Archívum

‘barátság’ cimkével ellátott bejegyzés

Aranyosi Ervin: Hitvallás

szeptember 21st, 2010 6 hozzászólás

Szeretni szívből, igazán,
átlépni a bezártság falán.
Segítő kezet nyújtani,
másokban reményt gyújtani.
Élni egy teljes életet,
felrázni csüggedt lelkeket.
Megérteni, hogy kik vagyunk,
s magunk után, majd mit hagyunk.

Hálásnak lenni mindenért,
a hétköznapi kincsekért.
A múltat elfelejteni,
útmutatókat fejteni.
Mindig a jelent élni meg,
boldoggá tenni sok szívet.
Magamban megtalálni azt,
amit oly sok tudós kutat.

Szeretni, ahogy csak lehet,
szebbé tenni az életet.
Mosolyt festeni minden arcra,
szépre nevelni nem a harcra.
Megtanítani célokat látni.
zord időkben is emberré válni.
Felfedezni a titkokat,
amit az élet tartogat.

Aranyosi Ervin: A barátságról…

június 5th, 2010 4 hozzászólás

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
- Bocsásson meg hol vagyunk?
- A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
- Kaphatnánk egy korty vizet?
- Persze – szólt a kapus erre,
- de kutyád be nem viszed.
- Sajna – szólt a kapu őrző.
- nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
- nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
egy ember könyvet olvasott.
Illendően köszönt néki
kutyás hősünk: – Jó napot!
Ezután még megkérdezte
- kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
- A mennyben – szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
- Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át mennybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra,
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz’ nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
- nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
akiknek az egó fontos
és mellékes a szeretet.

Aranyosi Ervin: A barátság – ajándék

A barátság, egy értékes ajándék.
Önzetlenül a lelkedet adod.
Nincsen mögötte követelő szándék,
barátod szívét mégis megkapod.
Barátod az, ki mindent tud te rólad!
Mégis szeret! – Ilyennek elfogad!
Tanácsot ad, hogy utad hogyan rójad,
de nem várja el, hogy megtagadd magad.
Ha távol vagy, a szívével vigyáz rád,
nem tudja szemét rajtad tartani.
S nem bánt, ha lépted mégis elhibáznád,
és képes mindent megbocsátani.

Aranyosi Ervin: A sas és a róka (Aiszóposz meséje nyomán)

sasrókaszignós

A sas és a róka
barátságot kötött.
Egyszerű gondolat
volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták,
közel fognak lakni,
egymás közelsége,
barátin fog hatni.
A sas felköltözött
egy jó magas fára,
rókánknak alatta,
bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken
fiókákat költött,
s odalenn a róka is
szült néhány kölyköt.
Történt pedig egyszer,
- a rókánk vadászott -
élelemnek híján
a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek
a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak
az éhes fiókák.
Visszatért a róka,
látja a gaztettet,
mit régi barátja,
a réti sas tett meg.
Kesergett a róka,
kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben
fogant szörnyű átka.
Mert repülni nem tud,
hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat,
szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge
átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver
az erősebb ellen.
Ahogy telt az idő,
bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg,
annak esedékes.
Nem messze a mezőn,
áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva
lángra gyújtott testét.
Az otthagyott prédát
a sas kifigyelte,
magával ragadta,
fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még
egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta,
a kibélelt fészket.
A perzselt fiókák
mind a földre estek,
az ott járó róka
vacsorái lettek.
Be is falta rögtön,
mind a szegény pára,
a sírva vijjogó
sas szeme láttára.
Mese tanulsága:
barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud
bántani a sértett.
A bosszút megúszod,
Hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot
az isten szolgáltat.