Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Ne dobd el!


Aranyosi Ervin: Ne dobd el!

Hogy működik? Szemet – szemért!
Mit kapsz majd a szemetedért?
Világodban, ha visszanézed,
egyre több lesz a szeméthegy!
S ne hidd, hogy ahhoz van jogod,
hogy ami nem kell, eldobod!
Előbb-utóbb szemét leszel,
s téged visznek szemétre el.

Válogass ki, amit lehet,
ne növeld a szemét hegyet!
Használható némely anyag?
Azt tedd külön, ne légy hanyag.
Ésszel élj és ne pazarolj,
eldobottért le kell hajolj!
Azon járjon folyton eszed,
kihalsz, hogyha nem így teszed.

Egészséged fogja bánni,
s ha mindenhol lomot látni,
belefullad a világod,
s vele saját sírod ásod.
Mit hagysz így az utókorra,
mikor ők jönnek majd sorra?
Egy haldokló természetet?
Bűzt és mocskot, enyészetet?

Ne más szedje a szemeted,
jobb ha figyelsz, hová teszed!
Figyelj jól a tárolásra,
ezt a gondot ne bízd másra!
Hidd el, jövőnk akkor lehet,
ha óvjuk a környezetet,
nem szórjuk szét szemetünket,
tisztítsuk meg szép Földünket!

Aranyosi Ervin © 2019-05-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Rozoga ház

Festmény: Nógrádi Katalin – NOSZTALGIA

Aranyosi Ervin: Rozoga ház

Mennyi kincs és mennyi érték van itt a vén falak között?
Még szebb napokat látott egykor, de lakója elköltözött.
Rég voltak benne boldog évek, éltek itt boldog emberek,
s a vén ház most, megrogyadozva, az elszállt időn elmereng.
Látott születést – éltek benne – volt gazdagság, és volt nyomor,
– volt fényűzés és nagy mulatság – de mára megkopott, s komor.
Mesélhetne szép szerelemről, és őriz sötét titkokat,
s a vén cserép is beereszt már, mikor az ég is sírogat.

Egyik felét már nem használják, üres az ól, s a pajta is,
a padláson nincs széna, szalma, üresen kong, s a hang hamis…
Elmondaná, mi mindent látott, minek volt szem-, s fültanúja,
görnyedten hajlik gerendája, s a múltba bámul a mulya.
Tégláiban még ma is élnek, s elmondaná, ha lenne kinek!
Mire valók a szép emlékek, ha titkuk nem kell senkinek?
Elöl még ma is laknak benne, de hálni járnak csak bele,
a többit marja az enyészet, nem is törődnek már vele.

Mára a gaz is körbefonta, virágos kertje rég kihalt,
Nincs aki táncot ropna benne, s énekelné a régi dalt.
Máshová költözött az élet, megélni itt már oly nehéz,
városban talál menedéket, aki még hetyke, tettrekész.
Hiába veszi körbe birtok, ha azt senki sem műveli,
szobáin szél rohan keresztül, s hozott porral szórja teli.
Ácsorog még, jövőt remélve, akit így sorsa megaláz.
Omladozón néz fel az égre, a hitét vesztve ez a ház…

Aranyosi Ervin © 2018-11-24.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Festmény: Forgóné Vera

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Elmúlt a nyár, a Nap vére a fákra folyt.
Zöld színük bebarnult, vörösre fakult.
Millió levél még éli azt az álmot,
de lassacskán elalszik a nem túl régi múlt.

Madárdal emlékét őrzik a szívükben
és a tiszavirág röpke ünnepét.
Bronzzá aszalódó levelek peregnek,
s szállnak a szél hátán lengén szerteszét.

Lám, egy pillanatra megáll minden élet,
és az elmúlásnak hírén elmereng.
A Nap megfakultan bámulja az égről,
s lassan, álmodozón tovább ténfereg.

Csónakok a vízen lágyan ringatóznak,
nyári kalandvágyuk szálkásan kopott.
Tán új tavaszt várnak – csendben, elmerülve –
ami a folyóra életet hozott…

Partokat övező fáink elpihennek,
erőt kell gyűjteni, míg itt lesz a tél!
Felkészül a világ az újjászületésre,
s majd akkor feléled minden, ami él.

Lassan az enyészet veszi át uralmát,
elgyengül a világ, pislákol a fény.
Csak a szívek mélyén, s magok belsejében,
éli túl a telet a teremtő remény!

Aranyosi Ervin © 2018-11-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva