Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Ha ráérnél…


Aranyosi Ervin: Ha ráérnél…

Fölénk borult az égbolt, óvja, védi a földet.
A napfény palettáján kever megannyi zöldet.
Apró, színcsepp virágok, rejtenek számos titkot,
harmatcsepp bont ki álmot, s világot tükröz itt-ott.

A fénynek kupolája egy szebb világot sejtet,
pigmentek palettája ébreszt szövetet, sejtet.
Lélegző, tiszta álom, kelő holnapot táplál,
s a fű közt éledezve nyílik sok szép virágszál.

Reánk borul az égbolt égszínkék kupolája,
s éled a Föld, s a felhő vízpárát szór reája.
A fű is csendben nő fel, az ég felé kinyúlva,
s madárdal csempész hangot, trillával csendbe hullva.

Millió mozdulatból nyugalom csendje árad,
csodás hajnalra ébred az élő ember, s állat.
Tudod, ha nem rohannál, meglátnád ezt a szépet,
s boldoggá is tehetne a lazán merengő élet!

Aranyosi Ervin © 2017-05-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tarka a világ

Aranyosi Ervin: Tarka a világ

Színes, tarka a világ,
engedd könnyen hatni rád!
Fogadd el és élvezd ki,
így már könnyebb létezni!
Csodálkozz rá mindenre,
ha csupán egy szín lenne,
nem virulna jó kedved,
nem nőne a vágy benned!
Élvezd hát ki, légy vidám!
Én is hagyom hatni rám,
ettől ragyog mosolyom,
ha kéred, hát od’adom!
A világunk csodaszép,
színes a Föld és az ég,
és ha hagyod hatni rád,
boldoggá tesz a világ!

Aranyosi Ervin © 2017-03-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A fák és a honszeretet

A fák és a honszeretet
Aranyosi Ervin: A fák és a honszeretet

Ragaszkodunk, kapaszkodunk
földhöz kötjük magunkat.
Te meg csak mész nyugtalanul.
ha hazádat meguntad.
Minket e föld, s honszeretet,
ideköt, mert fák vagyunk,
ezt a földet választottuk,
s szeretni nem fáradunk.

Persze, néha zord a világ,
szél szaggatja ágaink,
eső áztat, villám tépáz
kettétörve vágyaink.
Mégis, mégis szép az élet,
Felnyúlunk az ég felé.
Lelkünk kéri a teremtőt
csepegtessen fényt belé.

Gyökereink idekötnek,
itt éljük le életünk,
itt történik minden velünk
s örülünk, hogy létezünk.
A lelkünkben ég a hála,
pedig csupán fák vagyunk.
Nem ítélünk, sosem bántunk,
inkább mindent rád hagyunk.

Ragaszkodunk, kapaszkodunk,
életünk sem gondtalan,
leveleink tovaszálltak,
s tán mindegyik hontalan.
De mi itt fogunk maradni,
amíg tart az életünk,
s büszkék vagyunk a hazánkra,
s hogy e honban élhetünk!

Aranyosi Ervin © 2016-11-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fürdenek a verebek

fürdenek a verebek

Aranyosi Ervin: Fürdenek a verebek

Lázasan süt a nyári Nap,
fürödnek hát a madarak.
Pancsolnak szürke verebek,
elpilledt madárgyerekek.
A vízben ázik száz veréb.
– Inni, strandolni, jaj de szép!
Frissül a meleg tollazat,
miközben szikrát szór a Nap.
Vidáman néz a fényes ég,
hogyan tisztul meg száz veréb,
aztán megszárad, s szárnyra kap.
Toll szárítójuk volt a Nap!

Aranyosi Ervin © 2016-05-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Áldást hozzon ránk az ég!

Aranyosi Ervin: Áldást hozzon ránk az ég!

Kandallónkban száz fa ég!
Áldást hozzon ránk az ég!
Ne aludjon ki ma még!
Áldást hozzon ránk az ég!
Legyen tele a fazék!
Áldást hozzon ránk az ég!
Ha nem is volt soha még!
Áldást hozzon ránk az ég!
Fenn a fánkon gyertya ég!
Áldást hozzon ránk az ég!
Tiszta szívből mondja még!
Áldást hozzon ránk az ég!
Jót kívánni illenék!
Áldást hozzon ránk az ég!
Szerelmet is vallanék!
Áldást hozzon ránk az ég!
Gyakran jó szót hallanék!
Áldást hozzon ránk az ég!
Azt foglaljuk dalba még:
Áldást hozzon ránk az ég!
Nem vonz hegy, sem szakadék!
Áldást hozzon ránk az ég!
Ne fagyasszon le a jég!
Áldást hozzon ránk az ég!
Hófelhővel telt az ég.
Áldást szórjon ránk ma még!
Ha elfogy a maradék!
Áldást hozzon ránk az ég!

Aranyosi Ervin © 2015-12-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Gyermeked nem tulajdonod!

Gyermeked nem tulajdonod,
tanítódnak küldte az ég!
Bántani tehát nincs jogod,
általa kell, hogy ember légy.
Ne vedd el azt, amit hozott,
ne adj cserébe rossz hitet!
Szeretet vízével locsold,
amely lelkét érinti meg!
(Aranyosi Ervin)

https://www.facebook.com/1kep1vers

By

Cica ébresztés

563648_10151335328853197_364767756_n

Gyere, nézd csak, valami fénylik,
az ég legalján ott ragyog.
Azért is jöttem, Te is ébredj,
– tudod én régen fent vagyok.
Eddig csak szépen mosakodtam,
kinyújtóztattam testemet.
Ideültem a párnád mellé,
hogy együtt ébredjek veled…
(Aranyosi Ervin)
http://www.facebook.com/1kep1vers

By

Aranyosi Ervin: Feltámadt a szél


Haragvó, ádáz szél tépázza a fákat,
lombjaikba marva, míg bele nem fárad.
Visszavonulót fúj, s lassan újra támad,
agresszív, bősz harcos, egy gyilkos vadállat.

Zord lelke sikítva az utakat járja,
pusztító szelleme, az ég katonája.
Tisztára kisöpri a földi világot,
porral vakítja el, azt ki eddig látott.

Nyomában a sírás, földre szakadt ágak,
kettétört életek, szebb napokra várnak.
Elül a por, lassan, kitisztul az ég is.
Lenyugszik a világ. Hisz lesz holnap mégis…

By

Aranyosi Ervin: Utópia

Aranyosi Ervin: Utópia

Mi lehet szép egy hajnalon?
Vöröslő fényben kél a Nap.
Simítva mezők lágy füvét,
Míg dunna alatt alszanak.
Szerte fehér köd lengedez,
Álomszerű, kék ég alatt.
Víg madárdal az égre száll,
Az éj elbújt vagy elszaladt.

Versenyre kél a kósza szél,
Borzolva dús fák lombjait.
Ébredezik a nagyvilág,
Új virág nyitja szirmait.
Illatfoszlánya szerteszáll.
Felhők között nevet a nap,
Megtisztul végre a világ,
Nincs bosszúság, nincsen harag.

Természetes a puszta lét,
Nem gyarló, nem is emberi.
Megváltoztatja életét,
Ki szívvel lát – felismeri!
Erőlködni felesleges,
A valóságot csak álmodom.
Hitem ragyog, lelkem repes,
S nem lépek túl az álmokon.

Utópia – ezt gondolod -,
Hogy ismét szép lesz a világ?
Hiába minden szép dolog,
A földön gonosz foga rág…
Alkotni képes gondolat,
A hit, remény hiába mind?
A világ vesztébe rohan,
Kihalni szépen megtanít?

Ölbe tett kezünk láncait
Lerázni elménk képes-e?
A jövőkép, mit alkotunk,
Valóság lesz, vagy csak mese?
Építsz-e gyermeknek utat,
Mely szép jövő felé vezet?
Vagy ujjad rossz felé mutat,
Kínálva halált, végzetet.

Igába hajtott barmait
Nem tiszteli már a világ.
Beállsz a sorba csendesen,
Vagy zúgod lázadók dalát?
Ezt is, azt is választhatod,
Megmentő lehetsz, vagy halott.
Döntésed hozhat szebb jövőt,
S ember maradsz, ha vállalod!

Aranyosi Ervin © 2010-08-21.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A barátságról…

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul végetért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
– Bocsásson meg hol vagyunk?
– A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
– Kaphatnánk egy korty vizet?
– Persze – szólt a kapus erre,
– de kutyád be nem viszed.
– Sajna – szólt a kapu őrző.
– nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
– nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
egy ember könyvet olvasott.
Illendően köszönt néki
kutyás hősünk: – Jó napot!
Ezután még megkérdezte
– kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
– A mennyben – szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
– Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át mennybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra,
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz’ nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
– nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
akiknek az egó fontos
és mellékes a szeretet.