Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…


Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…

Gyönyörű zöld a világunk,
élhetnénk hát szebben, jobban,
a magyarok fénylő sorsa
ott ragyog a csillagokban.
De csak együtt, összefogva,
lehet nemzet a magyar,
nem rettegve, nem nyafogva,
ha tudja, hogy mit akar!

Ha csak félve, megvezetve
éli nap-nap életét,
elfogadja más népeknek
reá mért ítéletét.
Önállókká kéne válnunk,
élni együtt, szabadon,
igazságunkat teremtve:
– Hadd fogjanak szavadon!

Csak a béke a megoldás,
háborúzni nincs okunk,
de a drága magyar földhöz,
csak is nekünk van jogunk!
Mindenhez, mi rajta termett,
a népünknek van joga,
de a magyar értékekre,
idegennek fáj foga!

Vissza kell hát végre venni,
amit eddig ellopott,
saját kézbe kéne vennünk
a jussunkhoz, a jogot!
Kiállni az igazunkért,
békésen teremteni!
Saját földünk sorsa felett,
nekünk kéne dönteni.

A magyarok fénylő sorsa,
ne csak szóbeszéd legyen,
kapjuk vissza, mi a miénk,
és ez boldoggá tegyen!
Legyen végre egy nemzetté
összetartón a magyar,
legyen sorsa újra fényes,
mert boldogulni akar!

Aranyosi Ervin © 2022-06-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Együtt


Aranyosi Ervin: Együtt

Házat építettem és te kibélelted,
szerető csodáddal szép fészekké tetted!
Szántottam, vetettem, s amit learattam,
étellé formáltad, s tőle jól lakhattam!

A munkám gyümölcsét kezed alá tettem,
gondoskodásodtól, boldogabbá lettem.
Mutattam a példát az új nemzedéknek,
s te ott voltál nekem végső menedéknek.

Gondoztad a kertet, gyermeket neveltél,
egy apró világot boldoggá szerettél.
Én adtam az erőt, te a szelídséget,
közösen formáltunk élő jövőképet!

Együtt így alkottunk szerető családot,
mely kezünk nyomától lett élhető, s áldott!
Külön nem ment volna, tehetetlen lennék,
s nagyon hiányozna a sok közös emlék.

Aranyosi Ervin © 2022.02.13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Képzeld el, higgy benne!


Aranyosi Ervin: Képzeld el, higgy benne!

Képzelj el egy nagy családot,
amely szeretettel áldott,
kik egymásért mind kiállnak
és mindent együtt csinálnak.
Mindent együtt és egymásért,
szebb jövőért, egy csodásért!
Lehetne ilyen egy nemzet,
kik múltjukból építkeznek!
Szép hagyományt újra élnek,
kikben eggyé lesz a lélek!
Együtt mennek, egy irányba,
szeretettől kapnak szárnyra,
teszik nap, mint nap a dolguk!
MAGuk teremtik a sorsuk!

Pártatlanul kéne élnünk,
egymással szépen beszélnünk,
segítséget, jó szót adva
olvadnánk a pillanatba!
Képzeld el és hátha látod,
az országnyi nagy családot,
akik végre összefognak,
boldogulnak, nem nyafognak.
Magyar nyelven, szép hazában,
élnek ősök igazában.
A magyarok Istenével,
mellyel hatalom nem ér fel!
Kiknek szóból épül képe,
MÁGusoknak ősi népe!

Jó lenne, ha hinnél benne,
s népünk újra naggyá lenne!
Itt az idő, tegyünk érte,
s többé ne omoljunk térdre!
Emelt fővel büszkén álljunk,
s miben hiszünk, azzá váljunk!
Lassan össze kéne gyűlni,
magyar nemzetgyűlést ülni!
Felemelnünk a koronát,
s rendeznünk az ország jogát!
Visszahozni ősi törvényt,
ami minket a bűntől véd!
Ezt adnánk az utókornak,
legyen boldogabb a holnap!

Aranyosi Ervin © 2021.12.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egyetlen út maradt!


Aranyosi Ervin: Egyetlen út maradt!

Leszakadt a híd mögöttünk,
megfordulni nem tudunk,
mostantól egy új irányba
vezethet csak az utunk!
Döntenünk kell a jövőnkről,
vagy majd mások döntenek,
s megígérik, életünkbe
mocskos löttyöt öntenek.

Valójában egy utunk van,
vagy elpusztul a világ!
Emberiség közös lelkén
élősködők foga rág.
Megmaradunk rabszolgának?
Még inkább azok leszünk?
Vagy teszünk az ősi módon,
s boldogulhat nemzetünk?

Eljött, ez az utolsó perc,
lépünk, vagy nem lesz tovább!
Egyesítjük lelkeinket,
vagy maradunk ostobák?
Lesz közünk a változáshoz,
vagy felettünk döntenek?
Gyógyulnunk kell, hisz a Földünk
és az ember mind beteg!

A félelem vírusával
fertőződött meg a lét!
A “megoldást”, az okozók
készen teszik le eléd?
Elhiszed a hazugságot,
s csörgeted a láncaid?
Vagy keresed a megoldást,
mi a lelkedben lakik?

Emberekké kéne válnunk,
tisztelni az életet,
legalább már annyit tudni,
mint egy újszülött gyerek!
Lélek szinten kapcsolódni,
felemelni másokat,
szívből jövő szeretettel
álmodni új álmokat!

Útjelző tábla előttünk,
e percben választhatunk,
most dönthetünk a jövőnkről,
hogy milyen választ adunk!
Mi alkotunk új világot?
Vagy hadd menjen így tovább?
Él-e ember majd a Földön,
teszünk magunkért csodát?

Nem lesz többé a világunk
olyan már, mint azelőtt!
Vagy teremtjük a jövőnket,
vagy kapunk egy szemfedőt!
Nekünk csak fel kéne állnunk,
s a sakktábla leborul,
technokrata vérszívóknak
örökre bealkonyul!

Ha maradunk kiszolgálók,
hát örökre elveszünk,
uralják a testünk, lelkünk,
rabbá teszik szellemünk!
Mi tudjuk a világunkat
emberibbé tenni csak,
szeretetre, emberségre
építve egy másikat.

Most uralhat a sötétség,
árnyék van a lelkeken,
széjjelhúz a szörnyű kétség,
a program embertelen!
Erőszakkal, háborúban
látjuk már, nem győzhetünk,
fényt vinni a nagyvilágba
úgy tudunk, ha szeretünk!

Szeretettel a tudásnak
magját szórjuk szerte szét!
Ébredezzen minden ember
és használja az eszét!
Ébredjen, ki élni nem fél,
aki gondolkodni mer!
Szeretni kell, okkal élni,
Földünk többet érdemel!

Tegyük jobbá a világot,
tőlünk legyen gazdagabb,
csak a szeretet emel fel,
csak ez az egy út marad!
Minden egyéb járhatatlan,
csak a pokolba vezet,
akkor válaszd azt az utat,
ha a horrort élvezed!

Ám, ha szebb jövőre vágynál,
s megóvnád családodat,
utódoknak jövőt adnál,
és nem adnád el magad,
érzéssel és békességgel,
nyújtsd hát ki a két kezed,
s látod majd, hogy szebb jövőbe,
csak egyetlen út vezet!

Ha majd egymást kézen fogva,
együtt, egyfelé megyünk,
új világot megalkotva
ismét emberré leszünk.
Az élethez mindenünk van,
amit csak elképzelünk,
építsünk a szeretetre,
s legyen több a lét velünk!

Aranyosi Ervin © 2021.11.29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A borongásnak vége


Aranyosi Ervin: A borongásnak vége

Borongva a mában,
vajon, mit teremtek?
Meglátom-e így is
az isteni rendet?
A világ szépségét
észre fogom venni?
Megkapom a választ,
vajon, mit kell tenni?

Rossz erőknek adom
az energiámat,
közben a lelkem is
dühtől egyre lázad?
Lám a sötét erők
egyre erősödnek,
én adok hatalmat
a pusztító ködnek?

De nem ez a dolgom,
kiragyognom kéne,
fénylő sugaraim
küldeni az égre,
hogy a Nap tükrözze
Földünkre a fényét,
megvilágosítva
a világ minden lényét.

Már nem is borongok,
azzal nem segítek,
inkább más lelkébe
álmot közvetítek,
mely rendet tesz végre,
jövőképet formál,
s erősebb a hazug,
gyilkos hatalomnál.

A szeretet fényét
küldöm ki magamból,
csodás fény-virága
nyíljon ki a magból!
Szirmait, magvait,
szórja szét a szélben,
s legyen fény-virággá
az emberek lelkében!

A borongás helyett
szívemben a hála,
Isten rám mosolyog,
s vendég vagyok nála!
Szeretet vízével
öntözgeti lelkem,
szeretet-virágom
növekedjen bennem!

Nem hagyom, hogy tovább
az anyag uraljon,
hitem és reményem
így kudarcot valljon!
Megosztom veletek
a titkot, mi éltet,
amit elrejtenek,
s ami miatt féltek!

Nincs a hatalomnak
akkora ereje,
mint a mi lelkünknek,
mit Isten öntött tele!
Csak a szeretetet
kellene használnunk,
igazi, értelmes
emberekké válnunk!

Ha – mi lelkünkben él –
az igazzá válna,
s szellemünk emberként
élni megpróbálna,
ha használni mernénk
isteni erőnket,
élhetővé tennénk
ránk váró jövőnket.

Hisz a sötét erők
oly kevesen vannak,
csak eszközeikkel
ránk könnyebben hatnak,
ám, ha csatlakozunk
mind a tiszta fényhez,
eltűnik az árnyék,
s mindenütt csak fény lesz!

Próbálj hát magadból
küldeni jóságot,
fényeddel emelve
a megtört világot!
Hiszem, ha majd fényünk
mind összeadódik,
a teljesség végre
egységbe rakódik.

Az igaz természet
minket fog szolgálni,
képesnek kell lennünk
részeivé válni!
Mi nem uralhatjuk,
nem tehetjük rabbá,
nem fokozhatjuk le
egy éltető darabbá!

Egyek vagyunk a világgal,
s nem szabad leválnunk,
magunkban a harmóniát
meg kéne találnunk,
majd egymásra hangolódva,
együtt, szebben élnünk,
s elhinni, hogy miértünk van,
s nincsen mitől félnünk.

Hétköznapi borongásunk
abba kell hát hagynunk,
rátalálni a jó útra,
amin kell haladnunk!
Felismerni, hogy jólétünk
önmagunkból árad,
és a lélek teremteni
soha el nem fárad.

Legyünk úrrá félelmünkön,
jó érzéssel teljünk,
hogy a világ napos felét
mindennap megleljük!
Ne borongjunk! Mosolyogjunk,
vidáman derüljünk,
a nyomasztó napok után,
csodás jövőt szüljünk!

Aranyosi Ervin © 2021-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Gyere haza!


Aranyosi Ervin: Gyere haza!

Gyere haza és itt nyisd ki a szádat,
itthon legyél és támogasd hazádat,
ne kintről mondd meg, mi lenne jobb nékünk,
ne oktass ki, mert mi e honban élünk!
Te lehetsz jó, távolba szakadt gyermek,
kit odakint vastagon megfizetnek,
ki messziről, csak kapott hírből tudja,
hogy mi van itt, ahogy a média hazudja.

Gyere haza és lásd az igazságot,
érezd a terhet, a honi valóságot,
itt élve kell kimondani a fájót,
s megélni létet, magyar szívünkbe vájót!
Jó lenne végre szabad magyarnak lenni,
magyar hazát, szabadon ünnepelni,
s hétköznapokban menni, s tenni érte,
büszke legyen megáldott nemzetére!

Gyere haza, mi tárt karokkal várunk,
megosztjuk veled kivívott szabadságunk,
csak el ne vedd hitünket, ami éltet,
élj itt velünk, most haza hívunk téged!
Hej magyarok, most szükség van reátok,
rajtatok is múlik szabad hazátok,
ez az a Föld, mely gazdag, s adni képes,
csak elfogyunk, magyarságunk nem népes!

Gyere haza és fogjunk össze együtt,
mutassuk meg, hogy hazánkat szeretjük,
mutassuk meg, hogy él a magyar nemzet,
mely Istenével egy új jövőt teremthet.
Az tűnjön el, ki miatt messze mentél,
legyen velünk egy felemelő, szent cél,
mely követi az ősök régi útját,
s az utódok, azt a tudást tanulják!

Gyere haza és segíts tisztán élni,
a magyar nyelvet használva, beszélni!
Felvirágoztatni szép magyar hazánkat,
s magyarnak lenni, úgy, ahogy az ránk hat!
Nem kell a pénzed, más gazdagságra vágyunk,
mindent megad a szeretett országunk,
csak vissza kéne őseinkhez térnünk,
s a tudásukban, igaz magyarként élnünk!

Aranyosi Ervin © 2021-06-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mit is kéne tennünk?


Aranyosi Ervin: Mit is kéne tennünk?

Mit is kéne tennünk, hogy életben maradjunk,
hogy gyermekeinknek élő jövőt adjunk?
Megtanítsuk őket őszintén szeretni,
s itt a földi létben jóemberré lenni!

Értéket teremtve járni a világban,
örömünket lelni élő fűben, fában,
megtartani mindazt, mit őseinktől kaptunk,
s büszkék lenni arra, hogy emberek maradtunk!

Hogy tovább adhassunk méltó emberséget,
hogy élő világunk ne érhessen véget,
ne fulladjunk bele a hétköznapokba,
s ne legyen hazugság létromboló bomba.

Újra kéne élnünk őseinknek álmát,
gondolkodva, vajon ők hogyan csinálták,
hogy egymás oldalán magyarként kiálltak
és utódaiknak is élhetőt kínáltak.

Együtt és egymásért, szeretettel, hittel,
jósággal megtöltött, jót akaró szívvel.
Hogy a magyar újra nagy nemzetté váljon,
s ősei útjára még visszataláljon.

Keresd a megoldást, ott él lelked mélyén,
ne vesszünk el a lét gáncsos meredélyén,
adjunk újra esélyt, hogy feltámadhassunk,
és a holnapunkra szándékosan hassunk!

Ne hagyjuk, hogy mások sorsunkat megírják,
ne menjünk utunkon, mint megvezetett birkák,
hiszen a magyar nép sokkal többre képes,
tegyük hát a dolgunk, ami esedékes!

Ébredezni kéne, múljon ez az álom,
s legyen végre béke ezen a világon!
Mit is kéne tenni, keresd a megoldást,
akarj jobbá válni, hogy jövődet jól lásd,
emeld fel a fejed, s használd büszkén nyelved,
ez segít majd téged önmagadra lelned!

Aranyosi Ervin © 2021-06-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fel kellene támadnunk!


Aranyosi Ervin: Fel kellene támadnunk!

Fel kellene támadnunk már,
érteni az életet!
De valahogy nem tanultunk,
s nem értjük, hogy mért lehet
ennyi embert megvezetni,
félelemben tartani,
hazugsággal riogatni.
Színt kellene vallani!

Nem változott szinte semmi
a kétezer év alatt,
ma is minden földi embert
birkasorban tartanak.
Elhitették mind a néppel,
hogy mi bűnösök vagyunk,
de véget ér a szenvedésünk,
amikor majd meghalunk.

Az örökös haldoklásból
lesz-e majd feltámadás?
Megtanulunk tán szeretni,
a szeretet, az adás!
Amíg kaparsz csak magadnak,
nem érted a lényeget!
Nem lehet pénzért megvenni
boldogságos életet!

Mért hangolnak egymás ellen?
Együtt erősek vagyunk!
Ha a lelkünk lenne fontos,
nem a káprázat agyunk!
Látnánk lelki szemeinkkel,
hogy mi a jó, mi a rossz,
nem hatna ránk érzelemmel,
nem győzne le a gonosz.

Jézus mutatta az utat,
s mi magára hagytuk őt!
Szemünk elől vesztettük
a Megváltót, a Teremtőt!
Őt keresztre feszítették,
és hittel feltámadott,
ám az ember nem követte,
mert hitetlen, agyhalott.

Nem is kéne megfeszülnünk,
hogy világunk szép legyen,
csak élni a természettel,
s hagyni, boldoggá tegyen!
Mert nincs szükség vezetőkre,
isten-emberek vagyunk!
Csak, ha egymást kézen fogjuk,
csakis akkor haladunk.

Nem szolgálja életünket
a túlfejlett technika,
nagyon bonyolult az élet,
s nem leljük, hol a hiba!
Elfelejtünk szívből adni,
elvész minden, ami szép.
az ember már szeretetre
nem használja a szívét.

Fel kellene már támadni,
élő halottak vagyunk,
felismerni, hogy rossz az út,
amin éppen haladunk!
Mint egy gépet programoznak,
kihalnak érzéseink.
Értelmetlen úgy a húsvét,
ha nem élünk hitünk szerint.

Aranyosi Ervin © 2021-04-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Amiért születtünk


Aranyosi Ervin: Amiért születtünk

Milyen egy igazi vendégváró asztal,
amely egy vendéget hosszasan marasztal?
Amihez jót enni a lelkek visszajárnak,
mert újabb ízeket, finomságot várnak.

Pont ilyen a bölcs is, a tudásnak kútja,
aki tudja merre visz az élet útja,
aki megmutatja, mitől szebb az élet,
hogy, aki jót teremt, gazdagabban élhet!

De, aki csak disznó, és magának kapar,
bár elérheti mind, mindazt, amit akar,
de majd később rájön, nem lesz boldog tőle,
ha nem ad jószívvel másoknak belőle.

Hisz a jó lelkeknek kevesebb is elég,
hiába is tesznek egy bőrönd pénzt eléd,
azt csak rövid távon tudod kiélvezni,
ha nem leszel képes osztozni, s jót tenni!

Ám a szeretetünk másképpen működik,
amikor szívünkbe jóérzés költözik,
mert ha másnak adsz is, bármilyen nagy zsákkal,
szíved újratelik szeretetmorzsákkal.

Figyeld meg, a mosoly, a szeretet magja,
kivirágzik abban, aki tőled kapja!
Jól esik a szívnek tükörképét látni,
szép szóval etetve gazdagabbá válni.

Talán ez hiányzik ebből a világból,
kevés az a lélek, mely lelkeket ápol.
Pénzével kérkedik és ural a gazdag,
egy egész világot félelem igazgat.

Kihűl a kedvesség, kimerül a jóság,
haragot, megvetést teremt a mohőság.
Lám, a sok jó ember szinte tehetetlen,
szemeket felnyitni ma már lehetetlen?

Együtt és egymásért. Ez lenne a lényeg!
Lelkünket ne adjuk el a hazug pénznek.
Egymásra figyeljünk, míg csak szívünk dobog,
szeretet fényétől lehessünk boldogok.

A szeretetlenség, a legnagyobb betegség,
ébredjetek már fel, végre látni tessék.
Félelem betegít, ezt kell megérteni,
mert a szeretetünk gyógyító, isteni!

Ölelés és mosoly, kedvesség a gyógyszer,
a szeretet magját a világban szórd el.
Locsold mások szívét a mosoly vízével,
lakass jól másokat az élet ízével!

Legyünk végre, újra szerethető lények,
gyúljanak szemünkben simogató fények.
Emeljük fel végre meggyötört világunk,
csupán szeretnünk kell, s egymásért kiállnunk!

Hadd tűnjön el végre Földünkről az átok,
hadd mondhassuk el, hogy: – Tiszta szívvel látok!
Legyünk jóemberek, méltón Istenünkhöz!
Szeretet legyen, mit a lét visszatükröz!

Öleljünk, nevessünk, táncoljunk csak bátran,
egymást felemelve a lét áramában.
Gyógyuljon a lélek, s vele végre testünk,
ez az igazi ok, miért leszülettünk!

Aranyosi Ervin © 2021-03-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva