a gazdimmal!
Átlagos dobozból, jókorát kirágok,
így elférnek benne állatok, virágok.

Most egy cicaággyal leptem meg magamat,
kényelmes világos! Annyi anyag marad,
ami keretet ad szép művészetemnek,
ki is nevezem hát rögtön műteremnek!

Kicsit elfáradtam, alszom egy jót benne,
egy kiadós alvás biztosan jót tenne!
Mikor felébredek, másik doboz vár rám,
bútorrá faragni, azt is megpróbálnám!

Aranyosi Ervin © 2018-01-21
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A bagoly bölcsessége

Volt egyszer egy bagoly,
s gondolt egy merészet:
– éjjel inkább aludt
és nem egerészett.
Tudós ébrenlétét
napközbenre hagyta,
mert az éj sötétje
őt már nem izgatta.

Nem akart már senkit
ijesztgetni éjjel,
inkább tudományát
kezdte szórni széjjel.
Bölcs volt, ha már egyszer
bagolynak született,
hát az ész osztásban
nem tartott szünetet.

Bár okos tanácsát
szívesen osztotta,
a tisztánlátástól
a Nap megfosztotta.
Okosságainak
az árát megkérte,
az állatok mégis
jártak hozzá érte.

Tágas odújában
volt az irodája,
ez volt a nagy erdő
legodvasabb fája.
Ott rendelt a fának
alsó, ágas szintjén,
a bejárat lent volt
a tölgyfa földszintjén.

Az állatok hozzá
csigalépcsőn jártak,
az ajtaja előtt
órákat is vártak.
Ám, mert bölcs bagoly volt
messze ment a híre,
jöttek jó tanácsra,
(s néha reggelire).

Kérdéssel kereste
őt fel minden állat,
persze, munka közben
megevett egy párat.
Egér, hörcsög, ürge
ritkán jött ki tőle,
működött az üzlet,
s jól megélt belőle.

Közben ügyfelei
szép lassacskán fogytak,
de a bölcs bagolyra
mégsem gyanakodtak.
Legtöbb jó tanácsa
igen csak működött,
könnyen eloszlatott
szemtakaró ködöt.

Dolgát napról-napra
nagyszerűen tette,
ám ha megéhezett
ügyfelét megette.
Többé ez az ügyfél
nem okozott gondot,
és miközben ette,
még tanácsot mondott.

Tanulsága is van
ennek a mesének:
– Elmúlna a gondod,
hogyha megennének…
Én nem vagyok bagoly,
te meg figyelj rája:
– Ne te légy a bagoly
mai vacsorája!

Aranyosi Ervin © 2017-11-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szereted?


Aranyosi Ervin: Szereted?

Ha szereted a virágot,
nem kéne letépni,
csak megnézni, megszagolni,
hagyni tovább élni!

Szereted az állatokat?
Nem kéne húst enned,
mert haláluk csak megmérgez,
rosszra fordul benned.

Ha azt mondod: – Szeretsz engem –
én is kezdjek félni?
Ha nem tudod, hogy mit jelent,
hagyni fogsz-e élni?

Tanuljunk meg jól szeretni,
állatot, virágot,
tegyük végre élhetővé
az egész világot!

Aranyosi Ervin © 2017-10-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az állatok világnapján


Aranyosi Ervin: Az állatok világnapján

Olyan ez, mint a karácsony:
Az állatok világnapja!
Ma ünneplünk, és a világ
holnap majd kihűlni hagyja…

Mi lenne, ha nem csak egy nap,
hanem mindig ünnepelnénk,
az évnek az összes napján
egyformán örömre lelnénk?

Szeretetet adnánk szívből,
hadd higgye el minden állat,
hogy ez a Föld, amin élünk,
szerethető hellyé válhat.

A növény is hadd érezze,
jó gazdája már az ember.
Töltsük meg a világunkat
gondoskodó szeretettel!

Legyen minden nap karácsony,
állatok, növények napja!
Érezze a Föld lakója,
hogy a csodák földjét lakja!

Nem is kéne többet tennünk,
csupán emberekké válnunk,
az élőről gondoskodva,
szebbíteni a világunk!

Aranyosi Ervin © 2017-10-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Zsibra, vagy Zeráf


Aranyosi Ervin: Zsibra, vagy Zeráf

Zsibra ez, vagy Zeráf,
ez itt a nagy kérdés?
Milyen állatokat
csalt meg a kísértés?
Zebrának, zsiráfnak
közös szüleménye:
– Párt találni vajon,
lesz e majd reménye?

Aranyosi Ervin © 2017-08-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ma a zsiráf a vendég


Aranyosi Ervin: Ma a zsiráf a vendég

Meghívtatok reggelire,
én azonnal jöttem,
az elefánt, az orrszarvú
itt állnak mögöttem.
Itt nálatok általában
ínyencségek várnak,
nem csoda, hogy az állatok
gyakran idejárnak!
Néha, persze jöjj el közénk,
mert szívesen látunk,
s büszkék vagyunk,
hogy az ember is lehet barátunk.
Persze, mi nem sütünk főzünk,
csak nyers koszton élünk,
de szívesen megkínálunk,
kóstold meg az étkünk!

Aranyosi Ervin © 2017-04-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot
Aranyosi Ervin: Ember! Reád bízta Isten a világot

Ember! Reád bízta Isten a világot,
hogy gondoskodj róla, s légy általa áldott!
Hajts uralmad alá, minden növényt, s barmot,
tápláld, éltesd őket, ám ne legyél zsarnok!

Ez egy nagy feladat, komoly felelősség,
ám szívedben megvan hozzá az erősség:
Szeretetnek hívják, amely ad és éltet,
ez vezérelje utadon a lépted!

Jaj de nem figyeltél Istenedre ember!
Nem szolgálod népét, nem élsz szeretettel,
nyomodban a nyomor, szenvedés virágzik,
szeretet szívedből – úgy tűnik – hiányzik.

Vegyszerrel pusztítod vizedet, s a kerted,
Isten szép barmait szanaszét kergetted,
s csak a pénzt hajszolod, saját kényelmedet,
s csodálkozol rajta, hogy világod beteg.

Pedig a jó Isten fiát érted adta,
ő a szeretetet néked megmutatta.
Hej, csak botor ember, reá nem figyeltél,
élő mag helyébe, keresztet vetettél.

Tetted súlyát nyögi szerte a természet,
a Föld nyomorából kiveszed a részed.
Felelősség súlya nyomja csak a vállad,
te általad szenved a növény, s az állat.

Mű dolgokra ügyelsz, ha teszed a dolgod,
s nem látod be szíved, vajon mért nem boldog.
Mert önző világod szeretetlen, árva,
s közben te is szenvedsz, halálodat várva.

Aranyosi Ervin © 2016-04-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Csúcsra törő róka

csúcsra törő róka
Aranyosi Ervin: Csúcsra törő róka

Egy aprócska róka felmászott egy kőre.
Azt hitte magáról: Ő a világ őre!
Fent a kő tetején sok-sok időt töltött,
s a többi állattal folyton csak üvöltött.
Az állatok unták, nemigen szerették,
s mikor  elegük lett, egy szép nap megették!

Tanulsága is van ennek a mesének,
elmondom miről szól ez a rövid ének:
– Unalmában bárki hatalomra törhet,
de ha mást nem szolgál, életére törnek!
Ne hidd, hogy különb vagy, mint kit megalázol,
és, ha nincs igazad, a tömeg legázol!

Aranyosi Ervin © 2016-03-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa

aranyosi_ervin-a_farkas_es_a_feher_rozsa
Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa
(ismeretlen szerző meséje nyomán)

Honnan került oda? Senki nem tudhatta!
Ám egyszer csak ott volt, lám, az Istenadta.
Egy gyönyörű rózsa, tisztán, hófehéren,
a tisztás közepén, pázsit-puha réten.
Egy gyönyörű virág, semmiből teremve.
A farkas volt az, ki rögtön észrevette,
s gondolta: – Milyen szép, óh, mennyire kecses,
csodálatos példány, szinte tökéletes.

 S jött a többi állat, ők is felfedezték,
lassan körbejárták, de nemigen szerették:
– Milyen kis egyszerű – mondta rá a páva
– színtelen, pórias, nincs jól eltalálva!
– Olyan közönséges – mondta a keselyű
– csupa szomorúság, se vígság, se derű!
Az öreg, csúf madár lenézően mondta,
kopaszsága virult, ahogy rikácsolta:
– Nézzétek, hogy néz ki, nem szégyelli magát?
Nem elég a látvány, érzitek a szagát?

Farkas a fák közül figyelte csak őket,
a gúnyolódókat, az incselkedőket.
– Mind ilyenek vagytok – gondolta magában
– nem értékelitek a csodát a világban.
Nem veszítek észre a kecsest, a szépet,
nem viselitek el, lám, a szerénységet.
Féltek mind a világ szép tükrébe nézni,
nem hagyva lelketek széptől megigézni.

 Megjött a vaddisznó, megjelent a róka,
s képét a medve is végül odatolta,
s mindnek volt rossz szava a szegény rózsára,
gúnyesőben ázott, bizony, szegény pára.
– Hát ez meg micsoda? – fanyalgott a róka
– ily rondát nem láttam születésem óta!
És mit keres pont itt? Ki engedte ide?
Azt hiszi magáról, lesz neki irigye?
S horkant a vaddisznó – Csúnya és útban van!
Csak kerülgethetjük minden pillanatban. –
S lám a szegény rózsa fejét lehajtotta,
a bánat a szívét búval borította.
A szirmai közül, mintha könnycsepp lenne,
vízcsepp hullt a földre, bánatként peregve.
És a farkas nézte, s gondolta magában:
– Nem veszitek észre, hogy sír fájdalmában?
Miért kell bántani, minden rossz szót érez.
A gúny összepiszkít, mindent összevérez.

– Nem tudom szeretni – dörmögte a medve,
s nyúlt a rózsa felé – legyen letépkedve!
Le is hajolt hozzá, kitépje a “csúnyát”,
ám, ekkor egy tövis megszúrta az ujját.
Nézzétek csak mit tett! – s mutatta a mancsát,
s kimondta a harag halálos parancsát:
– Ki kell ezt irtani, mert szörnyen veszélyes,
tapossuk a földbe, most már esedékes! –
Vaddisznó rárontott, megtaposva testét,
és a többi tapsolt, nagy boldogan lesték,
ahogy azt, ki más volt, tán szebb, mint a többi,
nem hagyták már tovább fényben tündökölni!

 És a farkas nézte, s üvölteni vágyott:
– Elpusztították e gyönge, kis virágot!
Csak, mert más volt mint ők, különleges lélek!
Mert, ami szokatlan, attól egyként félnek?!
S mikor azok később elhagyták a rétet,
a halott rózsához még közelebb lépett,
a megölt virágot lassan felemelte,
gyengéden, kímélve a szájába vette,
s elügetett véle, saját odújához,
szerény, titkot rejtő, árva hajlékához.
Egy kis gödröt kapart, majd belefektette,
egy szép imádságot mondott el felette.
– Isten veled rózsa, nem érdemeltek meg,
hiába virultál, nemigen szerettek…
Miközben temette, sírt érte a lelke,
mintha önmagából egy részt eltemetne.

Másnap szomorúan, egy új napra ébredt,
hajlékát elhagyta, s aztán nagyot nézett.
Nem hitt a szemének, lám csak csoda várta,
mitől álmos szemét még nagyobbra tárta.
Mert a fehér rózsa, ott pompázott szépen,
ahová temette, háza közelében,
Oly csodálatos volt, milyet még nem látott,
rajta harmatcseppek formáltak gyémántot,
szirmain csillogtak a reggeli fényben,
ámulatot keltve a farkas szívében.
A farkas csak állt ott, némán, meghatottan,
egy isteni csoda vált valóra ottan.
Most történt először vele életében,
hogy sírt, s örömkönnyek gyűltek a szemében.

 Lám, az együttérzés, mily csodára képes.
Örömökre lelni, mindig lehetséges.
Ha nem csordaösztön, s nem érdek szabályoz,
ha nem igazodsz a többség „igazához”.
Mikor engeded, hogy a szíved vezessen,
hagyod, hogy önzetlen másokat szeressen,
akkor csoda érhet, mikor nem is várod,
így teremt a vágyad csodás, szebb világot!

Aranyosi Ervin © 2015-05-28.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Forrás, ahol az Interneten a mese többek között megtalálható:
www.asztralfeny.hu
www.thesecret.hu
https://m2.facebook.com/aquariuskincsei