Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Amíg te nem változol (akinek nem inge…)


Aranyosi Ervin: Amíg te nem változol
(akinek nem inge…)

Mit számít a véleményem,
mész mások feje után.
Hagyod magad megvezetni,
önsajnálón és bután.
Hagyod, hogy a reklámokkal
a lelkedre hassanak,
s ha besétálsz csapdájukba
rajtad jót mulassanak.

Mondjam azt, hogy én megmondtam,
láttam mindent, ami vár?
Elhiszed-e, hogy én tudtam,
csak csepp lelked a sivár?
Mindig csak a jóra vágyik,
s kell a sok elismerés!
A hazugság leple mögött,
ott vár a felismerés!

Én megsúgom titkaimat,
megírom a versemet,
de változni teneked kell,
nélküled azt nem lehet!
Nagy benned az ellenállás,
kétségekkel vagy teli,
médiából jön tudásod,
elméd azt ismételi.

Néha fényt gyújtok fejedben,
s kapsz egy pár felismerést,
de sokszor a szakadék nagy,
nehéz betömni a rést.
Elvakultan nem látsz semmit,
hited sem elég erős,
s problémáid szembejönnek,
s lám csak már mind ismerős.

Nem változik meg a világ,
amíg te nem változol.
Hazugokról papolsz egyre,
s igazról ábrándozol.
Politika, vagy épp vallás,
elferdített tudomány,
ezek okozzák vakságod,
s fel sem ébredsz, tudom ám!

Ezt tanultad, ebben hiszel,
s ez amibe belehalsz.
Úgy tálalják szemed elé,
hogy hidd, ez amit akarsz.
Ha próbálom nyitogatni
elvakított szemedet,
úgy kezeled mondandómat,
mint valami szemetet.

Keresnéd a lét értelmét?
Én hiába mutatom!
Nem hiszed el, ha a lélek,
átdereng a tudaton.
Így hát, amíg nem változol,
ilyen marad a világ.
Én meg írom csak a versem,
megpróbálva hatni rád!

Aranyosi Ervin © 2019-05-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A fény templomában

Festmény: Harsányi István – Fények

Aranyosi Ervin: A fény templomában

Isten valódi templomában jártam.
Ott volt, jelen volt, köszönt is nekem.
Csodásabb volt annál, amit vártam,
s én ámuldoztam – Drága Istenem!
Mondd mért nem látunk lelki szemeinkkel?
Mondd mért teremt az ember poklokat?
Hisz világunknál csodásabb hely nem kell,
mondd hogy lehetnénk ettől boldogabb?

Nagy rohanásban elsuhan az élet,
megállni, és egymásra sincs időnk.
A teremtésed porrá, semmivé lett,
s magunkra húztuk fájón a szemfedőnk?
Pedig a fény özönlik, egyre árad,
csak szemünk nehéz nyitva tartani,
mert attól tartunk, abba belefárad,
próbáljuk inkább szavad meghallani.

A hangokat a külvilágból várjuk,
ha lelkünkből szólsz nem figyelünk rád,
pedig templomod bárhol megtaláljuk,
hisz lépten-nyomon ott él a csodád.
Inkább a rosszak árnyékában élünk,
s a fény helyett sötétség vesz körül.
A tudatlan lét homályában félünk,
ahol a lélek sohasem örül.

Én templomodra végre rátaláltam,
és mutatnám, hogy más is lássa meg!
Hisz élhetnénk mind boldogokká váltan,
ha kérnénk fényed, lelkünk váltsa meg!
Tán általa mi is feltámadhatnánk.
Napfényre lépve élni kezdenénk.
Látva a fényt, csodádnak hangot adnánk,
s talán a jóság költözne belénk.

Aranyosi Ervin © 2019-05-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ébredezés


Aranyosi Ervin: Ébredezés

A hajnali Nap fénye felkúszik az égre.
Menekül a sötét, – nehogy utolérje.
Madárdalra ébred a szunnyadó világ:
az újjászületés élményét éli át.
Lassan ébredezem. – Mi történik velem?
Álmom messze úszik, s érkezik a JELEN.

Aranyosi Ervin © 2011-06-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Ne csörgess láncot!


Aranyosi Ervin: Ne csörgess láncot!

Ne csörgess láncot, kard helyett,
ne hajts a rendszernek fejet!
Legyen világod élhető,
s mindenkinek elérhető!

Ne legyen senki szebb, se jobb,
hiszen veletek egy vagyok!
Ugyanaz jár mindenkinek,
csak a gazdag nem érti meg!

És a szegény sem, azt hiszem,
hogy: – Értetek dobog szívem!
Hiszen a kincs nem boldogít,
nem kincsszerzés a dolgod itt!

Mert, ha eljön végső napod,
csak emeled a kalapod,
itt hagysz mindent, ami anyag,
csupán csupasz lelked marad…

Olvasd, miket írtál bele,
mennyi szépséggel lett tele?
Milyen érzés bélelte ki,
mennyi jóság jutott neki?

S figyeld lelked mennyit adott?
Mások lelkében mit hagyott?
Fűtött-e fázós teleken,
kaptak-e tőle elegen?

Jól lakatott-e lelkeket,
volt benne elég szeretet,
együttérzés és irgalom,
vagy biztatásból egy halom?

Tettél-e másért, vagy bután
magadnak kapartál csupán?
Vagy tetted ugyan dolgodat,
de senki nem lett boldogabb?

Volt benned némi isteni?
Tanítottál teremteni?
Elérted vágyott álmodat,
s adtál-e másnak álmokat?

Vajon hová vezet az út,
s a lelked majd a mennybe jut?
Lehet, idelent volt a menny,
csak nem engedték, hogy bemenj!

Nem tanítottak arra meg,
megélni léted hogy lehet.
Rossz minták jártak csak elöl,
s hazugság jött minden felől.

Ám készen kaptál elveket,
ekképpen bántak el veled,
hitted, mind jó, aki vezet,
s csak érted van a szervezet.

Becsaptak, ma már jól tudod,
felesleges köröd futod,
jóvá válni nincs már időd,
az útjelző is mind kidőlt.

De jó hírem van, van remény!
Rád is vetülhet még a fény.
Csak saját fényed szórd, igen,
találj másokat ott, szíven.

Mondd el nekik, hogy még lehet,
hogy gyűjthetnek emlékeket,
hogy a jóérzés drága kincs,
s üres a lét, ha vágya nincs!

Ne csörgesd tovább láncodat!
Váltsd valóra az álmokat!
Segíts másnak elérni azt,
hol fáj a szív, ott nyújts vigaszt!

Legyél a tűz, mely odavonz,
és távol tartja a gonoszt!
Legyél a fény, a szeretet,
mely felnyit álmos szemeket!

Aranyosi Ervin © 2019-04-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Vers a Teliholdhoz


Aranyosi Ervin: Vers a Teliholdhoz

Megtelt a Holdunk csordulásig fénnyel,
de vajon mit kezd e múló tüneménnyel?
Dicsekvőn, büszkén szórja azt a Földre,
mástól vette, s az nem sajnálta tőle!

De jó, nem rejti el előlünk kincsét,
bár tudja azt, hogy saját fénye nincs még.
Hova a Nap nem jut – az éjszakába –
a Hold visz fényt, az égboltot bejárva.

Köszönöm Hold, hogy ott ragyogsz az égen,
s megosztozol velünk a tiszta fényen!
Tudom, csak azért talált rád a hajnal,
mert akartad, hogy szembenézz a Nappal.

Hát szembenéztél, s felragyogott arcod,
mosolygósan, tükröd a fénybe tartod,
s utánozod, miközben tiszteled,
és hálás vagy, mert fényt hozott neked.

Képes vagy kapni, mástól elfogadni,
s megosztozol, hiszen már van mit adni!
Mert szeretettel adták azt neked,
hogy terjedjen a fény, a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2019-03-21.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Nem öregszik a játékos elme


Aranyosi Ervin: Nem öregszik a játékos elme

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,
amíg nem a problémákra fókuszál figyelme.
Ameddig a napjaiban meglátja a szépet,
ifjúsággal kényezteti cserében az élet.
Lelkében a derű árad, s használja a testét,
nem vár csendes elmúlásra, nem várja az estét.
A világot elfogadja, figyeli, csodálja,
s tanul minden egyes napján, iskoláját járja.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,
mintha minden egyes napján bölcsességre lelne,
Félelmeit szerteszórja, élvezve a létet,
bevonzva a fényt magához, elűzve sötétet.
Játékosnak, egyszerűnek látja a világot,
kincsei közt megőriz még mindent, amit látott!
Élvezi a pillanatot és örül a percnek
végig éli az órákat, mik napot teremnek.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,
hiszen van már a világhoz épp elég türelme!
Mindennap új csoda várja, meglátja a szépet!
Érzi, ahogy kényezteti a lelkét az élet.
Nem rohan már, nincsen minek, fontosabb a játék.
s minden perc, mi örömöt hoz, igazi ajándék.
Keresi hát az alkalmat játékra, mókára,
s nem várja a játék végét, jöjjön csak sokára.

Nem öregszik, örökifjú a játékos elme,
mintha folyton új születést, s létet ünnepelne!
A kihívást megtalálja, keresi hát őket,
új célokkal gazdagodva, vágya egyre nőhet.
Keresi, mit nem próbált még, eddig mi hiányzott,
volt-e olyan izzó vágya, amire csak vágyott?
Hiszen ma már bölcsebben lát, teremteni képes,
örökifjú szívvel fordul a mások szívéhez!

Aranyosi Ervin © 2019-03-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elszáll a szó


Aranyosi Ervin: Elszáll a szó

Ha imádkozol, magadban beszélsz,
saját lelkedben Istenedhez érsz.
Hidd el, a válasz, majd tőle érkezik,
– e kapcsolat örökké létezik.

Ha jó szíved másoknak adni kész,
szeretettel sok szép érzést cserélsz,
nem idegennek, saját magadnak adsz,
Isten szép útján, a fény felé haladsz.

Mind az mit adsz, hálává alakul,
áldásként egyszer fejedre visszahull.
Mind, amit elvetsz, egyszer learatod,
elkerül tőled, de sosem marad ott.

Ha jót teszel, fejedre visszaszáll,
ám ugyanúgy a rossz is megtalál,
s te döntöd el, hogy jövőd hogy legyen,
boldoggá válsz, vagy ülsz a gondhegyen?

Tárd ki szíved, szeretve jobb neked,
jobb ha éled, és sorsod élvezed.
Bárkinek adsz, azt magadnak adod,
mert egy napon mindezt visszakapod.

Ha bajban vagy, mormolj el egy imát!
Segít majd rajtad – hidd el – aki lát!
Ki átkísér az egész életen,
s ha veled van, oszlik a félelem.

De ott van veled mindig, benned él,
s ha nem figyelsz rá, akkor is kísér.
És mindenkiben ott él, legbelül,
hát nem maradhatsz sosem egyedül.

Mert mindannyian testvérek vagyunk,
egymás lelkében nyomokat hagyunk.
Keresett utunk az élő szeretet,
mely a világban a fény felé vezet.

Hát imádkozz és magadban beszélj,
a lelkedben a teremtődhöz érj,
s mindegy, hogy kérsz, vagy hálát mondsz neki,
mert benned él, s a lelked ismeri.

Ha lélekben is eggyé válsz vele,
a napjaid jóval rakod tele.
A saját fényed szórod szerteszét,
és meghallod a szeretet neszét.

Elszáll a szó, és vissza is talál,
nincsen gonosz, nincsen bűn, nincs halál!
Mi létezünk, s bennünk az Istenünk,
s ha szeretünk, hát boldogok leszünk.

Aranyosi Ervin © 2019-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje


Aranyosi Ervin: A csillaglány meséje

Egyszer volt, hol nem volt…
Elmesélem szépen.
Éldegélt egy csillag
fenn a magas égen.
Szép ezüst ruháját,
ezer éve hordta,
a csillagport róla
néha leporolta.

Olyankor szikrát szórt,
csillámlott az égbolt,
s mindenki csodálta,
aki látta. Szép volt!
Ám csak ennyit tudott,
fényesen ragyogni,
de ő többre vágyott,
másba akart fogni…

Zavarta, hogy nappal
fénye sosem látszott!
A Nap ragyogása
fényesebben játszott,
az egész világra
árasztotta fényét,
éltetve a Földnek
minden élő lényét.

Szegény csillag fénye
sosem látszott tőle,
így az éjszakába
menekült előle,
ahol végre látták,
fel tudott ragyogni,
az éj sötétjéből,
Földre mosolyogni.

Aztán eldöntötte,
angyallá fog válni,
angyal képében fog
a Földre leszállni.
Ezüst ruhát öltött,
szárnyakat növesztett,
szeretetet hozó
csodás nagykövet lett!

Minden álmodónak
dalt dúdolt fülébe,
vizsgálta arcukat,
hogy a dala szép-e?
A legtöbbjük arcán
rögtön mosolyt látott,
ez okozott neki
egy kis boldogságot.

A még virrasztókba
szintén lelket lehelt,
vágyakra, imákra
tiszta szívből felelt.
Gyógyított beteget,
pocakfájós babát,
dúdolgatta nekik,
a szeretet dalát.

És a szerelmesek,
hát ők úgy imádták,
hiszen a párjukat
sokkal szebbnek látták!
Mikor a csillaglány
elsétált mellettük,
máris kis glória
lebegett felettük.

Fénytükrén át látták
szerelmesük lelkét,
s benne csodájukat
boldogan meglelték.
S a csillag boldog volt,
hisz örömöt adott,
szerető szívekben
szép nyomokat hagyott.

Aztán, mikor végzett,
visszaszállt az égre.
Szíve megnyugodott,
s boldoggá vált végre.
Nem volt már irigye
a ragyogó Napnak.
Tudta: kik szeretnek,
szeretetet kapnak.

Érezte és hitte,
őt is megszerették,
szolgálatra vágyva
várta hát az estét.
Hogy a Földre szálljon,
szíveket gyógyítson,
hogy egy szebb világba
fénylő kaput nyisson.

Aranyosi Ervin © 2019-02-01.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Töröld le könnyed!


Aranyosi Ervin: Töröld le könnyed!

Töröld le könnyed, hisz nem is látsz tőle!
Homálya gát. Fény nem tör rajta át!
Sós víz csupán – meríts erőt belőle!
Nagyítsa fel jövőd szép csillagát!

Vonzzon a fény, csak szippantson magába,
járja át lelked, és vidítsa fel.
Amíg elméd a múlt bújától kába,
rabláncát sosem szakíthatja el.

Hát élj a fényben, izzó végtelenben,
mert tán a sötét lepel is lelebben!
Keresd a jót, az úgy vágyott csodát,
amit neked egy másik szív ad át.

Mint éhezőt leültet, s megetet,
s jól lakat végre majd a szeretet!

Aranyosi Ervin © 2019-01-27.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról


Aranyosi Ervin: Elmélkedés a Holdról

Tegnap tele volt a Hold!
Mi az, mivel tele volt?
Vízzel öntötték tele?
Sokkal több lett a leve?
Á, ennyi volt eleve!

Vagy kis szíve tele lett,
mert most végre szeretett?
Eddig csupán sóvárgott,
kívánta a világot,
vagy egy cseppnyi virágot?

Üres mitől lehetett?
Egy hónapig nem evett?
Szépen lassan lefogyott,
külseje is megkopott,
mert Naptól fényt nem lopott!

Aztán hízni kezdett Ő,
szép orcája egyre nő,
amíg ilyen kerek lett,
s fenn az égen kereklett,
jó, hogy meg nem feneklett!

Tudom mi a Hold baja,
ő a napfény tolvaja!
Más fényével kérkedik,
de csak este érkezik.
Csak éjszaka létezik?

Á, nem, van ő nappal is,
útja égen körbe visz.
Így szalad a Nap után,
fényt szerezni meg bután,
abból elég nem jut ám!

Van, hogy fényért eleped,
mégsem talál eleget,
a hátára sose jut,
ezért azt nem láthatjuk!
Megmutatja? – Várhatjuk!

A Hold fogy, majd megtelik,
láthatjuk is reggelig!
Néha kereken ragyog,
csodálják a csillagok,
akik amúgy kis Napok.

Éjjel a Hold lépeget,
uralja a kék eget.
Lopott fényét szórja szét,
megcsodáljuk: – Ó, de szép!
Ezért játssza az eszét?

Ám sosem ad meleget,
vagy ha ad, nem eleget!
Hidegek az éjszakák,
a Hold megjátssza magát,
lopott fényét szórva ránk.

Néha jól jön ez a fény,
ha éjjel sétálok én,
elkísér az utamon.
Elkerül az unalom,
árnyékomat mutatom.

Ha a Hold mögöttem száll,
árnyékom előttem jár,
így nem vagyok egyedül,
elém árnyékom vetül,
s szórakozunk remekül.

Ám ha felhős fenn az ég,
a játéknak vége rég,
nem látom a Holdamat,
merre kószál, hol szalad?
Árnyékom is elmarad.

Rájöttem, a Hold tükör.
Nap fényétől tündököl.
Ha ügyesen trükközik,
Nap fényébe ütközik,
csodás napfényt tükrözik.

Nem haragszom rád te Hold,
saját fényed sose volt.
Lopott fényed ránk adod,
elűzve a bánatot,
örülünk is, láthatod!

Folyton elfogysz, s újra telsz,
mikor, mennyi fényre lelsz,
annyit szórsz ránk éjszaka,
ez a szíved szép szava,
a ránk hulló fény java.

Tegnap este tele volt,
Nap fényével fenn a Hold!
Kerek arccal nézett rám,
beragyogva éjszakám,
s holnap is eljön talán!

Aranyosi Ervin © 2019-01-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva