Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Varázserő!


Aranyosi Ervin: Varázserő!

Kitalálod vajon egykor mi lehettem?
Boszorkány voltam én régi életemben!
Könnyen varázsoltam, seprűmön repültem,
újra kipróbálni, látod, ideültem!
Ha nem kapok kaját, lehet, varázsolok,
szép sima arcodra ragyákat rajzolok!
Ám, ha elkényeztetsz jól is járhatsz velem,
szebbé varázsollak! Bár kell a türelem,
na meg simogatás, ínycsiklandó étkek,
s megszépül a világ – meglátod – felétek!
Te leszel a legszebb a birodalmamban,
hisz boszorkány vagyok, csak macska alakban!

Aranyosi Ervin © 2018-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Farsangi mulatság


Aranyosi Ervin: Farsangi mulatság

Eljött hát a farsang, már a tavaszt várjuk,
Hideg tél kapuját lassanként bezárjuk.
Nagy evés-ivással készülünk a nyárra,
kedvünk támad még egy téli mulatságra!

Táncolunk, vigadunk, a tél meneküljön,
a sötét, a hideg mostantól kerüljön!
Találja meg minden fiatal a párját,
miközben a farsang vidám táncát járják!

Fiúk a lányoktól szép bokrétát kapnak,
ez legyen a dísze mindegyik kalapnak!
Álarcot öltenek, s elbújnak mögötte,
ne lássa a falú, mely család szülöttje.

Szerepet is játszhatsz, teheted a szépet,
szép szavak és táncok varázzsal igéznek.
Busójárás során elűzik a telet,
jöjjön a helyébe a csodás kikelet!

Magas máglyát raknak, lobogjon az égre,
a tél boszorkányát elégetik végre.
Jó zene, víg dalok emelik a kedvet,
borként fogyasztják el a jó szőlő-nedvet.

Oly sokan ilyenkor, álruhába bújnak,
királylány, s királyfi közös nótát fújnak,
s lám a balett-táncos vígan járja táncát,
szédíti, csábítja a bál szép huszárját.

Táncol a boszorkány, varázsló igézi,
tündér a meséjét koldusnak idézi.
Sorban az állatok itt életre kelnek,
táncolnak, vigadnak, boldogságra lelnek.

Itt van hát a farsang legyen jó a kedved,
ne búsuljon senki, ki velünk nevethet!
Álljon be a körbe, legyen boldog tőle,
mi meg vidám embert faragunk belőle.

Aranyosi Ervin © 2017-02-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 24. rész

Gonosz banya
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 24. rész

Ahogy minden, új nap végén
megnyitom a könyvemet.
Fonalamat gombolyítva,
tovább lépnem, hogy lehet?

Mit mesél ma a könyvtündér?
Várom már a folytatást!
Hogy érzem magam a végén?
Tesz-e reám jó hatást.

Tegnap este ott tartottunk,
a kis tündér, s a banya,
találkozott egy teremben,
mely egy varázslat-tanya.

Minden féle hókusz-pókusz,
varázskellék volt jelen,
s a boszorkány mesterkedett,
tündérkén úrrá legyen.

Egy hatalmas agyagüstben,
kígyót-békát főzöget,
varjúhájat, csíkbogarat,
bárányvért is töltöget.

Mennyi áldozattal jár is,
mikor tervez a gonosz,
mennyi rosszat és fájdalmat,
mennyi ártalmat okoz?

Aztán bűvös üveggömbjén
idéz meg száz szellemet,
csupa olyan fogást használ
mely megtörhet jellemet.

Mert, bizony a boszorkánynak
mindezekkel célja van,
Nem lógatta csak a lábát,
nem ücsörgött céltalan.

Varázspálca a kezében,
gyökérforma görbület,
belevésték a boszorkák,
éles hosszú körmüket.

Varázs szavak keltek szárnyra,
banya szája be nem állt,
mondta sorban, ahogy jöttek,
száz varázsszót kitalált.

A levegő delejes lett,
bárkit megigézne már.
De lám csak a kicsi tündér,
minden trükknek ellenáll.

Minden bűbájt könnyen hárít,
varázs nem tud hatni rá,
büszke lenne anyukája,
ha gyermekét láthatná.

Minden bűbáj ellenszerét,
megoldását tudta ő.
S lám a banya belsejében
a feszültség egyre nő.

– Hej, te leány, hogy vagy képes,
nekem ellent mondani,
nem győzöm a varázslatot,
az igézést ontani.

Már csak egy, csak egy átok van,
amit szórhatok ma rád,
talán ezt a bűvös átkot,
nem ismerte anyukád.

– Átok, átok válj valóra,
lassan így imádkozott,
tündérlányka légy általam,
bajjal verve, átkozott.

Keresek egy kerek erdőt,
legyen mától börtönöd,
ne hagyhasd  el határait,
ne kísértsd az ördögöt!

Addig tartson fogságában,
míg egy szív rád nem talál,
aki méltó lehet hozzád,
kit nem rémiszt a halál.

Kinek szíve a helyén van,
ki látja benned a jót,
aki képes álmaival
szebbé tenni a valót!

Akit nem vonz kincs, királyság,
kit nem vonz a mágia,
kinek szíve a lelkedért,
s szép lényedért van oda.

Ki az álmát látja benned,
kinek szíve csodaszép,
aki ésszel, szívvel képes
sokszorozni erejét.

Csak egy ilyen ifjú legyen,
az ki majd kiszabadít,
és ameddig nem talál rád,
szomjazd égő szavait.

Legyél addig boldogtalan,
ne is találj örömet,
Száműzlek hát messze földre.
Ne zavard a körömet!

És a boszorkány varázsolt!
S tündér elsírta magát.
Így került Ő az erdőbe,
s így éli Ő meg a mát.

Lesz-e vajon folytatása?
Holnap vajon mit mesél?
Ha szeretnél mindent tudni,
Holnap újra itt legyél!

Aranyosi Ervin © 2016-07-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 15. rész

könyv tündére 14

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 15. rész

Hosszú és dolgos nap
van ma is mögöttem.
– Drága könyvtündérem,
látod, visszajöttem.

Folytasd a mesédet
ott, hol abbahagytad,
ezt a történetet
ne tartsd meg magadnak!

Szóval, ott tartottunk,
hogy a király támad,
egy erdőt rohamoz
nem egy homokvárat.

Először kémeit
küldte csak előre,
de egyik sem jutott
élve ki belőle.

Elnyelte az erdő,
mint egy falánk állat,
lásd az óvatos is
eledellé válhat.

Úgy döntött a király,
a csapat egy részét,
küldi hát előre:
Száz legjobb vitézét.

Aztán eltelt egy nap,
kettő lett belőle.
Eltűnt a száz harcos,
s nem hallott felőle.

Őket is elnyelte,
a boszorkány erdő,
ez már önmagában
riadalmat keltő.

Hát mitévő legyen,
így bemenni nem mer,
nem jött onnan vissza
eddig élő ember.

A király, s tanácsa
új tervet eszelt ki,
tüzet kell gyújtani,
mindent elégetni.

Több száz szolga futott
körbe, erdőszélre,
s mindenütt tűzcsóvák
másztak fel az égre.

Éghető anyaggal
kenjék be a fákat,
tűz égessen porrá
minden törzset, ágat.

Körben ég az erdő,
a bozót is lángol,
ám a füstből felhő
képződik magától.

Sűrű, sötét felhő,
szinte feketéllik,
és amint növekszik
villámok kísérik.

Szörnyű mennydörgéssel
kezd az eső esni,
eloltva a tüzet,
s nem lángol már semmi.

Kialudt tűz nyomán,
üszkös erdő marad,
és csak azt hallani,
hogy a banya kacag!

Ám, aki azt hallja
nem derül jobb kedvre,
inkább szedi lábát,
szédülten, remegve.

Kiürül a tábor,
menekül a sereg,
fut hát a király is,
s mérgében kesereg.

Bosszantja, hogy terve
sehogy sem sikerült,
pedig e háború
sok pénzébe került.

Elhatározta hát,
szövetségest keres,
mert egyedül, látta,
nem lehet sikeres!

Tüzes íjászokkal.
ágyúval, kartáccsal,
tűzálló páncéllal,
gyilkoló varázzsal,

kellet felkészülni,
s talán azok hatnak,
a boszorkány felett
tán sikert aratnak.

Küldöttséget küldött
hát minden királyhoz,
csatlakozzanak majd
az Ő csapatához!

Talán, összefogva
legyőzik a banyát,
ízzé-porrá törik
e gonosz, rút tanyát.

Eddig szólt a mesém,
mára itt ért véget.
Holnap is mesélek,
ha érdekel téged…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 14. rész

könyv tündére 14
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 14. rész

Esti mese nélkül
nincs kedvem aludni.
Mai folytatását
szeretném már tudni!

Utazom a könyvbe,
az álomvilágba,
ahol tündérem vár,
tán a körmét rágva…

– Megjöttem, itt vagyok,
folytasd hát a mesét,
legyen lenyűgöző,
legyen hát csodaszép!

A Tündérkirálynak
eltűnt egyik lánya,
banyává képezte
az erdő boszorkánya.

Csupa-csupa rosszat
ültetett szívébe,
varázstudományát
adta át cserébe.

A kis tündérlányka
nagyon megváltozott,
rút is lett, meg gonosz,
vagyis elátkozott.

Sötét lett az erdő,
s kihalt körülötte,
amíg átkos tervét
lassan összeszőtte.

Messziről jött utat
úgy eltérítette,
hogy az arra járó
még nem is sejtette.

Vándorok százait
ölte itt halomra,
hogy varázs erejét
így megsokszorozza.

Épített csontházat,
s mind, ki idetévedt,
nem tudta megélni,
az eljövő évet.

Lelküket kiszívta,
rabszolgává tette,
külsejüket szörnyű
varjúvá festette.

Így lett a sok ember
aki erre tévedt,
fekete gyászhuszár,
ki így élt egy évet.

Szolgálták, mint kémek
a gonosz, rút banyát,
ellopva vándorok
utolsó aranyát.

Átkot szórtak szerte,
ahova csak szálltak,
emberek hullottak,
melegben is fáztak.

Szörnyű járványokat
szórtak a világra,
Fekete varjú ült
minden élő ágra.

A közeli ország
már nagyon szenvedett,
királya épp ezért
sereget szervezett.

Háborúzni készült
a rút banya ellen,
egy hős volt a király,
egy igazi jellem.

Ám a csapatában
nem akadt varázsló,
kinek tudománya
erős és parázsló,

Aki képes lenne
a banyát legyőzni,
fortélyát, cseleit
csellel megelőzni.

Hiába az erő,
a büszke bátorság,
varázslattal szemben,
gyengeség, botorság.

Hiába küldte el
a hadüzenetét,
nem kapott mást vissza
csak futárja fejét.

Nem maradt más hátra,
erővel támadni,
erdőt felgyújtani,
és talpon maradni.

Összegyűlt a sereg,
s királlyal az élen,
végig poroszkáltak
a poros útszélen.

Mivel az erdőben
egy keskeny út vezet,
a király egy másik
harcmodort tervezett.

Ez a terv már nem fért
a mai mesébe,
várt reám az ágyam,
hát mentem elébe…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 13. rész

tunderorszag
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 13. rész

Hogy szállnak a napok,
– a mai is múlik –
a kíváncsiságom
szép hosszúra nyúlik.

– Jöttem hát tündérem,
mesédet hallgatni,
a mai porciót
ide kéne adni!

Folytasd hát a mesét,
tündér királylányról,
kit a rút, vén banya
messze csalt a vártól!

A hiszékeny szívnek
adott okot, vágyat,
hogy beálljon hozzá
kezdő boszorkánynak.

Elvitte hát messze,
a Sötét erdőbe,
hogy egy gonosz banya
válhasson belőle.

Először a múltját
törölte ki végleg,
ne legyen béklyója
tanuló elmének.

A tündér királylány
mindent elfelejtett,
és a tanításban
ez még csak a kezdet.

Boszorkány a szívét
úgy elvarázsolta,
a szívszeretetét
varázstűzbe szórta.

Kiürült a szíve,
érzésektől mentes,
többé nem lesz boldog,
nem lesz kedves, rendes.

Szeretet helyére
bosszú vágyat ültet,
abba harag meg düh,
és méreg kerülhet.

A tündérvilágról
csupa rosszat gondol,
nem olvas ki szépet
fénylő csillagokból.

Így lett rút boszorkány
a tündérkirály lánya,
ölni, pusztítani
hajtotta a vágya.

S miközben szülei,
rémülten keresték,
ő varázslatokkal
töltött napot, s estét.

Mert Tündérországban
nagy a sírás-rívás.
Eltűnt a királylány,
s mit mutat az írás?

Hát az írás helyén
üres lapok vannak,
és a királylányról
támpontot nem adnak.

Siratja a Király
és az édesanyja,
s a kisebbik húga
szívét búnak adja.

Keresik mindenütt,
de nem lelik sehol,
a világba szerte
kilenc futár lohol.

Kihirdetik aztán
a világban szerte,
ki a királylánynak
a nyomát meglelte,

azt a Tündérkirály
oly gazdaggá teszi,
nem lesz többé híja,
semmiben sem neki.

Ígérnek aranyat,
mesés gazdagságot,
olyat, amit ember
eddig még nem látott!

Van is jelentkező,
száz a feladatra.
Ám hiába minden,
mindegyik feladta.

Így Tündérországban,
egy évig gyászban éltek,
mindent feketére,
gyászosra cseréltek.

Ám a király lánya
nem került meg többé,
és a szép emléke
ily módon vált köddé.

Ugyanígy lett vége
a mai mesémnek,
de holnapra újabb
folytatást remélek.

Szépen elbúcsúzom
könyvem tündérétől,
és a mai mese
szép történetétől…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva


By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 12. rész

Könyv tündére12
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 12. rész

Lefekvéshez készül a Nap,
– nekem még van dolgom…
Elmegyek a tündéremhez
a szokásos módon.

Meghallgatom a mesének
mai folytatását,
göngyölítem a fonalát,
átveszem sodrását.

A tündérem ott folytatja
ahol abba hagyta,
figyelmemet, mint jó termést
szépen learatja.

Ott tartottunk tegnap este:
… a tündérkirály lánya,
elcsatangolt szüleitől,
mert csábította vágya.

Találkozott egy banyával,
aki várta régen,
mert ez ott volt már megírva
az ő jóskönyvében.

A teremből, ahol voltak,
két út indult útnak,
az egyik a folytatása
a nagyon mély kútnak.

A tündér-lány onnan indult
s ide érkezett meg,
hátralévő életéhez,
pont ez volt a kezdet.

A másik még titokzatos,
sötét jövőt jósol,
vajon hová lehet jutni
majd e folyosóról.

A boszorkány, s a tündérlány
elindultak rajta.
Az út falát, doh és penész,
s pókháló takarta.

Aztán, ahogy mentek, mentek,
egy lépcsőhöz értek,
lépcsőfokok vezettek fel,
s úgy látszott, temérdek.

Elindultak a lépcsőkön,
egyre feljebb mentek,
meredek volt rajta járni,
s néha megpihentek.

A kis tündér a boszorkányt
szó nélkül követte,
szófogadón, amit mondott,
mindig pont azt tette.

Fent a lépcső tetejénél
egy bűvös kör állott,
átjáró, mely elválaszthat
két külön világot.

Mint tó tükre, hullámozott,
helyenként örvénylett,
a boszorkány meg sem állt,
csak bátran belelépett.

A kis tündér visszahőkölt,
megijedt egy cseppet,
átlépjen, vagy itt maradjon?
Vacillálni kezdett.

Összeszedte bátorságát,
s egy jó nagyot ugrott,
túloldalon a vén banya
botjában megbotlott.

– Ejnye lányom, minek ugrálsz?
Kárt teszel magadban!
Nem óvhatlak, nem védhetlek
minden pillanatban.

Azért jöttünk, hogy megismerd
jövendő országod,
megtanítsam minden titkom,
a boszorkányságot.

Te uralod ezt az erdőt,
minden fáját, vadját,
tőlük nyered az erődet,
mely hatalmad adják.

Ez a hely lesz a háttered,
ha világod járod,
s megmutatom az ördögöt,
mától őt szolgálod!

Mindened lesz, amire vágysz,
hatalmad és pénzed,
kárörömöd adja majd
az elégedettséged.

Kezdjük el a tanításod,
tanulj varázsolni.
Te leszel a legjobb banya,
erről fog ez szólni!

Tudásoddal irányíthatsz
ördögi erőket,
a leggonoszabb boszorkányt
csinálom belőled!

Ma itt lett a mese vége,
mennem kell aludni,
elbúcsúztam, s a tündérem
nem fog haragudni.

Tudja, holnap visszajövök,
folytatásra várva,
én meg tudom, itt találom
szép szívét kitárva!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 11. rész

hintázó boszorkány2
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 11. rész

– Eljöttem hát, újra hozzád –
kedves tündér – itt vagyok!
Folytasd ma is a mesédet,
zárd le szépen e napot!

Folytasd onnan, ahol tegnap
befejezted a mesét,
szegényember gonosz lényként
folytatta az életét.

Megszállott volt, mert a banya
a testébe költözött,
mintha új ruhát öltene,
új külsőbe öltözött.

Nála volt a varázspálca,
gonoszsága, ereje,
s az emberek nem láthatták:
– más bőrébe bújt bele.

Tündérország volt a végcél,
bosszút akart állni ő,
de míg saját testében élt,
csúf is volt, meg feltűnő.

A mostani gúnyájában
jól álcázhatta magát,
nem látták a csúfságát
és nem érezték a szagát.

Elment tehát oda, ahol
nem látták őt szívesen,
ahol ő sem örült lenni,
s nem dobbant meg szíve sem.

A húgához, a tündérhez,
vezetett hát az útja,
Hogy bosszúját és haragját
egy időre letudja.

Testvérek közt az utálat,
nem szép dolog, mondhatom,
szóljon hát az előzményről
pár kitérő mondatom.

A vasorrú kisgyerekként
kis tündérnek született.
A szülei tanították
nem is tartva szünetet.

Jó tündérnek, varázslónak
szánták ők a kisleányt,
de ő sokszor szüleire
nem figyelt, és fittyet hányt.

Szerette az erdőt járni,
mikor volt rá ideje,
zsiványságon rosszaságon
járt már akkor a feje.

Egy szép napon el is tévedt
és egy mély kutat talált.
Lemászott a kút mélyére,
mert nem félte a halált.

A kút alján alagút volt,
egy vasajtó zárta le,
a kis tündér kinyitotta,
s miért is ne lépne be.

Ajtó mögött hosszú, fénylő,
szűk folyosó vezetett,
s vonzotta a kíváncsiság
a kis tündér gyereket.

És az ajtó, min belépett
becsapódott mögötte,
olyan hangon nyikorogva,
mintha közben röhögne.

S lám az ajtó bezáródott,
s itt nem volt rajta kilincs,
erre felé visszamenni,
esély arra semmi nincs.

Elindult a keskeny úton,
másik kijárat felé,
úgy gondolta, hogy a végét
hamarosan meglelé.

Ment, mendegélt a folyosón,
remélte, hogy kitalál.
Lassan-lassan kezdte unni:
– Mikor érek haza már?

Az út végén, a folyosó
egy terembe vezetett,
a teremben sötétség volt,
s látott fürkész szemeket.

Föld alatti fák ágain
baglyok ültek, oly sokan,
ám középen egy vén banya
hintázgatott boldogan.

Mikor meglátta a tündért,
a hintájából kiszállt,
a meglepett kis tündérre
banya hangon rákiált.

Jaj, de jó, hogy megérkeztél,
már nagyon rég vártalak,
nem engedtek közeledbe
tündért védő várfalak.

Mostantól majd megváltozik
kis, egyhangú életed!
Megtanítlak sok mindenre,
sok tervem lesz még veled…

Mai mesém végére ért,
hát a könyvem becsuktam,
hamar rám talált az álmom,
mihelyt szemem behunytam.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Gonosz banya
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 10. rész

Jaj, de rossz úgy elaludni:
– félbeszakad a mese.
S ha álmomban folytatódik,
nem tréfa a fele se!

Egész napom lassan mászott,
s úgy vártam, hogy est legyen,
visszatérjek tündéremhez,
hogy mesémet átvegyem.

A történet folytatódjon,
elevenen, igazán.
Érezzem, hogy szóról-szóra
ez az egész igaz ám!

Ott tartottunk, a boszorkány
csúf pálcája hangot ád.
Szegényember sípját fújva,
óvja-védi önmagát.

Még a pálca eltalálta,
szegény ember jó szívét,
de a síp szép vékony hangja
a boszorkányt tépte szét.

Szétrobbant, mint tűzijáték,
színes lángokat vetett,
szerte foszlott a sötétség
helyére fény született.

Szegényember állt csak némán,
szíve helyén a gonosz.
Szépeket, mit egykor érzett,
eltakarta most a rossz.

Emlékei köddé váltak,
megromlottak vágyai,
érezte, a gonosz hajtja,
s elindultak lábai.

Tört és zúzott útja során,
amit látott tönkretett,
szíve helyén kő virágzott,
szeme villámot vetett!

Mindenkit, ki útjában volt
félre lökött, elzavart.
Csúf szavakkal sértegetett,
a lelkükbe belemart.

Csalt a kártyán, csőbe húzott,
és nem tisztelt életet.
Rútul élő szegényekre
mondott csúf ítéletet.

Lopott, rabolt, szóval bántott,
s mert nem félte a halált,
nem volt érzés a szívében,
mindent ocsmánynak talált.

Letarolta a világot,
többé már nem szeretett,
s elfeledett feleséget,
szívéhez nőtt gyereket.

Valójában a Vasorrú
Banya belé költözött,
így lett ő a leggonoszabb
a sok mesehős között.

És a Banyának célja volt,
hősünk lett az eszköze,
Lelkének a gonoszsághoz
eztán sem volt sok köze.

A boszorkány testet öltött,
ám nem tudták, hogy ki Ő,
csak a gonoszságát látták,
mert az volt a feltűnő.

Célja volt a vén banyának,
s kellett hozzá ez a test.
Fondorlatát létrehozza,
nekilátott egyenest.

Elindult tündérországba,
bosszú szította szívét,
Tündérkirály felesége,
volt a célpont, aki szép!

Aki épp egy jó boszorkány,
ki világát szépíti,
aki minden kedves tettét
jóságára építi.

Tőle boldog tündér ország
és általa gazdagok.
Akadnak még jó boszorkák,
kik szépítik a napot.

Szegényembert, mint álarcot
használta fel a banya,
Gonosz terve lehet majd
a tündérország alkonya.

– Holnap este itt folytatjuk,
innen indul a mese!
– a tündérem befejezte
s nem rebbent a szeme se.

Hát, bizony az idő elszállt,
mennem is kell, azt hiszem,
ám a mese hangulatát
szívem mélyén elviszem.

Elbúcsúztam, s megígértem,
holnap visszatérek én!
Semmi pénzért nem hagynám ki
tündéremtől a mesém.

Megjelöltem, hol tartottunk,
holnap innen folytatom.
Kíváncsiság, érdeklődés
színezi a holnapom…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

A könyv tündére 8.rész
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 9. rész

Mi erősebb a világon?
Félsz, vagy a kíváncsiság?
Furdalja az oldalunkat,
ezért is tud hatni ránk.

Hideglelős félelemmel
feküdtem le este én.
S látod, mégis újra jöttem,
hogy halljam az én mesém.

S lám, a tündér mosolyogva
várt is reám kedvesen.
Tudta, úgyis visszatérek,
s a folytatást meglesem.

Üdvözölt, majd hozzálátott,
elmesélni a mesét,
folytatva a borzalmakat.
– Csak a vége lenne szép!

Nahát, tegnap ott tartottunk,
forgószélnek vége lett.
Síri csend borult a tájra,
s a csend szinte égetett.

A csontkunyhó közelében,
üszkös fa állt, mint szobor,
egyik ágán sötét varjú,
tolla sötét, és komor.

Ellendült az ág széléről,
szárnya kettőt suhogott,
egy bagoly, az erdő mélyén,
vészjóslóan huhogott.

A varjú a csontház előtt,
földre tette lábait,
ebből emberünk sejtette,
hogy a madár itt lakik.

Felborzolta minden tollát,
aztán megrázta magát,
varázslattal alakítva át
a testét, anyagát.

Iszonyatos károgása
nem is tartott szünetet,
és a csúf madár helyére,
valami más született!

Gömb formából, hengerré lett,
kinőttek a kezei,
főkötős, kócos fejéből
kivillantak szemei.

Vasból készült, horgas orra,
rémítően hatna rád,
s szegény ember felismerte
e furcsa lényben a banyát.

Hajlott hátú öregasszony,
nyomorult kis nénike?
Csaknem három méter magas,
s rossz volt reá néznie.

Amíg tartott a varázslat,
meg se szólalt a banya,
pedig ő volt e mesének
legborzasztóbb alanya.

Szegény ember ámult-bámult,
minden szó belé szakadt.
Bátorsága, – s menekülni –
csepp ereje sem maradt.

Aztán, mint egy gyilkos héja,
a boszorkány felvisít.
A vér meghűlt minden érben,
s nem lehet kibírni itt.

Minden élő elmenekült,
csak az emberünk maradt.
A zsebében kotorászott,
míg a sípjára akadt.

A szájához illesztette,
s így várta, hogy most mi lesz?
Belefúj, ha a boszorkány
bármi csúfost tenni kezd.

És a boszi rákiáltott,
jobban mondva károgott:
– Nincs szerencséd, szegény ember,
légy mostantól átkozott!

Tudom ám, hogy miért jöttél,
– jöttek ide elegen.
Házam falát csontjuk őrzi,
s ők tartanak melegen.

Aki vélem szembeszáll,
az előbb-utóbb meglakol.
Csak egy király menekült meg,
de az is beteg valahol!

Én őrzöm a gonoszságot,
pokol tüzét, melegét,
s mind az, aki szembeszegül,
bevégzi az életét.

Varázspálcám egy csapásra,
gonosszá tesz téged is,
és ha úgy döntök, nem kellesz,
akkor rögtön véged is.

A pálcáját lendítette,
gonoszsága összegyűlt,
ám a pálca ritka hangja,
síp szavával elvegyült…

Mára itt a mese vége,
holnap megint itt leszek.
A könyv majd itt folytatódik,
s ide könyvjelzőt teszek.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva