Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Éhező szívek farkasai


Aranyosi Ervin: Éhező szívek farkasai

Eljön a tél, s a világra
az a sok hó rászakad.
Az emberek feldíszítik
kívülről a házakat.

Égők gyúlnak utak mentén,
csillogón és fényesen,
csillagokkal telik a Föld
s fontos is, hogy szép legyen!

Kirakat lesz a világunk,
a gazdagság látható,
fényfüzérek pislogása,
fényjátéka várható.

És az emberek szívében?
Ott is kigyullad a fény?
Nem láthatják, hogy ott bujkál,
s néha éhezik egy lény.

Ő a szeretet farkasa,
és a jóra éhezik,
az emberek nem is tudják,
azt, hogy ott bent létezik.

Persze, néha-néha érzik,
amikor fáj a szívük,
mikor elvész a reményük,
s köddé válik a hitük.

Ezt a farkast szeretettel,
megetetni kellene,
ne a gyomra korgásától
kapjon szárnyra a zene.

Szeretetet kéne adni,
a világba szórni szét!
Megetetni szép szívünket,
ápolni a másikét!

Könnyű lenne jóllakatni
szívünk éhes farkasát.
Szeretetet kéne adni,
nem csak fénylő maskarát.

Sokkal szebb, ha a szem csillog,
és a szívünk felragyog,
ha az emberek szívében
jól laknak a farkasok!

Aranyosi Ervin © 2018-10-31.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Farkas-ima


Aranyosi Ervin: Farkas-ima

Ó hold, Te látod odafentről,
hogy nem ártunk mi senkinek!
Bűnünk csak annyi, élni vágyunk,
ó mondd, lelkünk ki menti meg?
Nem állunk be a birkasorba,
s a pásztor üldöz mindezért,
s bár Ő rabolja le a nyájat,
a vád, mint bűnöst, minket ért.
Ó hold, Te látod odafentről,
ki nyájat vezet, mind csaló!
Hová menjen, ki nem hódol be,
s nem lesz rabszolga, mint a ló?

Aranyosi Ervin © 2017-11-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Farkasbunda

Fotó: Ádám Korinna

Fotó: Ádám Korinna

Aranyosi Ervin: Farkasbunda

Kell a téli bunda, ilyen nagy hidegben,
amikor nem hordtam, én is dideregtem.
Ilyenkor felveszem, vastagabbra váltok,
otthon sorban állnak bundák, nagy kabátok…
Á, nem, – csak vicceltem – én csak úgy növesztem,
sajnos a szép bundám okozhatja vesztem,
amikor az ember tőlem megkívánja,
mert olyan kedve van, erre hajtja vágya.
Nem is értem, miért nem növeszt sajátot,
vegyen példát rólunk! Szőrménk télre váltott.
Vedléssel levesszük, amikor majd nem kell,
így álljuk a sarat hideggel, meleggel.
Ő is növeszthetne szép bundát magára,
persze e tudásnak is megvan az ára.
Ám a farkasbunda, farkason mutat jól,
hát ne húzd magadra, óva intlek attól.
Ez csak nekem áll jól, jó lenne, ha tudnád,
csak viseld nyugodtan te is saját bundád!

Aranyosi Ervin © 2016-12-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az olvasás hasznos…

piroska
Aranyosi Ervin: Az olvasás hasznos…

Kis Piroska elment erdőbe olvasni,
– piros sapka fején, a hajában masni –
csinos kosarában mezei virágok,
s a nagyi ebédje, s egyéb finomságok.
Ám azt már Piroska rég elfelejtette…
S amikor a könyvét estére letette,
nem furdalta lelkét mai napi tette,
hogy a nagymamáját még meg sem etette…

…a farkassal!

Aranyosi Ervin © 2016-06-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa

aranyosi_ervin-a_farkas_es_a_feher_rozsa
Aranyosi Ervin: A farkas és a fehér rózsa
(ismeretlen szerző meséje nyomán)

Honnan került oda? Senki nem tudhatta!
Ám egyszer csak ott volt, lám, az Istenadta.
Egy gyönyörű rózsa, tisztán, hófehéren,
a tisztás közepén, pázsit-puha réten.
Egy gyönyörű virág, semmiből teremve.
A farkas volt az, ki rögtön észrevette,
s gondolta: – Milyen szép, óh, mennyire kecses,
csodálatos példány, szinte tökéletes.

 S jött a többi állat, ők is felfedezték,
lassan körbejárták, de nemigen szerették:
– Milyen kis egyszerű – mondta rá a páva
– színtelen, pórias, nincs jól eltalálva!
– Olyan közönséges – mondta a keselyű
– csupa szomorúság, se vígság, se derű!
Az öreg, csúf madár lenézően mondta,
kopaszsága virult, ahogy rikácsolta:
– Nézzétek, hogy néz ki, nem szégyelli magát?
Nem elég a látvány, érzitek a szagát?

Farkas a fák közül figyelte csak őket,
a gúnyolódókat, az incselkedőket.
– Mind ilyenek vagytok – gondolta magában
– nem értékelitek a csodát a világban.
Nem veszítek észre a kecsest, a szépet,
nem viselitek el, lám, a szerénységet.
Féltek mind a világ szép tükrébe nézni,
nem hagyva lelketek széptől megigézni.

 Megjött a vaddisznó, megjelent a róka,
s képét a medve is végül odatolta,
s mindnek volt rossz szava a szegény rózsára,
gúnyesőben ázott, bizony, szegény pára.
– Hát ez meg micsoda? – fanyalgott a róka
– ily rondát nem láttam születésem óta!
És mit keres pont itt? Ki engedte ide?
Azt hiszi magáról, lesz neki irigye?
S horkant a vaddisznó – Csúnya és útban van!
Csak kerülgethetjük minden pillanatban. –
S lám a szegény rózsa fejét lehajtotta,
a bánat a szívét búval borította.
A szirmai közül, mintha könnycsepp lenne,
vízcsepp hullt a földre, bánatként peregve.
És a farkas nézte, s gondolta magában:
– Nem veszitek észre, hogy sír fájdalmában?
Miért kell bántani, minden rossz szót érez.
A gúny összepiszkít, mindent összevérez.

– Nem tudom szeretni – dörmögte a medve,
s nyúlt a rózsa felé – legyen letépkedve!
Le is hajolt hozzá, kitépje a “csúnyát”,
ám, ekkor egy tövis megszúrta az ujját.
Nézzétek csak mit tett! – s mutatta a mancsát,
s kimondta a harag halálos parancsát:
– Ki kell ezt irtani, mert szörnyen veszélyes,
tapossuk a földbe, most már esedékes! –
Vaddisznó rárontott, megtaposva testét,
és a többi tapsolt, nagy boldogan lesték,
ahogy azt, ki más volt, tán szebb, mint a többi,
nem hagyták már tovább fényben tündökölni!

 És a farkas nézte, s üvölteni vágyott:
– Elpusztították e gyönge, kis virágot!
Csak, mert más volt mint ők, különleges lélek!
Mert, ami szokatlan, attól egyként félnek?!
S mikor azok később elhagyták a rétet,
a halott rózsához még közelebb lépett,
a megölt virágot lassan felemelte,
gyengéden, kímélve a szájába vette,
s elügetett véle, saját odújához,
szerény, titkot rejtő, árva hajlékához.
Egy kis gödröt kapart, majd belefektette,
egy szép imádságot mondott el felette.
– Isten veled rózsa, nem érdemeltek meg,
hiába virultál, nemigen szerettek…
Miközben temette, sírt érte a lelke,
mintha önmagából egy részt eltemetne.

Másnap szomorúan, egy új napra ébredt,
hajlékát elhagyta, s aztán nagyot nézett.
Nem hitt a szemének, lám csak csoda várta,
mitől álmos szemét még nagyobbra tárta.
Mert a fehér rózsa, ott pompázott szépen,
ahová temette, háza közelében,
Oly csodálatos volt, milyet még nem látott,
rajta harmatcseppek formáltak gyémántot,
szirmain csillogtak a reggeli fényben,
ámulatot keltve a farkas szívében.
A farkas csak állt ott, némán, meghatottan,
egy isteni csoda vált valóra ottan.
Most történt először vele életében,
hogy sírt, s örömkönnyek gyűltek a szemében.

 Lám, az együttérzés, mily csodára képes.
Örömökre lelni, mindig lehetséges.
Ha nem csordaösztön, s nem érdek szabályoz,
ha nem igazodsz a többség „igazához”.
Mikor engeded, hogy a szíved vezessen,
hagyod, hogy önzetlen másokat szeressen,
akkor csoda érhet, mikor nem is várod,
így teremt a vágyad csodás, szebb világot!

Aranyosi Ervin © 2015-05-28.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

Forrás, ahol az Interneten a mese többek között megtalálható:
www.asztralfeny.hu
www.thesecret.hu
https://m2.facebook.com/aquariuskincsei

By

Aranyosi Ervin: Birka-mese

aranyosi_ervin-birka-mese
Aranyosi Ervin: Birka-mese

Egy hazában lakott a szarka, s a birka.
A birka dolgozott, ahogyan csak bírta.
A szarka figyelte, honnan lesz a pénze,
hogy a falatot a szájából kinézze.

Ígért neki fűt fát, – csodás füvű rétet.
farkastól megvédi, hogy ne legyen sértett.
Cserébe annyit kért, hogy élelmet hozzon,
dolga végeztével majd neki adózzon.

S lám a birka hitte, hogy a szarka képes
megóvni a nyájat, így hát a mellékest,
nem raktárba hordta, a szarkának adta,
magától a luxust könnyen megtagadta.

Úgy hitte fontosabb szerényebben élni,
mindent odaadott, csak ne kelljen félni.
Ám, ne hidd a szarka ennyivel beérte,
eledele után a gyapját is kérte.

Mikor szegény birka, mindet odaadta,
jött a szörnyű farkas, s torkát átharapta.
Van-e tanulsága ennek a mesének?
Hát csak azoknak van, kik birkasorban élnek.

Csak hát kényelmesebb jó birkának lenni,
mert, ha gondolkozol, nem fognak szeretni!
De ez csak egy dogma, s pont a szarka írta,
s azóta hiszi el minden kerge birka…

Aranyosi Ervin © 2013-07-05.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A farkas dala

Mindig csapatban, falkában vadászom.
Erős vagyok, és tudatos, nagyon.
Éjszakánként a hegytetőre mászom,
s panaszomat a holdnak ordítom.
– Nem az vagyok, akinek hisztek engem,
meséknek gyűlölt, gonosz ordasa.
Mi összetartunk, – él a csapatszellem,
– nem lennénk sose, farkasnak “farkasa”.
Nem értem hát, miért utáltok minket.
Nem ártunk másnak, ha nincsen rá okunk.
Nem tűrjük meg az ellenségeinket.
S jellemtelent, mi sosem pártolunk.
Falkán belül mi mindig szépen élünk.
Szívünk szeret, bár lelkünk nyugtalan.
Összefogunk, mert együtt többet érünk.
s holnapunk mégis oly bizonytalan.

By

Aranyosi Ervin: A farkas


Ma élő kutyáink vadon élő őse,
de a rossz híréről nem tehet még Ő se.
Annyi rosszat írtak róla a mesékben,
amit minden gyermek elhitt róla szépen.
Nem is nagyon van már szerte e hazában.
Állatkertben él pár, mint virág a vázában.
Egykor pedig itt is falka-számra éltek,
a falkavezértől a többiek féltek.
Fontos volt a rangsor, a vezér vezetett,
zsákmányból először, ezért Ő ehetett.
Tudjuk, hogy húsevő, ragadozó állat,
de az emberekre ok nélkül nem támadt.
Ritkán előfordult, az hogy embert öltek,
ám az ember sajnos túl sok farkast ölt meg.
Ezért erdeinkben nem honos már régen,
egyszer volt, de már nincs, – úgy mint a mesékben!