Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A magány poklán égve

Aranyosi Ervin: A magány poklán égve

Aranyosi Ervin: A magány poklán égve

Halld már,
csendesen sír a gitár,
fájdalmas halk szava szól,
a szívem felzakatol.

Hold száll,
tünékeny reménysugár,
fekete felleg alól,
a múltunk árnyaiból.

Hol vársz?
Hová is sodort a lét,
álmaink szakítva szét,
hallgatom szívem neszét.

Hol jársz?
Lépteid nem hallhatók,
álmaid nem láthatók,
hazug szó téphette szét.

Refrén:
Szép szavakkal a szívedbe
szerelmet csiholtam,
én is lángra gyúltam,
fénylő fáklya voltam.
Álmok mentén, a mindenségben,
minden jót ígértem,
a szívedhez értem,
kissé meg is égtem.

Elmúlt!
Eldobtad szép szívemet,
nem tudtam élni veled,
nincs kérdés, nincs felelet!

Rám hullt!
Mindenütt köd vesz körül,
a lelkem börtönben ül,
nem súgod már nevemet.

Álom!
Elhalkult már a gitár,
érző szív nincs, ami vár,
a magány bilincsbe zár.

Emlék,
álmomból kúszik elő,
két kar, mely átölelő,
de többé nincs, aki vár…

Refrén:
Szép szavakkal a szívedbe
szerelmet csiholtam,
én is lángra gyúltam,
fénylő fáklya voltam.
Álmok mentén, a mindenségben,
minden jót ígértem,
a szívedhez értem,
kissé meg is égtem.
Végül aztán a magány poklát
magamnak ítéltem,
nélküled csak szomjan haltam,
s végül porrá égtem.
Végül.
Porrá égtem.
Végül.
Porrá égtem.

Aranyosi Ervin © 2019-10-15.
A vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt engedélyezett.

Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 23. rész

könyvtündér2Aranyosi Ervin: A könyv tündére 23. rész

Elballagott a nap,
lesétált az égről.
Hallani szeretnék
újra a meséről.

Rohantam hát hozzád,
drága könyvtündérem,
remélve, hogy a mai
meséd még elérem.

Nem csalódtam most sem,
mert most folytatódik,
meghallgatni újabb
kedves alkalom adódik.

A mai mesém már
a tündéremről szól,
az első pár sora
lassabban araszol.

De tudom, a mese
biztos el nem téved,
s lám a könyv tündére,
emlékekbe réved.

Vándorból lett király
lett az apukája,
a tündérkirálylány
meg az anyukája.

Szép Tündérországban
jól mentek a dolgok,
szeretet a kincsük
és mindenki boldog.

Így telik az idő,
és a kis tündérlány
varázslatot tanul,
s nevelkedik példán.

A jóság fészket ver
gyönyörű szívében,
és ez nem is marad
többé észrevétlen.

Tündérekkel tanul,
tündérek közt táncol,
tündér a mestere,
ki, ha téved, rászól.

Vidámság, szeretet
veszi körbe-körbe,
s örömmel néz bele
bármilyen tükörbe.

Elszállnak napjai,
elmúlnak az évek.
Egy nap, séta közben
egy  mély kúthoz téved.

Úgy, mint a nagynénjét,
a kút őt is csalja,
titkát megfejteni,
ismerni akarja.

Hát a kút aljára
ő is csak lemászott
és ahogy körülnéz,
egy vasajtót látott.

Lassan, óvatosan
lenyomta kilincsét,
talán itt találja
képzelete kincsét.

Kinyílt a vasajtó,
hát belépett rajta,
s alagutat látott,
mely világos fajta.

Az alagút szélén
fáklyafény lobogott,
a kíváncsi lánynak
ez úticélt adott.

Így hát neki vágott,
s csak akkor csalódott,
mikor a vasajtó
döngve becsapódott.

Próbált visszamenni,
s nem talált kilincset,
így csak egy irányban
kereshet ma kincset.

Elindult az alagútban,
kísérte fáklyafény,
egy társa volt útja során,
az erőt adó remény.

Hosszú, keskeny útja végén
egy terembe érkezett,
az olvasót megzavarja
itt a jó emlékezett.

A kis tündért banya várta,
ki nagynénjét egykoron,
egy ördögi rossz teremtés,
aki nem is volt rokon.

A kis tündér nem ismerte
a boszorkány varázslót,
ki nagynénjét eltüntette.
Ez egy szörnyű varázs volt.

És azóta Tündérhonban
nem tud róla senki se.
Volt is érte sírás-rívás,
imádkozás, szent mise.

A mesének mára vége,
holnap innen folytatom,
Álomország kapujában,
valóságom otthagyom!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva