Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Öregapó karácsonya

aranyosi_ervin_öregapo_karacsonya
Fenn a hegyen, kis házában
éldegélt egy remete.
Magányos volt, – kérdezhetnéd –
vajon boldog lehet-e?
Egyszer, régen elmenekült,
elvesztette a hitét.
Nem hitte, hogy élő ember,
visszaadja neki még…

Fenn a hegyen nagy hó hullott,
hófehér lett a világ.
A közeli falucskában
bezárták az iskolát.
A gyerekek öröméhez
megvolt minden, ami jó.
Szabadidő, jó barátok,
és vastag hó takaró.

Egy kis csoport, egy fél osztály,
kirándulást tervezett.
Úgy döntöttek, társaikkal
megmásszák a nagy hegyet.
Hátizsákjuk élelemmel,
szívük jó kedvvel teli.
Hívta őket a nagy kaland,
– ki keresi, megleli.

Ahogy mentek, fel a hegyre,
egész végig nóta szólt,
Útjuk közben víg dalukra,
varjú, szarka válaszolt.
Néha láttak őzikéket,
mókus szaladt fenn a fán.
– Futás haza az odúdba,
meg ne fázzál kiskomám!

Nagy vidáman meneteltek,
a délelőtt elszaladt.
Visszanéztek falujukra,
s nem láttak már házakat.
Hegy tetején, az út végén,
havas tisztás terült el.
Körülöttük már a világ
szép karácsonyt ünnepel.

Kezdődhetett hát a játék,
ketté oszlott a csapat.
Hócsatához, hógolyókat
gyúrni, – ez a feladat.
Hósáncokat építeni,
ami megvéd, s jó magas.
Ha rád támad az ellenfél,
ne te legyél majd havas.

Erdőszélén, kicsi házban
öregapó csak morog.
Csoda csendjét megzavarta,
az a vidám tíz torok.
Zsörtölődik, hogy a világ,
mért nem hagyja élni őt,
miért küldte ide ezt a
tíz kis hangos lókötőt?

Közben kint a játszótársak,
készek már a csatára,
jókedvüknek, örömüknek
talán nincs is határa.
Az egyik csapat máris támad,
a másik meg fogadja,
Célba talál pár hógolyó,
de nincsen, aki feladja.

Kergetőznek, dobálóznak,
száraz egyik sem marad.
Arcuk piros a hidegtől,
– hólé hűti a nyakat.
Minden egyes találatuk
nevetésre ingerel.
– Ha eltalálsz, jó ha tudod,
szárazon nem viszed el!

A víg kedvük szerte árad,
mint nyáron a nagy folyó.
Néha nyitott szájat talál
az eltévedt hógolyó.
Egyik csapat sem tud győzni,
a másik sem adja fel.
Elfáradtak, megéheztek,
s ha ez így van, – enni kell!

Csuda jó volt ez a játék,
szívük vígan zakatol.
De jó lenne most leülni,
melegedni valahol.
És ahogy így körülnéznek,
meglátnak egy házikót,
düledező, rogyadozó,
kívül-belül csupa folt.

Kéményéből lenge füst száll,
s ahol füst, ott tűz lobog!
– Kopogjunk be, tán beenged,
– s az ajtón tíz kéz kopog.
– Mit akartok? – Szól az apó!
nektek nincs itt helyetek!
– Szeretnénk átmelegedni!
– suttogják a gyerekek.

Morgolódik a vénember,
– nem tud nemet mondani.
Elfordul a kulcs a zárban,
– nyikorgását hallani.
Kitárul a kopott ajtó,
belépnek a gyerekek.
A sarokban öreg macska
fújásával fenyeget.

– Üljetek le! Le a földre,
száradjon a ruhátok!
De csak csendben, mert a zsivaj
füleimnek nagy átok.
Hátizsákból előkerül
minden féle jó falat.
Kínálják a cirmos macskát,
ki nem fúj már, nem harap.

Megkínálják öregapót,
– mondják – hoztak eleget!
Ám az öreg tovább morgott,
nem ivott és nem evett.
Két szeme a tűzbe bámult,
tán a múltban révedt el,
fáradt szíve birkózott még
a magányos élettel.

Lángok színezték az arcát,
figyelték a gyerekek.
Marci szeme fel-felcsillant,
tán ismerős lehetett?
– Valakire emlékeztet,
de kire is, nem tudom,
hol is láttam ezt az arcot,
kitalálom az úton.

A kis ruhák megszáradtak,
indulniuk kell haza,
előbb érnek a faluba,
mint a sötét éjszaka.
Egész úton hazafelé
Marci töri a fejét,
hol látta már öregapót,
de nem ugrik be a kép.

Aztán lassan eszébe jut,
hol látta az Öreg arcát,
emlékezett egy fényképre,
amin neki megmutatták.
Régi kép volt sok-sok éves
anyukája kis korából,
amelyik egy nénit, bácsit
és egy pici lányt ábrázol.

Az a kislány, – most már tudja:
ma már Marci édesanyja,
s mikor megnézi a képet,
szomorúan megsiratja.
Az a néni, nagyanyó volt,
aki elment, fel a mennybe,
nagyapó meg elbujdosott
fájdalmában – fel a hegyre.

Azóta él remeteként,
elkerülve a világot.
– Marci tudja, nagyapó volt,
a vén ember, akit látott.
És a szíve nagyot dobban,
szeretettel telecsordul:
Hogyan kéne gondoskodni,
mától kezdve nagyapóról?

Karácsonyra újra felmegy,
visz majd neki bejglit, fánkot,
megpróbálja hazacsalni,
– talán nem hiába jár ott.
És a tervet tett követte,
másnap indult, fel a hegyre.
Kicsi szíve reménnyel telt,
nagyapóra gondolt egyre.

Vitte azt a régi képet,
meg egy újat anyukáról,
a tavalyi karácsonyról,
s egyet az egész családról,
– ahonnan apó hiányzik,
a család így kicsit csonka.
Marci otthon megígérte,
hogy nagyapót hazahozza!

A jó öreg ellenkezett,
szégyellte a régi tettét,
hogy családját odahagyta,
s azt hitte már elfeledték.
Úgy fájt nagyanyó hiánya,
alig bírta elviselni.
Úgy hitte, ha egyedül lesz
gyorsan fog az idő telni.

Két szemében könnye csillog,
a reményt már rég feladta,
a meghívást Karácsonyra,
nagy nehezen elfogadta.
Szégyellte egy kicsit magát,
nem volt ünneplőruhája,
mégis elindultak haza,
nagyapó, s az unokája.

Hosszú út volt, meg-megálltak,
alig bírta fáradt teste,
mire a faluba értek,
rájuk köszöntött az este.
Odaértek a nagy házhoz,
az ablakban színes fények,
odabentről kihallatszott
egy szép karácsonyi ének.

Becsengettek, s nyílt az ajtó.
Marcit szülei már várták!
Meglátva az idős embert,
karjuk ölelésre tárták.
Anyu arcán mosoly ragyog,
örömkönny a két szemében.
Visszakapta édesapját,
ez az egy járt az eszében.

Bevitték az öreg “vándort”,
körülvették szeretettel,
ez a legszentebb ajándék,
amit kaphat élő ember.
Mennyből földre szállt egy angyal,
hegyről a nagyapó jött le.
Legyen minden nap Karácsony,
mától kezdve, mindörökre!

Aranyosi Ervin © 2012-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Legyen jobb veled a világ!

Mitől válhatna szebbé a világunk,
mit kéne tenni vajon gyerekek?
Váljon valóra a szép, amire vágyunk,
vezessen minket jóság, szeretet!
Félelmeinket jobb, ha elfelejtjük,
a lélek akkor boldog, ha szabad.
Örömünket apró csodákban leljük,
s a lelkünk tiszta, gyermeki marad!
Ha úgy gondolod, szívesen tennél érte,
ha bátran lehet számítani rád,
csak jöjj közénk, ha senki nem is kérte,
s kívánom legyen “jobb veled a világ”!

By

Aranyosi Ervin: Vakond és a napszemüveg (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)


Aranyosi Ervin: Vakond és a napszemüveg (Molnárné Szabó Veronika meséje nyomán)

Hát, sziasztok gyerekek,
most nagy csendben legyetek!
Égből mese érkezik,
– ha elhiszed, létezik.

Kerek erdő közepén,
apró rétnek szőnyegén,
egy kis domb emelkedik,
egy kis állat ott lakik.
Mond a nevét, – rajta, – mond!
Ő bizony a kis vakond!
A föld alatt éldegél,
lakótársa két egér,
de Ők ritkán vannak itt,
máshol telnek napjaik.

Egy napon a kis vakond,
ki a földben lent lakott,
reggelire megevett
egy nagy vajas kenyeret.
Reggelivel végezve,
nem volt már megéhezve.
Vakond lyukból kimászott,
megnézni a világot.
Kidugta a kobakját,
– mit gondoltok, hogyan járt?
Magasan állt fenn a nap,
vakítják a sugarak,
arany golyó fénye szúr,
vakond duzzog válaszul.

– Elvakítasz, rossz nekem,
mért ragyogsz oly fényesen?
Nem válaszolt rá a nap,
csak a fénylő sugarak.
A vakond pörölt tovább,
játszott vakot, ostobát.
– Hagyd abba, mert elkaplak,
Föld gyomrába elraklak…

Ám egy hang a távolból,
vakond barátunkhoz szól:
– Szia Vakond, szép napot,
s Nyuszi hozzáballagott.
– Mi a bajod kis komám,
hogy mérges vagy, látom ám!
Mérges? Persze! Van rá ok!
Fényes naptól nem látok.
S eltakarta a szemét.
Nyúl meg törte az fejét:
– Ha ez oly nagy baj neked,
mért nincs napszemüveged?

Gondolkodott a Vakond,
hát a Nyuszi nem bolond!
– De hát honnan vegyek én,
Kerek erdő közepén?
Szemüvegbolt kell nekem!
Csak tudnám, hogy hol lelem?
A Nyuszi szólt: – Barátom,
kis bolt nyílt a határon,
erdőszélén vegyes bolt,
benne mindenféle volt.
A boltost meg ismerem,
drukkolj majd, hogy itt legyen!

A bolt felé indultak,
– nyitva legyen – izgultak.
S lám a bolt épp nyitva állt,
Mókus Marci, benne várt,
S mindjárt nagyot nézhetett,
hogy két vevő érkezett!
Sziasztok, mit adhatok?
Vakond m’ért vagy izgatott?
– Napszemüveg kell nekem,
addig helyem nem lelem!
– Egy még van tán raktáron…
– Hozzad gyorsan, megvárom!
És a boltos hozza már,
három mogyoró az ár!

Nyuszi készült, és hála,
pont 3 szem volt nála.
Le is tette elébe,
s árut kapott cserébe.
Napszemüveg, jaj de szép!
Védi kis vakond szemét.
Nyuszinak hálás nagyon,
– mivel viszonozhatom?
Köszöni és kérdezi,
mit adhatna Ő neki?
Barátságod adhatod,
mert remélem az vagyok!
Szólt a Nyuszi, elvégre,
meghívhatnál ebédre,
sárgarépa falatok
amíg tart én maradok!
Rágcsálták a répákat,
beszélgettek, tréfáltak.
Egész addig maradtak,
amíg el nem fáradtak.

Ti is elfáradtatok?
Akkor én sem maradok!
Hunyjátok le szemetek,
szép álmokat gyerekek!

Aranyosi Ervin © 2012-08-04.
A vers  és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya


Aranyosi Ervin: Dédnagyanyó karácsonya

Erdőszélen kicsi kunyhó,
Öreg Anyó itt lakik,
Őrizgeti száz évének
féltve őrzött titkait.

Bundás kutya, Cirmi cica
Anyókával éldegél.
– Ritkán jár erre a postás,
csak amikor jön levél.

Öreg Apó, tavaly télen,
fel a mennybe költözött.
Anyó tudja, – jó ember volt,
– és angyalnak öltözött.

Álmában még találkoznak,
beszélgetnek keveset,
simogató szavaikban
megbújik a szeretet.

Kint lehullott az első hó,
minden fehér tünemény.
Kis kunyhóban, tűzhely mélyén
sül pár apró sütemény.

Dédunokák, hogyha jönnek,
díszvendégek legyenek,
málna szörpöt iszogatva
finom sütit egyenek.

Kicsi kunyhó kéményéből,
lágy füst száll az ég felé,
legalább a földi illat
öreg apót meglelé.

Felöltözik Öreg Anyó,
mert hideg a téli szél,
ajtó előtt havat söpör,
s közben magában beszél.

– Hej Apókám, ki mesél ma
unokáknak szép mesét,
amíg eszik az Anyókád
diós, mákos bélesét?

Azt sem tudom eljönnek-e,
ha tudják: nem lesz mese.
Nem is tudom, hogy az ünnep
mese nélkül rémes-e?

De mit tegyek, a mesének
te voltál a mestere.
Nem feküdt itt mese nélkül
egy gyermek sem, este le.

Mi lenne, ha súgnál nekem,
egy szép mesét kedvesem?
Nem múlna el az unokák
karácsonyi kedve sem.

Öreg Apó mennyországból
nyugtatgatja kedvesét,
– ültesd le az unokákat,
súgok neked szép mesét.

Öreg néne a sütőből
kivette, mit készített,
süteményből, nagy tányéron
szép kis halmot épített.

S mint ahogy a hó a rétet,
porcukorral lepte be,
és hogy meglepetés legyen,
kendő alá tette be.

Majd leült a hintaszékbe,
s elbóbiskolt, jaj, nagyon,
szép álmából arra ébredt,
zörgetnek az ablakon.

Szeme ragyog – Hát megjöttek!
– arcán öröm ömlik szét,
úgy sietne, s visszatartja
ez a fránya hintaszék.

Az ajtóban sorakoznak
kisebb nagyobb gyerekek.
Dédnagyanyó várja Őket,
s szívében a szeretet.

Ölelgeti sorra mindet,
mindegyik nőtt, változott,
végül jön a legnagyobb is
aki fenyőfát hozott.

Kis fenyőfa illatával
betölti a kis szobát,
néhány gyermek dúdolja
a “kiskarácsony” dallamát.

Vén komódon szép terítő,
Karácsonyra ott marad,
erre teszik a fenyőfát
tartó díszes talpakat.

Hátizsákból kikerülnek
üvegdíszes dobozok,
szaloncukor, habcsók díszek,
kézzel festett tobozok.

Elkezdik megtervezgetni,
hova milyen dísz kerül
öltöztetik a kis fenyőt,
szép lesz majd, ha sikerül.

Dédnagyanyó hintaszékből
figyeli a dolgokat,
Csodás ünnep a Karácsony,
nem lehetne boldogabb!

Elkészül a karácsonyfa
tetején már csúcs ragyog,
– Hát ezek az apróságok
egytől egyig angyalok.

Gyertya gyullad, és a kunyhó
énekszóval megtelik,
Dédnagyanyó szíve örül,
elhallgatná reggelig.

– Ám de itt a friss sütemény,
üljetek le gyerekek,
csak ti nektek sütögettem,
mindegyikből vegyetek.

Kínálgatja dédmamácska,
s amikor már mind evett,
– Figyeljetek – kéri tőlük
– mesét mondok gyerekek.

És ahogy elcsendesednek,
mesélni kezd nagyanyó,
messzi tájról, emberekről,
télről, mikor hull a hó.

Mennyről, ahol nagyapó van,
s minden kedves, csodaszép,
(Ahonnan nagyapó súgja,
nagyanyónak a mesét.)

S lám a mese elvarázsol,
hallgatja a sok gyerek.
Képzeletük mozivásznán,
pont, mint egy film úgy pereg.

És eljön a mese vége,
elmúlik az áhítat.
Könyörögve kérik Dédit,
hogy meséljen másikat.

Csakhogy eljött már az este
álom manó bekopog.
Ágyba kerül minden gyermek,
álmosak és boldogok.

Betakarja mindegyiket,
puszit ad az arcokra,
s visszaballag a konyhába,
mert neki még van dolga.

Milyen csodás a karácsony,
olyan boldog a szíve,
Elmosogat, s bibliáját
veszi most a kezibe.

Elmormol pár imádságot,
köszöni a szép napot,
köszöni az Úristennek,
ami szépet épp kapott.

Aztán párja jut eszébe,
megszólítja kedvesét.
Megköszöni neki ezt a
boldogságos szép mesét.

Végül elnyomja az álom,
s álmaiban éli át,
újra itt van nagyapó is,
s itt vannak az unokák…

Aranyosi Ervin © 2011-12-23.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hóember


Aranyosi Ervin: Hóember

Hahó, a hó esett megint,
fehérre sápadt hegygerinc,
Budáról erre integet.
Hát ezért vártuk a telet.
És azért vártuk a havat,
mert lelkünk még gyerek maradt,
havon-jégen csúszkálni jó,
repül feléd a hógolyó.
Szerencséd van, mert nem talál.
Fehér alak nyomodban áll.
Fehér fején piros fazék,
mit hóval cukroz meg az ég.
Gombszemén vidámság ragyog,
nem szánon jött, s nem is gyalog,
Felhők szárnyán jött eddig el,
millió pihe lepte el,
S lám sárgarépát is kapott,
s boldog kis szíve megfagyott.
De ne hidd, hogy rossz neki,
örömét ebben leli.

Aranyosi Ervin © 2010-01-18.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Téli ebéd

Aranyosi Ervin: Téli ebéd

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.

Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.

Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.

Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.

Tavaszig tán kihúzod így,
s ha rügy fakad, s a nap vakít,
dalold majd el a nagy világnak,
itt télen is ebéddel vártak.

Aranyosi Ervin © 2010-01-15.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bár lennénk…

Aranyosi Ervin: Bár lennénk…

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kiket csupán a szeretet vezérel,
s felfedezhetnénk azt az életet
mikor az ember nem csak a szemével,
de szívével látja ezt a szép világot.
Örül a szépnek és örül minden jónak,
s nem hajszol kétes gazdagságot,
örülni tud egy mosolynak, egy szónak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kik nem keresik mindenben a rosszat.
Csak végig játsszák ezt az életet,
és ellenállnak bűnnek és gonosznak.
Mert a gyermek csak boldogságra vágyik,
csak azt teszi, miből öröm fakad,
nem bírál, nem ítél, hogy milyen a másik.
Amilyen vagy, olyannak elfogad.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
mert szebben él, ki hibát nem keres!
Ki elfogad, annak könnyebb lehet,
s csak egy a lényeg: őszintén szeress!
A szíved add, s mosoly legyen az ára,
– olvadjon fel a lelkünkben a jég –
ne vágyj sivár pénzre és gazdagságra,
boldogság, bőség a szíved lakja rég.

Aranyosi Ervin © 2010-01-07.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A megdagadt hasú róka (Aiszóposz meséje nyomán)

fatörzsAranyosi Ervin: A megdagadt hasú róka (Aiszóposz meséje nyomán)

Róka koma megéhezett,
hát kutatott és keresett,
s egy vén fának odújában
talált húst, na meg kenyeret.

Bemászott és mind megette,
s hogy a hasát teletette,
hasa dagadt, s belül maradt,
mert az odú nem engedte.

Sóhajtozott, sírt a jámbor
de csak nem fér ki a fából.
Arra járt egy másik róka,
öreg, bölcs, a legjavából.

A sírását meghallgatta,
majd azt a tanácsot adta:
– várj nyugodtan míg a hasad
olyan kerek, mint a labda.

Mert mikor majd visszanyered
eredeti méretedet,
szabadságod visszakapod,
s élheted az életedet.

A mesénk azt bizonyítja,
szorult helynek is van nyitja:
– csak türelem! A megoldást
majd az idő leszállítja!

Aranyosi Ervin © 2010-01-06.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A csalogány és a sólyom (Aiszóposz meséje nyomán)

csalogány
Aranyosi Ervin: A csalogány és a sólyom (Aiszóposz meséje nyomán)

Csalogány egy szép fa tetejében,
ahogy szokta, dalolgatott szépen.
Arra járt a sólyom, s észre vette,
lecsapott rá, s zsákmányává tette.

A pusztulásra ítélt kis madárka,
próbált hatni fogva tartójára,
– úgy sem lakik jól vele a másik,
jobban jár, ha nagyobbra vadászik.

Ám a sólyom félbeszakította,
s a haldoklót eképp okította.
Bolond lennék, ha eleresztenélek,
Te már megvagy, – mai napi étek, –
mért kergetném azt, mit nem is látok,
álomképre biztos nem vadászok.

sólyom

Apró tanulsága is van a szavának:
Emberek, akik túl nagyra vágynak,
s nem becsülik azt, mit már elérnek,
állandóan üres kézzel élnek…

Aranyosi Ervin © 2010-01-03.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A sas és a róka (Aiszóposz meséje nyomán)

sasrókaszignós
Aranyosi Ervin: A sas és a róka  (Aiszóposz meséje nyomán)

A sas és a róka barátságot kötött.
Egyszerű gondolat volt a szándék mögött.
Azt is kigondolták, közel fognak lakni,
egymás közelsége, barátin fog hatni.

A sas felköltözött egy jó magas fára,
rókánknak alatta, bozótban lett vára.
A sas fenn a fészken fiókákat költött,
s odalenn a róka is szült néhány kölyköt.

Történt pedig egyszer, – a rókánk vadászott –
élelemnek híján a sasunk leszállott,
zsákmányai lettek a játszó ap-rókák,
miket felzabáltak az éhes fiókák.

Visszatért a róka, látja a gaztettet,
mit régi barátja, a réti sas tett meg.
Kesergett a róka, kölykeit sajnálta,
tehetetlenségben fogant szörnyű átka.

Mert repülni nem tud, hogy fent bosszút álljon,
mert ő földi állat, szárnya sincs, hogy szálljon.
Annak aki gyenge átok az egyetlen
vigaszt nyújtó fegyver az erősebb ellen.

Ahogy telt az idő, bűnhődött a vétkes,
ki barátságot szeg, annak esedékes.
Nem messze a mezőn, áldoztak egy kecskét,
istennek ajánlva lángra gyújtott testét.

Az otthagyott prédát a sas kifigyelte,
magával ragadta, fészkébe cipelte.
Ám a zsákmánya még egy-két helyen égett,
lángra lobbantotta, a kibélelt fészket.

A perzselt fiókák mind a földre estek,
az ott járó róka vacsorái lettek.
Be is falta rögtön, mind a szegény pára,
a sírva vijjogó sas szeme láttára.

Mese tanulsága: barátod ne sértsd meg,
akkor se, ha nem tud bántani a sértett.
A bosszút megúszod, hasznodra nem válhat,
mert, majd igazságot az Isten szolgáltat.

Aranyosi Ervin © 2010-01-02.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva