Aranyosi Ervin versei

Versbe szőtt gondolataim

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 24. rész

Gonosz banya
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 24. rész

Ahogy minden, új nap végén
megnyitom a könyvemet.
Fonalamat gombolyítva,
tovább lépnem, hogy lehet?

Mit mesél ma a könyvtündér?
Várom már a folytatást!
Hogy érzem magam a végén?
Tesz-e reám jó hatást.

Tegnap este ott tartottunk,
a kis tündér, s a banya,
találkozott egy teremben,
mely egy varázslat-tanya.

Minden féle hókusz-pókusz,
varázskellék volt jelen,
s a boszorkány mesterkedett,
tündérkén úrrá legyen.

Egy hatalmas agyagüstben,
kígyót-békát főzöget,
varjúhájat, csíkbogarat,
bárányvért is töltöget.

Mennyi áldozattal jár is,
mikor tervez a gonosz,
mennyi rosszat és fájdalmat,
mennyi ártalmat okoz?

Aztán bűvös üveggömbjén
idéz meg száz szellemet,
csupa olyan fogást használ
mely megtörhet jellemet.

Mert, bizony a boszorkánynak
mindezekkel célja van,
Nem lógatta csak a lábát,
nem ücsörgött céltalan.

Varázspálca a kezében,
gyökérforma görbület,
belevésték a boszorkák,
éles hosszú körmüket.

Varázs szavak keltek szárnyra,
banya szája be nem állt,
mondta sorban, ahogy jöttek,
száz varázsszót kitalált.

A levegő delejes lett,
bárkit megigézne már.
De lám csak a kicsi tündér,
minden trükknek ellenáll.

Minden bűbájt könnyen hárít,
varázs nem tud hatni rá,
büszke lenne anyukája,
ha gyermekét láthatná.

Minden bűbáj ellenszerét,
megoldását tudta ő.
S lám a banya belsejében
a feszültség egyre nő.

– Hej, te leány, hogy vagy képes,
nekem ellent mondani,
nem győzöm a varázslatot,
az igézést ontani.

Már csak egy, csak egy átok van,
amit szórhatok ma rád,
talán ezt a bűvös átkot,
nem ismerte anyukád.

– Átok, átok válj valóra,
lassan így imádkozott,
tündérlányka légy általam,
bajjal verve, átkozott.

Keresek egy kerek erdőt,
legyen mától börtönöd,
ne hagyhasd  el határait,
ne kísértsd az ördögöt!

Addig tartson fogságában,
míg egy ifjú rád talál,
aki méltó lehet hozzád,
kit nem rémiszt a halál.

Kinek szíve a helyén van,
ki látja benned a jót,
aki képes álmaival
szebbé tenni a valót!

Akit nem vonz kincs, királyság,
kit nem bódít el csoda,
kinek szíve a lelkedért,
s szép lényedért van oda.

Ki az álmát látja benned,
kinek szíve csoda szép,
aki ésszel, szívvel képes
sokszorozni erejét.

Csak egy ilyen ifjú legyen,
az ki majd kiszabadít,
és ameddig nem talál rád,
szomjazd égő szavait.

Legyél addig boldogtalan,
ne is találj örömet,
Száműzlek hát messze földre.
Ne zavard a körömet!

És a boszorkány varázsolt!
S tündér elsírta magát.
Így került Ő az erdőbe,
s így éli Ő meg a mát.

Lesz-e vajon folytatása?
Holnap vajon mit mesél?
Ha szeretnél mindent tudni,
Holnap újra itt legyél!

Aranyosi Ervin © 2016-07-19.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 23. rész

könyvtündér2
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 23. rész

Elballagott a nap,
lesétált az égről.
Hallani szeretnék
újra a meséről.

Rohantam hát hozzád,
drága könyvtündérem,
remélve, hogy a mai
meséd még elérem.

Nem csalódtam most sem,
mert most folytatódik,
meghallgatni újabb
kedves alkalom adódik.

A mai mesém már
a tündéremről szól,
az első pár sora
lassabban araszol.

De tudom, a mese
biztos el nem téved,
s lám a könyv tündére,
emlékekbe réved.

Vándorból lett király
lett az apukája,
a tündérkirálylány
meg az anyukája.

Szép Tündérországban
jól mentek a dolgok,
szeretet a kincsük
és mindenki boldog.

Így telik az idő,
és a kis tündérlány
varázslatot tanul,
s nevelkedik példán.

A jóság fészket ver
gyönyörű szívében,
és ez nem is marad
többé észrevétlen.

Tündérekkel tanul,
tündérek közt táncol,
tündér a mestere,
ki, ha téved, rászól.

Vidámság, szeretet
veszi körbe-körbe,
s örömmel néz bele
bármilyen tükörbe.

Elszállnak napjai,
elmúlnak az évek.
Egy nap, séta közben
egy  mély kúthoz téved.

Úgy, mint a nagynénjét,
a kút őt is csalja,
titkát megfejteni,
ismerni akarja.

Hát a kút aljára
ő is csak lemászott
és ahogy körülnéz,
egy vasajtót látott.

Lassan, óvatosan
lenyomta kilincsét,
talán itt találja
képzelete kincsét.

Kinyílt a vasajtó,
hát belépett rajta,
s alagutat látott,
mely világos fajta.

Az alagút szélén
fáklyafény lobogott,
a kíváncsi lánynak
ez úticélt adott.

Így hát neki vágott,
s csak akkor csalódott,
mikor a vasajtó
döngve becsapódott.

Próbált visszamenni,
s nem talált kilincset,
így csak egy irányban
kereshet ma kincset.

Elindult az alagútban,
kísérte fáklyafény,
egy társa volt útja során,
az erőt adó remény.

Hosszú, keskeny útja végén
egy terembe érkezett,
az olvasót megzavarja
itt a jó emlékezett.

A kis tündért banya várta,
ki nagynénjét egykoron,
egy ördögi rossz teremtés,
aki nem is volt rokon.

A kis tündér nem ismerte
a boszorkány varázslót,
ki nagynénjét eltüntette.
Ez egy szörnyű varázs volt.

És azóta Tündérhonban
nem tud róla senki se.
Volt is érte sírás-rívás,
imádkozás, szent mise.

A mesének mára vége,
holnap innen folytatom,
Álomország kapujában,
valóságom otthagyom!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-07-14.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva

By

Aranyosi Ervin: A könyv tündére 2.rész

A könyv tündére
Aranyosi Ervin: A könyv tündére 2.rész

Lepihenni készül a Nap,
meglehet, elfáradt.
A Földet fényben fürdette,
mely belőle áradt.

Várja már a váltótársát,
a friss, kerek Holdat.
Elalvásig vedd csak elő
olvasnivalódat!

Megígértem, könyvtündérhez
én is visszatérek,
végig járom mesés utam,
aztán majd mesélek.

Kivettem a könyvjelzőmet,
itt a tündér háza,
– nádteteje, kis kéménye,
árnyékos tornáca.

A tornácon hintaszék van,
s mellette egy sámli,
ide biztos az ülhet le,
ki nem szeret állni.

Ám a tündért, úgy, mint tegnap
a lócán találom,
mikor meglát repül felém,
oly szép mint egy álom.

A mesénk itt folytatódik,
üdvözöljük egymást.
– Gyere – szólít – foglalj helyet,
s jobb kedved lesz meglásd!

Lecsücsülök a sámlira,
s ő a hintaszékbe.
Megkérem, hogy mesélje el,
hogy került a képbe?

Hogyan lett Ő a könyvtündér,
és miért magányos?
Különleges történet ez,
vagy csak hagyományos?

A tündér elgondolkodott,
s elkezdett mesélni,
elevenné vált a mese
és elkezdett élni.

Egyszer, régen, nagyon régen,
volt egy Tündérország.
A tündérek csodaszépek,
s szívük csupa jóság.

Tündérország közepében
hatalmas vár állott,
a könyvtündér kisbabaként
itt látott világot.

Merthogy ő volt Tündérkirály
legkisebbik lánya.
Királylányként teljesült is
minden apró vágya.

Csodás hely volt Tündérország
tele szeretettel,
amíg lábát be nem tette
az a gonosz ember…

De honnan jött az a gonosz,
miért vált gonosszá?
A pálcáját a vasorrú
vágta egyszer hozzá.

Na de ez így túl zavaros,
ezért most azt kérem,
menjünk vissza az időben,
s azt is elmesélem!

A tündér hintázni kezdett,
és szinte repültünk.
Az időben visszamentünk,
régebbre kerültünk.

A helyszín is megváltozott,
ez nem Tündérország,
csak egy egyszerű kis tanya,
s körülötte jószág.

Kutya, macska, baromfiak,
disznó, birka, kecske,
a ház mögött szépen művelt,
takaros kertecske.

Itt lakott egy szegény ember,
na meg a családja.
Ütött-kopott kunyhót fedte
közeli tó nádja.

Kis család volt, egy gyermekkel,
de boldogan éltek.
Nem vágytak ők gazdagságra,
s attól nem is féltek.

Innen indul tündérmesém,
vágjunk bele bátran!
Ám én búcsúzkodni kezdtem,
és menni kívántam.

Megbeszéltük, holnap este,
bizony innen kezdjük,
és a mese sodrását is
messzire eresztjük.

Elköszöntem illendően,
s becsuktam a könyvet.
Könyvjelzővel megjelölve
visszatérni könnyebb.

Remélem, hogy holnap este,
többet fogunk tudni,
de mára már álmos vagyok,
elmegyek aludni!

A folytatáshoz kattints ide

Aranyosi Ervin © 2016-06-09.
A vers megosztása, másolása,
csak a szerző nevével és a vers címével
együtt engedélyezett. Minden jog fenntartva