Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Medve monológ


Aranyosi Ervin: Medve monológ

Nem igaz, ti reggeliztek?
Nektek ez megadatott?
Adhatnátok nekem is már
pár jóízű falatot!

Én is szeretem a mézet,
de a méhek nem adnak,
azt üzenték, virágnektárt
szedjek inkább magamnak.

A szamóca még nem érik.
még nincsen az erdőben,
ha a medve nem “zabálna”,
nem lenne jó erőben.

Kínáljatok reggelivel,
most még csak innét lesem,
ne kelljen már elkullognom
az erdőbe éhesen!

Aranyosi Ervin © 2020-05-17.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ima a Madarak Urához

Fotó: Vehofsics Erzsébet Zsóka

Aranyosi Ervin: Ima a Madarak Urához

Imádkozom, imádkozom
Madarak Urához,
hidd el Uram, imádságom
nem embert utánoz!
Kérlek Uram, éltess minket,
óvd meg az erdőnket,
hadd végezzük általad nyert
földi teendőnket!

Mert az ember nem jó gazda,
fáinkat kivágja,
a szemetét szerteszórja,
s jövőjét sem látja.
Városai terjeszkednek
madarak kárára,
s olyan vak, hogy nem is látja,
mi ennek az ára!

Eltűnnek az élőlények,
lakóhelyünk gyérül,
kérlek Uram, tégy valamit,
hívlak segítségül!
Imádkozom, fohászkodom,
a szemeit nyisd fel!
Ő is bele fog pusztulni
a sok szerzett kinccsel!

Aranyosi Ervin © 2019-12-16.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

Aranyosi Ervin: Hogyan lett a fiúból állatorvos?

A faluban élt egy fiú,
nem volt undok, nem volt hiú,
csak nem tudott nyugton ülni,
tanulásban elmerülni.

Inkább csavarogni vágyott,
felfedezni a világot,
új dolgokat megismerni,
a falun túlt felfedezni.

Néha bizony vitte lába,
s nem mindig az iskolába,
hanem ki a természetbe,
az útját másfelé vette.

Gyakran ment ki az erdőbe,
sokkal vidámabb lett tőle,
ezért el is szökött párszor,
messze ment az iskolától.

Erdőt, mezőt mind bejárta,
de szülője hazavárta,
ezért haza is tért este,
lakóhelyét megkereste.

Olykor, olykor megbüntették,
de ő nem bánta meg tettét,
ment, amerre szíve vitte,
– ez a dolga – ő ezt hitte.

Megismerni a világot,
amit addig még nem látott.
Mindennek okára lelni,
mit, miért kell elviselni?

Hogyan működik az élet,
miből eredt és mivé lett?
Kérdésekre választ kapni,
kihívásra választ adni.

Írni, olvasni már tudott,
számoláson is túljutott,
a többi meg neki nem kell,
hisz örömöt bennük nem lel.

Képzelete másfelé szállt,
a világnak más felén járt,
ő csak követni akarta,
az iskola csak zavarta.

Kis tudós akart ő lenni,
saját feje után menni,
tapasztalni ezer csodát.
Hát otthagyta az iskolát.

Figyelte a természetet,
az éledő szép életet.
Rügyfakadást, fű növését,
a világnak élő részét.

Hol rovart, hol gombát nézett,
s megjegyezte az egészet,
egy füzetbe mind leírta,
ahogy tollal írni bírta.

Madarak hangját hallgatta,
ő is dalt dúdolt alatta.
Néha fészkekhez felmászott,
de bele nem kotorászott.

Fiókák életét leste,
amíg el nem jött az este,
akkor haza vitte lába,
s másnap sem ment iskolába.

Figyelt nyulat, lesett őzet,
de ha útjába állt kőzet,
azt is mind, mind megcsodálta,
mindet fontosnak találta.

Történt aztán egyik este,
mikor az útját kereste,
hazafelé indult éppen,
és megállt a faluszélen.

Ott egy kedves kis ház állott,
körülötte udvart látott,
arrébb volt egy veteményes,
s látszott gazdája erényes.

Szépen művelt kicsi kert volt,
és a növényekkel telt sort,
karók jelölték meg sorban,
zöldségekkel dús csoportban.

Az udvarban Anyót látott,
ki etetett pár jószágot.
Tyúkok, csibék ott lebzseltek,
szórt magokat szedegettek.

Kacsák, pulykák, és gyöngytyúkok,
liba, de galamb is volt ott,
mind, mind együtt vacsoráztak,
nénével kukoricáztak.

Senki nem maradt ott éhen,
volt élelem nyáron, s télen.
A fiú figyelte őket,
a kicsiket, a szülőket.

Kutya, macska, disznó, tehén,
nem tolongott egymás fején,
mindnek ki jutott a jóból,
ételből és kedves szóból.

A fiú csak nézte, nézte,
amit látott, megigézte,
hisz az anyó olyan boldog,
örömmel végzi a dolgot.

Ez aztán a csodás élet,
nincs megbántás, nincs ítélet,
csak kedvesség, s harmónia,
s nincs is miért aggódnia.

De ez sajnos másképp nem megy,
ehhez tudást kell szerezned,
ki kell járnod iskoládat,
kiélni a tudásvágyad.

Ott a tudás összegyűjtve,
s ha jól figyelsz a betűkre,
mire felnősz mindent tudhatsz,
vágyaiddal messze juthatsz!

Belőled még lehet orvos,
aki gyógytudományt hordoz,
aki gyógyít, aki szeretet,
aki másokkal jót tehet.

S lehetsz állatok doktora,
akit megbecsül a kora,
aki segít, ahol baj van,
kiben jóra ott a hajlam!

Így is tett hát ez a legény,
hajtotta a cél, a remény.
Büszkén járt az iskolába,
nem pont úgy mint kiskorában.

Tanítás után meg persze,
kijárt ő a természetbe,
s mindent leírt, amit látott,
könyvbe véste a világot.

Az anyóhoz gyakran elment,
segített neki, ha kellett,
meg ismert ott sok állatot,
orvosukká így válhatott.

Végül egyetemet végzett.
Kezeléshez mindhez értett,
mert, mit kellett megtanulta,
naphosszat a könyvet bújta.

Állatorvos lett belőle,
csupa jót hallunk felőle.
Valóra vált minden álma,
s jó hogy járt az iskolába!

Aranyosi Ervin © 2019.02.20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A medve imája


Aranyosi Ervin: A medve imája

Imádkozom jó Istenem,
hogy az erdőt hagyd meg nekem!
Ha a tél végére érünk,
maradjon még menedékünk!
Maradjon még helyünk élni
és ne kelljen attól félni,
hogy kivágják mind a fákat!
Hová költözzön az állat,
ha eltűnik élőhelye?
Legalább te törődj vele!

Hadd ne legyek hajléktalan,
ott élünk, hol elég fa van.
Csak az ember telhetetlen,
jól lakatni lehetetlen.
Itt mi – látod? – mind megférünk,
törvényeid szerint élünk,
Ok nélkül senkit sem bántunk,
természetnek sosem ártunk.
Csak az ember pusztít mindent,
jó Istenem, ments meg minket!

Ide hordja a szemetet,
lövöldözni, azt is szeret.
Minket üldöz a golyója,
mert nincsen sütni valója!
Vagyis élelme az akad,
mégis gyilkolja a vadat!
Nem éhségből, kedvtelésből,
kiverhetnéd a fejéből.
Hagyja már az erdőt élni,
ne kelljen itt többé félni!

Aranyosi Ervin © 2019-01-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Süni az úton


Aranyosi Ervin: Süni az úton

Baktatok az országúton,
talán eltévedtem?
Száguldoznak fémdobozok,
elmennek felettem.
Átérek a túlsó partra,
megúszom a sétát?
Remélem az autósok
nem bennem látnak prédát!
Vezessetek óvatosan,
mert én gyalog járok,
tőletek egy kis figyelmet
és megértést várok!
Ez itt régen erdő volt még,
hol állatok éltek.
Az utat az erdőnkön át
ti építettétek!
Legyetek ránk tekintettel,
hiszen mi is élünk,
átjutni a túloldalra muszáj,
de mi félünk!

Aranyosi Ervin © 2018-11-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Búcsút int a nyár


Aranyosi Ervin: Búcsút int a nyár

Itt az idő, a nyarunk most búcsút int,
s helyére lép a színes ősz megint.
Ősz a nyártól annyi gyümölcsöt kapott,
mit széjjeloszt, hogy megőrizze a Napot.

A nap rövid. Az éjszaka nyakára hág,
Színbe fordul köröttünk a nagyvilág,
tompítja azt reggel még a szürke köd,
mely szétfolyt az ábrándozó fák között.

De ránk kacsintgat még az őszi Nap heve,
és nyakon önt a síró felhők lágy leve.
A jókedvünket felkapja a kósza szél,
cserébe még elmúlt szép nyárról mesél.

Eljött az ősz, az erdő ügyes piktora,
színesre vált zöld levelek dísz-sora.
Emlékeztet, hogy az élet-kör forog,
dicsérik hát a verselő  szép sorok.

Naptár szerint ez a harmadik negyed,
reád pirít, most már komolyan vegyed!
Az elmúlást hiteti el – lám – velünk,
pedig csak egy új álomra ébredünk.

Nincs elmúlás, nincs vég, na és nincs halál,
az élet múlik, s új útjára rátalál.
Jön majd a tél, mikor végre megpihen,
de meg nem hal, csak elalszik, azt hiszem…

Aranyosi Ervin © 2018-09-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: Dacos Hercegnő

Volt egyszer egy hercegnő,
ki dacolt a világgal,
szembeszegült mindenkivel,
szívében a lánggal.
Baj csak az volt, a dac miatt
nem szerette senki.
Ő pedig a viharral is
szembe akart menni!

Így az emberek kerülték,
kitértek előle,
együttérző viselkedést
nem várhattak tőle.
A világon mindent jobban
tudott bárki másnál!
Nem is próbálkozott sosem
mástól tanulásnál.

A király és a királynő
egy darabig tűrték,
megoldásként lányuk ellen
a levet összeszűrték.
Kitalálták, mennie kell,
járjon be világot,
hadd tanuljon alázatot,
és egyéb tudást ott!

Felmálházták hát a lovát,
és útnak engedték,
fájó szívvel messze küldték,
bár nagyon szerették.
Öreg szolgát adtak mellé,
útján elkísérje,
kiszolgálja és ha baj van,
épségét megvédje!

Ez a szolga egy mágus volt,
még ha nem is látszott,
egyszerűen öltözködött,
csak szolgának játszott.
Ráhagyott a hercegnőre
minden, amit mondott,
engedte, hogy hadd csináljon
magából bolondot.

Elindultak és estére
fogadóhoz értek.
Ha ott voltak, éjszakára
azonnal betértek.
A hercegnő szokás szerint
adott ki parancsot:
– Hozzanak a vendéglősök
tíz érett narancsot.

Mert ő éppen megkívánta,
hát azt akart enni,
ám a környéken nem termett,
nem volt hát mit tenni.
A fogadós sajnálkozott.
A hercegnő tombolt,
mérgében a fogadóban
tőrt, zúzott és rombolt.

Azután meg nagy mérgesen
felült a lovára,
s elindult az éjszakába.
Aztán nem sokára
sötét erdő állta útját,
ahová az ember,
besétálni, által menni,
könnyű szívvel nem mer!

A szolgája csak követte,
nem szolgált tanáccsal,
mert nem akart szembeszállni
a dacoló lánnyal.
Léptettek hát át az erdőn,
s közben, mint harangok,
innen-onnan hallatszottak
félelmetes hangok!

– Fordulj vissza! Fordulj vissza!
Különben megbánod!
Ha az úton tovább haladsz
itt leled halálod!
De a hercegnő nem bánta,
dacolt a veszéllyel.
Fényes szemek villogtak rá
körben szerte-széjjel.

A lovak már ágaskodtak,
nyerítettek, sírtak,
a vándorok a hátukon
ülni alig bírtak.
Aztán lángok gyulladtak fel
fák ágain körben,
és a leány megláthatta
magát egy tükörben.

Leugrott a ló hátáról,
– szörnyű dühöt érzett –
Élő tükörképhez futott,
s a szemébe nézett.
A vállánál megragadta,
rúgni, tépni kezdte,
ám ugyanazt kapta vissza,
ez volt hát a veszte.

Minden ütést, minden bántást
önmagán is érzett,
átérezte, hogy tettével
elő mit idézett.
Visszakapta minden szavát,
millió gúny érte,
tükörmása minden dacát,
ugyanúgy rámérte.

Harcoltak kifulladásig,
sikítottak, fájtak,
és a végén összeestek,
ájultakká váltak.
A háttérből nyugodt szívvel
nézte ezt a szolga,
valójában a varázslás
volt a mágus dolga.

Másnap reggel a hercegnő
meggyötörten ébredt,
fájdalmasan izzó szeme
a mágusra tévedt.
– Tudsz-e nekem válaszolni
mi történt az éjjel?
Akaratom szörnyű súlyát
ki törhette széjjel?

– Felség, nem történt itt semmi,
önmagad bántottad,
szörnyű dacod magad ellen
szembefordítottad!
Talán érzed, hogy mit okoz
másokban a bántás,
s talán láttad, hogy mennyire
megbántónak lát más!

El kellene gondolkodnod,
mikor dac vezérel,
milyen érzés, amikor mást
ez az érzés ér el!
Jó lenne tán megtanulni,
hogyan is bánj mással,
átérezni, hogy a tetted
hogy van rá hatással!

A hercegnő megváltozott,
kedveskedni kezdett,
mosolyával felvidított,
s ez volt csak a kezdet!
Igyekezett jóvá tenni
korábbi hibáit,
remélve, hogy szerethető
hercegnővé válik…

Aranyosi Ervin © 2017-12-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A téli róka

Szitár Éva festménye

Aranyosi Ervin: A téli róka

Milyen is egy téli róka,
hátán bunda, és paróka
pompázik a feje búbján,
így jár a rét havas útján.

Párja is van, kivel játsszon,
együtt ürgére vadásszon,
kieszeljen ezer tréfát,
hogy húst egyen, sose répát!

Sokkal inkább azon mulat,
hogy csalja tőrbe a nyulat,
hogyan lesz a nyúlból étel,
aki nem lehet kivétel!

Mert a róka oly furfangos,
hogy az erdő tőle hangos,
hogy nem járhatsz túl az eszén.
Na, itt véget ért a mesém…

 Aranyosi Ervin © 2017-11-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ősz van


Aranyosi Ervin: Ősz van

Ősz van, hűvös idő,
didergős a reggel.
Nem is találkozunk
víg madársereggel.

Mogorva a kedvünk,
a lelkünk is fázik.
Felhők mögött a Nap,
s a Föld könnyben ázik.

Ám az erdő, az szép,
újra kivirágzott,
színes levél formál
ezernyi virágot.

A szélnek nem tetszik,
nagyját leszaggatja!
Gyászinduló lenne,
a szarvasbőgés hangja?

Én nem így gondolom,
inkább jövőt ígér,
hogy egyszer véget ér,
az a közeli tél.

Ha a tél közeleg,
tavasz jár nyomában.
A jövő csírája
itt ébred a mában!

Aranyosi Ervin © 2017-09-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Korai vendég


Aranyosi Ervin: Korai vendég

Reggel van, reggel van, ébredezni kéne!
Itt az első vendég, erdő éhes lénye.
Ha volna számomra  némi finom étel,
én korgó gyomorral, biztos nem mennék el!
Jöhet méz, vagy málna, egy kis áfonyával,
de mit is beszélek az üres konyhával?
Éhes a pocakom, már hangosan korog,
üvegajtótokon  már  a szemem kopog!
Légy jó házigazda, lássál már vendégül!
Örülj, asztalodnál ma mackó vendég ül!

Aranyosi Ervin © 2017-09-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva