Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.
Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
- Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?
A nagyobbik leány
aranyruhát választ,
középső királylány
is gyorsan ad választ:
Őnéki az ezüst-
ruha minden álma.
S végül sorra kerül
legkisebbik lánya.
- Hát neked mit hozzak?
- faggatja a lányát.
Nekem szóló szőlőt
és mosolygó almát,
és még ezen felül
pár csengő barackot.
Bámul csak a király,
- ilyet még nem hallott…
Kedvenc leányának
mégis megígéri,
Teljesíti vágyát,
ha ő pont ezt kéri.
Elment hát a király
aznap a vásárba,
könnyen szert tett arany
és ezüst ruhára.
Ám de e gyümölcsök,
olyan ritkaságok,
melyet a sok kofa
eddig sosem látott.
Búsul hát a király.
A szívére vette,
lánya kívánságát
nem teljesíthette.
De, ha hazaérek
- gondolta magában,
- kihirdetem nyomban
széles e hazában:
Hozzon szóló szőlőt
és mosolygó almát,
meg csengő barackot,
friss gyümölcsök halmát,
aki ilyet termel,
frissen szedjen párat,
- azt gazdaggá teszem,
kérjen bármily árat.
Ahogy ezt gondolta,
hintója elakadt
és a sáros útnak
kátyújába ragadt.
Nem húzza ki onnan
négy szép paripája,
bár e szép lovaknak
sehol sincsen párja.
Moccanni sem tudnak,
bármit is csinálnak,
húznák ők a hintót,
de bűvös varázslat
lovakat, s a hintót
odarögzítette.
A király meg mérges,
- Kutya teringette!
Elszalajt egy embert,
s jön egy falu népe,
kutyástól, macskástól,
- lesz már segítsége!
De bizony a hintó
továbbra sem mozdul.
Szegény király uram
majdnem megbolondul.
Amint a tenger nép
hintóval kínlódik,
egy beszélő disznó
odasompolyodik.
Röf-röf-röf – így kezdi
- Fenséges királyom,
hintószabadítást
én majd megcsinálom,
érte fizetségül,
csak egy dolgot várok:
Add nekem jutalmul
legkisebbik lányod.
Szeme-szája elállt
ettől a királynak,
és hogy vége legyen
már a tortúrának,
megígéri rögvest,
ha kiszabadítja,
a megmentőjének
lánya lesz a díja.
Annak meg nem kell több,
lódít a keréken,
az orra hegyével,
s elindítja szépen.
Vágtatnak a lovak,
a királyi várba,
hazaér királyunk
végre-valahára.
Örömmel öleli
két idősebb lányát,
odaadva neki,
megrendelt ruháját.
Ám a legkisebbnek
búsan elmesélte,
nem kapta, amit kért,
hiába ment érte.
Mikor a mesének
a végére ére,
bősz röfögés támadt,
nagy rémületére.
Mert megjött a disznó,
s követeli bérét,
a kisebb királylányt
és nem a testvérét!
És hogy elszállítsa
taligát is hozott.
Más lánnyal nem éri
be az “elátkozott”!
Bár egy parasztlánykát
küldenek cserébe,
kinek még a vér is
meghűlt az erébe’,
szép, díszes ruhába
öltöztetve szegény,
de nem járnak így túl
az okos disznó eszén.
S küldték a királylányt,
rongyosan, piszkosan,
ám a disznó tudta
a ruha alatt ki van.
Fel is kapta gyorsan,
Nagy-nagy örömében,
alig bírt maradni
a saját bőrében.
Szépen felültette,
fel a taligára
a síró királylányt,
s be nem állt a szája.
- Röf-röf-röf királylány,
ne sírj, csak ezt kérem,
Jó dolgod lesz nálam,
ezt most megígérem.
De a királylánynak
nem csitul sírása.
mert a disznónak volt
rá ilyen hatása.
Még jobban eleredt
a sírás patakja,
mikor egy disznóól
előtt őt lerakja.
Oda bevezette,
- földön piszkos szalma,
amilyen egy disznó,
sáros birodalma.
Továbbra sem csitult
a királylány sírása,
pedig étel is volt:
kukoricakása.
A lány csak zokogott,
könnyel a szemében,
de elfáradt lelke
elaltatta szépen.
Röf-röf, aludj, aludj,
- disznó mondogatja,
- Bánatod követi,
majd az öröm napja.
Aludt a királylány,
majdnem másnap délig,
kinyitni a szemét,
nem meri, csak félig.
Hát lássatok csodát,
nem hisz a szemének,
Disznóólban feküdt,
s palotában ébred.
Koszos nyoszolyából,
selyem lett az ágya,
amit kér teljesül,
szíve minden vágya.
Lányok lesik minden
apró kívánságát,
méltón kiszolgálva
a király kislányát.
Szép ruhát is adnak,
gyűrűt, ékszert rája.
Mosolyától ragyog
szeme, arca, szája.
Átvezetik szépen
a szomszéd szobába,
hol terített asztal
és egy ifjú várja.
Dali, csinos legény
siet most elébe,
asztalhoz vezeti,
s ezt súgja fülébe:
Ülj le ide bátran,
szép királykisasszony,
itt minden a tiéd,
hagyd, hogy itt marasszon.
Tiéd vagyok én is,
ha nem vetsz meg engem,
ha egy szerethető
ifjút látsz már bennem.
Hát te ki vagy, mi vagy?
- kérdezi a lányka.
- Majd elmondom neked,
életem virága.
Ám most előbb menjünk,
kertünk közepébe,
meglepetés vár rád,
meséld el, hogy szép-e?
Mennek át a kerten,
s szőlőtőke hajlik,
csillogó fürt felől,
halk kis szólam hallik.
Szakíts le, szakíts le,
szép királykisasszony!
- Szól a szóló szőlő,
hogy mosolyt fakasszon.
Arrébb egy almafa
üde zöld a lombja
almák mosolyognak.
S az ifjú ezt mondja:
Látod kedves, itt van
a mosolygós alma.
A szomorúságnak
itt nincsen hatalma.
Megcsendül a kert is,
ahogy tovalépnek,
- lám a csengő barack -
hallod, hogy zenélnek?
Hej édes istenem,
- örült a királylány,
- sírjon, vagy nevessen
ennyi csoda láttán?
Minden mire vágytál,
a tiéd már régen,
nekem egy vágyam van,
légy a feleségem!
Így szólott a legény,
és a királylányka,
igennel válaszolt,
s borult a nyakába.
Itt maradok bíz én,
nem választ el mától,
ásó és nagyharang,
nem szólva kapáról.
A legény meg ekkor
elkezdett mesélni.
Miért kellett neki
disznóbőrben élni.
Mert egy gonosz tündér
átka vált valóra:
Disznó legyen addig,
míg nem üt az óra,
míg nem akad egy lány
aki azt kívánja,
szőlője beszéljen,
s nevessen almája,
és a csengő barack
mind az Övé legyen
és ha megkívánja,
egy jó ízűt egyen.
S mert te ezt kívántad,
megtörted az átkot.
Szép nagy lagzit csapunk,
hívom a családod.
Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.
Legutóbbi hozzászólások