Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: Kutyaországban jártam!

Fotó: Facebook

Aranyosi Ervin: Kutyaországban jártam!

Lefeküdtem, elaludtam, álmom útján jártam,
álmomban én önmagamat – képzeld – hol találtam!
Olyan országba jutottam, hol csak kutyák voltak,
kutyanyelven beszélgettek, kutyanyelven szóltak.

Vakkantottak és csaholtak – én figyeltem őket –
láttam kutya-férfiakat, s persze kutya-nőket!
Volt ott sok kis kutyagyerek, pedigréjük nem volt,
mégsem láttam kutyaorrot, mit gazdája fenn hord!

Bár a rangsor megvolt köztük, nemigen harcoltak,
nem siettek, nem futottak, csak úgy araszoltak.
Szépen köszöntötték egymást, szépen körbejárták,
megszaglászva társaikat szívüket kitárták.

Néha összedörgölőztek, vagy játszottak egyet,
kivel jó volt ez a játék, jó barátok lettek.
Kutyaházat, kutyaólat én sehol sem láttam,
kint laktak mind a szabadban, szabadon és bátran.

Néha, mikor megéheztek, élelmet kerestek,
kutya vonyító-koncerttel teltek el az estek.
Mindannyian énekeltek a nagy, kövér Holdnak,
elmondták, hogy milyen jó is itt egy Földlakónak!

Jól megfértek egymás mellett, hisz szívük nem ártott,
kutyák között, bizony senki, senkit meg nem bántott.
Csak egy dolog hiányzott e nemes kutyanépnek,
mind-mind egy gazdára vágyott, kiért szíve éghet.

Hát, amikor észrevettek, mind odajött hozzám,
udvaroltak, kedveskedtek, hátha viszonoznám.
Mindegyiket simogattam, kedvesen becéztem,
mindegyiknek a szemébe mélyen belenéztem.

Belenéztem a szemükbe, s a szívükbe láttam,
szeretettel telt meg szívem, hisz jó helyen jártam.
Mindegyik csupán azt kérte, legyek a gazdája,
hűséges lesz, szeretni fog, s ezzel meghálálja.

Mindnek mondtam, hogy szívesen, hiszen erre vágyom,
s én lennék a legboldogabb ember a világon.
Így lettem hát kutyaország első, nagy királya,
s egyből milliónyi kutya kedves, jó gazdája.

Úgy döntöttem, minden éjjel vissza fogok térni,
s a kutyáim szeretetét mindig fogom kérni!
Jól fogok majd bánni velük, s lesz részük a jóban,
simogató két kezemben, kedveskedő szóban.

Ezért, ha az álom eljön, mindig visszatérek,
az áradó szeretetből nagy adagot kérek.
Kitárom az én szívem is, szolgálom a népem,
hisz a legszebb foglalkozás: – Ez, tulajdonképpen!

Aranyosi Ervin © 2018-02-15.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: Légvárat építesz?

légvárat építesz
Aranyosi Ervin: Légvárat építesz?

Légvárat építesz, képzeleted játszik?
Mesebeli fala sok tornyosnak látszik?
Mások nem hiszik el, hogy a várad állhat,
hogy amit elképzelsz, valósággá válhat?

Hát kérlek, ne add fel, légy e vár királya,
ki az élet nehéz próbáit kiállja,
mert hisz önmagában, s teremteni képes,
s szeretettel fordul mások szép szívéhez.

Legyen a te várad, a szeretet vára,
legyen egy békés hely végre, valahára,
hová elvonulhatsz, ahol megpihenhetsz,
ahonnan a népnek szívedből üzenhetsz!

– Jöjjetek emberek, jöjjetek csak bátran,
békére lelhettek csodapalotámban!
Mosolyra találtok, jóra, szeretetre,
legyen a szívetek végre megetetve!

Aranyosi Ervin © 2017-02-13.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 16. rész

tunderorszag
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 16. rész

Megint elszállt egy nap,
s kinyitottam könyvem.
S várt a könyv tündére,
én pediglen jöttem.

Éhezett a lelkem
újabb folytatásra,
amíg távol voltam
nem gondoltam másra!

Nem csigázott tovább,
a tündér elkezdte.
Éppen ott folytatta,
ahol tegnap este.

Megrémült királyunk
új csapatot szervez,
Tűzzel-vassal irtó,
szörnyű harcot tervez.

Immár csatlakozik
a sok király hozzá,
bárcsak a szövetség
a győzelmet hozná.

Ám a banya erős,
nem bírnak el véle,
minden tűz kialszik,
csorbul a kard éle.

A nyíl vesszők vissza,
ellenük fordulnak,
a katonák sorra,
holtan porba hullnak.

Fejük felett csendül
gyilkos banya-átok:
– amit reám szórtok,
visszahull reátok.

Így hát a háború
ma is úgy ér véget,
a banya legyőzi,
mind az ellenséget.

Végül a királyra
küldött szörnyű átkot,
olyan betegséget,
mit senki sem látott.

A hatalmas sereg,
– vagyis, ami maradt –
ezek után bizony
ezer felé szaladt.

A király beteg lett,
s nyomta csak az ágyát,
száz orvos próbálta
rajta tudományát.

Ám egyik sem tudott
megoldást a bajra,
ellágyuló csontra,
szertehulló hajra.

A király, bíz, ekkor
kürtölte világgá,
annak ki banyát öl,
annak meghálálná,

Ha jönne egy ember,
ki leveszi az átkot,
rögvest neki adná
azt a fél országot.

A fele hatalmát
és a fele kincsét,
kincses kamra kulcsát,
zárját és kilincsét.

Csak az egészségét
adja vissza néki,
mert a banya átka
végképp elemészti.

Akkor jelentkezett
az a szegényember,
de ezt már elmondtam,
ismételnem nem kell!

Honnan is folytassam,
ami még hiányzik?
Hát Tündérországban
is a bú virágzik.

Mert a banyává vált
tündérlányt keresték,
s nem találták lelkét,
se köddé vált testét.

A Tündér királynak
volt egy másik lánya,
övé lett az ország
teljes hozománya.

Erre a leányra
már jobban vigyáztak,
csak a másik miatt
volt évente gyásznap.

De most időm lejárt,
búcsúzkodni kezdtem,
a mese sodrába
belefeledkeztem.

Becsuktam a könyvet,
innen majd folytatom,
figyelmem, tündérem,
majd holnap is adom.

Rohanok majd hozzád
a folytatást várva,
várj reám könyvtündér,
szíved nagyra tárva!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-29.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 15. rész

könyv tündére 14

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 15. rész

Hosszú és dolgos nap
van ma is mögöttem.
– Drága könyvtündérem,
látod, visszajöttem.

Folytasd a mesédet
ott, hol abbahagytad,
ezt a történetet
ne tartsd meg magadnak!

Szóval, ott tartottunk,
hogy a király támad,
egy erdőt rohamoz
nem egy homokvárat.

Először kémeit
küldte csak előre,
de egyik sem jutott
élve ki belőle.

Elnyelte az erdő,
mint egy falánk állat,
lásd az óvatos is
eledellé válhat.

Úgy döntött a király,
a csapat egy részét,
küldi hát előre:
Száz legjobb vitézét.

Aztán eltelt egy nap,
kettő lett belőle.
Eltűnt a száz harcos,
s nem hallott felőle.

Őket is elnyelte,
a boszorkány erdő,
ez már önmagában
riadalmat keltő.

Hát mitévő legyen,
így bemenni nem mer,
nem jött onnan vissza
eddig élő ember.

A király, s tanácsa
új tervet eszelt ki,
tüzet kell gyújtani,
mindent elégetni.

Több száz szolga futott
körbe, erdőszélre,
s mindenütt tűzcsóvák
másztak fel az égre.

Éghető anyaggal
kenjék be a fákat,
tűz égessen porrá
minden törzset, ágat.

Körben ég az erdő,
a bozót is lángol,
ám a füstből felhő
képződik magától.

Sűrű, sötét felhő,
szinte feketéllik,
és amint növekszik
villámok kísérik.

Szörnyű mennydörgéssel
kezd az eső esni,
eloltva a tüzet,
s nem lángol már semmi.

Kialudt tűz nyomán,
üszkös erdő marad,
és csak azt hallani,
hogy a banya kacag!

Ám, aki azt hallja
nem derül jobb kedvre,
inkább szedi lábát,
szédülten, remegve.

Kiürül a tábor,
menekül a sereg,
fut hát a király is,
s mérgében kesereg.

Bosszantja, hogy terve
sehogy sem sikerült,
pedig e háború
sok pénzébe került.

Elhatározta hát,
szövetségest keres,
mert egyedül, látta,
nem lehet sikeres!

Tüzes íjászokkal.
ágyúval, kartáccsal,
tűzálló páncéllal,
gyilkoló varázzsal,

kellet felkészülni,
s talán azok hatnak,
a boszorkány felett
tán sikert aratnak.

Küldöttséget küldött
hát minden királyhoz,
csatlakozzanak majd
az Ő csapatához!

Talán, összefogva
legyőzik a banyát,
ízzé-porrá törik
e gonosz, rút tanyát.

Eddig szólt a mesém,
mára itt ért véget.
Holnap is mesélek,
ha érdekel téged…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-26.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 3.rész

A könyv tündére
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 3.rész

Egy nap megint elszaladt,
eljött hát az estem.
Egész nap e perceket,
s a könyvet kerestem.

Kiveszem a könyvjelzőt,
– újra belevágok,
néhány szó és már megint
a könyvtündérnél járok.

Elém rohan lelkesen,
repked örömében,
én is jól érzem magam,
bűvös, szép körében.

Leülünk, s én hallgatom,
induljon a móka,
folytatásra várok én
tegnap este óta.

A tündér mesélni kezd,
szót, szavába ölti,
érzem hogy a történet,
lelkemet betölti.

Életre kel a tanya,
jószággal és kerttel,
családjával éldegélt
ott a szegény ember.

Történt aztán, egy napon,
a vásárban jártak,
ami otthon nem terem,
pont olyat találtak.

Tojásért, meg zöldségért,
ruhát, cipőt vettek,
mondhatnánk, hogy ennyivel
gazdagabbak lettek.

Egyszer lovas érkezett
vásár közepére.
Dobolása hangos volt,
– ne gondolj zenére!

Kihirdetni érkezett
a király parancsát,
s kezdte: – Ezer pénz üti
annak majd a mancsát…

…aki képes a gonosz
boszorkányt legyőzni,
s ezzel minden nyavalyát
meg tud majd előzni.

Mert a király beteg lett,
– a vasorrú átka
fertőzte meg csúfosan,
s elkapta a nátha.

Éjjel-nappal didereg,
eldugult az orra,
s az orvosa sem talált
gyógyszert még e kórra.

Király szíve megfagyott,
olvadni nem képes,
szeretni is képtelen,
csak fájdalmat érez.

Gyógyírt erre nem talált
ezer tudós doktor.
Így járt bizony a király,
– rossz helyen volt rosszkor.

Ha akad hát valahol
tiszta szívű ember,
ki az átkot leveszi,
nagy szakértelemmel,

vagy megöli a gonoszt,
a varázsló boszorkát,
azt meg ajándékozom,
– övé a félország!

Hej, kapkodott mindenki,
gazdag akart lenni.
s törni kezdte a fejét,
mit kellene tenni.

S lám a szegény ember is,
hazaszalad rögtön,
vele futott asszonya,
s a gyerek, a pöttöm.

Mert a szegény emberünk
szerencsét próbálna,
hátha egyszer sikerül,
és gazdaggá válna.

Felesége csomagolt
útravalót néki,
és a poros országútig
szépen kikíséri.

– Aztán Kend vigyázzon ám
mindig önmagára!
Addig nekem gondom lesz
itthon dolgára.

A szerencse kísérje,
s intézze a dolgot!
Legyünk aztán gazdagok
s legyen szívünk boldog!

A szegény ember búcsúzott.
Én is búcsút vettem.
A mesével egy kicsit
gazdagabbá lettem.

Holnap újra eljövök,
ígértem meg újra.
Várt az ágyam, indultam
az álmokon túlra…

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-10.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Misi Mókus a király

Miki Mókus itt a király,
fején sárga korona.
A rettegett oroszlánnak
túl távoli rokona.
Alattvaló minden állat,
lent az erdő talaján,
mindenek felett Ő állhat,
ahogy fenn szalad a fán…
(Aranyosi Ervin)
http://www.facebook.com/1kep1vers

By

Egy király…

Összedugtuk a fejünket.
Álruhába öltözünk.
Nem jó itt az állatkertben,
szebb vidékre költözünk.
Egy király nem él rabságban,
fontos minden parancsa,
Ő szabadon uralkodik,
nincs megkötve a mancsa!
(Aranyosi Ervin)
http://www.facebook.com/1kep1vers

By

Aranyosi Ervin: Ne szólj szám!

Ne szólj szám és nem fáj fejem,
Szólt a régi mondás.
Tudta egykor minden ember,
– király és a kondás.
Két fülünk van a hallásra,
egy száj a beszédre.
Aki bölcs, az hallgat másra,
s hallgat az eszére.
Amit mondasz, azt jól “rágd meg”,
mielőtt kimondod.
A gondolat jobban átmegy,
így nem okoz gondot.
Evés közben nem beszélünk,
– szól a magyar ember.
Rágás közben elrévülünk,
te is így teremtel.
A szavaknak hatalma van,
gondold végig kérlek:
Nem csak hallatom a szavam,
eszmét is cserélek.

By

Aranyosi Ervin: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack (Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

szoloszoloszignos

Aranyosi Ervin: Szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack
(Benedek Elek népmese feldolgozása alapján)

Élt egyszer egy király,
s annak három lánya.
Őfelsége egy nap
indult a vásárba.

Lányaihoz fordul,
egyenként megkérdi:
– Milyen vásárfiát
hozzon apja néki?

A nagyobbik leány
aranyruhát választ,
középső királylány
is gyorsan ad választ:

Őnéki az ezüst-
ruha minden álma.
S végül sorra kerül
legkisebbik lánya.

– Hát neked mit hozzak?
– faggatja a lányát.
Nekem szóló szőlőt
és mosolygó almát,

és még ezen felül
pár csengő barackot.
Bámul csak a király,
– ilyet még nem hallott…

Kedvenc leányának
mégis megígéri,
Teljesíti vágyát,
ha ő pont ezt kéri.

Elment hát a király
aznap a vásárba,
könnyen szert tett arany
és ezüst ruhára.

Ám de e gyümölcsök,
olyan ritkaságok,
melyet a sok kofa
eddig sosem látott.

Búsul hát a király.
A szívére vette,
lánya kívánságát
nem teljesíthette.

De, ha hazaérek
– gondolta magában,
– kihirdetem nyomban
széles e hazában:

Hozzon szóló szőlőt
és mosolygó almát,
meg csengő barackot,
friss gyümölcsök halmát,

aki ilyet termel,
frissen szedjen párat,
– azt gazdaggá teszem,
kérjen bármily árat.

Ahogy ezt gondolta,
hintója elakadt
és a sáros útnak
kátyújába ragadt.

Nem húzza ki onnan
négy szép paripája,
bár e szép lovaknak
sehol sincsen párja.

Moccanni sem tudnak,
bármit is csinálnak,
húznák ők a hintót,
de bűvös varázslat

lovakat,  s a hintót
odarögzítette.
A király meg mérges,
– Kutya teringette!

Elszalajt egy embert,
s jön egy falu népe,
kutyástól, macskástól,
– lesz már segítsége!

De bizony a hintó
továbbra sem mozdul.
Szegény király uram
majdnem megbolondul.

Amint a tenger nép
hintóval kínlódik,
egy beszélő disznó
odasompolyodik.

Röf-röf-röf – így kezdi
– Fenséges királyom,
hintószabadítást
én majd megcsinálom,

érte fizetségül,
csak egy dolgot várok:
Add nekem jutalmul
legkisebbik lányod.

Szeme-szája elállt
ettől a királynak,
és hogy vége legyen
már a tortúrának,

megígéri rögvest,
ha kiszabadítja,
a megmentőjének
lánya lesz a díja.

Annak meg nem kell több,
lódít a keréken,
az orra hegyével,
s elindítja szépen.

Vágtatnak a lovak,
a királyi várba,
hazaér királyunk
végre-valahára.

Örömmel öleli
két idősebb lányát,
odaadva neki,
megrendelt ruháját.

Ám a legkisebbnek
búsan elmesélte,
nem kapta, amit kért,
hiába ment érte.

Mikor a mesének
a végére ére,
bősz röfögés támadt,
nagy rémületére.

Mert megjött a disznó,
s követeli bérét,
a kisebb királylányt
és nem a testvérét!

És hogy elszállítsa
taligát is hozott.
Más lánnyal nem éri
be az  “elátkozott”!

Bár egy parasztlánykát
küldenek cserébe,
kinek még a vér is
meghűlt az erébe’,

szép, díszes ruhába
öltöztetve szegény,
de nem járnak így túl
az okos disznó eszén.

S küldték a királylányt,
rongyosan, piszkosan,
ám a disznó tudta
a ruha alatt ki van.

Fel is kapta gyorsan,
Nagy-nagy örömében,
alig bírt maradni
a saját bőrében.

Szépen felültette,
fel a taligára
a síró királylányt,
s be nem állt a szája.

– Röf-röf-röf királylány,
ne sírj, csak ezt kérem,
Jó dolgod lesz nálam,
ezt most megígérem.

De a királylánynak
nem csitul sírása.
mert a disznónak volt
rá ilyen hatása.

Még jobban eleredt
a sírás patakja,
mikor egy disznóól
előtt őt lerakja.

Oda bevezette,
– földön piszkos szalma,
amilyen egy disznó,
sáros birodalma.

Továbbra sem csitult
a királylány sírása,
pedig étel is volt:
kukoricakása.

A lány csak zokogott,
könnyel a szemében,
de elfáradt lelke
elaltatta szépen.

Röf-röf, aludj, aludj,
– disznó mondogatja,
– Bánatod követi,
majd az öröm napja.

Aludt a királylány,
majdnem másnap délig,
kinyitni a szemét,
nem meri, csak félig.

Hát lássatok csodát,
nem hisz a szemének,
Disznóólban feküdt,
s palotában ébred.

Koszos nyoszolyából,
selyem lett az ágya,
amit kér teljesül,
szíve minden vágya.

Lányok lesik minden
apró kívánságát,
méltón kiszolgálva
a király kislányát.

Szép ruhát is adnak,
gyűrűt, ékszert rája.
Mosolyától ragyog
szeme, arca, szája.

Átvezetik szépen
a szomszéd szobába,
hol terített asztal
és egy ifjú várja.

Dali, csinos legény
siet most elébe,
asztalhoz vezeti,
s ezt súgja fülébe:

Ülj le ide bátran,
szép királykisasszony,
itt minden a tiéd,
hagyd, hogy itt marasszon.

Tiéd vagyok én is,
ha nem vetsz meg engem,
ha egy szerethető
ifjút látsz már bennem.

Hát te ki vagy, mi vagy?
– kérdezi a lányka.
– Majd elmondom neked,
életem virága.

Ám most előbb menjünk,
kertünk közepébe,
meglepetés vár rád,
meséld el, hogy szép-e?

Mennek át a kerten,
s szőlőtőke hajlik,
csillogó fürt felől,
halk kis szólam hallik.

Szakíts le, szakíts le,
szép királykisasszony!
– Szól a szóló szőlő,
hogy mosolyt fakasszon.

Arrébb egy almafa
üde zöld a lombja
almák mosolyognak.
S az ifjú ezt mondja:

Látod kedves, itt van
a mosolygós alma.
A szomorúságnak
itt nincsen hatalma.

Megcsendül a kert is,
ahogy tovalépnek,
– lám a csengő barack –
hallod, hogy zenélnek?

Hej édes istenem,
– örült a királylány,
– sírjon, vagy nevessen
ennyi csoda láttán?

Minden mire vágytál,
a tiéd már régen,
nekem egy vágyam van,
légy a feleségem!

Így szólott a legény,
és a királylányka,
igennel válaszolt,
s borult a nyakába.

Itt maradok bíz én,
nem választ el mától,
ásó és nagyharang,
nem szólva kapáról.

A legény meg ekkor
elkezdett mesélni.
Miért kellett neki
disznóbőrben élni.

Mert egy gonosz tündér
átka vált valóra:
Disznó legyen addig,
míg nem üt az óra,

míg nem akad egy lány
aki azt kívánja,
szőlője beszéljen,
s nevessen almája,

és a csengő barack
mind az Övé legyen
és ha megkívánja,
egy jó ízűt egyen.

S mert te ezt kívántad,
megtörted az átkot.
Szép nagy lagzit csapunk,
hívom a családod.

Csaptak hét országra
szóló lakodalmat.
Még ma is mulatnak,
hacsak meg nem haltak.

Aranyosi Ervin © 2009-12-17.
A vers és a festmény megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva