Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A cicám tudja…

cica-hinta-kisgyerek
Aranyosi Ervin: A cicám tudja…

Milyen apró dolog, vagyis annak látszik,
amikor a cicám az ölembe mászik.
Hozzám dörgölődzik, keresi a szépet,
mert a cicám tudja, miről szól az élet!
Szeretetet koldul, traktorként dorombol,
közös játékunk ez már kicsi koromtól…
Bundájába túrok, s élvezi a drága,
kinyílik szívében a szeretet virága.
Hosszan elnyújtózik, simogatom, s hagyja.
Ez közös napjaink csodás, nagy kalandja.
Mert a kapcsolatunk bizalomra épül,
s hiszi, hogy nem élhet szeretetem nélkül.

Aranyosi Ervin © 2016-11-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Közeleg a tavasz

aranyosi_ervin-kozeleg_a_tavasz

Aranyosi Ervin: Közeleg a tavasz

Hej, a madárdalban gyönyörű a szólam,
rólad énekelnek, néha pedig rólam.
Néha a világról, a fényt hozó Napról,
messze szálló szélről, csobogó patakról.
Benne van az élet száz apró csodája,
kit tiszta szív vezet hallgatja, csodálja.
A szabadság vágya, szerelem éneke,
s nem fűződik hozzá kicsinyes érdeke,
mert  e kedves dalnok csak örömből fújja,
az élet dallamát hamar megtanulja.
Kikürtöli hírét, az egész világnak,
közeleg a tavasz, tovább Ő sem várhat!

Aranyosi Ervin © 2015-02-25.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Egy apró élet mit tanít…

Napjaimat végig álmodom,
álmaimban élek igazán.
Gombolyagom messze gurítom,
majd feltekerem könnyedén, lazán.
A félelem nem játszik szerepet,
a vágy, hit, remény mind felszabadít!
Az embereknek innen üzenek:
– figyeld egy apró élet, mit tanít…
(Aranyosi Ervin)
http://www.facebook.com/1kep1vers

By

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Aranyosi Ervin: Hóember születik

Hófehér hópihék szállingózva hullnak.
Bokrok, fák, háztetők fehérbe borulnak.
Az utat, a járdát vastag hó takarja.
Csak szél úrfi játszik, itt-ott felkavarja.
Lám, nyílik egy ajtó, vidám ricsaj támad,
apró gyereksereg indul a világnak.
Ők még óvodások, várták már a havat,
remélik, hogy könnyű, puha, s könnyen tapad.
Felöltöztek szépen. Kesztyű, kabát, sapka.
Sál került nyakukba, csizma lábaikra.
Kell is a védelem, kinn a nagy hidegben.
Vidám várakozás csillog a szemekben.
Óvónéni is jön, – együtt szőttek tervet,
– hogy egy hóemberbe “életet lehelnek”.

Apró kesztyűs kezek havat markolásznak,
próbálják formálni. Kesztyűs kézzel bánnak,
a friss. puha hóval, ami összetapad,
s láttán a sok ovis mosolyra is fakad.
Apró hógömböcskék vannak a kezükben,
s rögtön huncutságok járnak az eszükben.
Megdobom a Jancsit, – gondolja Juliska
a Pirit, a Petit, – hosszú lesz a lista.
Repül a hógolyó, s jön a válasz rögtön,
hócsatában bátor a nagyobb,  s a pöttöm.
A szemek csillognak, arcok kipirulnak,
hóból készült golyók egyre szállnak, hullnak.

A nagy hócsatának sose lenne vége,
de a hóembert is építsük meg végre!
– Szól az óvónéni – s egy hógolyót görget.
Hó, amerre elmegy, már nem lepi a földet.
A golyóra tapad. Nő az “istenadta”,
nem kis hógolyó már, hanem egy nagy labda.
– Gyertek, segítsetek, alig bírom tolni!
S lám a kis lurkóknak nem kell többször szólni.
Tolják, kerekítik, át sem érné karjuk.
– Megnő a hóember, ha nagyon akarjuk!
Kész van az első gömb, – Ez lesz majd a lába,
ezen jön jövőre velünk iskolába.

– Gyúrjuk meg a törzsét, induljon a henger!
Újabb gömbbel bővül az épülő hóember.
Törzsére nagy fej kell, –  Hóember ezt kapja!
– Nehogy rácsússzon a nagy vödör kalapja!
Sárgarépa az orr, fekete szén szemek,
ügyesen felrakják, apró, kesztyűs kezek.
Szájat is rajzolnak, hogy tudjon beszélni.
De míg karja nincsen, addig nem fog élni.
Gyúrnak neki azt is, törzséhez tapasztják.
– Jaj, a cirok seprűt, az ajtónál hagyták.
Az is előkerül és nagy sikert arat.
Kell, hogy a hóember söpörje a havat.

Elkészült a nagy mű, szépen körbeállják,
titokban a fiúk Őt is megdobálják.
De nem árt meg neki, sőt, mintha nevetne,
úgyis az a vágya, hogy  gyerek lehetne.
A délelőtt elszállt, ebéd várja őket,
beterelik szépen a “hó-építőket”.
Be nem áll a szájuk, annyi volt az élmény.
Kint meg egymagában füstölög a kémény.
A hóember körülnéz, – nem alussza álmát,
birtokba veszi a havas birodalmát.
Reménnyel szívében a holnapot várja.
Ha lesz még elég hó, neki is lesz párja.

Aranyosi Ervin © 2010-12-02.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva