Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Másoktól várt megoldás


Aranyosi Ervin: Másoktól várt megoldás

Én nem tudom, hogy mit tehetnék érted?
Már nem tudom, hogyan legyen tovább.
A hozzád szóló szavaim nem érted,
és szélhámostól várod a csodát!

Mert hozzá szoktál, mindent készen kaphatsz,
hogy nem kell tenned érte, csak fizetned,
tennivalót mindennap halasztasz,
és nem jön létre a változás benned.

Magadat is becsaptad már százszor,
és hazugoknak mindent elhiszel,
lelked egy vékony kötélen táncol,
és minden pénzt a csalókhoz viszel.

Ezért aztán van száz betegséged,
és gyógyszereket eszel szinte már,
várod nyögve, hogy eljöjjön véged,
hogy rád találjon végre a halál.

Te elhiszed, hogy készen kell megkapnod,
hogy érted van a nyüzsgő termelés.
Nem kondul meg sosem a vészharangod,
hogy mű dolgokban az élet kevés!

A megoldást csak másoktól várod,
önmagadért semmit sem teszel,
s nem hiszed el, hogy rosszul csinálod,
s akkor lesz jobb, ha önmagad leszel!

Aranyosi Ervin © 2022-06-07.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Tanulni kéne jól szeretni


Aranyosi Ervin: Tanulni kéne jól szeretni

Elmondanám, s nem értenéd,
más az a tűz, mi bennem ég!
Más az a szó, mi lángra gyújt,
más mit az én lelkem tanult!

Tiéd az örök félelem!
Szeretve élem életem.
Nincs bennem semmi rettegés,
benned a jó érzés kevés!

Tanulnod kéne, jól szeretni,
nem félni, megvezetve lenni,
imák helyett, álmodni merni,
az igazságot megismerni!

Teszed a dolgod, mint sokan.
Én csendben élek, s boldogan.
Miközben féled Istened,
én tudom, nem is ismered!

Vallásod elnyom, elvakít!
Az én Atyám bennem lakik!
Én megértettem a fiát.
Lelked halálát éli át!

Tanulnod kéne, jól szeretni,
nem félni, megvezetve lenni,
imák helyett, álmodni merni,
az igazságot megismerni!

Beszélgetek az Istenemmel,
minden fia egy isten-ember,
és aki egykor tanította,
másoknak szívét megnyitotta.

Ő tanított, mi nem tanultunk,
hazugság mára büszke múltunk.
Máglyán égették sok tudásunk,
ezért ma saját gödröt ásunk!

Tanulnod kéne, jól szeretni,
nem félni, megvezetve lenni,
imák helyett, álmodni merni,
az igazságot megismerni!

Tanulnunk kéne jól szeretni,
a világunkban fényre lelni,
átírva sok-sok hazugságot,
igazzá tenni a világot,
igazzá tenni a világot!

Aranyosi Ervin © 2022-06-03.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A háborút nem népek vívják!


Aranyosi Ervin: A háborút nem népek vívják!

A háborút nem népek vívják,
nem gyűlölködő nemzetek.
A férfiakat harcba hívják,
rút élősködő érdekek.
Az embernek nincs választása,
hisz hazug minden hatalom,
de kellene, hogy végre lássa
a “vágóhidat a barom”!

Nincsen dolgunk idegen honban,
az ott sosem honvédelem!
Idegent ölni csak halomra,
ki nem tett rosszat énvelem?
Mi a közünk a háborúhoz,
vívják meg, akik akarják,
s ne szítsák hazug szavaikkal,
a nép fiának haragját.

A háborút nem népek vívják,
mi nem ártanánk senkinek!
A szeretetet nem tanítják,
s az embert csak az menti meg!
Mondd kinek állhat érdekében,
a gyűlölködés, gyilkolás?
S kinek van fegyver a kezében,
kié a halál és a gyász?

Ne higgy tehát a médiának,
hazugsággal mérgez ma meg!
Nem létező valótlansággal
fertőzi tiszta lelkedet!
A háborút csak az hazudja,
kinek majd haszna származik,
ki magát biztonságban tudja
és nagy haszonról álmodik!

A háborút nem népek vívják,
kollektív bűn nem létezik!
Messzi háttérből irányítják,
s a nép nem érti, mért teszik!
Te megvédenéd a hazádat,
de tőled többet várnak el!
A lelked oly hiába lázad,
ez fent senkit nem érdekel!

Miért gyilkolnál hasonszőrűt,
aki szintén élni akar?
Mért követnél el olyan főbűnt,
amit hatalom kicsikar?
Te nem ölnél meg másik embert,
mert lelked ezt nem engedi,
pokolfajzat, ki ilyet rendelt,
s a terv többnyire ördögi!

A háborút nem népek vívják,
csak hétköznapi emberek.
Mi lenne, hogy ha égre írnád,
hogy nem teszem, én nem megyek!
Hiszen a Földre élni jöttünk,
szeretni szívből másokat.
Nem állhat a sátán fölöttünk,
ki millió sírt ásogat!

Mért nem mennek a sereg élén,
kik melleiket döngetik?
Ők kényelemben, biztonságban
az idejüket tölthetik!
Az életeken nyerészkednek,
terepasztal csak a világ,
s odadobják az enyészetnek
a nemzet dolgos, jó fiát.

A háborút nem népek vívják,
bankok, tankok és fegyverek,
a fájdalmakat szaporítják,
mit gyógyítani nem lehet!
A túlélés ára rémálom
és letaposott nép, s haza,
és a választ nem találom,
kinek is volt igaza?

A szenvedés oly értelmetlen,
s nyerészkednek a gazdagok!
Én ide egykor élni jöttem,
én testbe zárt lélek vagyok.
Lélek és egy a mindenséggel,
hát mást bántani nincs okom,
s mert egy vagyok a tiszta fénnyel,
békében élni van jogom!

Aranyosi Ervin © 2022.02.26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Emlékezés az aradi vértanúkra

Festmény: Thorma János: Aradi vértanúk

Aranyosi Ervin: Emlékezés az aradi vértanúkra

Hiába hullt a hősök vére,
s hiába lett sírjuk Arad!
A hazafiak szép szívében
az emlékük örök marad!
De értelmetlen volt haláluk,
velük halt érték, becsület,
mert itt a mában nem találunk,
ki méltón ejtse nevüket.

A szabadság csak hiú álom,
s mindaz ki jót, szebbet akar,
nem győzhet itt, semmilyen áron,
elátkozott nép a magyar!
Meghaltak értünk, szebb jövőnkért,
ami talán sosem jön el,
meghaltak ők a szabadságért,
amit egy nemzet érdemel.

De hol vagyon a nép hatalma,
hol a szabadság? Nem tudom!
Idegenek uralma van ma,
s mi megrekedtünk félúton.
De a nemzet ma már nem lázad,
saját hazában küszködik,
s teszi a dolgát, hajtott fővel,
és tengődik, míg engedik.

Elvesztek már a régi álmok,
s nem látjuk, ki van ellenünk.
Megrendülten, s rémülten állok,
hisz nincsenek már itt velünk.
Kevés a méltó, igaz ember,
ki megóvhatná a hazát,
a legtöbb, ma már szólni sem mer,
nemhogy megvédje igazát.

Október hat, az égre rólak,
örök mementó vagy nekünk,
a hatalmasok összefogtak,
akkor és most is ellenünk.
Némán, merengve fejet hajtok,
bennük még égett büszkeség,
de bezárultak sorsnyi ajtók,
s hazánk a múltnak tükre rég.

Aradon ők, ott, tizenhárman,
értünk haltak hősi halált.
Hittek egy élhetőbb világban,
és mind a jó oldalra állt!
Az életüket adták érte,
hogy ez a világ szebb legyen,
nem szolgáltak rá a kötélre,
de vállalták a szent helyen.

Emlékezz rájuk magyar nemzet!
Nem is voltak mind magyarok!
Ne feledjük a hősi tettet,
mert ettől lettek szabadok!
A jövőnkért mutattak példát,
hogy ne bénítson félelem!
Hogy szabadságod élőn éld át,
és szép hazánk magyar legyen!

Aranyosi Ervin © 2021.10.06.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hiszek a lét csendjében


Aranyosi Ervin: Hiszek a lét csendjében

Van hogy a lelkem megpihen,
testembe épp csak hálni jár,
olyankor töltődöm, igen,
mélyen a lélek csendje vár.

Felejtek rosszat, s jól vagyok,
magamban többé lehetek,
hiszem, hogy jobbá válhatok,
amikor újra szeretek.

Hiszek a lét csendjében én,
hiszem, hogy lesz még holnapom,
életem jól megírt regény,
s mindegyik percét vállalom,
mindegyik percét vállalom!

Hiszen a sorsom írva van,
tervekkel jöttem a Földre én,
nem írta más, csak én magam,
segíti azt belső zeném.

Nem írtam fájó életet,
s nem írtam rémítő halált,
s hiszem benne, hogy szép lehet,
amire vágytam rám talált.

Hiszek a lét csendjében én,
hiszem, hogy lesz még holnapom,
életem jól megírt regény,
s mindegyik percét vállalom,
mindegyik percét vállalom!

Aranyosi Ervin © 2021-08-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!


Aranyosi Ervin: Hadd öntsek lelket beléd!

Hadd öntsek lelket most beléd!
Hadd tűzzek jó célt ki eléd!
Mutassak utat, s jó hitet,
amely a célhoz elvihet.

Hadd adjak álmokat neked,
hol valóságod megleled,
hiszen a lelkedből fakad,
érezd hát tőle jól magad!

Dobd le valótlan láncaid,
hisz a valóság ott lakik
ma is a lelked rejtekén,
hadd segítsek meglelni én!

A jóhoz csak egy út vezet,
ha azon jársz, hát élvezed,
másokban csodád megleled
és gazdagodnak majd veled!

Világunk rosszat álmodik,
abban egy másik út lakik,
amely a rossz felé vezet,
mely ámítás, csak képzelet.

Mely nem lát mást csak anyagot,
nem látja, annál több vagyok,
és nem hiszi a lényeget,
nem ismeri az életet.

A választás csak rajtad áll,
ha éled léted, nincs halál!
Csupán akkor, ha haldokolsz,
ha életedért mást okolsz.

Szabad vagy, csak dönteni kell:
téged melyik út érdekel?
Akarsz-e lenni áldozat,
vagy többre tartod önmagad?

Hadd öntsek hát lelket beléd!
Hadd tegyek jobb célt én eléd!
Hited vezesse léptedet,
mert álmaid megélheted!

Aranyosi Ervin © 2021-04-28.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hálni jár belém a lélek?


Aranyosi Ervin: Hálni jár belém a lélek?

Halódni jár belém a lélek,
pontosan úgy, mint másba is?
Ki napról, napra újra éled,
de bevált megszokásban hisz?
Ne hagyjuk elveszni a lelkünk,
keltsük életre lelkesen,
tegyük szebbé a nagyvilágot,
hogy újra élhető hely legyen!

Én jól tudom, hogy megvezetnek,
s a lelkem mélyén lázadok!
Kiáltanám az embereknek,
ébredjetek fel, lássatok!
Vegyétek észre a valósat,
s ne higgyétek a hazugot,
s ne oltsátok szomjatok ott
hol halál forrása buzog.

Nem halni jár belénk az élet,
hiszen mind életre születünk,
nem csak kitalált a történet,
a lét nem csak történik velünk!
Mert ha kell, van beleszólásunk,
sorsunkhoz lehet több közünk,
ha magunknak nem gödröt ásunk,
hanem élő álmot szövünk!

Az élet szép! S mi mégis,
mégis cipelünk mázsás terheket!
Szeretnénk végre kiélvezni,
letenni hát, mért nem lehet?
Megélni csak a boldogságot,
ízlelgetni egymás szavát,
bejárni szépen, megcsodálva
a szépségekkel telt hazát?

Mért kell a létben meggebedni,
tudva, hogy rabszolgák vagyunk,
és tesszük dolgunk napról napra,
s szemét hegyeket alkotunk.
Íróasztalnál annyi ember
értelmetlen dolgot csinál,
és akta hegyek magasodnak,
az irodisták lábainál.

Rengeteg munka értelmetlen,
és túlórázni is lehet!
Lassan az adat, statisztika,
mint sír, maga alá temet.
S ha kérdeznéd, hogy mi a haszna,
csupán annyi, hogy pénzt keress,
hogy költhess, olykor szórakozva,
s pár percre jóllakott lehess!

Húsz éven át készülsz a létre,
tanulsz, de többre nem viszed.
Nem is jössz rá a zord miértre,
hisz érted van! Mert ezt hiszed!
Amit tanulsz, el is felejted,
csak néhány szükséges marad,
amit, ha kéne, megtanulnál,
akár pár röpke hét alatt!

Az életről mégsem tudsz semmit,
arra nem tanít iskola,
ezért él gyakran, mit sem értve,
a tudós tanárok sora.
Fegyelmezés lenne a fontos,
leírt szöveg bemagolás?
Kockafejekké válni pont most,
mert lexikális a tudás?

Nem hálni jár belém a lélek,
hanem megélni a napom,
és mindig szebb jövőt remélek,
hitem elvenni nem hagyom!
Talán mások is felébrednek,
és visszatér az értelem,
s elbuknak majd, kik megvezetnek,
s szabad lehetsz végre velem!

Aranyosi Ervin © 2021-03-03..
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Jövünk – megyünk


Aranyosi Ervin: Jövünk – megyünk

Jövünk, megyünk.
Hát ez az élet!
A régit új korra cseréled.
Újat tanulsz,
vagy tanítasz másnak,
s nem adsz hitelt az elmúlásnak!
Mindig apró lélekként kezded,
s amit hozol, mind elfelejted,
mert azt lelkedben kicserélik,
akik hiszik, a létet élik.
Pedig ők csupán csak haldokolnak,
s nekik halált hoz csak a holnap,
s nem értik meg, ha te nem félnél,
hát magáért a létért élnél.

Jövünk, megyünk,
mert ez a dolgunk,
de másképp kéne boldogulnunk,
és egymást is boldoggá téve,
megmártóznánk a lét vizében.
De sosem tanulunk meg élni!
Nincsen halál, hát nem kell félni!
Csak levetjük lélekruhánkat,
de majd a létbe visszavárnak,
hogy szebbé tegyük a világot,
hogy álmodjunk egy boldog álmot,
hogy jók legyünk, s csináljuk végig!
Hogy tanítsunk, míg meg nem értik!

Jövünk, megyünk,
sokadszor, s újra…
Amíg a lelkünk megtanulja,
amit csak odaát tudunk.
Hová vezet hát szép utunk?
Leszületni, mégis kihívás,
másképpen élni, nem pont úgy, mint más!
Nehéz korban is jóvá válni,
s a nagy küldetést végig csinálni!
Véghez vinni és hinni benne,
hogy a világ, tán még szebb lenne,
ha megértenénk, miért is lettünk,
ha igazolna számos tettünk!

Jövünk, megyünk,
s nem számít semmi!
Itt kell nekünk boldoggá lenni!
Boldoggá válni és szeretni,
s nem önmagunkat eltemetni!
Tenni azért, hogy más is értse,
hogy létünk más lelkét ne sértse!
Ám magunktól kell felismernünk,
miért is bújt egy testbe lelkünk?
Mi célból születtünk e Földre?
Mi dolgot terveztünk e körre?
S mikor a lét célját megértjük,
végre saját sorsunkat éljük!

Aranyosi Ervin © 2021-01-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Bányász szerelem


Aranyosi Ervin: Bányász szerelem

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
ahogy járta a mezőt,
megláttam őt arra járva,
s szívembe zártam őt.
Gyakran játszottunk a réten,
hosszú évek teltek el,
lassan szívünk is felébredt
s szerelemről énekelt.

Aztán szépen frigyre léptünk,
közös álmunk kis család,
s jött a munka, a bánya hívott,
sok aggódást adva rád.
Minden este hazavártál,
szíved húzta nagy teher,
rád gondoltam lenn a mélyben,
szívünk egymásnak felelt.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így nyugodtnak lenni,
hisz leshet rád a halál.
Mit mondok majd gyermekünknek,
apja hol van, hol marad?
Te boldogítsz csak bennünket,
őrizd hát meg önmagad!

Minden este visszavárlak,
a szívem ott van veled.
Hisz szeretlek és imádlak,
te vagy az én mindenem.
Veled teljes a családunk,
tőled teljes csak e lét,
visszavárunk és csodálunk,
szebbíts mindőnk életét.

Bányász:
Lenn a mélyben, dolgom végzem,
lelkem otthon kóborol,
hol a drága feleségem
családunkért robotol.
Szívem érzi mély szerelmét,
aggódó tekintetét,
nélküle tán senki lennék,
üres lenne már a lét.

Gyenge vállát teher nyomja,
a család és sok dolog,
mikor meglát elszáll gondja,
ettől vagyunk boldogok.
Szén-festette arcom látva,
szíve rögtön felderül,
mint egy énekesmadárka
a karomba, úgy repül.

Bányászfeleség:
Nehéz szívvel hagylak menni,
amikor a bánya vár.
Nehéz így, félve szeretni,
de most itt vagy, végre már!
Imádkozom minden éjjel,
aggódás minden napom,
este várlak öleléssel,
szeretlek én, jaj nagyon!

Bányász:
Emlékszem egy szöszke lányra,
aki sétált a mezőn,
őt látom lenn a félhomályban,
s boldog vagyok, mert ő a nőm!
Boldog vagyok, ő lett a párom,
és hálás vagyok neki,
feljönni én miatta vágyom,
lelkemet ő élteti.

Aranyosi Ervin © 2020-07-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Aranyosi Ervin: Hogyan tovább?

Civilizációnk rút végéhez értünk?
Nem lettünk bölcsebbek, semmihez sem értünk!
Szakadék szélére vezetett az utunk,
tömeg jön mögöttünk, s repülni nem tudunk!
Lélektelen lények lépnek majd helyünkbe,
vagy chipet ültetnek bús birka fejünkbe,
ne kelljen megélnünk folyton félt halálunk,
hogy lélektelen lénnyé, robotokká váljunk!

Kihal a szeretet? Ez az ember sorsa?
Elfogy a szívünkből a szeretet morzsa?
A tudomány győz le – amit kitalálunk –
s életen át várjuk rettegett halálunk?
Mi lesz a lelkünkkel, ami emberré tesz?
Kell-e még a szívünk, ami együttérez?
Kiszabadulunk-e elménk börtönéből,
vagy elmenekülünk népünk örökéből?

Becsapva, megosztva, szerte-széjjelszórva,
otthonunkba zárva, lelkünkbe tiporva
éljük napjainkat, telve félelemmel,
s lázadni a lelkünk nem tud? Élni sem mer?
Megvezetett világ alszik otthonában,
megszokott életét nem leli a mában,
de vajon lesz-e még ebből feltámadás?
Vagy ez lesz a végső, teljes filmszakadás?

Létezik-e benned elég kíváncsiság,
a színfalak mögött, milyen is a világ?
Hagyjuk-e magunkat vágóhídra vinni,
vagy képesek leszünk önmagunkban hinni?
Teszed, amit fentről tereád kiszabnak,
s élvezed a bűzét a mocskos iszapnak?
Vagy a felszínre mész, tiszta levegőért,
s teszel néhány lépést egy élhető jövőért?

Semmi nem lesz olyan, amilyen volt eddig,
holnap rabságunkat végleg bejelentik,
technika béklyója kerül a karunkra,
s nem találunk többé élő önmagunkra!
Tiéd a választás: – Csendben tűrni, várni!
Vagy sarkunkra állva magunkért kiállni,
hogy az utódaink élhessenek szépen,
s maradjon világunk az ember kezében!

Aranyosi Ervin © 2020-05-18.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva