Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Érted bohóckodom


Aranyosi Ervin: Érted bohóckodom

Bohóckodom, de vajon mért teszem?
Bolond lennék és elment az eszem?
Vagy éppen mások tükre én vagyok,
ki belül bús, csak kívülről ragyog?
Ne hidd barátom, az képmutatás,
bennem a mókást, a vidám lelket lásd!
Bohóckodom, hogy jobb kedved legyen!
hogy túl léphess a napi gondhegyen.

Letehesd végre lelked terheit,
s valóra váltsd régebbi terveid!
Hogy ne borongj, nem vagy te rossz idő,
kiben a feszültség napról-napra nő!
Ne szórj másokra bús villámokat,
nevetned kell, de azt meg jó sokat!
Bohóckodom, hogy jobb kedvünk legyen,
a nevetés majd szabaddá tegyen!

Bohóckodom, s a bánat menekül,
felszabadul a lelkünk legbelül,
és leszakad a nyomasztó teher,
ha az ember vígan kacagni mer!
Legyünk a Föld legjobb bohócai,
s ha látjuk azt, hogy búsul valaki,
csaljunk mosolyt a gondok helyébe,
tegyünk rendet búskomor fejében.

Tudod-e már, hogy mért bohóckodom,
mert, jóbarát, a bútól óckodom!
A vidámságban a Nap ott ragyog,
és célom lesz, már tudom, hol vagyok!
A nevetés könnyen felszabadít,
és boldogabban élni megtanít,
és megérteti veled az okot,
amiért én – neked – bohóckodom!

Aranyosi Ervin © 2020-08-24
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A remete panasza


Aranyosi Ervin: A remete panasza

Hát jó, nem szórom szerte-széjjel
a lassan megszerzett tudást.
Azt hittem én, hogy azért kaptam,
hogy megmenthessek véle mást!

De látom, szenvedni szerettek,
s hiába nyújtom a kezem.
Kincseim hát magamban tartom,
nem osztom többé, nem teszem!

Járjátok csak be, azt mi fájó,
nem foglak már megmenteni.
Nem simítom utad előtted,
ha az göröngyökkel teli.

Rájöttem, nem kell, hogy segítsek,
tanít majd rossz tapasztalat.
Ha kell, hát bontsd le önmagadtól,
vagy építsd újra a falat.

Volt nálam bölcsebb, s jobb tanár is,
kereszten végezte szegény.
Azzal sem váltott meg világot,
hát mitől járnék jobban én?

Hiába nyújtom, jót akarva,
kinek kell ma a szeretet?
Nem tettem eddig, eztán sem játszom,
világnak tetsző szerepet.

Maradok az, ki mindig voltam,
csendes lélek, útkereső.
Aki elvonul a világból,
hol a feszültség egyre nő!

Leszek csak csendben, magának író,
befordult, néma remete,
akit nem érint meg világa,
s nem mocskol az élet szemete.

Nem adok többé jó tanácsot,
járjátok végig az utat!
Sötétben és tapogatózva,
hol fény világot nem mutat!

Elvonulok és néma csendben,
létünkről majd elmélkedem.
Remeteként, sok milliárd közt,
csak némán élem életem!

Aranyosi Ervin © 2018-07-23.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva