Aranyosi Ervin: Kell az a perc…
Aranyosi Ervin: Kell az a perc…
Kell az a perc, mikor megáll az élet.
Az elrohanó idő megszakad.
Hol megpihen, és megnyugszik a lélek,
mert kővé dermed a szép pillanat.
Eljön a perc és megfagy létünk sodra,
nem fut tovább, szoborrá merevül.
és kisimul a múlékonyság fodra,
és elpihen a késztetés belül.
Az elernyedt tenyér sem szorít többé,
a benne lévő víz csak elfolyik.
Egy egész élet válhat sajgó köddé,
s a lelkünk egész másról álmodik.
Csend feszül a tájra, mint keresztre,
s mint örök festmény a létkép ráfagyott,
nincs idő már a néma döbbenetre,
a percbe fagyva mélyen ott vagyok.
Van-e halál a rút hétköznapokban,
s van-e esély ebből támadni fel?
Görnyed a lelkünk kínoktól rakottan,
s a kérdésekre vajon ki felel?
És mégis jó, ha jéggé fagy az élet,
és kell a perc, ha szavad bent szakad.
Mert rájövünk, hogy lelkünk újraéled,
s az időtlenségtől lelkünk szabad!
Kell az a perc, hogy véget ér egy álom,
s indul egy új, mely holnapba emel.
A kezdőpontját a mában találom,
s hittel tudok innen indulni el.
A jéggé fagyott idő újra éled,
a képzelet újólag szárnyra kél.
Megélheted az újjászületésed,
s érezheted, megfagyott lelked él!
Aranyosi Ervin © 2019-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva
Legutóbbi hozzászólások