Aranyosi Ervin: Egy matróz szerelme (dalszöveg)

Aranyosi Ervin:
Egy matróz szerelme
(dalszöveg)

Két szép szemed ragyogott énrám,
ahogy egy gyémánt ragyog,
és úgy ültél szívemnek trónján,
hogy érezzem boldog vagyok!
Hosszú hajad lebbent a szélben,
a lelkedben fürödtem én.
Szép álmunkban sétáltunk ébren,
és lágy hangod repült felém.

És ígérted igaz lesz, szép lesz,
a szerelmünk nem múlhat el.
Az ember legyen hű a szívéhez,
s az álmunk majd életre kel.
Ám akkor én hajóra szálltam,
de ígértem visszajövök,
hűséget, s kitartást vártam,
s a Nap elbújt a felhők mögött!

Refrén:
Már nem dobban értem a szíved,
az én szívem rólad dalol.
Már nem várod vissza a híved,
és mást szeretsz már valahol.

A szép szemed nem ragyog már rám,
már más szívét melengeti,
az enyém meg itt maradt árván,
s ez világom megrengeti.
Dús kincseket hoztam el néked,
s már élhetnénk nagy boldogan,
de nélküled üres az élet,
hát nem vettél túl komolyan.

Refrén:
Már nem dobban értem a szíved,
az én szívem rólad dalol.
Már nem várod vissza a híved,
és mást szeretsz már valahol.

Holnap megint hajóra szállok,
a szívemben nincs már remény,
és kóborló matrózzá válok,
kinek a szíve kemény.
Már nem vágyom gazdagságra,
a pénz többé nem érdekel!
Az én szívem nem lobban lángra,
hisz többé már nem érlek el.

Refrén2:
Már nem dobban értem a szíved,
az enyém is lassan kihűl.
Egy dalt dalol elárvult híved,
s a magány a vállamra ül.

Aranyosi Ervin © 2019-09-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva