Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A csertetői sortűz áldozatainak emlékére


Aranyosi Ervin:
A csertetői sortűz áldozatainak emlékére

Gazdasági válság kínzott egy világot,
a bányászok sorsa sosem volt megáldott.
Kemény életüket veszély fenyegette,
tüdejüket szénpor, felfalta, megette.
Mégis tették dolguk, s családjuknak éltek,
dolgoztak keményen, sohasem henyéltek.
Ám a világválság ráült a világra,
s a világpiacon csökkent a szén ára.

Osztrák tulajdonos uralta a bányát,
s nem hagyta apadni pénzutáni vágyát,
így hát csökkentette a bányászok bérét,
sokkal kevesebbért szívta az ők vérét.
Harminc százalékkal csökkent a kereset,
a megélhetéshez szükséges keveset
is elapasztották rút, pökhendi módon.
Akinek nem tetszik, az csak morgolódjon!

Ugyanannyi munka, kisebb fizetésért,
más munka meg nem volt, tűrték hát az éhbért,
Sok, komoly baleset is járt a munkával,
s ki törődött akkor, az ottmaradt családdal.
A szomorú helyzet nem javult, csak romlott,
a napi betevő is okozott már gondot.
Így hát a mecseki szénbányáknak mélyén,
éhségsztrájkba kezdtek, más eszköz nem lévén.

Odalenn a mélyben bányászok éheztek,
bányász-történetek meséjébe kezdtek,
s együtt ábrándoztak élhetőbb világról,
amit a kapzsiság nem öl meg, nem gátol.
Bányatulajdonost ez nem érdekelte,
nem törődött velük, kérésük lenyelte,
s nem reagált reá, s nem akart tárgyalni,
a bányát messziről könnyű volt uralni.

A fekete emberek a felszínre jöttek,
mint a munka végén, csak összeverődtek,
feketén, szenesen így neki indultak,
a méltatlanságtól voltak oly feldúltak.
Bányakapítányság volt célja útjuknak,
hátha tulajdonost ott elérni tudnak.
Nem volt vezetőjük, nem volt hangadójuk,
csak rengeteg terhük, mérhetetlen gondjuk.

Kerestek valakit, aki képes lehet,
elmondani majd a jogos kéréseket,
legalább a régit hátha visszakapnák,
hiányzó pénzüket, bár újra láthatnák.
Menet közben aztán a család jött eléjük
gyermekeik, s velük bányászfeleségük,
hozzájuk csapódtak, szóval erőt adtak,
majd lemorzsolódva, lassan lemaradtak.

Így ért fel a csapat lassan Csertetőhöz.
a reájuk váró három bősz csendőrhöz,
kiknek a puskája már csőre volt töltve,
erőszak gúnyája szívükben felöltve.
Eldördültek akkor az első lövések,
melyek a tömegbe sikolyokat véstek,
menekült a vétlen, ki, amerre látott,
tárgyalások nélkül vesztettek világot.

A helyszínen három halott bányász maradt,
rájuk emlékezünk most az ünnep alatt.
Nevük Faitig Imre, na meg Keller János,
és Hegedűs Mihály, mindhárom családos.
Sok szeretett árvát hagytak maguk mögött,
haláluk miatt még az anyaföld is nyögött,
hiszen a hatalom mindig kegyetlen volt,
nem tisztelt életet! Nézd meg a jelenkort!

A termelés aztán folytatódott tovább,
Félelemben éltek, nem várhattak csodát.
Az elkeseredettség csak nőtt a szívekben,
elképzelni nehéz, hogy kell élni szebben.
Rendszerváltás kellett, s az állam megszerezte,
magyar bányáinkat birtokába vette.
Emlékezzünk rájuk, értelmetlen haltak,
mert emberhez méltón, csak élni akartak!

Aranyosi Ervin © 2022.02.24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A Pozsonyi csata emlékére (907.)

Aranyosi Ervin: A Pozsonyi csata emlékére (907.)

Volt egyszer egy csata,
a Magyarok ellen.
Soká nem találtuk
a történelemben.
Nem dicsőítették,
rútul elhallgatták,
száműzték előlünk
népuraló “gazdák”!

Épp hogy hazatértünk
ősi, szép hazánkba,
s elakartak űzni,
vissza Ázsiába,
vagy épp kiirtani
tán a teljes népet,
hisz ez volt kiróva,
ez volt az ítélet.

Ám hőseink mellett
a jó Isten állott,
és a büszke népünk
hősökkel megáldott,
kik a túlerővel
bátran szembeszálltak,
s hozzá elmés tervet,
csellel fabrikáltak.

Ezért van még hazánk,
s benne büszke népünk,
s lehet történetünk
méltó büszkeségünk.
Emlékezzünk rájuk,
nagy harcosainkra,
kiknek nevét Urunk
a szívünkbe írta.

Hiszen legyőzték ők,
a nagy frank sereget,
tőlük tanulhatunk
szép honszeretetet!
Többszörös túlerő,
vízen, szárazföldön
zúdult nemzetünkre,
hogy derékba törjön.

Ám, mi mégis győztünk,
vállalva nagy árat,
az utókor előtt
méltó példa állhat.
Igaz vezetőink
életüket adták,
vitézségben hűen
az ellent meghaladták!

Emlékezzünk rájuk,
drága őseinkre,
vérük büszkeséggel
ömlött földjeinkre.
S mutatták a magyar
mi mindenre képes,
túlerő ellen is
győzni lehetséges.

Árpád három fia
életét vesztette
-Tarhos, Üllő, s Jutas-
mondj imát felette.
Megvédték honunkat,
éltették reményünk,
büszkeséggel nézzen
rájuk vissza népünk!

Mert ma is él hazánk,
benne él a nemzet,
Kárpát-medencében
gyökeret eresztett.
Ám, sose feledjük
őseinknek tettét,
kik jövőnknek magját
egykor elvetették!

Aranyosi Ervin © 2020-07-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva