Aranyosi Ervin: Nincs halál!

Aranyosi Ervin: Nincs halál!

Nincsen halál, nincsen halál!
Síromban senki sem talál,
csupán levetett gúnya az,
amely felett kinő a gaz,
vagy kő takarja testemet,
de az a kő el nem temet,
bár külső képem ott hagyom,
maradhat ott a kincs, vagyon,
de az mi voltam egykor én,
nem marad itt a Földtekén.

A test csak külső burkolat,
magától nem fut, nem szalad,
nem érez, sír, sosem nevet,
az élőt többé nem leled.
Bizony, a lélek él tovább,
emléket őriz, száz csodát,
amit megélnem lehetett,
bennem maradt a szeretet.
Eldobtam ócska testemet,
mert szétszakadt, mert elrepedt…

Sosincsen vége, hidd csak el!
Születünk, s majd, ha menni kell,
már másvilágban ébredünk,
s hány új élet lesz még velünk?
De tudd, hogy ez benne a szép,
az ember éli életét,
s minden új nappal gazdagabb,
kincse az új tapasztalat,
s minden remény, minden öröm,
ami átvisz a fénykörön!

Nincs elmúlás, nincs pusztulás!
Szeretet, jóság és tudás
a lelkünkben mind megmarad,
s a lélek vagy csak te magad!
A lelked a te koffered,
belepakolsz és megy veled,
s minden élettel több leszel,
s mindig, amikor jót teszel,
mert visszajut, mert visszatér,
amit adsz, azt kapsz mindazért!

Életeken viszed tovább,
játszhatsz gonoszt és ostobát,
de jól vigyázz, visszakapod,
jobban jársz ha a jót adod.
Használd inkább a szívedet,
s szeress mindenkit, kit lehet.
Érzéseid vezessenek,
s engedd, hogy még szeressenek!
Mert minden jó visszatalál,
mert nincs halál, nincsen halál!

Aranyosi Ervin © 2017-11-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva