Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Te kopogtál?

Te kopogtál?

Te kopogtál? Miért nem csengetsz?
A csengőt nem találod?
Ha a házát széjjelszeded,
– mit szól majd a barátod?
Ha becsengetsz, beengedlek,
és majd jó szívvel látlak!
Ki is tudna ellenállni
egy ilyen jó barátnak…
(Aranyosi Ervin)

https://www.facebook.com/1kep1vers

By

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

hotunderszignos

Aranyosi Ervin: Hótündér és a Hócsalád

Varázslatos téli este
az ablakomnál álltam én,
a csodás hóesést lesve,
min áthatolt a lámpafény.
Orrom az üveghez nyomtam,
néztem, ahogy hullt a hó.
S mint apró gyermek újra vártam,
hátha eljön télapó.

A hópelyhek kavarogtak,
vidám táncuk körözött.
Több millió apró csillag,
hópihének öltözött.
Mintha egy kéz, egy kancsóból
csillagfolyót töltene,
színes, fényes kavalkádban,
s új alakot öltene.

Szemem előtt e varázslat
megtörtént pár perc alatt.
Arcomra ült a csodálat,
s féltem csodám elszalad.
Apró csillagok ködéből
fehér alak, lám kivált.
A sarki lámpa, fényköréből
hajába font glóriát.

Hótündér állt udvaromban,
fényes, csodás tünemény,
s néztem bűvös zavaromban,
ilyet sose láttam én.
Ruhaujja pálcát rejtett,
varázspálcát, – már tudom.
Néhány bűv’ varázskört ejtett,
s fényben úszott udvarom.

Csillámpor körzött a szélben,
színes szikrát szórva szét,
varázspálca bűvkörében
Hóférfi életre kélt.
Fehér testű, ember forma,
halvány, márvány, szép szobor,
– nemes arcél, keskeny orral,
tüzes szeme még komor.

Ám a Tündér még nem végzett,
a varázslat egyre folyt:
a hóból egy hölgy kilépett,
kit a férfi átkarolt.
Kézen fogta és az arcán
elomlott a szeretet,
mosolyogva nézte hölgyét,
akit táncba vezetett.

Hótündér tovább varázsolt,
még egy alak összeállt,
Hógyerek, hatéves forma,
kit már várt a hócsalád.
Két szülő magához vonta,
ölelte a gyereket,
S hócsalád hideg szívébe,
költözött a szeretet.

A Hótündér megint intett,
s jött az újabb fordulat.
Leesett állal csodálták
frissen épült házukat.
Én még ablakomnál álltam,
néztem ezt a nagy csodát,
a Hótündér rám mosolygott
és ahogy jött, ment tovább.

A hócsalád örömében
táncot járt az udvaron,
öröm ébredt a szívemben,
hogy ezt a szépet láthatom.
A táncuk után útra keltek
figyelmem nyomukban járt,
a szomszéd ablakán belestek,
hogy él egy hús-vér család.

Látták, hogy az asszony főzött
a konyhában Ő az úr,
férfi egy könyvvel időzött,
olvasott hangtalanul.
Szoba mélyén, szőnyeg szélén
játszottak a gyerekek,
kocka gurult, bábu lépett,
és aki nyert nevetett.

Vidáman telt így az este,
vacsora jött, majd mese.
Az idilli boldog órát
nem zavarta semmi se.
Elfáradó nagy családra
álom manó rátalált,
s átlépték a varázst várva,
álomország kapuját.

S kint a hóban derűs szível
a hócsalád is hazatér,
követik a látott példát,
ki nem hagynák semmiért.
Hókonyhában, hósütőben
készül már a vacsora.
A Hóférfi hókönyvének,
hóbetű minden sora.

Hó kisgyermek, lent a padlón
hó kisautót tologat,
bár egyedül játszik ott lent,
mégis nevet nagyokat.
Végül Ők is vacsoráznak,
s érkezik álom manó,
ágybabújnak, s alvó testük
fedi a hótakaró.

Kialudt a lámpa fénye,
hókuckóban béke van.
Néztem még egy kis ideig,
aztán eluntam magam.
Ablak mögül búcsút intek,
szép álmot, jó éjszakát!
Meghallgatom búcsúzóul
álom manó szép szavát.

Hosszúra nyúlt éjszakának
gyenge nap a végzete.
Fénye a szememhez kúszik:
– Reggel van már, érzed-e?
Eszembe jut, amit láttam,
folytassuk hát a csodát!
Úgy döntöttem, jól megnézem
milyen is a hócsalád.

Felöltöztem alaposan,
a téli reggel jég hideg,
s elindultam hócsaládot
közelebbről nézni meg.
Ahogy az udvarra értem,
szomorú kép fogadott.
Csak egy óriás hókupac volt,
hol a hócsalád lakott.

Felébredtek, útra keltek?
Miért hagytak itt nem tudom.
Nem látszott csak 3 pár nyom,
ahogy mentek az úton.
Ha egy reggel udvarodon,
hóból egy hegy volna ott,
tudni fogod a hócsalád
aznap éjjel ott lakott…

Aranyosi Ervin © 2009-12-23.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

hótündérek hópihék
Aranyosi Ervin: Hótündérek, hópihék

Hótündérek, hópihék,
hírhozók az égből.
Embereknek a hitét
hozzák a mesékből.

Bár lehetnék hópihe,
a szívedre szállnék.
Sose mennék messzire,
boldogsággá válnék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A szeretet legyen mindennapos!

angyalok

Aranyosi Ervin: A szeretet legyen mindennapos!

Legyen a karácsony éjjel,
első lépés az úton.
A szeretet angyala,
meleg szívünkbe bújjon.
A hétköznapok súlyát,
könnyítse szeretet,
s naponta tapasztald meg,
kívánom teneked!

Aranyosi Ervin © 2009-12-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Festmény: Aranyosi Ervin

Aranyosi Ervin: Karácsonyi mese

Az erdőt, a rétet
vastag hó takarja.
Hótól elnehezült
a fák ága-karja.
Kis fenyőfa áll
az erdő közepében,
üde-zöld ruháját,
hó fedi el szépen.

Vidám beszélgetés
töri meg a csendet,
két fiú jár erre,
fenyőfát keresnek.
Mosolygó szemükben,
reményteli álom:
– Karácsonyi fámat,
itt majd megtalálom.

S ahogy körbenéznek,
szemük is felcsillan:
Ilyen szép kis fenyőt
láttam álmaimban.
Óvatos a fűrész,
hogy ne nagyon fájjon:
Ez a legszebb fácska,
ezen a világon!

Lazán körbe kötik,
egy vékony kötéllel,
s elindulnak haza,
dacolva a széllel.
Nemsoká elérik,
a szülői házat,
a házuk tetején,
a kémény pipázgat.

Ablak üvegén a
nyíló jégvirágok,
takarják a kinti,
hideg, zord világot.
Nyílik már az ajtó,
s a fenyő is végre,
odakerülhet az
ünnepi helyére.

Háromlábú “cipő”
kerül a lábára,
betlehemi csillag,
középső ágára.
De még várnia kell,
a féldíszítésre,
A család most készül,
ünnepi ebédre.

Szépen megterítve
az ünnepi asztal,
fehér terítővel,
megkímélt damaszttal.
Evőeszközök is
fényesen ragyognak,
visszaverve fényét,
napnak, csillagoknak.

A “férfiak” hárman,
az asztalnál ülnek.
régi karácsonyok
képébe merülnek.
Két fiú hallgatja,
amit apjuk mesél,
– az a szép történet,
mit az ember megél.

Amott a kis zugban,
kemence tövében,
összegömbölyödött
cirmos alszik éppen.
Nem zavarja álmát,
a beszélő ember,
éjszaka vadászott,
s most jött haza, reggel.

Konyhaajtó nyílik,
anya, s lánya tálal,
megtelik a szoba
az étel illatával.
Vígan falatoznak,
jól esik az étel,
Ízes minden falat,
egyik sem kivétel.

Ebéd koronája
diós, mákos bejgli,
a karácsonyt ezzel
illik ünnepelni.
Jóllakott mindenki,
az asztalt leszedik.
Fenyőfa díszeit
most előkeresik.

Csillagszórók, gyertyák,
színes papírláncok
fénylő üveggömbök,
– kisbolygóknak látszók,
angyalhaj, jégcsapok
és girland füzérek
pár papírdobozban,
pihennek, megférnek.

Sorban előjönnek,
“felszállnak” a fára.
Boldog hangulat ül,
az egész családra.
Miközben a díszek
helyükre kerülnek
a család tagjai
énekbe merülnek.

Mennyből jön az angyal,
szívből szól a nóta,
így csinálják mindig,
ki tudja mióta.
Új dalba kezdenek,
ha lejárt a régi.
Cica is nyújtózik,
álmos szemmel nézi.

Leugrik a földre,
a fenyőhöz sétál.
szaglászik az orra,
sok kis bajsza szétáll.
Szemmagasságában
egy kristálygömb csillog.
Benne tükörképe
macskaszeme villog.

Odalép a gömbhöz
fejét félre hajtja,
mancsával a mását
pofozni akarja.
Ám az nem ijed meg
és nem ugrik félre,
hintázik a cicánk
nagy-nagy örömére.

Kész a karácsonyfa
– gyönyörű a fájuk!
Mind magukra öltik
ünnepi ruhájuk.
Az apuka ekkor
szól a gyerekeknek,
most egy órácskára,
szánkózni mehetnek.

A fiuk titokban
hócsatára várnak,
hósáncot emelnek,
bástyaként hóvárnak.
Hógolyókat gyúrnak,
kezük melegével,
s nem törődnek a hó,
fagyasztó levével.

Az apa a lányát,
szánkón húzza éppen,
ám egy hó golyóbis,
eltalálja, képen.
Körülnéz, hogy lássa
kiküldte a havat?
Válasz hógolyója,
majd győzelmet arat.

A szánkó is megállt,
a kislány leugrik.
– Megdobták az aput!
Többé Ő sem nyugszik.
Gyúrja hólabdáját,
mint reggel a bejglit,
megbánják a fiuk,
hogyha felingerlik.

Kemény hócsatában,
nem veszít és nem nyer,
hideg ellenére
kimelegszik az ember.
Véget ér a játék,
mert letelt az óra,
melegségre vágynak,
s nem a hideg hóra.

Elérik a házat
és ahogy belépnek,
a szemüket vonzzák
táncos gyertyafények,
karácsonyfa ágán
sorra meggyulladtak,
és a fa tövében
ajándékok vannak.

– Itt járt a Jézuska!
a három gyerek ámul.
Hát az anyu hol van?
Most jön a konyhából.
Ő is csodálkozik,
Ő sem vette észre,
hogy a sok ajándék,
hogy került helyére.

Apa anya egymást
átölelve nézik,
ahogy bontogatják
vidám csemetéik.
Gyermeki szemekben
az ünnep varázsa,
boldogságra lobbant
fényes tűz parázsa.

Sorra kibontódik
az ajándék sora,
mesekönyv, egy baba
na és két korcsolya.
Sapka, sál és kesztyű,
ami éppen kellett,
örömet okoz a
társasjáték mellett.

Mégis a kedvencük
most a társasjáték,
közös élményeket
adó szép ajándék.
Asztalhoz is ülnek,
nem lehet már várni,
győz a kíváncsiság,
hát ki kell próbálni.

Elindult a játék,
fut a dobó kocka,
egyik bábu ellép,
a másik kipofozza.
De ki lesz a győztes,
ki nevet a végén?
A míg célba érnek,
nem tudhatom még én.

Arcukon izgalom,
néha felnevetnek,
őszintén örülnek,
őszintén szeretnek.
Ölelik a győztest,
vállát veregetik
és a játékot most
elölről kezdhetik.

Így telik az idő,
így szállnak a percek,
szemük elnehezül,
a játszó gyerekeknek.
A kinti világból
eltűntek a fények,
a rádióból szól egy
karácsonyi ének.

Lefeküdni készül,
a család minden tagja,
minden gyerek ágyban
a mesét hallgatja.
Szemük lecsukódik,
szájuk szegletében
apró mosoly bujkál,
elalusznak szépen.

Éljenek vidáman,
álmodjanak szépet
így lehet majd teljes
nekik is az élet.
S ne csak karácsonykor
legyen náluk vendég,
szeretet, boldogság,
s milliónyi emlék.

Bár így teljesülne
minden nap az álmunk,
s csupa szeretetben
élne a családunk.
Sokkal többet ér ez
mint egy drága játék,
a szerető család
a legnagyobb ajándék!

Aranyosi Ervin © 2009-12-19.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hazafelé a téli erdőn

Aranyosi Ervin: Hazafelé a téli erdőn

Recseg a jég talpam alatt,
hókavicsok csikorognak,
erdő mélyén disznó szalad,
farkas szájak vicsorognak.

Sötét árnyék fehér hóra
szétterül és kúszik tovább.
Megrémít e kemény óra,
bőröm érzi a fagy fogát.

Felhők alatt a sötétség.
Hó világít csak az úton.
Szívemben a maró kétség,
sikerül-e hazajutnom?

Szívem dobol, vérem vágtat,
fejem felett varjak szállnak,
szemem már látja a házat.
Sietnem kell hazavárnak.

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

szoloszoloszignos

Az illusztrációt Aranyosi Ervin készítette

Aranyosi Ervin:
Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
(Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.

Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
– Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?

A nagyobbik leány
aranyruhát választ,
középső királylány
is gyorsan ad választ:

Őnéki az ezüst-
ruha minden álma.
S végül sorra kerül
legkisebbik lánya.

– Hát neked mit hozzak?
– faggatja a lányát.
Nekem szóló szőlőt
és mosolygó almát,

és még ezen felül
pár csengő barackot.
Bámul csak a király,
– ilyet még nem hallott…

Kedvenc leányának
mégis megígéri,
Teljesíti vágyát,
ha ő pont ezt kéri.

Elment hát a király
aznap a vásárba,
könnyen szert tett arany
és ezüst ruhára.

Ám de e gyümölcsök,
olyan ritkaságok,
melyet a sok kofa
eddig sosem látott.

Búsul hát a király.
A szívére vette,
lánya kívánságát
nem teljesíthette.

De, ha hazaérek
– gondolta magában,
– kihirdetem nyomban
széles e hazában:

Hozzon szóló szőlőt
és mosolygó almát,
meg csengő barackot,
friss gyümölcsök halmát,

aki ilyet termel,
frissen szedjen párat,
– azt gazdaggá teszem,
kérjen bármily árat.

Ahogy ezt gondolta,
hintója elakadt
és a sáros útnak
kátyújába ragadt.

Nem húzza ki onnan
négy szép paripája,
bár e szép lovaknak
sehol sincsen párja.

Moccanni sem tudnak,
bármit is csinálnak,
húznák ők a hintót,
de bűvös varázslat

lovakat,  s a hintót
odarögzítette.
A király meg mérges,
– Kutya teringette!

Elszalajt egy embert,
s jön egy falu népe,
kutyástól, macskástól,
– lesz már segítsége!

De bizony a hintó
továbbra sem mozdul.
Szegény király uram
majdnem megbolondul.

Amint a tenger nép
hintóval kínlódik,
egy beszélő disznó
odasompolyodik.

Röf-röf-röf – így kezdi
– Fenséges királyom,
hintószabadítást
én majd megcsinálom,

érte fizetségül,
csak egy dolgot várok:
Add nekem jutalmul
legkisebbik lányod.

Szeme-szája elállt
ettől a királynak,
és hogy vége legyen
már a tortúrának,

megígéri rögvest,
ha kiszabadítja,
a megmentőjének
lánya lesz a díja.

Annak meg nem kell több,
lódít a keréken,
az orra hegyével,
s elindítja szépen.

Vágtatnak a lovak,
a királyi várba,
hazaér királyunk
végre-valahára.

Örömmel öleli
két idősebb lányát,
odaadva neki,
megrendelt ruháját.

Ám a legkisebbnek
búsan elmesélte,
nem kapta, amit kért,
hiába ment érte.

Mikor a mesének
a végére ére,
bősz röfögés támadt,
nagy rémületére.

Mert megjött a disznó,
s követeli bérét,
a kisebb királylányt
és nem a testvérét!

És hogy elszállítsa
taligát is hozott.
Más lánnyal nem éri
be az  “elátkozott”!

Bár egy parasztlánykát
küldenek cserébe,
kinek még a vér is
meghűlt az erébe’,

szép, díszes ruhába
öltöztetve szegény,
de nem járnak így túl
az okos disznó eszén.

S küldték a királylányt,
rongyosan, piszkosan,
ám a disznó tudta
a ruha alatt ki van.

Fel is kapta gyorsan,
Nagy-nagy örömében,
alig bírt maradni
a saját bőrében.

Szépen felültette,
fel a taligára
a síró királylányt,
s be nem állt a szája.

– Röf-röf-röf királylány,
ne sírj, csak ezt kérem,
Jó dolgod lesz nálam,
ezt most megígérem.

De a királylánynak
nem csitul sírása.
mert a disznónak volt
rá ilyen hatása.

Még jobban eleredt
a sírás patakja,
mikor egy disznóól
előtt őt lerakja.

Oda bevezette,
– földön piszkos szalma,
amilyen egy disznó,
sáros birodalma.

Továbbra sem csitult
a királylány sírása,
pedig étel is volt:
kukoricakása.

A lány csak zokogott,
könnyel a szemében,
de elfáradt lelke
elaltatta szépen.

Röf-röf, aludj, aludj,
– disznó mondogatja,
– Bánatod követi,
majd az öröm napja.

Aludt a királylány,
majdnem másnap délig,
kinyitni a szemét,
nem meri, csak félig.

Hát lássatok csodát,
nem hisz a szemének,
Disznóólban feküdt,
s palotában ébred.

Koszos nyoszolyából,
selyem lett az ágya,
amit kér teljesül,
szíve minden vágya.

Lányok lesik minden
apró kívánságát,
méltón kiszolgálva
a király kislányát.

Szép ruhát is adnak,
gyűrűt, ékszert rája.
Mosolyától ragyog
szeme, arca, szája.

Átvezetik szépen
a szomszéd szobába,
hol terített asztal
és egy ifjú várja.

Dali, csinos legény
siet most elébe,
asztalhoz vezeti,
s ezt súgja fülébe:

Ülj le ide bátran,
szép királykisasszony,
itt minden a tiéd,
hagyd, hogy itt marasszon.

Tiéd vagyok én is,
ha nem vetsz meg engem,
ha egy szerethető
ifjút látsz már bennem.

Hát te ki vagy, mi vagy?
– kérdezi a lányka.
– Majd elmondom neked,
életem virága.

Ám most előbb menjünk,
kertünk közepébe,
meglepetés vár rád,
meséld el, hogy szép-e?

Mennek át a kerten,
s szőlőtőke hajlik,
csillogó fürt felől,
halk kis szólam hallik.

Szakíts le, szakíts le,
szép királykisasszony!
– Szól a szóló szőlő,
hogy mosolyt fakasszon.

Arrébb egy almafa
üde zöld a lombja
almák mosolyognak.
S az ifjú ezt mondja:

Látod kedves, itt van
a mosolygós alma.
A szomorúságnak
itt nincsen hatalma.

Megcsendül a kert is,
ahogy tovalépnek,
– lám a csengő barack –
hallod, hogy zenélnek?

Hej édes istenem,
– örült a királylány,
– sírjon, vagy nevessen
ennyi csoda láttán?

Minden mire vágytál,
a tiéd már régen,
nekem egy vágyam van,
légy a feleségem!

Így szólott a legény,
és a királylányka,
igennel válaszolt,
s borult a nyakába.

Itt maradok bíz én,
nem választ el mától,
ásó és nagyharang,
nem szólva kapáról.

A legény meg ekkor
elkezdett mesélni.
Miért kellett neki
disznóbőrben élni.

Mert egy gonosz tündér
átka vált valóra:
Disznó legyen addig,
míg nem üt az óra,

míg nem akad egy lány
aki azt kívánja,
szőlője beszéljen,
s nevessen almája,

és a csengő barack
mind az Övé legyen
és ha megkívánja,
egy jó ízűt egyen.

S mert te ezt kívántad,
megtörted az átkot.
Szép nagy lagzit csapunk,
hívom a családod.

Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Cseppből a tenger

Aranyosi Ervin: Cseppből a tenger

Az eső csepeg, s apró cseppek,
az ablakomon megjelennek,
ücsörögnek egymás mellett
– kis cseppjei a tengernek.

A felhő elszáll, s a nap ragyog
heve forró , akár a csók.
Felszárítja a cseppeket,
mint zsebkendő a könnyeket.

Sok millió csepp összegyűl,
folyóként egyként egyesül,
már nem párázza el a nap,
mert hömpölyögve elszalad.

Előbb forrás, majd cseppnyi ér,
és több kis ér, ha összeér,
akkor patakká összenő,
benne lüktet az ős erő.

S ahogy a víz duzzad tovább,
folyóvá lesz és rajta át-
kelni már csak hídon lehet.
S duzzasztja még a képzelet.

A széles folyó útja végén,
végtelen tengert elérvén,
egyesül a többi cseppel,
amit összefog a tenger.

Aranyosi Ervin © 2009-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Téli álom…

Aranyosi Ervin: Téli álom…

Pihe-puha pelyhek,
lassan ereszkednek,
üzenethozói,
hűvös decembernek.

Csendes kint az utca,
álmait alussza,
csak amott a téren,
várnak még a buszra.

Az utcai lámpa
fénye halvány sárga,
pislogva tekint le
az álmodó világra.

Nézem az úttestet,
mit fehérre festett,
sok hulló hópehely,
szebbítve az estet.

Látom, hogy ma éjjel,
hó hull szerte széjjel,
betakarva mindent,
hűvös hófehérrel.

Sok kis gyermek várja,
– télapó szakálla,
hó-porcukrot szórjon
a szunnyadó világra.

Ha majd jön a reggel,
s minden gyermek felkel,
épüljön a hóból,
három-gömb hóember.

Legyen vaskalapja,
répaorra, szája.
seprű a kezében,
széngombos kabátja.

Szánkó is repüljön,
sok gyerek rajta üljön,
kemény hócsatában,
víg álom teljesüljön.

S jöjjön a karácsony,
én már nagyon várom.
Öröm és békesség
legyen a világon.

Aranyosi Ervin © 2009-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: CINCOGÓ (Bombicz Judit meséje nyomán)

Aranyosi Ervin: CINCOGÓ (Bombicz Judit meséje nyomán)

Valahol a nagyvilágban,
kerek-erdő közepén,
egy kedves egércsaládban
élt egy kis egérlegény.

Egércsalád, rajta kívül
nevelt három csemetét.
Apa, anya, 4 kisgyerek,
tengette az életét.

Egérmama otthon ült
míg egérpapa dolgozott.
Sütött-főzött, mosott rájuk
és ruhákat foltozott.

Legidősebb csemetének
Sajtfaló volt a neve.
A nevéből kitalálod,
mi a kedvenc étele?

Pilincke az egérkislány
volt a másik csemete,
a neve is arra utalt:
apró volt a termete.

A harmadik Tudorka volt,
mert falta a könyveket,
egérnép közt nem is láttak
ilyen okos gyermeket.

Tudorka nem kisfiú volt,
hanem okos kicsi lány,
belekóstolt a lapokba,
mit is ír a tudomány.

A legkisebb csemetének
Cincogó lett a neve.
Főhőse lett, a mesénknek
ez az egyik érdeme.

Egérszülő gyermekeit
csupa jóra nevelte,
becsületre, jóságra,
és testvéri szeretetre

Ritkán volt itt veszekedés,
vígan szálltak a napok.
Játékkal telt minden napjuk.
Jók voltak és szabadok.

Kalandokban sem volt hiány,
hancúroztak, nevettek,
ebédelni hazamentek,
– reggel óta nem ettek.

Ám az erdő, nem csak szép,
de néha nagyon szeszélyes,
Vigyáztak hát egymásra,
s így nem volt olyan veszélyes.

Az a nap is úgy kezdődött,
ahogy máskor is szokott.
Forró nyári nap reggelén,
a négy gyerek elcincogott.

Kimentek a patak partra
a kisegér gyerekek,
mert fürödni, na meg úszni
mindegyikük szeretett.

Csörgedező kis patakban
hűsítették magukat,
kifeküdtek a partjára,
süttették a hasukat.

Magas fűben bújócskáztak,
fogócskáztak eleget,
játékközben, mint a macska,
kergették az egeret.

Játék végén megpihentek,
patakparton leültek,
beszélgettek, s tanakodtak,
gondolatba merültek.

Mivel lepjék meg a mamát,
ha este, hazatérnek,
Sok virágot kéne szedni!
– gondolták a testvérek.

– Koszorúba kéne fonni,
mert azt nagyon szereti.
Szedjétek a virágokat,
én meg befonom neki!

Mondta ezt a kis Pilincke,
– Ö a fonáshoz is ért,
S szeretetét belefűzte,
kedves egérmamiért.

Elindultak mind a négyen
a virágzó rét felé,
Szedni kezdték a virágot,
négyen mentek, négy felé.

Elmerültek a dolgukba
az apró egérgyerekek
S nem látták, hogy fejük felett
sötét felhő lebegett.

A levegő nemcsak meleg,
de lassan el is nehezült,
madársereg vidám dala
közben el is csendesült.

Ez a vihar előjele
– gondolták a gyerekek.
közeledett a szélvihar,
s az eső már csepegett.

Az egérkék bármily gyorsan
szedték már a lábukat
biztos volt, a vihar előtt
nem érik el házukat.

Körülnéztek a környéken,
menedéket kerestek.
Nagykalapú gomba alá,
menekülve beestek.

És most mit fogunk csinálni?
– kérdezte meg Cincogó.
Sajtfaló, te legidősebb,
jut eszedbe bármi jó?

– Gondolkodom, Cincogó,
de semmi nem jut eszembe.
– Jaj fiúk én nagyon félek.
– panaszkodott Pilincke.

Cincogó hát átölelte nővérét,
hogy ne féljen.
Sajtfaló meg annyit mondott:
– Azt hiszem, én megnézem

merre tudnánk hazamenni,
melyik úton futhatunk.
Ép bőrrel, ha meg is ázva,
haza hogyan juthatunk?

Sajtfaló hát neki vágott,
gyorsan szedte lábait.
Hazaérve segítségül
elhívja egérpapit.

Hazafelé keskeny ösvény,
patak mellett vezetett.
Megduzzadt a patakvize,
s átkelni nem lehetett.

Folyószéles lett a patak,
s mint egy bika vágtatott,
S nem kímélte az útjába
került apró állatot.

Sajtfalót is elragadta
a hatalmas víztömeg,
A vér is megfagyott erében,
alaposan megijedt.

Következő gondolata
az elhagyott gomba volt
hol a testvéreit hagyta,
a víz arra araszolt.

Nem szabad pánikba esnem,
bíznak bennem, várnak rám.
Valamit csak kitalálok!
– cikázott át az agyán.

Az utolsó pillanatban,
– ha bajban vagy bízva bízz!
Észre vette, egy fakérget
pont feléje visz a víz.

Ha sikerül nyakon csípnem
túl vagyok a nehezén,
Felmászok a tetejére,
– ez futott át az eszén.

A tutaj már biztonságos,
de feje felett nincs tető,
mert felülről bőrig ázott,
sűrűn esett az eső.

Amíg ezen gondolkozott,
meglátott egy levelet.
Falevélből, ami úszott,
így készített fedelet.

Repült vele a kis tutaj,
ám egyszer csak elakadt.
Két sziklaközt beszorulva,
nem ment tovább, bent maradt.

Sajtfaló így gondolkozott,
vajon mit is tehetek,
Ha elkezdek kiabálni,
segítségre lelhetek.

Eközben a gomba alatt
didergett a kis csapat,
nagyon fáztak, s várták vissza
a megmentő bátyjukat.

Összebújtak, hogy átadják
kicsi testük melegét,
de cincogó, egy messzi hangra
felkapta már a fejét.

Mert Sajtfaló hangját hallja
segítséget kéreget,
Három pici egér indult,
hogy mentsen egy életet.

Fejük felett mind a hárman
tartottak egy levelet,
s elindultak megkeresni,
a testvérük hol lehet.

Futottak a hangok felé,
mentsék, amíg menthető,
a megvadult patak partján
záporozott az eső.

Testvérükre rátaláltak.
Patak, s szikla foglya volt.
Átázott és nagyon fázott,
a szél csontjáig hatolt.

Itt vagyunk már, és segítünk,
kiáltotta Cincogó.
Hogy kihúzzuk szegényt onnan,
kötelet kell fonni, jó?

A két kislány fonni kezdett
fűszálakból kötelet.
Rákötjük a derekamra,
és Sajtfalóhoz lemegyek,

szólt Cincogó, – s a másik végét
kössétek egy fatörzsre,
de ne olyan csenevészre,
hanem inkább erősre.

Ha elkészült indulok is,
Sajtfalóért beúszom,
és ha minden kötél szakad,
hamarosan kihúzom.

A kislányok megcsókolták
öccsüket, mert szerették,
s amikor Ő nekivágott
kívántak sok szerencsét.

Cincogó sokáig úszott
míg a tutajt elérte,
de tudta, hogy számíthat rá,
mind a három testvére.

Mikor elérte a kérget,
tetejére felmászott,
Sajtfaló már kimerült volt,
didergett, mert átázott.

Egértestvér áthurkolta
kötelét a derekán,
hogy a két lány kihúzhassa,
s partot érhet végre tán.

Na de van jobb megoldás is
gondolkodott Cincogó,
egy húzással mind a ketten,
kijuthatnak, s így lesz jó.

Szabadítsuk ki a tutajt,
a két zord szikla közül,
Vontassuk ki a fakérget,
ne hagyjuk itt örökül.

Sajtfaló és Cincogó is
összeszedte erejét,
kirángatták a fakérget,
s elindult a menedék.

A lányok húzták, ahogy bírták.
Patak pont szembeszaladt.
És a fiúk sem lazsáltak,
a tutaj lassan haladt.

Összeadott erejükkel
vontatták a part felé.
Megküzdöttek a patakkal,
melyben ömlött le a lé.

Nagy nehezen, valahára
a pillanat elérkezett,
odaértek a part mellé,
s a két fiú leléphetett,

leugrott a fakéregről,
lábuk végre földet ért,
köszönték a segítséget,
mi mindennél többet ért.

De most aztán, uccu neki
fussunk gyorsan gyerekek.
– szól Tudorka – szeme előtt
egérmama lebegett.

Biztos aggódik szegényke,
nem tudja, hogy hol vagyunk.
Fussunk, hogy a lábunk bírja,
most hazáig rohanunk.

Ők futottak, de a percek
órányinak tűntek már,
oly lassan értek a házhoz,
ahol egérmama várt.

Egérmama féltő gonddal
ölelte gyermekeit
Mindkét szeme nevetett,
de törölte a könnyeit.

Egérpapa nem volt otthon
gyermekeit kereste,
de hamarosan megérkezett
így indult el az este.

A gyerekek már ágyban voltak
nyakukig betakarva,
hársfateát szürcsölgettek,
benne mézet kavarva.

Egymás szavát folytatgatva
mesélték a kalandot,
Minden jó, ha jó a vége,
– egyikük sem maradt ott.

Cincogó volt a nap hőse,
harsogták a gyerekek,
Megmentette a Sajtfalót
és újra együtt lehetnek!

Itt a vége a mesének,
és aki nem hiszi el,
Bújjon el egy egérlyukban,
vagy a macska viszi el!

Aranyosi Ervin © 2009-12-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva