Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Turbékolás

turbékolás
Aranyosi Ervin: Turbékolás

Hófehér galamb vagy, ki a párját vonzza,
szerelemre éhes. Aki viszonozza,
aki kiteríti lelkét hófehéren,
s remélem szívemmel, lelkemmel elérem.
Bár sötét a külsőm, én sem vagyok rosszabb!
Veled turbékolnék, szívesen naphosszat.
Legszebb érzéseim suttognám füledbe,
Apró zugot kérnék törékeny szívedben.

Kitárnám a lelkem, csak igazat szólnék,
minden kérdésedre önként válaszolnék.
Hadd lássam lelkedet, vajon, olyan szép-e,
mint az én szívemnek rólad formált képe.
Ne rejtsd el előlem száz apró hibádat,
szeretni akarom – furcsa az imádat!
Szépségeddel együtt el tudom fogadni,
s én is hadd akarjak minél többet adni.

Én sem titkolom, mi nem válik javamra,
hazugságot, önzést nem veszek magamra.
Nem építek neked széptevésből várat,
melyet fenntartani a lelkem elfárad.
Szeress engem, kérlek, együtt száz hibámmal,
szeress tiszta szívből, ne csak ímmel-ámmal!
Hadd keressek benned eldugott csodákat,
amit mélyen titkolsz, s a szívedbe zártad!

Nem akarlak saját képemre formálni,
sohasem kell értem más emberré válni.
Mint kő a patakban, úgyis csiszolódunk,
néhány rossz szokásunk, majd lepereg rólunk.
Szeretni akarlak, megismerni vágylak,
maradj meg ilyennek, hófehérnek, lágynak!
Kettőnk tiszta lelke, hadd olvadjon eggyé,
páncélodat dobd el, alakuljon keggyé!

Letettem a lelkem eléd hófehéren,
vedd el, és cserébe a tiédet kérem!
Tanuljunk őszintén és tisztán szeretni,
ez a kívánságom, a vágyam csak ennyi.
A világon minden megtalálja párját!
A lelkek útjukat nem hiába járják!
Áldom a sorsomat, végre rád találtam,
s hiszem, hogy általad teljesebbé váltam!

Aranyosi Ervin © 2016-12-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Séta a hóban

Halványszürke égből apró hószilánkok,
el akarják fedni az egész világot.
Az út szélén álló, óriásra nőtt lámpa
sárga fényét önti, a hószínű világra.

Hófehér szőnyegen szürke óriások
sétálnak előttem, amerre csak járok.
Le-le maradoznak, majd előre futnak,
megtörve magányát az unalmas útnak.

Fehér kucsmás házon, zord kémény pipázgat,
sötétebbre festve a hópettyes vásznat.
Halvány arcú ablak, villogó szemekkel,
színes lámpáitól felvidul az ember.

Hó száll a szemembe, szinte alig látok.
Üvegen viruló kecses jég virágok
a hideg hevében kinyílva virulnak.
Hajlott eresz alatt jégcsapcsúcsok nyúlnak.

Hosszú utam végén, végre hazaérek,
s hallom pattogását, kandallóm tüzének.
Szívem véle vidul, testem átmelegszik.
Hűséges, jó kutyám lábaimhoz fekszik.

Hintaszékben ülök, rám talál az álom.
Legjobb helyen vagyok ezen a világon.

Aranyosi Ervin © 2010-12-20.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva