Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Élj az “Itt és a most”-ban


Aranyosi Ervin: Élj az “Itt és a most”-ban

Élj az “Itt és a most”-ban,
ragadd meg a napot!
Tedd csak dolgod nyugodtan,
s élvezd, amit adott!

Ne folyjon el ujjad közt,
ragadd meg, mit lehet!
Tedd azt meg, amit diktál,
a lelkiismeret!

Gondolj csak önmagadra,
figyeld érzéseid!
Figyelj a szálló Napra,
hogy útja merre vitt?

Sugározd belső fényed,
ragyogd be életed!
Tegyél magadért többet,
mindent, amit lehet!

Ne legyen átlagos nap,
legyen különleges!
Maradjon örök emlék,
valós és tényleges!

Mindennap élj a mának,
az élet csoda szép!
Tapasztalj, örvendj, ébredj,
s a szép tárul eléd!

Bízz folyton önmagadban,
hidd el, hogy érdemes!
Hagyd áradni a létet,
álmodj, legyél, szeress!

Hitesd el a világgal,
emberként élni jó!
Az új nap tiszta lapja,
megtöltésre való!

Legyen csak önbizalmad,
hajtson energiád!
S hidd el, lesz majd jutalmad,
mit teremtőd szór rád!

Cselekedj, tedd a dolgod,
és éld meg álmaid!
Öntözd hited vízével,
a holnap magvait!

Ébredjen benned hála,
kaptál egy új napot.
a jó utat bejárva,
holnap is megkapod!

Tiéd és rajtad múlik,
mivel teszed tele?
Ne késlekedj, csak bátran,
időben kezdj bele!

A lelkedben az érzést,
figyeld, s ha jól esik,
akkor jó úton jársz ma,
mely érted létezik.

Élj hát mindig a mában,
Tiéd legyen e nap!
A bőség áramában,
lelked erőre kap!

Aranyosi Ervin © 2018-05-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Őszi Nap


Aranyosi Ervin: Őszi Nap

Bús, borongós őszben, alig ragyog fényed,
felhők között járva ritkán látszik lényed.
De tudom, hogy ott vagy, tudom, hogy látsz engem,
s messziről figyelve, a lelket tartod bennem.

Ott ragyog a remény most is szép arcodon,
talán kuncogsz rajtam, míg én kapaszkodom,
hiszen az őszt a tél, aztán tavasz követ,
most elhal, majd gyógyul minden élő szövet.

Aranysárga színed leveleknek adtad,
színpompába borult a világ alattad.
Elgyengült a fényed, tán belefáradtál,
hiszen mikor nyár volt fényesen áradtál.

Hullik a sok levél, mind a vesztét érzi,
szórt fényed testüket össze-vissza vérzi.
Az ágon ülőket a szél riogatja,
ha földre kerültek végig simogatja.

Te meg minden éjjel egyre többet alszol,
nem melegítsz úgy át, lelkembe jég markol.
Csak hitem ne vedd el, hagyd meg szép reményem:
– Én is visszakapom szép, viruló fényem!

Addig lelkem mélyén őrizem a nyarat,
a fényt, a meleget, melyből emlék maradt.
Én is úgy elbújnék felhő-paplanodba,
s visszaálmodnálak a mindennapokba.

Bús, borongós égen, tőlünk egyre messzebb,
járod az utadat, s hiszem, újra lesz szebb!
Fogod még csorgatni aranyfényed miránk,
s újra átmelegszik ez a kihűlt világ!

Aranyosi Ervin © 2017-10-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva