Aranyosi Ervin: Fogynak az angyalok…


Aranyosi Ervin: Fogynak az angyalok…

Fogynak az angyalok a földi világból,
mintha útra kelne mind, ki lelket ápol.
Mintha a jó Isten mind magához hívná,
s egy távoli síkon jobb létre tanít’ná.
Gyülekezik lassan a nagy angyalsereg,
és akit itt hagytak, értük sír, kesereg,
s nem érti, hogy miért ők mennek el korán,
s mardossa a kétség, értetlenség okán.

Fogynak az angyalok, s jönni készülődnek,
hiszem, szüksége van őrájuk a Földnek!
Újra leszületve, szebbé fogják tenni,
s tanítják a jókat őszintén szeretni.
Odafent az égen csillagok ragyognak,
figyelő szemei őrző angyaloknak,
akik értünk éltek, s ma is ránk vigyáznak,
akiket szemeink csak álmunkban látnak.

Fogynak az angyalok, s nekünk több a dolgunk,
akik e planétán sírunk, morgolódunk.
Látjuk a hibákat, s az Istentől várjuk,
hogy javítson rajtuk, többet ne találjunk!
De tán azért jöttünk, hogy többet tehessünk,
egy egész világot boldoggá szeressünk!
Jó példát mutatva, ahogy már sok angyal,
megtisztult lélekkel, jobbító szavakkal.

Fogynak az angyalok és fáj a hiányuk,
könny gyűlik szemünkben, ha gondolunk rájuk.
De talán megnyugtat minket majd a tudat,
ők fogják mutatni minekünk az utat,
melyen majd a lélek magasabb szintre lép,
egy élhetőbb világ tárul végre elénk,
amit együtt leszünk képesek megélni,
hol csak szeretni kell, s nem lesz mitől félni!

Aranyosi Ervin © 2020-02-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva