Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Őrizzük a fényt!


Aranyosi Ervin: Őrizzük a fényt!

Nem a hó,
nem a hideg,
ami bántja a szívet,
a sorra kihűlt lelkeket,
ma mond ki menti meg?

Nem a fagy,
nem a sötét,
nem a kínnal teli lét,
az álmainkat nem a tegnap
árnya tépi szét!

Refrén:
Hát őrizzük a fényt,
és álmodjunk nagyot,
éltessük reményeinkkel
az élő holnapot!
A hófelhők mögött,
a napunk ott ragyog,
nem hűlhet ki a végtelen,
legyünk bátran nagyok!

Hadd hulljon a hó,
hadd fújjon csak a szél,
a vándor addig képes menni,
amíg csak remél.

De kell, hogy felemelj,
egy mélyben csüggedőt,
ne adjuk fel a vágyainkat
céljaink előtt!

Refrén:
Hát őrizzük a fényt,
és álmodjunk nagyot,
éltessük reményeinkkel
az élő holnapot!
A hófelhők mögött,
a napunk ott ragyog,
nem hűlhet ki a végtelen,
legyünk bátran nagyok!

Hát őrizzük a fényt,
legyen végre szebb világ!
De tudnod kell, hogy egyek vagyunk
szükségünk van rád!
Hát őrizzük a fényt,
a reménynek élni kell!
Hát fogjunk össze
és világunk új életre kel!

Aranyosi Ervin © 2018-12-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem fáj a szeretet

Aranyosi Ervin: Nem fáj a szeretet

Nem fáj a szeretet, csupán a hiánya.
Az az emberiség félve őrzött vágya:
Szeretetet adni, szeretetet kapni,
mindig fényben élve, szeretve maradni!

Nem kéne mást tennünk, végre felébredni,
egymásra gondolni, tiszta fényben lenni.
Karácsony szellemét elhozni a Földre,
élni, feltámadni, szeretni örökre!

Egymásra figyelve őrizni a lángot,
szívvel díszíteni a ma még bús világot!
Mosolyt varázsolni arcokra fényével,
jót tenni naponta minden élő lénnyel.

Álmodni egymásért alkotó világot,
milyet Teremtőnk álmaiban látott.
Hiszen azért lettünk érzővé teremtve,
éljünk világunkat őszintén szeretve.

Jó lenne, ha hinnéd, szebb lehet az élet,
rossznak és közönynek szeretet vet véget!
Hisz ahol fényt gyújtunk eltűnik a sötét,
tegyünk szeretettel élhetőbb jövőnkért.

Fel kell támasztanunk kihalt szeretetünk,
s boldog lesz a szívünk, ha mind-mind szeretünk!
Tudom, tanulnunk kell őszintén szeretni,
jó szándék kell hozzá, jobb emberré lenni!

Ezért ébresztgetem naponta szíved,
mert míg van körötted bús, könnyes tekintet,
addig sok dolgunk van, az élet se fájjon,
szeretetlen szív is a fénybe találjon!

Nem fáj a szeretet, hisz jó adni, kapni,
mások szép szívében mély nyomokat hagyni!
Közel a karácsony, szeretetről szóljon,
egymásnak a sok szív szépet válaszoljon!

Aranyosi Ervin © 2018-12-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A szeretet nem fáj…


Aranyosi Ervin: A szeretet nem fáj…

Sokan gondolják úgy, hogy fáj a szeretet,
pedig az sose fáj, hisz szíveket etet.
Ami igazán fáj, az a magányosság,
mikor csak árnyék van és nincs világosság.

A szeretet nem fáj, csak ha nem szeretnek,
ebből kéne mindig több az embereknek!
Fáj az elvesztése egy szeretett lénynek,
mert, kik itt maradnak keserűbben élnek.

Csak a szeretet az, ami mindent gyógyít,
nem találsz a Földön boldogítóbb gyógyírt.
Minden fájdalomra fel lehetne írni,
amikor szeretnek, nincsen okunk sírni!

Szeress hát amíg élsz, ne legyen más dolgod,
hisz a szerető szív önmagától boldog,
és ha viszonozzák, hát annál szebb nincsen,
szeress, a lelkedet ne tartsd rossz bilincsben.

A szeretet éltet őrizd hát a lángot,
kérlek, szeresd jobbá az elárvult világot.
Ápolj, vidíts lelket, holnapot ígérve,
boldog lesz a lelked, rájössz, hogy megérte!

A világ egy tükör, saját lelkünk tükre,
kölcsönös hatással van az életünkre.
Mikor képessé válsz tiszta szívből adni,
a világ lép feléd, s vissza fogod kapni.

Adj hát szeretetet, s érezd jobban magad,
és minél többet adsz, benned még több marad!
Győzd le a fájdalmat a szereteteddel,
ettől leszel boldog, szerethető ember!

Aranyosi Ervin © 2018-12-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Festmény: Forgóné Vera

Aranyosi Ervin: Elalszanak a Tisza fái

Elmúlt a nyár, a Nap vére a fákra folyt.
Zöld színük bebarnult, vörösre fakult.
Millió levél még éli azt az álmot,
de lassacskán elalszik a nem túl régi múlt.

Madárdal emlékét őrzik a szívükben
és a tiszavirág röpke ünnepét.
Bronzzá aszalódó levelek peregnek,
s szállnak a szél hátán lengén szerteszét.

Lám, egy pillanatra megáll minden élet,
és az elmúlásnak hírén elmereng.
A Nap megfakultan bámulja az égről,
s lassan, álmodozón tovább ténfereg.

Csónakok a vízen lágyan ringatóznak,
nyári kalandvágyuk szálkásan kopott.
Tán új tavaszt várnak – csendben, elmerülve –
ami a folyóra életet hozott…

Partokat övező fáink elpihennek,
erőt kell gyűjteni, míg itt lesz a tél!
Felkészül a világ az újjászületésre,
s majd akkor feléled minden, ami él.

Lassan az enyészet veszi át uralmát,
elgyengül a világ, pislákol a fény.
Csak a szívek mélyén, s magok belsejében,
éli túl a telet a teremtő remény!

Aranyosi Ervin © 2018-11-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Holdfényes romantika

Aranyló est – Nógrádi Katalin festménye

Aranyosi Ervin: Holdfényes romantika

A Hold csillogó aranyát csorgatja a Földre,
Naptól lopott kincseit szórja tündökölve.
Festőművész lenne tán? Kontúroz, árnyékol,
színnel telít feketét, s előcsal árnyékból?

Éji lámpást tart talán? Láss az éjszakában?
Ne feküdj le aludni, maradj még a mában!
Élvezd még ki a csodát, mit a fény varázsol,
hadd gyulladjon meg szíved, fénye parazsától.

És ha nem vagy egyedül, gyújtson szép szerelmet,
érezzétek, angyalok lágyan felemelnek.
Tánc kezdődik, csodaszép, s benne holdfény árad,
átkarolja szívetek, megnyitva a zárat.

Ott árad a szerelem, kettőtökkel táncol,
égben száll a lelketek, s egy szonáta átszól.
Dallamában lüktetés, a Hold ragyogása,
a pislogó csillagok fényjáték varázsa.

Ez az élmény megmarad, szétterül palástja,
a Hold lépked csak tovább, s boldog, aki látja!
Bokrok őrzik és a fák a holdfényes estet,
így öltött a szerelem kettőtök közt testet…

Aranyosi Ervin © 2018-10-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Borongva a világ baján


Aranyosi Ervin: Borongva a világ baján

Írtam már verset, több ezret, sok százat,
amelyben lelkem a világ ellen lázadt.
Annyi a kérdés és nincs rá magyarázat,
hogy hová tűnt az emberi alázat.

Egymásért kéne csak jót cselekedni,
a másik lelkét magasra felemelni,
és fentről nézni együtt a nagy világra,
egy szebb jövőre, egy jobb holnapra vágyva.

DE együtt kéne, egymással összefogva,
közösen lelkesedve, nem sírva, nyafogva,
hiszen a lélek, ha hagyod, jót teremt,
s elhozza végül a vágyott végtelent.

A Földünk annyi kinccsel van megáldva,
s boldoggá válnánk egymást megkínálva,
juthatna a jóból mindig, mindenkinek,
vajon a világ ezt, miért nem érti meg?

Mért harácsol megannyi gazdag ember?
S mért nem telik el sosem a sikerrel,
mért vágyik többre, mint amit megkapott,
miért takarja el más elöl a Napot?

Miért nem áll le, ki kincseiben dúskál,
ha vizet inna, mit merített a kútnál,
tovább mért iszik, ha már nem szomjazik?
Önző szomjúsága miből táplálkozik?

Nem esne jól, ha mást is megitatna?
A kút vizéből egy másiknak is adna?
Nem esne jól? Nem örülne a lelke,
ha végre ebben jó érzésre lelne?

Tolvajok, rablók uralják a világot,
s teremtenek éhséget, szolgaságot.
Mitől lett vajon a világ birtokuk?
Mitől lett nékik minden felett joguk?

Az Univerzum napról-napra tágul,
s a gazdagsága mind miénk igazából,
s mindnek az élőt kellene szolgálni,
a Földnek édenkertté kéne válni!

Az ember mögött pusztulás virágzik,
s ki együtt érez, a szeme könnyben ázik,
hisz nem kellene nagy erőlködés,
csak a jóhoz, a jószándék kevés!

A kapzsiság csúf ördögöt teremtett,
s az nem hagyott helyet a szeretetnek,
s ma már minden a démonit szolgálja,
s a kiutat az ember nem találja.

Szolgavilág, hát elfogadtad sorsod?
Uraidat a tenyereden hordod?
A rabszolgáit újra termeled?
Hisz szolgának szülted a gyermeked!

Tudom, tudom, nem borongani kéne,
belőlünk nőhet a szeretet fénye,
amely elűzi a szolgai sötétet,
s az elnyomásnak együtt vetünk véget.

Bizony, kell hát, hogy gyertyát gyújtogassunk,
hogy másokra a tiszta fénnyel hassunk,
hogy szeretetnek rájuk essen fénye,
hogy maradjon az embernek reménye!

Aranyosi Ervin © 2018-10-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mikor a szív fázik…


Aranyosi Ervin: Mikor a szív fázik…

Mikor a szív fázik, gyújts egy apró lángot,
segíts megtalálni így a boldogságot!
Legyél fény a ködben, hagyd hatni a szépet,
amely megmutatja, mitől szebb az élet!
Neked is jól esik, ha mást melegítesz,
mikor örömöket meglátni segítesz,
mikor a sötétben gyúl szeretet vágya,
és az éhes lélek végre megtalálja.
Ahol híján vannak szeretetnek, fénynek,
mutasd meg az útját éledő reménynek!
Engedd a magányost közelebb a tűzhöz,
ne lehessen többé, akit a sors üldöz!
Segítsd, hogy álmait válthassa valóra,
hogy az ő élete nem szól csakis róla!

Aranyosi Ervin © 2018-09-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ragyogj naponta!


Aranyosi Ervin: Ragyogj naponta!

Ne legyen nap, amelyben nem ragyogtál,
kergesd a gond felhőit szerteszét!
Hiszen nincs szebb a belső, szép Napodnál,
melytől világod élő, s meseszép.

Keress okot, hisz számtalant találhatsz,
emelkedj fel, légy vidám és szabad!
Boldog lélekké csak önmagadtól válhatsz,
csak rajtad múlik, hogy jól érezd magad!

Ne engedd másnak, hogy válasszon helyetted,
döntésed súlyát csak te viseled.
Nem kell a másik gondját magadra venned,
mutass utat, s hadd menjenek veled.

Ragyogj tehát, és élvezd ki a létet,
legyél vidám, s tégy azzá másokat.
Ha zord borúd, napfényesre cseréled,
könnyebben érsz el rég vágyott álmokat!

Állj ki a fénybe, ne takarjon árnyék,
mosoly vizében fürdesd meg arcodat!
Képzeld csak el, hogy mennyi szépség vár még!
feledd a bút, s a fájó harcokat.

Gyújtogass gyertyát a szeretet tüzével,
s tápláld a lángját. áradjon csak a fény!
Szebbítsd a sorsot a lélek erejével,
hogy más is lássa, akad még remény!

Ragyogj naponta, ez lenne a dolgod,
fényből születtél és fénnyé leszel!
Szeretet magját lelked mélyén hordod,
csak rajtad múlik, milyen irányt veszel.

Frekvenciád emeld fel jó magasra,
nevetés, jókedv ebben majd segít,
ha elcsüggednél, gondolj csak a Napra,
és dobd el végleg a kétségeid!

Ne legyen nap, amelyben nem ragyogtál,
példád kövesse az egész világ!
Melegítsd fel, ne legyen megfagyott táj,
szépségeit meg engedd hatni rád!

Aranyosi Ervin © 2018-09-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Kerestelek Istenem


Aranyosi Ervin: Kerestelek Istenem

ÉN:
Kerestelek fenn az égben, szép felhők fölött
Kutattalak lenn a földön, az emberek között.
Nem leltelek meg sehol, a mások szemében,
nem voltál te látható a szellem tüzében.
Nem őriztek templom tornyok, ódon, vár falak,
a régi írásokba nézve, ott sem láttalak.
A tudomány énelőlem mélyen eldugott,
elleplezve, eltitkolva, azt amit tudott!

Nem voltál a szenvedésben, fájó könnyekben,
sem a vidám nevetésben, a boldog örömben.
Csillagok között se szálltál, nem mutattad magad,
hiába is faggattam daloló madarat.
Nem voltál a természetben, a fák lombjai közt,
az ősrégi szent tudásban, mely lelkeket füröszt.
Mestereknek bölcs szavában, ott sem láttalak,
eldugtak és eltakartak ősi szent szavak.

Néha-néha elhittem, már megtaláltalak,
de felbukkanó árnyékképed csupán köd maradt,
Mégis tudtam, hogy létezel, vársz rám, engem hívsz.
Attól féltem, megjelenni előttem nem bírsz.
Ám, amikor békés csendben elmerültem én,
felbukkantál, megjelentél, indultál felém.
Megtaláltalak magamban, itt voltál velem,
szívem mélyén bennem éltél mindig Istenem.

ISTEN:
Én vagyok a hang tebenned, mely tudja ki vagy
én vagyok a szellem, lélek, ami élni hagy.
Szívedbe írt Örök Törvény, az is én vagyok,
Én vagyok a csend, s a dal mikor megszólalok.
Én vagyok a Bölcsesség, a Béke, s Szeretet,
vártam rád és véges-végig Itt voltam veled!
Ösvény vagyok a lelkedhez, ott találhatsz rám,
bárhova is indulj el, majd visszatérsz hozzám.

ÉN:
Most már látlak Földön, Égen, megtaláltalak,
észreveszlek fűben-fában, látlak és hallak.
Visszaköszönsz szép dalokból, folyton rám találsz,
szép madarak énekével a fülembe szállsz.
Felismerlek templomokban, könyvek lapjain,
fényességgel beragyogod hétköznapjaim.
Kiragyogsz a tudományból, szép utat mutatsz,
velem együtt egy szebb jövőhöz új ösvényt kutatsz.
Mások szemében csillogva megtalállak én,
áldás vagy az életemben, élő, tiszta fény!

KÖVETKEZTETÉS:
Ott vagy szerte a világban,
ott vagy kőben, élő ágban,
te vagy minden körülöttem,
előttem vagy és mögöttem,
testemben, a lelkem mélyén,
lelkem kibomló szegélyén.
Végre, végre reád leltem,
mert te veled egy a lelkem!

MÁSOKNAK:
Míg kívül keresed, eltűnik előled,
míg ha önmagadban, előlép belőled,
kitárul az élet, megnyílik előtted,
s rájössz, sohasem volt távol, messze tőled!

Aranyosi Ervin © 2018-09-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A lelkek piacán jártam


Aranyosi Ervin: A lelkek piacán jártam

Kisétáltam tegnap a lelkek piacára,
mert kíváncsi voltam a gondnak mi az ára?
Mennyiért adnak ott dühöt és bánatot,
amitől az ember sorsa oly hányatott.

Szépen összeszedtem, amit gyűjtögettem,
apró sérelmeket, miket őrzött lelkem.
Némi nehézséget, cseppnyi bosszankodást,
bántó rossz szavakat, csúnya káromkodást.

Sok-sok félreértést és megbántottságot,
amely eltakarta tőlem a világot,
minden gúnyt és sértést, vagy megaláztatást,
ami elcsúfítja lelkemben a lakást.

Vittem csomagomat, az oly nehéz terhet,
amilyet – gondoltam – mások is cipelnek.
Túladok most rajtuk – fillérekért – másnak,
– a lélekbúvárok ezért mélyre ásnak.

A piacon aztán kipakoltam szépen,
hogy másoknál mi van, én is körülnéztem.
Megrémült a lelkem, amiket ott láttam,
mások rút terheit mikor megtaláltam.

Hisz nekem alig volt, s mégis hogy cipeltem,
folyton siránkoztam, megnyugvást nem leltem.
De most szembesültem, mások terhe nagyobb,
összecsomagoltam, s most már boldog vagyok.

Nem kell őrizgetnem, szemétre dobhatom,
ezek a terhek már nem nyomhatnak agyon!
Elengedem őket, nincsen szükség rájuk,
nem akarok lenni tovább a gazdájuk.

Mától másképp nézek körül a világban,
hisz a lelkem tiszta, nyugtom megtaláltam.
Minden sérelmemet szélnek eresztettem,
ne tehessenek kárt – itt bent – többé bennem!

Kitakarítottam, fénnyel feltöltöttem,
szeretet és jóság ragyogjon köröttem!
Mától elengedem minden dühöm, gondom,
s nem lesz sértegetés nálam már porondon.

Hiszem, ha mindenki önmagába nézne,
egyre többen vennék a nyilvánvalót észre,
hogy a sérelmeink mind minket mérgeznek,
lelket nyomorítanak és beteggé tesznek!

Meg kéne csak állni, s önmagunkba nézni,
hagyni a lelkünket széptől megigézni!
A világ jobb felét naponta csodálni,
sötétből kilépve jó oldalra állni!

A lélek terheit nagy máglyára vetni,
a megtévedt lelket is jobbá szeretni!
Szeretet fényénél mind-mind jobban látnánk!
Mi lenne ha végre ezt is kipróbálnánk?

Segítsünk egymásnak letenni a rosszat,
jóra törekedni, s tenni is naphosszat!
Szebbé varázsolni a megfáradt világot,
hogy a szép lelkekről múljon el az átok!

Aranyosi Ervin © 2018-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva