Aranyosi Ervin versei

Itt a tavasz, s a nagy folyó
hömpölygő vize feldagad,
elhaladva két partja közt,
szép fákat öntöz, simogat.

Vízzel táplál és életet
lehel az ébredő világba.
Rügyekkel áldott fák között
a rét borul virágba.

A folyó széles habjain
az esti nap aludni tért.
Csillámló, arany-sárga port
szór szét a most múló napért.

Apró tündérek táncait
látod, ha jobban nézed,
A nap most nyugovóra tér,
s a természet éppen ébred.

A végtelen tengerhez ér
a nagy folyó, s a terheket
leteszi, s tiszta habja kél.
Így ürítsd ki a lelkedet.

Mit felszedett, csak hordalék,
mitől vize oly zavaros,
a múlttal terhelt tiszta lét,
fájó képeitől habos.

Lenyugszik majd a nagy folyó
Lelassul, habja kisimul,
megérzi azt, hogy élni jó,
s szeretni, változatlanul.