Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve…

Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve...

Aranyosi Ervin: A Halottak napjának értelmét keresve…

Mint ruhásszekrényben a levetett ruhák,
amit a lélek lassacskán kinőtt.
Felettük kőből, a levetett cipők.
Köröttük ősztől tépett lombú fák.

Pár kőbevésett, tárgyszerű adat,
hogy ettől-eddig hordta valaki,
kőfaragó kérésre rótta ki.
Neki szokványos, könnyű feladat.

Átkelt a lélek, letette terheit,
amit tovább, élők cipelnek majd.
Kiket még itt, az elvárásuk hajt.
A lélek lenne eltemetve itt?

Lomtár, adattár? S te őt keresed?
Azt, kit szerettél egy életen át?
Ki hagyott csodás emlékeket rád?
A ridegségben a lelkét nem leled!

Hát jó hírem van, mostantól szabad!
Elvégezte életfeladatát,
s nem nélküle változik a világ,
s lehet már kapott új testet, másikat.

Mert harmadnapon mind feltámadunk,
s a mennybe lépve, új létet tervezünk,
új ruhát hordva, ismét élők leszünk,
s keressük magunkra mért feladatunk.

Ruhásszekrények hát a temetők,
mely életekről bár tanúskodik,
de akik hordták, nem nyugosznak itt,
az igaz lelkek ott nem lelhetők.

Hiszen a lélek folyton vándorol,
s csak földi lépték neki az idő.
Csak ugródeszka születés – temető.
Amíg itt élsz, lelked térben honol.

Hát ünnepelj, halottak napja van!
Szeretted végre ledobta kínjait,
lehet azóta egy új testben lakik.
Vagy szomorkodj, siratva, hasztalan!

Halottak napján a lélek ünnepel!
A többi lelket, kikkel egyek vagyunk!
Mért rettegünk? Úgyis feltámadunk!
Lehull szemünkről a homályos lepel.

Aranyosi Ervin © 2019-10-26.
A vers megosztása, másolása, csak a vers előtt a szerző nevével és a vers címével, valamint a versszakok megtartásával együtt engedélyezett.

Minden jog fenntartva!

By

Aranyosi Ervin: Vajon miért is jó temetőbe járni?

Aranyosi Ervin: Vajon miért is jó temetőbe járni?

Aranyosi Ervin: Vajon miért is jó temetőbe járni?

Vajon miért is jó temetőbe járni,
elporlott testek közt, csendben sírdogálni?
Mint kiszáradt kúthoz, jár oda az ember,
melyben nincsen élet, honnan vizet sem mer.

Minden évben egyszer ünnepelsz egy napot,
mintha a szeretted, aznap lenne csak ott.
Pedig talán sejted, nem hal meg a lélek,
elment kedveseink, másik síkon élnek.

Reájuk gondolni, bármelyik nap lehet,
sorra felidézni kedves emlékeket.
Gyertyákat gyújtani, a lángjukba nézni,
a szeretett arcot újra felidézni.

Nem kell hát megölni annyi szép virágot,
feldíszíteni egy megkövült világot,
ami kong a csendtől, lélektelen, rideg,
mely a lét súlyától az élőt sem menti meg.

Vagy Te másért jársz ki, – bocsánatot kérni?
Hiszed, képtelenség másképp utolérni?
Ám akit keresel, ott már nem találod,
siettetned nem kell korai halálod!

Hisz lelkedben ott él, kitörölhetetlen!
Mert, hát jó az Isten, sohasem kegyetlen.
Kinek sorsa egykor összefutott véled,
álmodban, lelkedben újra, újra éled.

Újra látni fogod, tudsz vele beszélni,
lesz még új esélyed bocsánatát kérni.
S Te is megbocsáthatsz régi sérelmeket,
megnyugtathatod a nyugtalan lelkedet.

Ám ehhez nincs szükség halottak napjára,
s nem kell koncentrálni bánatra, halálra,
jobb a szép dolgokat újra felidézni,
szeretted szemébe újra belenézni…

Aranyosi Ervin © 2013-10-28.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

 

By

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Aranyosi Ervin: Halottaknak napján

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…

Aranyosi Ervin © 2011-10-31.
A vers és festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva