Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A kő meséje


Aranyosi Ervin: A kő meséje

Hevertem az út porában,
körül vett sok társam.
Úgy szerettem volna szállni,
hogy világom lássam.

Erős vágyam izzott bennem,
volt hitem, reményem.
Folyton azért imádkoztam,
hogy célom elérjem.

Hogyan tudnám a figyelmet
felhívni magamra?
Hogyan tudnám idehívni,
ki szárnyakat adna?

Jártak ott az út porában
mindenféle népek.
Nem láthatták vágyaimat,
a fejemre léptek.

Üvöltöttem, kiabáltam
– nem hallotta senki!
Vágyakoztam: – Hogyan tudnék
láthatóvá lenni.

Tudtam, engem lát az Isten,
hiszen megteremtett!
Csak bíznom kell, s látni fogom
az isteni rendet.

Tudtam, egyszer szállni fogok,
mélyen hittem benne.
Csak a módját nem tudhattam,
– ám csodaszép lenne!

Egyszer aztán, egy szép napon
kirándulók jöttek.
Sétáltak és beszélgettek,
napfényben fürödtek.

Egy kisfiú lehajolt, és pont
felkapott engem.
Emelkedtem, s a kőszívem
nagyot dobbant bennem.

A világom nagyra tárult,
sokkal többet láttam.
ám csak magasabban voltam,
nem az égben szálltam!

A kisfiú reám nézett,
megcsodálta testem.
– Vajon mit fog most csinálni?
– mozdulatát lestem.

– De csodás kő, milyen kerek,
milyen sima – mondta.
– Ilyen formás, szép kavicsot
nem látok naponta.

Kezét összeszorította,
rabbá tette testem.
– De hisz én a szabadságot,
az eget kerestem!

Börtönömben lázadoztam:
– Én nem erre vágytam!
Csalódás kelt a szívemben,
s hitem is elhánytam.

– Bárcsak, ott maradtam volna,
kövek közt, a porban.
Nem volt olyan rossz a létem
abban a csoportban.

S lám, a fiú vitt magával,
nem tehettem semmit.
Nem gondoltam, hogy a kétség
hitemben megrendít.

– Mit okoz a nagyravágyás?
Rabbá lettem végül.
Gondolkodtam, kit hívhatnék
végső segítségöl.

Önmagamba fordultam hát,
s imádkozni kezdtem:
– Istenem, most tegyél csodát,
szabadítsd ki testem.

Leértünk a folyópartra,
a Nap vízen táncolt.
Fénye hullámon csillogott,
aranyhidat vázolt.

Elképzeltem – de szép lenne –
hullámokra ülni,
S a kisfiú elhajított,
elkezdtem repülni.

Hullám hátán lovagoltam,
és ugrálni kezdtem.
Arannyá vált vízcseppek közt
oly boldoggá lettem.

Végre szálltam, végre éltem,
teljesült a vágyam.
Hálás voltam Istenemnek,
mert boldoggá váltam.

Ez az élmény lelkemben él,
gyakran felidézem,
Új otthonra találtam itt,
a folyó vízében.

Más kövek közé kerültem,
s néha a víz felkap,
hétről-hétre vándorolok,
újabb álmok hívnak.

Ma már tudom, rábízhatom
Istenre a sorsom,
terveimet, álmaimat
a lelkemben hordom.

A hogyan-t, azt rábízhatom,
nagyon leleményes.
Csak a hited ne veszítsd el,
ő csak arra kényes.

Álmodozom és teremtek,
erről szól világom.
Megtanultam és már tudom:
– Ha hiszek – meglátom!

Aranyosi Ervin © 2017-08-30.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A fiú és a liba

a fiú és a liba
Aranyosi Ervin: A fiú és a liba

E fiúnak az a bája,
elkíséri a libája.
Mindenhova együtt mennek,
nem adva helyt idegennek.
Látszik rajtuk, jó barátok,
csak a libán volt egy átok.
Ha az ember szépen kéri,
a fiú majd elmeséli:
– Elindultunk, én s a liba,
falu végi nagy buliba.
Az én libám durva liba,
ahol becsíp, van galiba!
Erjedt szőlő levet vedelt,
a bortól a kedve betelt,
s kezdődött a hősködése,
csőrrel mások bökdösése.
Belekötött egy paliba,
ez volt ám a súlyos hiba,
mert a Pali nagy varázsló,
kit nem húz el száz patás ló.
Varázspálca óvja, védi,
s olyan öreg, mint a Dédi.
Hatalmas a tudománya,
a tudása aranybánya.
Hát a liba ezért csípte,
na, meg mert már be volt csípve,
ám végül a liba csőre,
ráfagyott egy acél csőre.
Ettől enni-inni nem tud,
úgy elgyengül, nem megy, nem fut!
Alig telt el fertály óra,
szükség lett a varázslóra,
hogy a libát rendbe tegye,
s a rút átkát mind levegye.
Hát így történt a galiba,
s kitettük a nappaliba:
– Ki a vas csőre kíváncsi,
pénzért mutogatja Fáncsi!
A csipkedés már nem pálya,
megy a fiú és libája,
kerülik a szeszt, a jó bort,
mert az ivás fájó hóbort…

Aranyosi Ervin © 2017-02-25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek

Aranyosi Ervin: A fiú és a szögek

Volt egyszer egy fiú, – rossz szokással áldott.
Mindig kötözködött, mindenkit megbántott.
Mindent jobban tudott, mint a földön bárki.
Hogy mást meg ne bántson, nem tudta megállni.
Folyton veszekedett, szinte sportból tette.
Nem csoda, hogy ezért, senki sem szerette.
Egy szép napon aztán így szólott az apja:
– A világ zordságod igencsak unhatja.
Itt van egy zacskó szög, ha türelmed veszted,
ha megbántasz bárkit, ezután majd ezt tedd:
Menj a kerítéshez, fogj egy apró szeget,
Vezesd le a dühöd, mi bentről feszeget.
A nap végén aztán számold meg, hogy hányszor
borult el az elméd, a mások “bajától”.
Úgy is történt aztán, s a fiú megtette,
Minden újabb bántást, szögelés követte.
Első nap harminchét volt a szegek száma,
mit a fiú bevert a kerítés fába.
Elszégyellte magát, ilyen nagy szám láttán,
s uralkodni kezdett indulatosságán.
Napról napra csökkent a szeg mennyisége,
az volt csak a kérdés, hogy mikor lesz vége.
Majd eljött egy szép nap a fiú életébe,
mikor nem került sor, új szög beverésre.
Megkereste apját, büszkén elmesélte:
– Nem került újabb szög ma a kerítésbe.
És az apja így szólt: mától másképp tegyed,
ha nem voltál dühös, húzzál ki egy szeget.
Elszálltak a napok, szélnél sebesebben,
s láss csodát a szegek is elfogytak csendben.
Azután a fiú apja elé állott.
Lelke lenyugodva nézte a világot.
– És a kerítéshez kiballag az apja,
fia büszkeséggel művét megmutatja!
– Édes fiam, – mondja apa a  fiának,
Amit eddig tettél előnyödre válhat.
Szépen viselkedtél, tanultál belőle,
tudom nem volt könnyű, s nem szöktél előle.
De nézd a kerítést, mennyi lyuk borítja?
Az emberek lelkét pont így nyomorítja,
minden veszekedés, minden düh és bánat
nyomot hagy másokban, s bár van rá bocsánat,
az okozott sebek, mind-mind megmaradnak.
Ne bánts szavakkal se! – Jegyezd meg magadnak!
Változz előnyödre, tárd ki tiszta lelked,
válj olyan emberré, kit mások szeretnek.
Mert ha így folytatod, lesz majd sok barátod,
szeretni is könnyebb, egyszer majd belátod!

Aranyosi Ervin © 2011-10-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Apának lenni

1000_1601555_10151921122182391_1976039953_n_20140409_054556
Aranyosi Ervin: Apának lenni

Hogyan is kellene apának lenni,
néhány kis “porontyot” felnevelni?
Megtanítani szépre és jóra,
becsületre és szép, igaz szóra.

Fiúnak mutatni a példaképet,
és erőt adni, mit elvár az élet.
S a lánynak apát, hogy Őbenne lássa,
milyen legyen majd az Ő választása,
hogy később, a méltó párjára leljen,
s benne milyen értékekre figyeljen.

Hogyan is kellene apának lenni?
Anyát szépen és hűen szeretni.
Tenyéren hordani a kis családot,
megadva nekik az egész világot.

Biztatni azt, aki már belefáradt,
– együtt építeni a homokvárat.
Szépséges terveket, álmokat szőni,
s látni a gyermeket lassan felnőni.
S bármi is történik mellette állni,
s ha eljön a napja nagypapává válni.

Hogyan is kellene apának lenni?
Igazi receptet még nem írt senki.
Egyetlen módon igazol az élet:
az kiknek apja vagy mind szeret téged.

Aranyosi Ervin © 2010-09-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva