Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Hon utáni vágy


Aranyosi Ervin: Hon utáni vágy

Messze jöttem szép hazámból,
bánat száll az út porából,
bús szememre nem jön álom,
a helyem itt nem találom,
haza kéne térnem!

Meggyalázták szép hazámat,
eloroztak kertet, házat,
lelkembe mart a gyalázat,
ezért minden ellen lázad,
haza kéne térnem!

Messzi földön nem szeretnek,
panaszkodom Istenemnek,
de úgy tűnik nem jött velem,
idegenben őt sem lelem,
haza kéne térnem!

Elvesztettem minden pénzem,
magam sehogyan sem érzem,
szívem könnyel összevérzem,
nem változik semmi, mégsem,
haza kéne térnem!

Megyek, megyek, csak csavargok,
jó szót itt már sosem hallok,
a föld is kilök magából,
elég volt a szolgaságból,
haza kéne térnem!

Otthon talán mégis élnék,
a magyar nyelv ősi érték,
honfitársakkal beszélnék,
hagyományba visszatérnék,
haza kéne térnem!

Elüldöztek, menekültem,
szolgasorba így kerültem,
elvesztettem magyarságom,
nincsen helyem a világon,
haza kéne térnem!

Áldj meg Isten, csak még egyszer,
engedj haza, s ott eressz el!
Hazám földjén engedj élni,
hogy ne legyen okom félni,
haza kéne térnem!

Társaimmal összefogva,
nem élek majd nyomorogva,
teszem, amit lelkem diktál,
hadd ne legyek többé itt már,
haza kéne térnem!

Jó Istenem engedj haza,
hozzád száll lelkem panasza,
testvéreim haza várnak,
kellhetek még a hazámnak,
haza kéne térnem!

Tegyük szebbé szép hazánkat,
tűnjön inkább a falánk had,
ki a magyart elüldözi,
messzi földre elküldözi,
haza kéne térnem!

Ott születtem, érte éltem,
szívet-lelket nem cseréltem,
magyar voltam, az maradok,
szép jussomtól távol vagyok,
haza kéne térnem!

Isten, adjál jogot nékünk,
magyar legyen a törvényünk,
idegen nép ne uraljon,
a nemzetünk ki ne haljon,
haza kéne térnem!

Megvan bennünk az alázat,
Isten áldd meg szép hazánkat,
mutass utat a magyarnak,
ne legyünk idegen gyarmat,
haza kéne térnünk!

Együtt, végre összefogva,
ősi törvényt visszahozva,
hazugságot eltörölve,
magyar könnyet letörölve,
vissza kéne térnünk!

Ha magyar vagy, légy hát magyar,
ki teszi, mit népe akar!
Nem nyomorog átok alatt,
egy cél vezet, szent akarat,
ha tudjuk, mit érünk!

Aranyosi Ervin © 2023-01-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Párkereső zokni


Aranyosi Ervin: Párkereső zokni

Keresed a párod?
Járod a világot?
Lelked másik felét,
sehol sem találod?
Ejnye-ejnye zokni,
meg lehet ezt szokni,
nem kell a sarokban
elbújva zokogni!

Járhatsz te is párban
ebben a világban,
a hozzád hasonlót
megtalálva másban.
Lelked másik felét,
küldi az ég eléd,
csak lásd meg a lelkét,
és csodáld: – Jaj, de szép!

Arra kell vigyáznod,
együtt maradjatok,
együtt létet élni,
mindig maradjon ok!
Mindig szépnek lássad,
akkor is, ha lyukas,
felé, te akkor is
megbecsülést mutass!

Ám ne varrd magadhoz,
soha ne tedd rabbá,
közös szép világban
válhasson szabaddá!
Akarja, hogy te is
ott légy mindig vele!
Ne haljon a lelke
a bánatba bele!

Keresd meg a párod,
akivel tudsz élni!
Akit sosem akarsz
másikra cserélni!
Aki boldoggá tesz,
kit boldoggá tehetsz,
ki képes szeretni,
s akit szívből szeretsz!

Aranyosi Ervin © 2022-11-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A vasárnap ajándék


Aranyosi Ervin: A vasárnap ajándék

A vasárnap attól ékes,
hogy ma minden lehetséges!
Mert ma együtt van a család,
– hogy figyelmét onthassa rád!
Nincs rohanás, nem vár munka,
van idő mindannyiunkra!
Közös élmény, közös játék:
minden vasárnap ajándék!

Aranyosi Ervin © 2022-10-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Egy barátság kezdete


Aranyosi Ervin: Egy barátság kezdete

Ismerkedünk, barátkozunk,
ez a helyzet új nekünk.
A másikat meg kell szoknunk,
mert együtt, így élhetünk.
Nem kell más, csak jóindulat,
– a vonzódás egyre nő.
Szeretettel, bizalommal
jó barátság köthető!

Aranyosi Ervin © 2022-09-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett.
Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…


Aranyosi Ervin: A magyarok fénylő sorsa…

Gyönyörű zöld a világunk,
élhetnénk hát szebben, jobban,
a magyarok fénylő sorsa
ott ragyog a csillagokban.
De csak együtt, összefogva,
lehet nemzet a magyar,
nem rettegve, nem nyafogva,
ha tudja, hogy mit akar!

Ha csak félve, megvezetve
éli nap-nap életét,
elfogadja más népeknek
reá mért ítéletét.
Önállókká kéne válnunk,
élni együtt, szabadon,
igazságunkat teremtve:
– Hadd fogjanak szavadon!

Csak a béke a megoldás,
háborúzni nincs okunk,
de a drága magyar földhöz,
csak is nekünk van jogunk!
Mindenhez, mi rajta termett,
a népünknek van joga,
de a magyar értékekre,
idegennek fáj foga!

Vissza kell hát végre venni,
amit eddig ellopott,
saját kézbe kéne vennünk
a jussunkhoz, a jogot!
Kiállni az igazunkért,
békésen teremteni!
Saját földünk sorsa felett,
nekünk kéne dönteni.

A magyarok fénylő sorsa,
ne csak szóbeszéd legyen,
kapjuk vissza, mi a miénk,
és ez boldoggá tegyen!
Legyen végre egy nemzetté
összetartón a magyar,
legyen sorsa újra fényes,
mert boldogulni akar!

Aranyosi Ervin © 2022-06-11.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?


Aranyosi Ervin: Hiábavalóság a valóság?

Talán tudatlannak kellene már lennem,
a hiábavalóság lázadozik bennem!
Alvó lelkek járnak szerte a világban,
tehetetlenségben, ócska hazugságban.
Múltunk összezúzták, jövőképünk nincsen,
keresnénk az utat, de nincs ki segítsen.
Álmokat kergetve mind-mind eltévedtünk,
sötétség visszhangja köszön vissza bennünk.
Nem tudjuk kik vagyunk, azt se, honnan jöttünk,
idegen hatalmak döntenek fölöttünk.
Reményünk elveszett, látva, hogy legyőztek,
magunkra húzhatjuk árva szemfedőnket.

Ha minden hazugság, akkor a lét csapda,
nem bízhatsz senkiben, csupán önmagadban?
Vagy tán magadban sem, ezért nem teremthetsz,
s nem találhatsz utat az isteni rendhez?
Kihalt a szeretet, ami van az látszat,
hagyták belekóstolj, aztán megaláztak.
Itt-ott ki tud nőni pár virág a földből,
apró remény szikrák a ködös jövőből.
Aztán elhervadnak, nincs kedved locsolni,
nincs mondanivalód, nincs is kihez szólni,
csak tengődsz a világ kietlen tengerén,
ócska ladikodba nem juthat be a fény.

Hiába a tudás, ha nem is használod,
ha megszületsz, tanulsz, s várod a halálod.
Ha tudatlanságot adsz az utókornak,
ahol a naptárban nincs tegnap, se holnap!
S lám, a mai napot is üresen hagyod,
csak saját szívedben tőrödet forgatod.
Elméd a tudással őrületbe kerget,
s nem érted, ha nincs bűn, mért kell vezekelned?
Tényleg, ilyen sorsot írtunk mi magunknak,
minden jótettünkért folyton belénk rúgnak?
Terelnek, mint birkát a vágóhíd felé,
s akad, aki ebben még örömét lelé?

Talán tudatlannak kéne tényleg lennem?
Vagy a tudásommal poklomat teremtem?
El kellene bújnom ebből a világból,
ha már elegem van a sok hazugságból?
Ti hogy vagytok vele, akik csendben tűrtök,
még most sem halljátok, fületeken ültök?
Jön a végítélet, tűnjetek el szépen,
olvadjatok porrá a pokol tüzében!
Hiszen itt a pokol, ebben az életben,
s várjuk, hogy a fátyol szemünkről lelebben,
s visszakapunk végre reményt, igazságot,
s élhetővé tesszük újra a világot!

Eljött, itt az idő, nincs már mire várni,
ne hagyjuk magunkat folyton megalázni!
Lépjél ki a sorból és tegyél magadért,
hiszen körülötted annyi sok magyar él,
ki MAG-nak született, s a kikelést várja,
napi harcaiban kanosszáját járja.
A keresztjét hordja, s nincsen ébredése,
s nem tudja félelme vajon tévedése?
Látod, hogy a világ így már tarthatatlan?
Rossz felé változik, s lassan lakhatatlan!
A lelkek nagy része meg van már vezetve,
félelemben szorong, mert nincsen szeretve.

Az ember, csordában, bús barommá válik,
húzza ezt az igát, akár mindhalálig.
Értelmetlen erők döntenek felette,
a saját értelmét, félelme megette.
De tán van még remény, pislákol a lángja,
hogy az ember célját újra megtalálja.
Nem kell az erőszak, lélekkel teremtsünk,
az élet dallama visszhangozzon bennünk!
Piciben kezdjük el, mint elvetett magok:
– Szélnek ellenállok, kihajtok, maradok!
Keresek oly társat, aki szabad lenne,
közös lét reményét megláthatom benne!

Apró közösségek, hadd jöjjenek létre,
és nem kell vezető, ne álljon az élre!
Alulról és együtt tudunk nagyra nőni,
együtt és egymásért, a jövővel törődni!
Mindent megtermelni, egymással megosztva,
nem a hasznot lesni, s nem pályázni posztra!
Fel kell élesztenünk a szeretet-lángot,
csak így menthetjük meg ezt a szép világot!
Mert a tudományból nem virágzik élet,
az önző gazdagság zsoldos-nyakörvvé lett!
A pénz lett a póráz, fizetett eb nyakán,
egy technokrata kor, elfajult hajnalán…

A valóságunkat nem kéne temetnünk,
csupán visszalépnünk, a jóba visszamennünk!
Lerázni magunkról a félelem láncát,
hatalom ördöge, ne járhassa táncát!
Ne pusztítson tovább, legyen saját helyünk,
ahol hazugságtól nem zúg majd a fejünk!
Ahol közösségben, egymást felemelve,
újra visszatérhet az élet értelme.
Ahol van jövőkép, ahol élet terem,
ahol nincsen kolonc, az élő emberen.
Csak teszi a dolgát, együtt, összefogva,
s nem csak sorsát szidja sírva, haldokolva!

Ne legyen az élet hiábavalóság,
hol a hazugságot az emberbe oltják,
hol kreált betegség rémít egy világot,
ahol mint a magot, szórnak hazugságot!
Távoli hatalom ne uraljon többet,
ne érezzük tovább éltünket börtönnek!
Kövessük a példát, mit régmúltunk adott,
s legyünk újra eggyé, nemzetté, Magyarok!
Ha mind visszatérünk a régi mederbe,
élhetjük a létet, egymást ünnepelve!

Aranyosi Ervin © 2022.03.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Együtt


Aranyosi Ervin: Együtt

Házat építettem és te kibélelted,
szerető csodáddal szép fészekké tetted!
Szántottam, vetettem, s amit learattam,
étellé formáltad, s tőle jól lakhattam!

A munkám gyümölcsét kezed alá tettem,
gondoskodásodtól, boldogabbá lettem.
Mutattam a példát az új nemzedéknek,
s te ott voltál nekem végső menedéknek.

Gondoztad a kertet, gyermeket neveltél,
egy apró világot boldoggá szerettél.
Én adtam az erőt, te a szelídséget,
közösen formáltunk élő jövőképet!

Együtt így alkottunk szerető családot,
mely kezünk nyomától lett élhető, s áldott!
Külön nem ment volna, tehetetlen lennék,
s nagyon hiányozna a sok közös emlék.

Aranyosi Ervin © 2022.02.13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Képzeld el, higgy benne!


Aranyosi Ervin: Képzeld el, higgy benne!

Képzelj el egy nagy családot,
amely szeretettel áldott,
kik egymásért mind kiállnak
és mindent együtt csinálnak.
Mindent együtt és egymásért,
szebb jövőért, egy csodásért!
Lehetne ilyen egy nemzet,
kik múltjukból építkeznek!
Szép hagyományt újra élnek,
kikben eggyé lesz a lélek!
Együtt mennek, egy irányba,
szeretettől kapnak szárnyra,
teszik nap, mint nap a dolguk!
MAGuk teremtik a sorsuk!

Pártatlanul kéne élnünk,
egymással szépen beszélnünk,
segítséget, jó szót adva
olvadnánk a pillanatba!
Képzeld el és hátha látod,
az országnyi nagy családot,
akik végre összefognak,
boldogulnak, nem nyafognak.
Magyar nyelven, szép hazában,
élnek ősök igazában.
A magyarok Istenével,
mellyel hatalom nem ér fel!
Kiknek szóból épül képe,
MÁGusoknak ősi népe!

Jó lenne, ha hinnél benne,
s népünk újra naggyá lenne!
Itt az idő, tegyünk érte,
s többé ne omoljunk térdre!
Emelt fővel büszkén álljunk,
s miben hiszünk, azzá váljunk!
Lassan össze kéne gyűlni,
magyar nemzetgyűlést ülni!
Felemelnünk a koronát,
s rendeznünk az ország jogát!
Visszahozni ősi törvényt,
ami minket a bűntől véd!
Ezt adnánk az utókornak,
legyen boldogabb a holnap!

Aranyosi Ervin © 2021.12.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Egyetlen út maradt!


Aranyosi Ervin: Egyetlen út maradt!

Leszakadt a híd mögöttünk,
megfordulni nem tudunk,
mostantól egy új irányba
vezethet csak az utunk!
Döntenünk kell a jövőnkről,
vagy majd mások döntenek,
s megígérik, életünkbe
mocskos löttyöt öntenek.

Valójában egy utunk van,
vagy elpusztul a világ!
Emberiség közös lelkén
élősködők foga rág.
Megmaradunk rabszolgának?
Még inkább azok leszünk?
Vagy teszünk az ősi módon,
s boldogulhat nemzetünk?

Eljött, ez az utolsó perc,
lépünk, vagy nem lesz tovább!
Egyesítjük lelkeinket,
vagy maradunk ostobák?
Lesz közünk a változáshoz,
vagy felettünk döntenek?
Gyógyulnunk kell, hisz a Földünk
és az ember mind beteg!

A félelem vírusával
fertőződött meg a lét!
A “megoldást”, az okozók
készen teszik le eléd?
Elhiszed a hazugságot,
s csörgeted a láncaid?
Vagy keresed a megoldást,
mi a lelkedben lakik?

Emberekké kéne válnunk,
tisztelni az életet,
legalább már annyit tudni,
mint egy újszülött gyerek!
Lélek szinten kapcsolódni,
felemelni másokat,
szívből jövő szeretettel
álmodni új álmokat!

Útjelző tábla előttünk,
e percben választhatunk,
most dönthetünk a jövőnkről,
hogy milyen választ adunk!
Mi alkotunk új világot?
Vagy hadd menjen így tovább?
Él-e ember majd a Földön,
teszünk magunkért csodát?

Nem lesz többé a világunk
olyan már, mint azelőtt!
Vagy teremtjük a jövőnket,
vagy kapunk egy szemfedőt!
Nekünk csak fel kéne állnunk,
s a sakktábla leborul,
technokrata vérszívóknak
örökre bealkonyul!

Ha maradunk kiszolgálók,
hát örökre elveszünk,
uralják a testünk, lelkünk,
rabbá teszik szellemünk!
Mi tudjuk a világunkat
emberibbé tenni csak,
szeretetre, emberségre
építve egy másikat.

Most uralhat a sötétség,
árnyék van a lelkeken,
széjjelhúz a szörnyű kétség,
a program embertelen!
Erőszakkal, háborúban
látjuk már, nem győzhetünk,
fényt vinni a nagyvilágba
úgy tudunk, ha szeretünk!

Szeretettel a tudásnak
magját szórjuk szerte szét!
Ébredezzen minden ember
és használja az eszét!
Ébredjen, ki élni nem fél,
aki gondolkodni mer!
Szeretni kell, okkal élni,
Földünk többet érdemel!

Tegyük jobbá a világot,
tőlünk legyen gazdagabb,
csak a szeretet emel fel,
csak ez az egy út marad!
Minden egyéb járhatatlan,
csak a pokolba vezet,
akkor válaszd azt az utat,
ha a horrort élvezed!

Ám, ha szebb jövőre vágynál,
s megóvnád családodat,
utódoknak jövőt adnál,
és nem adnád el magad,
érzéssel és békességgel,
nyújtsd hát ki a két kezed,
s látod majd, hogy szebb jövőbe,
csak egyetlen út vezet!

Ha majd egymást kézen fogva,
együtt, egyfelé megyünk,
új világot megalkotva
ismét emberré leszünk.
Az élethez mindenünk van,
amit csak elképzelünk,
építsünk a szeretetre,
s legyen több a lét velünk!

Aranyosi Ervin © 2021.11.29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A borongásnak vége


Aranyosi Ervin: A borongásnak vége

Borongva a mában,
vajon, mit teremtek?
Meglátom-e így is
az isteni rendet?
A világ szépségét
észre fogom venni?
Megkapom a választ,
vajon, mit kell tenni?

Rossz erőknek adom
az energiámat,
közben a lelkem is
dühtől egyre lázad?
Lám a sötét erők
egyre erősödnek,
én adok hatalmat
a pusztító ködnek?

De nem ez a dolgom,
kiragyognom kéne,
fénylő sugaraim
küldeni az égre,
hogy a Nap tükrözze
Földünkre a fényét,
megvilágosítva
a világ minden lényét.

Már nem is borongok,
azzal nem segítek,
inkább más lelkébe
álmot közvetítek,
mely rendet tesz végre,
jövőképet formál,
s erősebb a hazug,
gyilkos hatalomnál.

A szeretet fényét
küldöm ki magamból,
csodás fény-virága
nyíljon ki a magból!
Szirmait, magvait,
szórja szét a szélben,
s legyen fény-virággá
az emberek lelkében!

A borongás helyett
szívemben a hála,
Isten rám mosolyog,
s vendég vagyok nála!
Szeretet vízével
öntözgeti lelkem,
szeretet-virágom
növekedjen bennem!

Nem hagyom, hogy tovább
az anyag uraljon,
hitem és reményem
így kudarcot valljon!
Megosztom veletek
a titkot, mi éltet,
amit elrejtenek,
s ami miatt féltek!

Nincs a hatalomnak
akkora ereje,
mint a mi lelkünknek,
mit Isten öntött tele!
Csak a szeretetet
kellene használnunk,
igazi, értelmes
emberekké válnunk!

Ha – mi lelkünkben él –
az igazzá válna,
s szellemünk emberként
élni megpróbálna,
ha használni mernénk
isteni erőnket,
élhetővé tennénk
ránk váró jövőnket.

Hisz a sötét erők
oly kevesen vannak,
csak eszközeikkel
ránk könnyebben hatnak,
ám, ha csatlakozunk
mind a tiszta fényhez,
eltűnik az árnyék,
s mindenütt csak fény lesz!

Próbálj hát magadból
küldeni jóságot,
fényeddel emelve
a megtört világot!
Hiszem, ha majd fényünk
mind összeadódik,
a teljesség végre
egységbe rakódik.

Az igaz természet
minket fog szolgálni,
képesnek kell lennünk
részeivé válni!
Mi nem uralhatjuk,
nem tehetjük rabbá,
nem fokozhatjuk le
egy éltető darabbá!

Egyek vagyunk a világgal,
s nem szabad leválnunk,
magunkban a harmóniát
meg kéne találnunk,
majd egymásra hangolódva,
együtt, szebben élnünk,
s elhinni, hogy miértünk van,
s nincsen mitől félnünk.

Hétköznapi borongásunk
abba kell hát hagynunk,
rátalálni a jó útra,
amin kell haladnunk!
Felismerni, hogy jólétünk
önmagunkból árad,
és a lélek teremteni
soha el nem fárad.

Legyünk úrrá félelmünkön,
jó érzéssel teljünk,
hogy a világ napos felét
mindennap megleljük!
Ne borongjunk! Mosolyogjunk,
vidáman derüljünk,
a nyomasztó napok után,
csodás jövőt szüljünk!

Aranyosi Ervin © 2021-07-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva