Aranyosi Ervin versei

Érezz belülről késztetést,
hogy megérett egy gondolat.
Álomvarázs szálljon szívedre,
hogy megmutathasd Önmagad.
Hogy elmond, amit szíved diktál,
s kezed leírni kénytelen.
Írd le a vágyat, álmot, eszmét,
mi átkisér az életen.
Írd ki magadból, ami fájhat,
de ne rólad szóljon dalod.
Inkább másoknak add tanácsként,
legyen példa, – ha akarod.
Ne szegd kedvét az olvasóknak,
ápold inkább a lelküket.
Mutass utat a csüggedőknek,
vidámítsd megtört kedvüket.
Vigyázz a versed ütemére,
legyen lüktető dallama!
Kényszerből, kérlek, ne írj verset,
ha nem “jön”, ne kezdj dalba ma!
A rim, mint ékszer ott ragyogjon
soraid végén, ha lehet,
ünnepi díszbe csomagolva
maradandóbb az üzenet.
Ne írj prózát, rövid sorokba,
szöveget írni bárki tud!
Költő legyél, ki megtalálja,
az ember szívhez a kaput!

Mosolyog a szájad.
Örömödet látom.
Felcsillan a szemed,
a mosolyod ÁLOM.

Varázslat és derű,
egészséges járvány,
mosolyra ihlető
csodálatos látvány.

Ha adjuk, ha kapjuk,
lelkünk újjá éled.
Ki is ne szeretne,
ha mosolyogsz, Téged?

Ne sajnáld senkitől,
nem fogy, nem kell félned!
Add hálád jeléül,
legyen szebb az élet.

Álomország tengerpartján,
álmodban jártál-e már?
Álomvilág minden kincse,
hogy felfedezd, arra vár.
Kicsiny kunyhó a fövenyen,
- körülötte pálmafák.
Kívül cseppnyi, belül tágas,
elfér benne a világ.
Amire épp szükséged van,
hipp-hopp máris ott terem,
nem kell érte útra kelni,
át a kéklő tengeren.
Behunyt szemmel kitalálod,
s láss csodát és ott lehet!
Álmaidnak nincs határa,
egyedül a képzelet.

Drága jó Istenem,
hozzád imádkozom.
Érző, tiszta lelkem
színed elé hozom.

Töltsd meg szeretettel,
- tiszteljem az embert!
Emeljem a porból,
kit a sorsa megvert.

Aki tévúton jár
vezessem a jóra.
Tisztán álljon eléd,
ha eljön az óra.

Elbűvölve nézzem
ezt a szép világot.
Engedd, hogy csodáljak
füvet, fát, virágot.

Amint ott a mennyben,
akképp itt a földön.
Szívünkben szeretet,
béke érlelődjön.

Álmunk a valóság,
s az élet csak álom,
Amire csak vágyom,
tudom, megtalálom.

Drága jó Istenem,
imádkozom hozzád.
Szeretettel szívem,
ha bearanyoznád…

Ne lássam a rosszat,
mindig csak a szépet,
s erre taníthassam
az emberiséget!

És jött a baj,
- s a mentő sajnos késett.
Egy pillanat,
s egy élet semmivé lett.
Kinek a férje,
s van kinek az apja!
Eltávozott,
és nincs ki visszaadja!
Apró porszem,
ennyi csak egy ember.
Aki érzi,
az rágondolni sem mer.
Milyen rövid
az ember “tudománya”!
S mit itt hagyott,
lám, a többiek magánya.
Ne sírjatok,
mert van a túlvilágon
találkozás,
- a félbemaradt álom,
nem marad így,
ettől már félni nem kell!
Mert újra jön,
mert újra él az ember!

Ha jót akarsz, – hajót akarsz,
vitorlád bontsd ki bátran!
Szél szárnyán száll a képzelet,
repülj a nagy világban!
Amerre jársz, amerre élsz,
álmok válnak valóra.
Alkot, teremt a hűvös ész.
s addig megáll az óra.
Az idő áll, ha elmerengsz,
súlya nem nyomja vállad.
Nincs kényszer – önmagad lehetsz,
nem görnyeszt zord alázat.
A múltad olykor visszahúz,
jelened egyre múlik!
Jövőd tisztán nem látható,
nem látsz faladon túlig.
Amit látsz, az álomvilág,
s valóság lesz belőle!
Sorsod csillagokban áll,
ne menekülj el előle.
Nézz szembe, legyél önmagad,
kit szeret sok barátod!
Ki mint vet, egykor úgy arat,
- egyszer, tudom, belátod.

Érints meg, – erre kérlek, – ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled “megfagyok”!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, – erre kérlek, – ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, – s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! – erre kérlek, – ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, – szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! – ezt kérem – idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.

Veled vagyok, hogy ne légy egyedül.
Ketten vagyunk, hogy újra eggyé váljunk.
Kívül vagyok, s lelkedben legbelül.
Külön váltunk, hogy egymásra találjunk.
Álom, s valóság, mint árnyék és a fény.
Megfoghatatlan, de minden benne van.
Örök körforgás és mozdulatlan tény.
Feloldódsz benne, mert határtalan.
Ne keress engem, kinyújtva két kezed!
Megfogni nem tudsz, s nem láthat szemed!
De rám találhatsz, ha szeretet vezet,
s befelé fordul szíved, s tekinteted!
Szemed elé, most tükröt tartok én,
szíveddel láss, merülj lelkedben el.
Ott megtalálsz, a lélek rejtekén.
Elcsendesülsz, s velem eggyé leszel.

Álom, álom, válj valóra,
legyen boldog minden óra!
Minden percem legyen áldott,
minden lámpám zöldre váltott!
Add, hogy őszintén szeressek,
mindenkiért jót tehessek.
Jó példával elől járjak!
Tiszta szívvel, jól szolgáljak.
Utam kitartás kísérje,
szívem célját mind elérje,
Mindig adjon, sose ártson!
Negatívról, jóra váltson!
Mindezt telve szeretettel!
Legyen boldog minden ember!

Halványszürke égből apró hószilánkok,
el akarják fedni az egész világot.
Az út szélén álló, óriásra nőtt lámpa
sárga fényét önti, a hószínű világra.
Hófehér szőnyegen szürke óriások
sétálnak előttem, amerre csak járok.
Le-le maradoznak, majd előre futnak,
megtörve magányát az unalmas útnak.
Fehér kucsmás házon, zord kémény pipázgat,
sötétebbre festve a hópettyes vásznat.
Halvány arcú ablak, villogó szemekkel,
színes lámpáitól felvidul az ember.
Hó száll a szemembe, szinte alig látok.
Üvegen viruló kecses jég virágok
a hideg hevében kinyílva virulnak.
Hajlott eresz alatt jégcsapcsúcsok nyúlnak.
Hosszú utam végén, végre hazaérek,
s hallom pattogását, kandallóm tüzének.
Szívem véle vidul, testem átmelegszik.
Hűséges, jó kutyám lábaimhoz fekszik.
Hintaszékben ülök, rám talál az álom.
Legjobb helyen vagyok ezen a világon.