Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 48. rész

Jaj de nagyon vártam
a mai nap végét,
hogy a könyv tündére
folytassa meséjét,

s persze résztvevőként
én is ott lehessek,
vígan táncolhassak,
nagyokat nevessek!

Hogy kivegyem részem
a nagy boldogságból,
amely két szép szívet
szépen összeláncol.

Ettünk is ittunk is,
vidáman mulattunk,
Tündérország földje
dübörgött alattunk.

Pedig úgy éreztem,
mintha égben járnék,
mintha magam is egy
jó tündérré válnék.

E naptól a fiú
tündérnek öltözött,
az apja, s az anyja
a várba költözött.

Soha többé nem volt
gondjuk már semmire,
a tanyát rábízták
menten valakire.

De nem csak rábízták,
hanem neki adták,
a szegény életet
maguk mögött hagyták.

A fiuk király lett,
a vándor utódja,
varázstudományok
legnagyobb tudója.

Kell-e ennél nagyobb
áldás a szülőnek.
Kell hát! Mert mikor
a kis unokák jönnek,

akkor lesz csak teljes,
igazi az élet,
mikor boldogsággal
telik meg a lélek.

Jöttek is hát sorban
az apró tündérkék,
kik a szeretetet
nagykanállal mérték.

Nem is csoda tehát,
hogy a szegény ember,
az öreg királyhoz
jussáért nem ment el.

Nem kellett már neki
se fele királyság,
sem az, hogy tengernyi
sok szép kincsét lássák.

Hol adhatott volna
több örömöt nekik,
hisz a szeretteik
voltak a kincseik.

Ahol szeretet van,
ott csodás az élet,
erről tanúskodtak
mind-mind a tündérek.

A varázsló pedig
gyakran jött hozzájuk,
ettől életükben
lett elég csodájuk.

Én is gondolkodtam,
hogy ideköltözöm,
s a tündérek között
jóságba öltözöm.

Ám az én szívem még
visszahív a mába,
a gondokkal teli,
nehezebb világba.

Ahol, úgy gondolom,
van még feladatom,
tündérek jóságát
szívből osztogatom.

Tanítom az embert
tiszta szívvel élni,
őszintén szeretve,
szebb jövőt remélni.

Azt, aki kíváncsi,
arra biztatgatom,
utazzon mesébe,
ha lesz rá alkalom,

menjen el, várja őt
a tündérek vára,
az élet receptjét
náluk megtalálja.

Annyi csak a dolga,
nyissa ki a könyvet,
tündérhez eljutni,
így lesz a legkönnyebb!

Minden évben párszor,
én is megyek oda,
mert tündérek között
elidőzni csoda!

Itt a VÉGE!

Aranyosi Ervin © 2019-08-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

 

 

 

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 45. rész

Tegnap elaludtam
az izgalmas résznél,
kifárad az elmém
a nagy figyelésnél.

De ma visszatértem,
mihelyt csak jöhettem,
s pont a varázslatok
mélyére csöppentem.

A fiú, s a király
közösen varázsolt,
ezért aztán erős,
s igazi varázs volt,

mely a szegényembert
fává változtatta,
a tündér királynő
e varázst folytatta.

Szegényember fáról,
zöld levelek hulltak,
kupacokká váltak
és összesimultak.

Felvettek egy furcsa,
kecses, szép alakot,
előttünk egy tündérhölgy
éppen alhatott.

Visszavarázsolták
a banyából a tündért,
Tündérem nagynénjét,
aki bíz eltűnt rég.

A kút boszorkánya
tette őt banyává,
mindenkinek ártó,
ördögi zsivánnyá.

De most a szívéből
a banyát kikergették,
és a kút mélyére
elpenderítették.

Lezárták a kutat
örökös varázzsal,
megbénítva végleg,
ne tehesse mással!

És a vén boszorka,
rossz lelkével ketten,
ott éli világát,
kissé meglepetten.

Hiszen soha többé,
nem megy senki oda.
Reméljük, örökké
kitart majd a csoda.

A tündérkirálynő
elveszett testvére,
ahogy ébresztgették,
hát felébredt végre.

Nagy volt az öröme,
hogy húgát meglátta,
nagy-nagy szeretettel
karjaiba zárta.

Aztán a királyné,
s a király varázsolt,
belőlük a tündér,
s a fiú kitáncolt.

Ott álltak már öten,
varázslat tudói.
A fiúnak kellett
bizony rájuk szólni…

– Kedves, jó tündérek,
jó, hogy múlt a bánat,
de szabadítsuk meg
az édesapámat!

Nem maradhat ő sem
egy fába bezárva,
ne maradjon szívem,
ő nélküle árva!

Rögtön varázsoltak,
többször szólni sem kell,
elevenné vált hát,
ott a szegényember.

Jaj de boldog is lett
a fiát meglátva,
bár előbb a szája
maradt nagyra tátva.

Amint körbenézett,
tündéreket látott,
és sosem tapasztalt
tündéri világot.

De a csoda mégis:
felnőtté lett fia!
Már nem bánta azt,
hogy ott kellett hagynia.

Igen szép legény lett,
s hallgatta meséjét,
de már hiányolta,
drága feleségét.

Én meg varázsoltam,
nyíltan mertem hinni,
sasmadáron fogom
őket hazavinni.

Mielőtt felszálltunk,
a mesét bezártam,
s magam az ágyamban,
álomban találtam.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 43. rész

Véget ért a napom,
utazásba kezdtem,
szép Tündérországba
újra visszamentem.

A tegnapi varázs
mára feloldódott,
a tündér, s a fiú
önmagaként volt ott.

Ott volt a királynő
és szerető férje,
a fejüket törték,
készülve veszélyre.

Hisz a szegényember
örökké, nem alhat,
útra kell, hogy kelljen,
nyugton nem maradhat!

Felébresztik, aztán
hadd jöjjön közéjük,
felkészülten várják,
volt tervük, ne féljünk.

Most a fiú fogta,
s hatalmas kört rajzolt,
úgy mint a varázsló,
s éppen olyan nagy volt.

Feszített víztükör
színes képet festett,
s lám, a szegényember
öltött benne testet.

Éppen ébredezett,
nagyokat nyújtózva,
indulni is készült,
szörnyen gonoszkodva.

Mert a szép fogadót,
szeme lángra gyújtja,
s látja porig égni
és ez le nem sújtja.

Mintha gonoszságát
ébresztgetni kéne,
lángra kap mögötte
a poros út széle.

Varjak gyűlnek köré,
s az ég is beborul,
a banyavarázstól
minden elkomorul.

Hej, a szegényember,
maga árnyéka volt,
azt hinné az ember,
nem is élő, csak holt.

Üveges szemekkel
nézett a világba,
aki reá nézett,
az mind megsajnálta.

De ő nem volt hálás,
ahol járt ott ütött,
minden jó emberbe
rögvest belekötött.

Ezért, amerre ment,
mindenki kerülte,
s aki nem, azt rögtön
a pokolba küldte.

Így jutott el végül
szép Tündérországba,
csodás virágokon
taposott a lába.

Ám a várba ő sem
mehet dúlva-fúlva,
úgy tett hát, mintha most
éppen megjavulna.

Úgy kért bebocsájtást,
mint egy szegény beteg,
kinek akad baja,
méghozzá rengeteg.

Akin csak a tündér
királynő segíthet,
és ezt mutatta a
szomorú tekintet.

Persze ezt mind látták
a tündér királyék,
gyorsan varázsoltak.
Kezdődjék a játék.

Tündér beköltözött,
az anyja testébe,
így lettek gonosztól
mindketten megvédve.

A fiú varázsolt,
s ő is beköltözött,
mondhatnánk úgy is,
hogy királynak öltözött.

Persze így a király,
s ő is meg lett védve,
így néztek ezután
a veszély elébe!

Aztán nyílt az ajtó,
s jött a szegényember,
benne a banyával,
és pusztító kedvvel.

Én úgy megijedtem,
szemeim behunytam,
becsukódott könyvem,
s nyomban elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 41. rész

Visszatértem újra,
hosszú napom végén,
varázskörben lássam,
a folytatást még én.

A varázsló mellett
álltam a teremben,
annyi kíváncsiság
gyúlt az én szívemben.

Ám a kíváncsiság,
csak szomj a tudásra,
megértést szolgálja
bennünk egyre-másra.

A tündér, s a fiú
egy füstgömbben szálltak,
amíg tündérország
előtt meg nem álltak.

Aztán felszállt a füst,
színe szerte foszlott,
tündérek várának
nagy kapuja volt ott.

Megnyílott előttük,
szépen, hívogatva,
és ámult a tündér,
aki nyitogatta.

Köszönt, de már futott,
vitte őt a lába,
ő meg a hírt vitte
fel a palotába.

Hiszen csoda történt,
hazatért a lányka,
akit soká gyászolt,
szerető családja.

Pici lányként tűnt el,
felnőtt hölgyként jött meg,
vitték gyorsan a hírt
a tündér szülőknek.

Mindenki boldog lesz,
ki itt él a várban,
hazajött a kislány,
de csak nagy korában.

Tündér-kürtök szóltak,
hirdették a csodát,
itt nagy ünnep lészen,
meglásd, több napon át!

Tündérek királya,
rohanvást érkezett,
ölelte a lányát,
s a szeme könnyezett.

Ám ez öröm könny volt
és milyen jól esett,
s látszott, nem szégyenli,
szívből eredezett.

A tündérkirálynő
is eléjük szaladt,
az ő lelkéből is
végre öröm fakadt.

Hisz újra láthatta
elveszett kislányát,
drága szeme fényét,
legszebb tündér-álmát.

Le sem lehet írni,
mennyire örültek,
s köröttük mind a
népek összegyűltek.

Így, együtt kísérték
őket ünnepelve,
felszabadult szívvel,
jó érzéssel telve.

Fent a palotában
folytatódott tovább,
hiszen tündérország
élvezte a csodát!

Hét nap és hét éjjel,
mind együtt vigadtak,
tündér meséjének
vidám szárnyat adtak.

Minden tündér táncolt,
vidáman nevetett,
búslakodó tündért
látni sem lehetett.

A nyolcadik napon
aztán megpihentek,
de jót tett az ünnep
a tündér szíveknek.

Ekkor minden tündér
elment a dolgára,
így maradt a Király
családja magára.

Ott a könyv tündére,
meséjébe kezdett,
hol mély kútba vivő
lépcső volt a kezdet.

Ám én e pontnál már
kezdtem elaludni,
becsukva a könyvet,
jó volt hazajutni.

A tündérem biztos
végig elmeséli,
s aki visszalapoz,
az majd újra átéli.

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-08.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 39. rész

Eltelt egy újabb nap,
megint mennem kellett,
s ott találtam magam
a tündérem mellett.

Ott volt a Fiú is,
a tündérem párja,
végre felébredjek,
mindkettő azt várja.

Közben leszállt a sas,
a piactér szélén,
ekkora nagy vásárt
nem is láttam még én.

Mert, mikor hajnalban
először érkeztem,
csak egy csupasz tér volt,
és beépítetlen.

Most meg sátrak hada,
árushelyek sora,
színpadon bohócok
vidám kis műsora.

Körhinta, mutatvány,
gyereknek bábsátor,
tündérmesét szórtak
szívből, igazából.

Nyüzsgött ott a tömeg,
hangosan, vidáman,
s látszott, mennyi ember
lakik itt a várban.

Úgy látszott a nép itt,
nagyon elégedett,
de hol élni hagynak,
az a föld szép lehet.

Ott hol a szeretet
mindennap tanyázik,
és ahol a lélek
vidámságban ázik,

ritka a betegség
és a szomorúság,
nincsen haragosság,
nincsen háborússág!

Hát ide érkeztünk,
vásár közepébe,
s menni is készültünk
varázslónk elébe.

Sasom épp csak letett
a pázsitra minket,
aztán szárnyival
csak kettőt legyintett.

Majd elrúgta magát,
s már odafent szárnyalt.
Napot eltakarva,
bennünket beárnyalt.

Aztán tova repült,
integettünk neki,
hálával búcsúzva,
mely lelkét eteti.

Fiú és Tündérem
indultak előttem,
virágos ösvényen
nyomukat követtem.

Mentünk be a várba,
hol a varázsló várt,
magunk mögött hagyva
a zsibongó vásárt.

Amikor beléptünk
az óriás terembe,
a mágus is megjött,
átvitt értelemben.

Csak kinőtt a földből,
mintha gomba volna,
csak – tudod – a gomba,
biztosan nem szólna.

Ő viszont örömmel
üdvözölt hármunkat,
mint, ki jó barátunk,
aki ránk nem unhat.

Örült, hogy a Fiú
az átkot levette,
és a könyv tündére
most ott állt mellette.

Úgy virult az arcuk,
jó volt rájuk nézni,
ahogy egymást tudták
szeretve becézni.

Ott a drága tündér
elkezdte meséjét,
adva a mágusnak
a megértés esélyét.

De én most nem kezdem
elölről mesélni.
Hisz sohasem tudnánk
a végére érni.

De van miről szóljak,
megijedni nem kell!
Onnan folytatjuk majd,
hogy: a Szegényember…

Ám mára a könyvem,
s én is becsukódtam,
azért, hogy alhassak
egy nagyot nyugodtan!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 38. rész

Ahogy eltelt napom,
varázsolni kezdtem,
legyek a sas hátán,
most azonnal, menten.

A fiú már várt rám,
hiszen ő már szállna,
tündér szerelmére
végre rátalálna.

Akkor hát induljunk,
varázsigét szórtam:
– ZEHRÉDNÜTAJLÜPER –
induljunk hát nyomban!

S lám, a sasmadarunk
egyből szárnyra kapott,
talán ő is örült,
hogy fenn szárnyalhatott.

Fent a Napkorongot
épp csak megkerültük,
forró kemencéjét
közelebbről tűrtük.

Aztán Földre szálltunk
a kerek erdőben,
csupán a fiú volt
izgatottabb tőlem.

Alig szállt le a sas,
ugrott le a földre,
a szíve lámpája
pont most váltott zöldre.

Szaladt a tündérhez,
ki már nagyon várta,
csoda szép kedvesét
karjaiba zárta.

Én le se ugrottam,
sas hátán maradtam,
csendben várakoztam,
csak úgy egymagamban.

Tudtam, a szerelem
két szívre tartozik,
és az enyém nyugodt,
épp nem sóhajtozik.

Órák teltek? Napok?
Én észre sem vettem,
az idő, mint felhő,
repült el felettem.

Ők egymás karjában
beszélgettek szépen,
s minden csudaszép volt,
pont mint egy mesében…

Később megjelentek,
– kézen fogva jártak –
A sasom hátára
könnyedén felmásztak.

Aztán biztonságban,
jól elhelyezkedtek,
szépen mosolyogtak,
egymásra nevettek.

A szemükön látszott,
a szívük mit érez,
amint közeledtek
egymás szép szívéhez.

Jó volt rájuk nézni,
fényesen ragyogtak,
tükörképei a
fénylő csillagoknak.

Jól megkapaszkodtunk,
sasmadaram hátán,
s máris fellibbentünk
magas fák határán.

Szépen körbe-körbe,
spirál mentén szálltunk,
Messzire látókká,
csodálókká váltunk.

Aztán a magasban
elértünk egy felhőt,
ami utunk során,
épp előttünk megnőtt.

Ott utaztunk tovább,
bent a belsejében,
nincsenek rá szavak,
hogy ezt elmeséljem.

Szívárványhidak közt,
repültünk csak tovább,
hét szín festette meg
előttünk a csodát.

Majd süllyedni kezdtünk,
ahogy egy nagy kádban,
folyik a víz körben,
spirál-karikában.

A sas kitárt szárnnyal
lassan vitorlázott,
s megláttuk alattunk
a megnövő világot.

A varázsló vára
hívogatott minket,
tornyokat csodált ott,
a megbűvölt tekintet.

Majdnem földet értünk,
mikor elaludtam,
de majd holnap este
folytatódik. Tudtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-05.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Festmény: Kóródi Mária – Erdei tündér

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 37. rész

Újabb napot kellett
megint végig várnom.
Aztán forgó széllel
kellett visszaszállnom.

De épp megpörgetett,
– s közben nem is szálltam –
szemem kinyitottam
és ámultan láttam,

hogy ott vagyok ismét,
ahol tegnap este,
bár elmém a hogyan-t
erősen kereste…

De a függőleges
varázskörnél voltam,
mit mindenki nézett,
megkövülten, szótlan.

Ott volt a tündérem,
erdő közepében,
madarak röpdöstek
az ő közelében.

Ahogy lépett, táncolt,
kis nyulak követték,
szép vállára szálltak
megpihenni lepkék.

Látszott a kunyhója,
annak szép tornáca,
a földön a sámli,
mely jöttömet várja.

Ott volt a hintaszék,
ahol gyakran ülve,
mesélte meséjét
mélyen elmerülve.

Ott volt a tündérem,
jaj, de csoda szép volt,
mint szeles nap előtt,
elpirult az égbolt.

És láttam a fiút,
epekedve nézte,
tündérem csodája
őt is megigézte.

– Drága, jó varázslóm,
oda kell hát mennem,
Nincs mi visszatarthat,
mert beleszerettem.

Szívem nélküle már
dobbanni sem képes
– szólalt meg az ifjú –
ez a tündér édes.

Oly jó reá nézni,
szívem átmelegszik,
minden porcikája,
tiszta lelke tetszik.

Tisztelt, jó Mesterem,
kérlek, engedj hozzá,
hiszem, hogy életem
ő bearanyozná!

Tudom, hogy jót tennénk
együtt a világnak,
visszajövök hozzád,
hamarosan látlak!

Elhozom őt ide,
ha támogatsz benne,
tudom, mindegyikünk
nagyon boldog lenne!

Folytatom iskolám,
s nem leszek hálátlan,
öröm a lelkemnek,
hogy inasoddá váltam.

És szólt a Varázsló:
– Menj csak, tedd a dolgod,
mért bántana engem,
ha a szíved boldog.

Hisz nevelt fiam vagy,
szeretet köt hozzád!
Örülnék, ha őt is,
ide, közénk hoznád.

Bezárta hát a kört,
amit eddig néztünk,
Kinyitott egy ajtót,
s mindhárman kiléptünk.

Siettünk mind vissza
a nagy piactérre,
zöldellő porondra,
s hívtuk a sast végre.

Elsötétült a Nap,
árnyékba borultunk,
az óriás madárhoz képest
aprók voltunk.

Könnyed szárnycsapással
érte el a földet,
sötét színre festve
az imént még zöldet.

Szárnyait becsukta,
s ráült a lábára,
mi felkapaszkodtunk
hatalmas hátára.

Mielőtt felszálltunk,
szemeim behunytam.
Mesém itt ért véget,
mára elaludtam!

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-04.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 36. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 36. rész

Újabb nap teltével,
ismét csak ott álltam,
s alig vettem észre,
hogy mennyit is vártam.

Aztán zene csendült,
egy angyali dallam,
patak csobogása
talált rám a dalban.

Magas szólamokon
szellő fütyörészett,
hegedű hangolta
szebbé az egészet.

Hárfa és fuvola
versenyezni kezdtek,
melyikük szólama
lesz vajon a legszebb?

Üvegcsengettyűk
is vígan csilingeltek,
énekes madarak
beleénekeltek.

Aztán harsona szólt,
s megnyíltak az ajtók,
tizenkét kisgyerek
futott épp be rajtuk.

Rózsaszirmot szórva,
vidám táncot járva,
valami különös
új csodára várva.

Majd a zene elült,
s nagyon sűrű csend lett,
így fokozva bennem
a várakozó kedvet.

Tizenegy ajtó most
halkan becsukódott,
és peregni kezdett
halkan egy futó-dob.

Majd nagy dobbanással
hirtelen tett rendet,
a nyitott ajtóra
hívva fel figyelmet.

Akkor érkeztek meg
azok, kikre vártunk:
Varázsló, s a Fiú,
míg mi csendben álltunk.

A gyerekek, s én is,
néztük áhítattal,
s mocorogni kezdett
mellettünk az asztal.

Fénylő kémcsövekből
színes füstök szálltak,
csodás mesebeli
pillangókká váltak.

Majd felszálltak messze,
könyvespolcok között,
s fent az ablakon át,
mindegyik kiszökött.

Ám amíg felszálltak
szép spirált alkotva,
ámult és csak bámult,
ki még meg nem szokta.

Aztán a varázsló
mély, kellemes hangon,
megszólított engem.
Megkérdezve rangom,

nevem és az okát,
miért idejöttem,
a gyerekek köre
szétnyílt körülöttem.

Elmondtam ki vagyok,
elkezdtem mesélni.
Alig bírtam mesém
szép végére érni.

Elmondtam, tündérem
követeként jöttem,
a mesékért hála,
szerződést kötöttem.

Vagyis megígértem,
elviszem szerelmét,
hogy kiszabadítsa!
S nagyon hálás lennék,

ha ő velem jönne,
sassal földre szállna,
s rohanna, ahol már
régen várja párja.

A Varázsló közénk
Óriás kört rajzolt,
hogy mindenki lássa,
igen hatalmas volt.

A kör felületén,
mintha víz feszülne,
mely hullámot vetett,
színekbe merülve.

Mint varázsedényben
a víz, pont úgy látszott,
s mutatott egy messzi,
ismert szép világot.

Én meg néztem, néztem,
ahogyan csak tudtam.
Ám a varázslatba
jól belealudtam…

A folytatáshoz kattints ide!

Aranyosi Ervin © 2019-08-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 30. rész

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 30. rész

A mai nap végét is
örömmel vártam,
s mentem a tündérhez,
úgy mint általában.

Hiszen a mesémnek
végére kell járjak,
s jól telik el a nap,
ha van mire várjak.

S lám a vendéglátóm,
ma is nagyon várt rám,
hej, a mese árát,
bizony megszolgálnám!

A vízzel telt edény
már ott volt előttem,
s a mese nézője
így vált én belőlem.

Ott volt hát előttünk
a varázsló vára,
innen folytatódott
a szép mese szála.

A mágus folytatta
a fiú tanítását,
izzítva a lelke
szunnyadó parázsát.

– Ha reád támadnak,
fordulj csak magadba,
mielőtt a dühöd
magával ragadna!

Azt, hogy mit kell tenned,
lelkedben meglátod,
többet ér, mint száz szó,
vagy ezer varázsbot.

Onnan megkapod majd,
azt a varázslatot,
amit megtanítok,
amit reád hagyok.

Rengeteg mágiát
gyűjtöttem már össze,
ez kell hogy szívedet
hitedben fürössze.

Mutatok is neked
néhány könnyű trükköt,
hogyan varázsoljál
mások elé tükröt.

– Mondta a varázsló
és máris mutatta,
csak még a varázsszót
a fiúval tudatta:

Mondd csak ki azt a szót,
ha reád támadnak:
– „DEPÉKRÖKÜTDASSÁL” –
s adj helyet magadnak!

Lépj hátrébb és lépj ki
az így készült képből,
mert ha benne ragadsz,
a mágia széttör!

A mágus is így tett,
egyet hátra lépett,
s a fiú előtt most
kitisztult a képlet.

Ott állt éppen szemben,
épp saját magával,
meg is érinthette
mind a két karjával.

Olyan eleven volt,
épp annyira élő,
láthatóan bátor,
senkitől sem félő.

És így szólt a mester,
birkózd le, ha tudod,
csak akkor hagyd abba,
amikor már unod!

Fiú, s tükörképe
rögtön ölre mentek,
a másikon fogást,
és hibát kerestek.

Ám, amit az egyik
a másikra kimért,
azt vissza is kapta,
Isten tudja miért.

Birkóztak, birkóztak,
nagyon elfáradtak,
aztán mind a ketten
a földön maradtak.

Hát szólt a varázsló:
– „LEJNŰTTSOMPÉKRÖKÜT” –
s lám a fiú mása,
ahogyan jött, eltűnt.

– Ha egy sereg lenne,
magával csatázna,
a tükörképével
együtt holttá válna.

Bizony e varázslat
sokszor lenne hasznos,
amikor az erős
gyengébbeket vagdos.

A mai mesém is
rövidre lett vágva,
elmentem aludni,
szép álomra vágyva.

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 28. rész


Aranyosi Ervin: A könyv tündére 28. rész

Ha a napom elszáll,
hát jöhet a mesém!
Ma is útra keltem,
jó tündéremhez én.

Halljam, a történet
hogyan folytatódik,
sok csoda egymásra,
vajon, hogy rakódik.

Vajon a varázsló
mit talált ki végül,
remélem kiderül
a mai meséből!

– Jaj, ne aggódjon már –
szólt rá az asszonyra,
ne legyen ennyire
már elszontyolodva.

Itt hagyom a kutyát
a fiúért cserébe,
ő majd szeretetet
varázsol szívébe.

Az asszony most kezdett
igazán csak sírni:
– A drága kutyussal
sokra fogom vinni!

Hisz dolgozni nem tud,
csak házat őrizni,
a rengeteg munkát,
nem lesz kire bízni.

A mágus mosolygott,
ezen segíthetünk.
Van erre tudásunk,
mivel teremthetünk.

Csak egy varázsigét
olvass a kutyára,
s rögtön átváltozik,
meglásd, szegény pára.

Képzelj varázsgömböt
szíved közepébe,
s jelenjen meg benne
kedves fiad képe!

Vesd a pillantásod
erre a kutyára,
mondd ki a varázsszót
és várj a csodára!

– „ÁMMAIFSIKAJLÁV” –
ez lesz a varázsszó,
s rögtön varázsolt is
vele a varázsló!

Lám, a kutya egyből
emberré változott,
s azonnal két lábra
állni próbálkozott.

Rögtön csodát látott
a kis kunyhó népe,
a kutyusból lett
a fiú tükörképe.

Más tán nem is tudna
különbséget tenni,
csak egy anya szíve
képes észrevenni.

És a varázsló szólt:
– Téged fog szolgálni,
s hidd el a munkája
javadra fog válni.

Mikor reá nézel,
fiad jut eszedbe,
s érezheted azt,
hogy tőle vagy szeretve.

Ám őt minden este
varázsold majd vissza,
s kutyaként majd újra
a kutya vizét issza.

Éjszaka, míg pihensz,
őrzi majd a házat,
és reggel kezdődhet
újra a varázslat.

Ahhoz, hogy eb legyen,
másik varázsszó kell,
de csak megbirkózol
ezzel a kettővel!

A másik varázsszó
„ÉBBEZZOTLÁV” legyen,
s hagyd, hogy a varázslás
boldogabbá tegyen.

A hasonmás fiú
kutyává lett megint,
négy lábra állt újra,
a fajtája szerint.

Mi a jelentésük
a varázsszavaknak?
– kérdezte az asszony –
mert úgy látom hatnak.

Mért e két varázsszó?
Tudd meg a miért-et!
Olvasd visszafelé,
s akkor majd megérted!

A mára mért mesém
e pontnál elfogyott,
rám talált az álom,
s ahogy kell, elnyomott!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2019-07-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva