Aranyosi Ervin versei

Figyelni apró rezdülését
kedvesednek egy éjszakán.
Álmot feledve, – ébredését
várni, – nem kis kaland csupán.
Hűs éjjelen álmát vigyázni,
- midőn a karodban piheg.
Kisimult arcát megcsodálni,
míg tűnő álom lepi meg.
Ahogy a hajnal újra éled,
a fény is lassan vissza tér.
Szíve is együtt dobban véled,
e perc egy élettel felér!

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

Hány kedves éved volt enyém,
tovarepültek könnyedén,
édesítve az életem
hálám ezért most végtelen.
Patakmeder, s a kis patak
mely lágy ölében elhalad,
egymást simítva alakul,
néha lágyan, néha vadul.
Így csiszolódik életünk,
s hisszük, hogy jobbakká leszünk,
vagy elfogadjuk azt, ha nem,
de erről szól a szerelem.
Mert szép, ha boldog, de néha fáj,
néha megalkudni muszáj.
Nem túl nagy ár az örömért,
mely bennünket oly gyakran ért.
Itt köszönöm most meg neked,
pár szál virág az üzenet.

Pár szál virág az üzenet,
pár szál virággal üzenek!
Szívemből szól, s ha megkapod,
kívánok szép születésnapot.

Tudod a szem a lélek tükre,
És mit látsz benne? Önmagad.
- S igaz lehet mindegyikünkre,
- hogy őszintébb, mint sok szavad.

Tudod a száj hazudni képes,
nem igaz minden gondolat.
De lelked tükre nem negédes.
Az őszintébb, mint sok szavad.

Szemed tüze, ha kell eléget,
Ha fázol, hát átmelegít.
Lelkedben keress menedéket,
ha az élet elkeserít.

Szemed keresi tiszta párját
s ha kedvesedben megleled,
A világ legszebbik varázsát
láthatod benne: SZERETET!

Kis rózsaszál, szívem szerelme,
kit nekem szánt, s adott az ég,
te vagy életem legszebb értelme,
leírom neked itt, ma még,
hogy mit jelent nekem ha nézlek,
s bársonyos bőröd érinthetem.
Ajkammal kedvesen becézlek,
hogy mit jelent mindez nekem?
Lehetnék sas, s tán elrepülnék,
- kalandra vágyó, szabad madár.
Szívem súlyától földre hullnék,
tudva, hogy szíved visszavár.
Tudod, erőm belőled árad,
nélküled én csak fél vagyok,
szeretni lelkem sose fárad,
s ha barna szemed rám ragyog,
megbűvöl, mindig elvarázsol,
álomba ringat kedvesen.
Sose ébredjek fel e varázsból,
álmodjunk együtt kedvesem!
Tudom, rózsa nincs tüske nélkül,
ha bántják lelkét, visszaszúr.
De kedves szótól újra szépül,
szépségét adja válaszul.
Maradj ilyen, csak ennyit kérek,
figyeld és óvd a léptemet,
hidd el én szívet nem cserélek,
örökre itt leszek veled.

Levéltelen, magányos ágak,
csontváza alvó, néma fának,
ha hull a hó, csak hófogók,
ha fúj a szél sivalkodók.
Tavaszra váró hosszú percek,
ilyenkor lassan, lomhán telnek,
teendő itt csak egy marad,
etetni pár kis madarat.
Etető lóg az egyik ágról,
apró kis emlék még a nyárból,
amikor volt még élelem,
és nem volt fagy, se félelem.
Terülj kis asztal fenn az ágon,
repülj csak erre kis barátom,
tömd meg begyed, van itt mit enni,
tudom nehéz most madárnak lenni.
Tavaszig tán kihúzod így,
s ha rügy fakad, s a nap vakít,
dalold majd el a nagy világnak,
itt télen is ebéddel vártak.

Voltál szerelmes, mondd el, hogy milyen volt?
Meséld el annak, ki nem élte át!
Olyan, mintha egy vaknak elmesélnéd,
hány féle színben játszik a világ.
Mennyei érzés – földi halandóknak,
s néha pokol, mert néha gyötrelem.
Valóra vált, beteljesült, vad álom,
vagy egyoldalú és örömtelen.
Van hogy fellángol, máglyaként eléget,
s fájón parázslik amikor kihuny.
Csodálatos, míg viszonozva érzed.
S ha tovaszáll, maró, akár a gúny.
A szív megtelik néma áhítattal,
méregpohár, amikor kiürül.
Üresség tátong, mikor magadra hagynak,
emléke fájón lüktet legbelül.
Hiába kínoz gyötrőn ez az érzés,
lelkedet tőle meg nem mentheted.
Nekivágsz újra, amíg csak el nem éred,
s végül igaz szerelmed te is elnyered!

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kiket csupán a szeretet vezérel,
s felfedezhetnénk azt az életet
mikor az ember nem csak a szemével,
de szívével látja ezt a szép világot.
Örül a szépnek és örül minden jónak,
s nem hajszol kétes gazdagságot,
örülni tud egy mosolynak, egy szónak.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
kik nem keresik mindenben a rosszat.
Csak végig játsszák ezt az életet,
és ellenállnak bűnnek és gonosznak.
Mert a gyermek csak boldogságra vágyik,
csak azt teszi, miből öröm fakad,
nem bírál, nem ítél, hogy milyen a másik.
Amilyen vagy, olyannak elfogad.

Bár lennénk mindig tudatlan gyermekek,
mert szebben él, ki hibát nem keres!
Ki elfogad, annak könnyebb lehet,
s csak egy a lényeg: őszintén szeress!
A szíved add, s mosoly legyen az ára,
- olvadjon fel a lelkünkben a jég -
ne vágyj sivár pénzre és gazdagságra,
boldogság, bőség a szíved lakja rég.

Róka koma megéhezett,
hát kutatott és keresett,
s egy vén fának odújában
talált húst, na meg kenyeret.

Bemászott és mind megette,
s hogy a hasát teletette,
hasa dagadt, s belül maradt,
mert az odú nem engedte.

Sóhajtozott, sírt a jámbor
de csak nem fér ki a fából.
Arra járt egy másik róka,
öreg, bölcs, a legjavából.

A sírását meghallgatta,
majd azt a tanácsot adta:
- várj nyugodtan míg a hasad
olyan kerek, mint a labda.

Mert mikor majd visszanyered
eredeti méretedet,
szabadságod visszakapod,
s élheted az életedet.

A mesénk azt bizonyítja,
szorult helynek is van nyitja:
- csak türelem! A megoldást
majd az idő leszállítja!

Csalogány egy szép fa tetejében,
ahogy szokta, dalolgatott szépen.
Arra járt a sólyom, s észre vette,
lecsapott rá, s zsákmányává tette.
A pusztulásra ítélt kis madárka,
próbált hatni fogva tartójára,
- úgy sem lakik jól vele a másik,
jobban jár, ha nagyobbra vadászik.
Ám a sólyom félbeszakította,
s a haldoklót eképp okította.
Bolond lennék, ha eleresztenélek,
Te már megvagy, – mai napi étek, -
mért kergetném azt, mit nem is látok,
álomképre biztos nem vadászok.

Apró tanulsága is van a szavának:
Emberek, akik túl nagyra vágynak,
s nem becsülik azt, mit már elérnek,
állandóan üres kézzel élnek…

Egyszer a csókának
nagy ötlete támadt!
Elképzelte magát,
böhöm nagy madárnak.
Rögvest példaképet
választott magának:
A sas lesz a bálvány,
- eléggé nagy állat!
Legközelebb ezért
lesben állt és nézte,
- mert egy emelettel
alatta volt fészke, -
hogy a ragadozó
bárányra vadászott,
felkapva prédáját
hipp-hopp tovaszállott.
Így a zsákmányszerzést
elleste a csóka.
Egyből belevágott,
nem is gyakorolta.
Kinézte magának
a nyáj legszebb kosát,
lecsapott az égből…
De mégsem tett csodát.
Mert a csóka körme
kos gyapjába akadt,
hiába csapkodott,
nem szállt fel, ott ragadt.
Nehéz volt a hím juh,
- s csapdában a karma!
Nem tud menekülni,
bárhogy is akarna.
Rohan már a pásztor,
elkapja a csókát.
Gyorsan lenyiszálja
összes szárnya tollát.
S mivel időközben
beköszönt az este,
pásztor a csókával
otthonát kereste.
Megörvendezteti
apró csemetéit,
s ahogy megmutatja
meredt szemmel nézik.
Örülnek a lurkók,
azért megkérdezik
apjuktól a dolgot:
- Milyen madár ez itt?
-Ez bizony egy csóka -
válaszol a pásztor
- az persze más dolog,
mit gondolt magáról
ez a buta madár,
magát sasnak hitte,
és ahogy látjátok
igen “sokra vitte”.
Végül tanulsága
is van a mesének:
Nem sok értelme van
olyan versengésnek,
mikor nálad jobbat
próbálsz megelőzni,
de meglévő erőd
kevés, nem tudsz győzni.
Nem fogsz majd örülni
baljós sikerednek!
Egy dolgot érhetsz el,
azt, hogy kinevetnek.