Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Legalább a reményt…


Aranyosi Ervin: Legalább a reményt…

Legalább a reményt,
azt, meg kéne hagyni!
Nélküle az élet,
nem is tud haladni.
Fényszóró a ködben,
mikor utad járod.
Nélküle bezárul
csodaszép világod…

Szükség van reményre,
örök biztatásra,
az elárvult lelket,
nem hagyni magára!
Az élethez cél kell,
a holnaphoz álom,
s hit, hogy az utamat
biztos megtalálom!

A reményét vesztett,
már nem életképes,
annak a jövője,
igencsak kétséges.
Hisz a lába alól
a talajt kihúzták,
összes édes álmát,
darabokra zúzták.

Legalább a reményt,
vissza kéne adni!
Legyen út előtte,
hogy tudjon haladni!
Az élet kapuját
megnyitni, kitárni,
hogy egy szebb jövőre
képes legyen várni!

Aranyosi Ervin © 2022-06-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Változni kell!


Aranyosi Ervin: Változni kell!

Csak csend van
a mélyben nem zúg a vihar,
az ember csak elvan
az álmaival.
Felsejlik
a lelkemnek tükörfalán,
mert ennyire telik,
de egyszer talán…

Refrén:
Változni fog, aminek változni kell,
tegnapból a fontosat áthozni kell,
a fájót, a rombolót átkozni el,
a változásomra a világ felel!

Csak csend van
a lelkemben mély csend honol,
a képzelet elvan,
csak elkóborol.
Bezárja kapuit
a szellemvilág,
kizárja tanúit,
nincs gondja ránk!

Refrén:
Változni fog, aminek változni kell,
tegnapból a fontosat áthozni kell,
a fájót, a rombolót átkozni el,
a változásomra a világ felel!

Csak csend van,
a csendemben ülök egyedül,
és még sincs,
mert itt bent tücsök hegedül,
hallgatom,
s a dalban olvadok fel,
jaj nagyon,
jaj nagyon változni kell!

Refrén:
Változni fog, aminek változni kell,
tegnapból a fontosat áthozni kell,
a fájót, a rombolót átkozni el,
egy szebbet, egy jobbat megálmodni kell!

Refrén2:
Változzunk, változzunk nyíljon meg az ég!
Tennék egy lépést most , mennék feléd!
A múlt nyomorából már végleg elég,
egy szebbet, egy jobbat tárok eléd!

Aranyosi Ervin © 2022-04-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Az őszi erdőben járva


Aranyosi Ervin: Az őszi erdőben járva

Tovatűnt a nyarunk, lassan őszbe fordult,
a bőség kapuja lassan megnyikordult.
Rövidül a nappal, az éj perceket lop,
sötétül a világ. Derűnk, fényünk elfogy.
A természet, mintha csendben haldokolna,
mintha tűnő nyárért bennünket okolna,
de még ideadja nekünk minden kincsét,
ezerszínre festve szél-tépázta tincsét.

Zöldellő levélre fest okkert, vereset,
aranyszín sugárból kever egy keveset,
színes palettáján ezer  szín pompázik,
felhőtakarásban, eső-könnyben ázik.
Gyümölcseit, magját szórja szerteszéjjel,
avarral terít meg, felmarkoló széllel,
s megágyaz, az erdő földjét betakarva,
mintha hosszú álmot aludni akarna.

Csoda és varázslat, s mindig megtörténik,
s az ott élők közül sokan élik végig.
Gyönyörű körforgás, s van ki megzavarja,
mert ilyenkor gyilkol a vadászok “karja”.
Védtelen vadakra támad rá az ember,
kikkel szembeszállni pusztakézzel nem mer.
Hősködik, lövöldöz, orvul, lesből támad,
s terítékre kerül a gyanútlan állat.

Búsul a természet, siratja vadjait,
őszi borongásban tengeti napjait,
s engedi lelkünknek szépségét csodálni,
szeretettel telni, emberibbé válni.
Festmény most az erdő, képei csodásak,
színek borítják el a megfestett vásznat,
virágot utánoz a levelek pompája,
miközben fáradtan téli álmát várja.

Aranyosi Ervin © 2021.09.25.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A barátságról…

Aranyosi Ervin: A barátságról…

Élt egy ember itt a földön,
kutyájával éldegélt,
ám egy nap a földi útja,
váratlanul véget ért.
A kutyája, hű barátja,
követte a halálba is,
együtt szálltak, hát az égbe,
s nézték az út merre visz.
Arannyal kirakott úton,
mentek márvány kert mellett,
mely egy gyöngyből épült,
díszes, nagy kapuhoz vezetett.
A kapuban ült valaki,
kit emberünk megszólított:
– Bocsásson meg hol vagyunk?
– A menyben – szólt a szólított.
S megkérdezte a kutyusos,
– Kaphatnánk egy korty vizet?
– Persze – szólt a kapus erre,
– de kutyád be nem viszed.
– Sajna – szólt a kapu őrző.
– nem úgy van mint nálatok,
Erre a megszentelt helyre,
nem léphetnek állatok.
Emberünk ezért úgy döntött
ivóvízéről lemond,
s intett kedvenc kutyusának,
aki szintén szomjazott.
Poros úton odébb álltak,
– nehezen volt járható,
ahogy mentek, kert nélküli
fakapu volt látható.
A kapura támaszkodva,
egy ember könyvet olvasott.
Illendően köszönt néki
kutyás hősünk: – Jó napot!
Ezután még megkérdezte
– kaphatnánk egy kis vizet?
Persze, ott egy hűs vizű kút,
merítsen, akár tízet!
Ittak hát a kút vizéből,
amennyi csak jól esett,
ezután az emberünk
a kapustól így kérdezett:
Köszönjük a vendéglátást,
megmondaná hol vagyunk?
– A mennyben – szólt a kapu őre
s meghökkent a vándorunk.
– Össze vagyok zavarodva,
szólt a kutyás emberünk,
a másik portás is azt mondta:
kapun át mennybe megyünk.
Ó, az aranyozott útra,
a gyöngy kapura gondolt tán?
Az bíz’ nem a menny barátom,
az igazi pokol ám.
S nem zavarja, hogy a másik,
az Önök nevével kérkedik?
– Nem bánt minket, sőt örülünk,
mert mindazokat elveszik,
kik barátjukat hátrahagyják,
elfelejtik, s meglehet,
akiknek az ego fontos
és mellékes a szeretet.

Aranyosi Ervin © 2010-06-05.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva