Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Aranyosi Ervin: Hol tartunk?

Keressük az igazunkat,
s beletörik a fogunk.
Lepattanunk a világról,
aztán pedig nyafogunk.
Hirdetjük, mit szívünk diktál,
hátha lesz, ki majd megért,
mindennapi harcainkban
hála sincs már mindezért.

Nem is erről szól az élet,
nem számít, hogy kik vagyunk!
A Föld is csak terepasztal,
s kivetítőnk az agyunk.
Lelki harcainkat vívjuk,
felesleges sok csatát,
s valójában nem is látjuk,
a világ szebb oldalát.

Amikor gyerekek voltunk,
vágytuk, hogy majd felnövünk,
s átvesszük az irányítást,
s mindenbe belejövünk.
Ám a világ megváltozott,
s kapkodjuk a fejünket,
mert az emberek világa,
hamarosan letűnhet.

Digitális forradalom,
cyber világ érkezik,
s kihal végül az a lény,
ki érzésekre éhezik.
A tudomány mesterséges,
nincs már benne emberi,
az ember a helyes útját
nem találja, nem leli.

Aki látja, aki érzi,
azt őrültnek nevezik,
s amit tudománynak hívnak,
inkább rombol, nehezít.
Korunknak végére értünk,
újba kéne lépni át,
de sajnos a pusztulásra
megérett ez a világ.

Aranyosi Ervin © 2020-07-20.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva