Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Balatonszárszói VERS UTCA


Aranyosi Ervin: Balatonszárszói VERS UTCA

Balatonszárszón már van egy VERS UTCA,
ott ki lett állítva sok-sok költő “cucca”,
vagyis sok-sok verse, nemes irománya,
amit elolvashat az ember fia-lánya.
Nyolc kis állomáson az olvasót várják,
versekkel teleírt, kedvcsináló táblák.
Csak végig kell járni, el lehet olvasni,
vagy épp hangszóró szól – valami olyasmi…

A vers vagy betűkkel, vagy hangokkal árad,
s hiszem művelődik, aki erre fárad.
Sokféle vers között bóklászhat az ember,
olvashatja őket, nyitott, értő szemmel.
Van három hangszóró, miből sok vers szólhat,
amire a lélek csendben válaszolhat.
Ajánlom, ha ott jársz, járd az utcát végig,
s onnan majd a versek lelkedet kísérik.

Ebben az utcában, nekem is van versem,
az utat bejárva háromra is leltem.
Nagyok, híresek közt, s kortársak körében
akadt egy-egy versem kinyomtatva szépen,
vagy úgy, ahogy Török Tünde elszavalta,
szerencsére ő sem jött ettől zavarba.
Járd végig barátom, te is a vers utcát,
s majd a versek között szebb jövőbe jutsz át!

Aranyosi Ervin © 2020-06-22.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Mosoly Majsa Mosolydája

AE-Msoly_Majsa_mosolydája

Aranyosi Ervin: Mosoly Majsa Mosolydája

Ez itt Mosoly Majsa híres Mosolydája,
ki a csüggedőket mosolyogni várja!
Itt nem szabad sírni, bőgni, vagy zokogni,
a vidám percekhez hozzá kell csak szokni.

Mikor reggel felkelsz, gondolj csak Majsára,
vagy a Mona Lisa híres mosolyára.
Mosolyban Mr Bean köztünk itt a mester,
ám a többi dolgát utánoznod nem kell.

Mikor reggel felkelsz, sétálj a tükörhöz,
mint mosolyt gerjesztő, vidámkodó körhöz.
Húzd fel szájad szélét, vidámítsd a lelked,
ezt a mai napod meg kell ünnepelned!

Ilyenkor az arcra, kiül lelked kincse,
mutogasd meg másnak, hagyd, hogy megtekintse.
Meglátod a kincsed más arcokra száll át,
és lám meg is fogtad a jó Isten lábát!

Mert ha jó a kedvünk, megszépül a napunk,
mosolyért cserébe, másik mosolyt kapunk.
Ezt sose felejtsd el, legyen gondod rája,
vár rád Mosoly Majsa híres Mosolydája!

Aranyosi Ervin © 2016-02-12.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Fényképezkedés

Aranyosi Ervin: Fényképezkedés

Sok jó kutyus kis helyen is elfér,
pláne, hogyha mindegyike testvér.
Mindannyian pont ideszülettünk,
nem csoda, hogy retriverek lettünk.
Tizenegyen fértünk rá a képre,
bár egyikünk a levágást kérte,
mert Ő híres, már egy filmben játszott.
Kutyába is veszi a világot.

Aranyosi Ervin © 2013-08-02.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva